Prakfalvi Endre: Római katolikus templomok az egyesített fővárosban - A mi Budapestünk (Budapest, 2003)

templomának alapkövét 1931-ben tették le, felszentelését 1933. október 15-én végezte Serédi Jusztinján hercegprímás. Möller számos középkori műemlékünk mai szemmel is helytálló állagvédelmét és konzerválását oldotta meg az XIX. század végén, többek között a XIII. századi kora gótikus zsámbéki premontrei monostortemplomét. Az építész a Lehel térre ennek a templomnak a mását (allúzióját) építette meg. A belső Váci utat lezáró, kéttornyos épület homlokzatának kialakításában követi leghívebben mintaképét: lépcsős-bélletes kapuzat, az oromfalon nagyméretű rózsaablak. A gótikára jellemző vázszerkezet rekonstrukciója azonban elmaradt. A bazili- kális, háromhajós templom téglafalakkal épült, kívülről kőburkolatot kapott. A keresztboltozatok is téglából készültek, profiljai sajtolt kerámiából, az árkád­ívek pedig vasbetonból. A keresztház nélküli alaprajzi elrendezés, a két mellék­apszis és a nyolcszög öt oldalával záródó főszentély szintén az előképhez iga­zodik. A főapszistól jobbra a keresztelőkápolnát, balra a sekrestyét találjuk. A füstködtől némiképp megfeketedett épület historizáló neoromán formáinak anakronizmusával kissé idegenül áll a téren, a Rajk László tervezte dekonstruk- tivista- neoeklektikus Lehel téri piac előterében. Ám ha a napfény felragyog­■ A templom az apszis felől, északnyugatról 54

Next

/
Thumbnails
Contents