Boros Géza: Szoborpark - A mi Budapestünk (Budapest, 2002)
dafoki Városház (Varga Jenő) téren pedig Ungvári Lajos 1962-ben készített kecses nőalakjának a talapzatáról eltüntették a magyar és cirill betűs adorációs feliratokat, utóbbi helyen magát az architektúrát is elbontva. A Ferihegyi úti Felszabadulási emlékparkban Laborcz Ferenc 1970-ben készült, stilizált galambokból felfűzött, geometrizáló kompozíciójánál a csillagot és a feliratokat távolították el, és a lecsiszolt oszlopra a második világháború elesettjeire emlékező feliratot véstek. Pestszentimrén Martsa István 1976-ban felállított békegalambos emlékkövén csak az ötágú csillagot kellett lefaragni, és az 1945-ös évszám elé 1939-et vésni: máris kész volt a második világháborús monumentum. A fővárosi közgyűlés döntése alapján néhány emlékműből temetői síremlék lett. Kocsis András 1947-ben készült újpesti emlékművének a főalakját, a szovjet zászlótartó géppisztolyos alakját (amelyet a fővárosi tanács 1986-ban még „minőségi cserével" újíttatott fel) a Megyeri úti temető szovjet katonai parcellájába helyezték át. Hasonló sors jutott a Vigadó téri szovjet hősi emlékműnek: Schall József vörösgránit alkotását darabjaira szedték, és a Rákoskeresztúri köztemető 215-ös parcellájába szállították, ahol újra összerakták. A karcsú obeliszkma Vilt Tibor 1965-ben készült, Pesterzsébetről áthelyezett felszabadulási emlékművével kombinálva alkotja a főváros területén exhumált és újratemetett szovjet katonák közös síremlékét. A szovjet szimbólumok népszerűtlenségét mutatja, hogy a magyar—orosz államközi megállapodás alapján Budapesten egyedüliként meghagyott szovjet köztéri mementót, a Szabadság téri emlékművet 1992-93-ban éjjel-nappal rendőrökkel kellett őriztetni a „robbantással" fenyegetőzők miatt. A rendszerváltozás után a felszabadulási emlékműállítások helyébe országszerte a korábban tiltott második világháborús emlékművek állításának kultusza lépett. 3* Felszabadító szovjet katona (Kisfaludi Strobl Zsigmond, 1947) A sétány első műtárgya, a zászlótartó szovjet katona a kommunista rendszer első számú köztéri szobrának, a Gellért-hegyi felszabadulási emlékműnek a mellékalakja volt. Már 1945-ben megfogalmazódott az igény egy nagyszabású központi emlékműre, amellyel a magyar nép „adózik a felszabadítóinak". A helyszín és a művész kiválasztása a Magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet elnökének, Vorosilov marsallnak a döntése alapján történt. A mű tervezése és kivitelezése szovjet felügyelet mellett zajlott, a posztamenst 18
