Boros Géza: Szoborpark - A mi Budapestünk (Budapest, 2002)

lendületét és időállóságát". Németh Lajos művészettörténész egykorú jellemzése szerint „egy tömbben tartott, prizmatikus szerkezet a kétalakos szobor, monumentális nyugalmú figurákkal. Éles, tiszta, tőmondatszerű formák, minden mellékes részlet elhagyása, mértani rend: ősi vonásai a monumentális plasztikának.’’ A szobrász eredetileg krómacélból képzelte el a művet: a pályázatában még egy három lábon álló, simított-durvább felületű fémplasztika szerepelt, a megrendelő kívánságára azonban módosítani kellett a tervet. Wehner Tibor művészettörténész értékelése szerint egy hegesztett — azaz nem faragott és nem fémből öntött - köztéri szobor egy ilyen kiemelt jelentőségű helyen és témában a hetvenes évek elején még túl radikálisnak tűnt. „Segesdi műve tipikus kompromisszum eredménye. Maradhatott az akadémikus hagyománytól erősen különböző, kubisztikus formarend, amely csak jelzésszerűen utalt az arcvonásokra, a testalkatokra, a ruházatra és a modellek egyéb kibetűzhető tulajdonságaira, de ennek az »elvonatkoztatásnak« mégis hagyományhoz jobban kötődő, »nemes« anyagban — mauthauseni szürke gránitban — kellett megvalósulnia. Csakhogy ez a változás teljességgel érvénytelenítette az eredeti szobrászati gondolatot, amely a testek anyagi tömörségét az őket alkotó hegesztett fémlapok szellős, lábakon álló térszerkezetévé formálta volna át. Az eredményt ma szobrászilag kényszeresen elrontott műnek tekinthetjük.” A szobor eltávolításáról 1991-ben vita folyt a fővárosi közgyűlésben, amely végül úgy döntött, hogy ha valamelyik kerület vállalja a befogadását, akkor hozzájárulnak az áthelyezéshez. „Kissé farizeus határozat született, amely nem merte kimondani, hogy ennek az emlékműnek lehetnek művészi kvalitásai, s az eltávolítás felelősségét a kerületi önkormányzatokra hárította. így az eredmény is előre látható volt: egyetlen kerület sem jelentkezett a szoborért, ezért Marx és Engels is a Szoborparkba került. A szobrok sorsa tehát lényegileg ugyanúgy ért véget, mint ahogy annak idején elkezdődött: állításuknál és eltávolításuknál kizárólag politikai szempontokat vettek figyelembe, s mindkét esetben politikusok határoztak" (Pótó János történész). A szobor helyén ma szökőkút működik.

2. Lenin-szobor (Pátzay Pál, 1965)

A marxizmus továbbfejlesztőjének, a győztes proletárforradalom és a Szovjetunió első vezetőjének ércalakja a Városliget szélén, az úgynevezett felvonulási téren, annak az útvonalnak a mentén állt, ahol „a piros betűs ünnepe13