Boros Géza: Szoborpark - A mi Budapestünk (Budapest, 2002)

■ A Szoborpark madártávlatból

mény, újabb művek elhelyezésére a tervezői koncepció sérelme nélkül már nincs lehetőség. Ez alól egyetlen kivétel akadt: a Fürts—Sallai-emlékmű számára fenntartott talapzaton 1997-ben egy különleges darab, a Csepelről előkerült Lenin-szobor kapott helyett, amelynek értékét az adja, hogy Budapest első köztéri Lenin-szobra volt.

Miután képzőművészeti alkotásokról van szó, önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy mennyire reprezentálják a bekerült művek és alkotóik a Rákosi- és a Kádár-korszak emlékműszobrászatát. Kétségtelen, hogy ha a begyűjtés nem a fővárosra korlátozódik, hanem országos körű, akkor teljesebb panorámát lehetett volna összeállítani. A törzsanyag azonban azonos lenne-, a Gellérthegyi felszabadulási, a városligeti tanácsköztársasági és Lenin-szobor, a Köztársaság téri mementó vagy Marx és Engels szobra országos jelentőségű, központi emlékművek, a korszak legfontosabb köztéri politikai alkotásai.

Hasonló a helyzet a művészek megítélésével. Bár korántsem teljes a névsor, a Szoborparkban található művek alkotói a korszak legelismertebb szobrászai. Munkásságáért a legmagasabb állami elismerést, a Kossuth-díjat kapta meg Mikus Sándor (1949, 1952), Kisfaludi Strobl Zsigmond (1950, 1953), Keré- nyi Jenő (1955), Olcsai Kiss Zoltán (1955), Pátzay Pál (1965), Kiss István (1970), Varga Imre (1973), Kiss Nagy András (1975), Makrisz Agamemnon (1978). A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze címmel tüntették ki Szabó Ivánt (1970),

9