N. Kósa Judit - Szablyár Péter: Föld alatti Buda - A mi Budapestünk (Budapest, 2007)
főváros a Várhegyi-barlang kezelésével 1935-ben a Magyar Barlangkutató Társulatot bízta meg. A barlang ügyvitelére a társulat keretében megalakult a Várhegyi Bizottság, s a főváros támogatásával még abban az évben rendbe hozták a kapcsolódó felső pincéket is. A Várhegyi-barlang elsőként rendbe hozott szakaszát 1935. augusztus 17-én megnyitották a nagyközönség előtt. Az elöljáróság udvaráról megközelíthető, egymáshoz kapcsolt barlangpincék ekkoriban még jobban őrizték középkori arculatukat. Láthatók voltak az üregekből a felső pincékbe vezető feljáratok, és az oldalfalak zöme sem volt még falazással takarva. A barlangrendszer 1936- ban két további teremmel bővült, s az üregek kitakarítása során az akkori V. teremben (a Szentháromság utca 9. alatt) talált emberi és állati csontmaradványokból „csontkamrát’’ alakítottak ki. A további bővítések eredményeként 1942-re a bemutatható szakaszok hossza megközelítette a háromszáz métert. A barlanglátogatók számára a Várhegyi Bizottság a lejárathoz kapcsolódó felső pincékben Barlangtani Gyűjteményt rendezett be. A színvonalas kiállítás 1. termében a Várhegy földtani szelvényét, jellemző kőzettípusait és őslénytani leleteit mutatták be. A II. teremben a budapesti barlangok térképeit és fotóit, a III. teremben az ősember magyarországi jelenlétének emlékeit állították ki. A IV. teremben a látogatók az ország jelentősebb barlangjaival ismerkedhettek meg. A gyűjtemény a második világháborúban, a Vár ostroma alatt teljesen elpusztult. Az idegenforgalmi kiépítéssel párhuzamosan, már 1935-ben megkezdődött — az érintett minisztériumok támogatásával — a fontosabb közintézmények alatti barlangpincék légvédelmi célú rendezése is. A háború eseményei következtében egyre jelentősebbé váló munkálatok végül a Várhegyi-barlangot is elnyelték. 1943 májusában a főváros a barlangot lefoglalta, majd összekapcsolta az Úri utca, Tárnok utca, Dísz tér és Országház utca alatt sorakozó, kitakarított barlangpincékkel. Az immár négy kilométert meghaladó hosszúságban összefüggővé tett, labirintusszerű üregrendszer vészkijáratai a várfal tövébe vezettek. A légoltalmi átalakítás során a Lovas út és a Szentháromság utca közötti szakaszon Sziklakórházat alakítottak ki. Erről egy fővárosi napilap 1944. április 30-i cikke így számolt be: „Dr. Mészáros László mérnök tervezte a kórház építészeti részét, s Péchy 32
