Tóth Vilmos: Síremlékművészet - A mi Budapestünk (Budapest, 2006)

A Kerepesi úti temető a XIX—XX. század fordulóján

A Kerepesi úti temetőben a XIX. század végére megnőtt az emocionálisan erőteljesebb latin, főként az itáliai temetkezési kultúra hatása, elsősorban a neoreneszánsz és neobarokk divatja, valamint a költségesebb síremlékek állítására való lehetőség révén. Ennek nyomán a legfontosabb változás az 1880-as évektől a figurális síremlékek mind nagyobb mértékű elterjedése volt. Eddig az időszakig a síremlékművészetet az építészet uralta, ettől kezdve egyre inkább a szobrászat. Az építészeti elemek jelentősége csökkent, mivel szerepük egyre inkább a monumentalitás biztosítására korlátozódott. A fordulat jelképének is tekinthető a Huszár Adolf síremlékére kiírt pályázat, amelyet Donáth Gyula nyert meg: ez az 1889-ben felavatott Moira-alak lett a Kerepesi úti temető első igazán jelentős önálló sírszobra (K 34/1). Fő újdonságát a patetikus hangvétel, valamint az antik és a keresztény szimbolika összekapcsolása jelentette, fő erényét pedig az érzékletesség, a ma is hatásos kifejező erő. A korai egész alakos sírszobrok másik jeles képviselője a legméltóbb helyen, Izsó Miklós sírján található (K 34/1); csekély elégtétel, ha már

■ Donáth Gyula: Huszár Adolh síremléke

21