Faurest, Kristin: Tíz tér - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

mindaddig, amíg sok más kisebb helyi mozival együtt be nem zárták ezt is. A Magda Udvar közelében áll még egy lerobbantságában is bájos, rózsaszín, földszintes épület - a hozzá hasonlók mára már szinte teljesen eltűntek a belvárosból.

A XX. század elején a környéket sűrűn lakták muzsikus cigányok. A cigány- zenekarok a XIX. századtól kezdve Európa-, sőt mondhatni világszerte népszerűek lettek, és olyan sok magyarországi cigányzenész járta a világot és vált közismertté, hogy a cigányzenét gyakran magyar népzenének hitték. Egy újságcikk szerint a tér akkor még gyakori gyülekezőhelyük volt. „Néhány lókereskedő, néhány törülköző- és szőnyegárussal még találkozik az ember és napos napokon a Mátyás téren egy csomóba verődve tárgyalgató cigányzenészeket még lehet ugyan látni, de az embernek rögtön feltűnik, hogy alig van közöttük fiatalember. ... Mondják, hogy elvándorolnak, vagy mesterséget tanulva »elcivilizálódnak«, beolvadnak és messze elkerülik a pesti cigány- negyedet." (Népizava, 1935. december 15.) A cikk részletes információkkal szolgál a harmincas évek Józsefvárosának életéről, és igen jól érzékelteti a korabeli hozzáállást is a cigány kisebbséghez. Amikor az utcákat járva valamelyik gyerek, nyomában számtalan kisebb testvérével, odament egy járókelőhöz pénzt kérni, az úgy érezte, kötelessége segíteni: „Nem lehet kitérni az elől a gondolat elől, hogy ezek a gyermekek egy tehetséges néptörzsnek talán utolsó mohikánjai, akik gyermekkoruktól kezdve a megaláztatások útját járják..."

Egy másik újságíró, aki a téren riportot készített a zenészekkel, zárójelekkel tűzdelte teli a cikkét, hogy olvasói biztosan megértsék a korabeli cigány szlenget. A fiatal zenészek Svájcba és Párizsba jártak, és azzal dicsekedtek, hogy a közeljövőben valószínűleg New Yorkba meg Hollywoodba fogják őket küldeni. A vajda (avagy a „góré”) rendszerint hat inggel, hat nadrággal, egy vadászsapkával, bőrkesztyűvel és szőrmekabáttal látta el a zenészeket. Gyakori volt, hogy egész terebélyes családot: idő előtt megöregedett szüleiket és számtalan testvérüket a kamaszgyerekek tartották el, zenészként pénzt keresve. Az előbbi Népizava cikkben egyikük így nyilatkozott: „Jó muzsikus a Babári, még sem tud bandába jutni, mert már öreg, 32 éves, 5 gyereke van, a hatodik utón van." A tér maga pedig: „Kopott, mint egy veréb, hangos, akár a madárkereskedés ... az őszi napsütésben ráncos képű dádék

40