N. Kósa Judit - Szablyár Péter: Föld alatti Pest - A mi Budapestünk (Budapest, 2007)
Száz év alatt azonban még ez is elavult. 1981—84 között a pincétől a padlásig, az utolsó vezetékig felújították az épületet. A ma is működő süllyedő- berendezés harminc centiméter vastag vasbeton ellenlemezre támaszkodik, a gépek hat süllyedőutcában sorakoznak egymás mellett. Egyetlen süllyedő üresen is tizenhat tonnát nyom. Ha alulról tekint föl az ember, csak a vasszerkezetek erdejét látja, a szakemberek azonban azt is tudják, mire kell figyelni. Más színűek ugyanis azok az elemek, amelyek mozognak, és azok, amelyek szilárdan állnak a helyükön. A süllyedőutcák mögött lógódíszlet-rak- tárat alakítottak ki, közöttük pedig, az épület tengelyében fémszekrényekbe zárva ott az elektromos kapcsolórendszer, az „Operaház lelke". A színpaddal átelleni oldalon, az Andrássy úti főbejárat alatt a pincerendszer újra lemélyül. Az itteni légakna és a belőle elágazó, az épület oldalfalainak vonalában futó két légfolyosó az Operaház eredeti szellőzőrendszerének szíve volt. Az utcáról beáramló levegőt a légaknában szétpermetezett vízzel nedvesítették, szükség szerint jéggel hűtötték. Innen a nézőtér alatti üres térbe áramlott - ennek a járható magasságú teremnek a színház akusztikájában is szerepe van -, onnan a padló résein szállt följebb, hogy aztán a csillárba szerelt elszívón keresztül a tető felé vegye az irányt. A légfolyosók boltozatos, falazott alagútja szinte változatlan formában vészelte át az elmúlt ■ 4 óüllyedcterek 22
