N. Kósa Judit - Szablyár Péter: Föld alatti Pest - A mi Budapestünk (Budapest, 2007)
■ A lejárórámpa kialakítóidhoz az alapjainkat ii ki kellett bontani Nem meglepő persze, hogy a kivitelezés előtt a tervek némi — a takarékosság ihlette — változtatáson mentek át. Ami a föld alatti területet illeti, az alapozás vastagsága 1,2 méterről egy méterre csökkent, a pincefödém téglaboltozatot kapott, elhagyatták az alagsor gránit szegélyköveit. Lényegesen csökkentették a pince hűtőterületét és a rekeszek számát, sőt lemondtak az ugyanoda tervezett központi nagy haltartályról. A takarékosságnak kis híján áldozatul esett a rakpartra kivezető alagút is: csak 1896 májusában, az építkezés finisében döntötte el a főváros, hogy a rakparti kikötővel együtt megépítteti. Nem sokkal később viszont már vizsgázhatott is az alkotás, hiszen 1897 tavaszán árhullám érte el Budapestet, A pinceszint elöntését csak úgy tudták megakadályozni, hogy az alagút rakpart felőli végén pallókból két falat emeltek, közéjük pedig agyagot döngöltek. A pince Pecz Samu elképzelése szerint tehát kettős feladatot töltött be: itt tárolták hűtőrekeszekben és a dróthálóval körülzárt raktárakban az élelmiszereket, és itt helyezték el a csarnok gépészeti berendezéseit. Itt volt a ka16
