Szegő Dóra - Szegő György: Zsinagógák - A mi Budapestünk (Budapest, 2004)
gyilkolt, éhen halt zsidókat már a gettóba temették, ahol ezután több halottasház - köztük a Hősök temploma — is működött. A holokauszt utolsó két hónapjának több mint kétezer zsidó áldozatát kellett ide temetni: a Hősök udvarából a Mártírok temetője lett. Ma a gettó egykori kapujának vonalában a felszabadítás, a kert Dohány utca felé eső falain az első világháború hősi halottainak névsora és Szenes Hanna emléktáblája található. A Dohány utcai régi árkád pillérein az itt született Herzl Tivadar, valamint a mártírok emléke előtt tisztelgő Herzog német államelnök fekete táblái láthatók. A rabbiképző zsinagógája Az intézet 1877-ben épült a József körút, Bérkocsis utca és Rökk Szilárd utca által határolt háztömbben Kolbenheyer Ferenc és Freund Vilmos tervei alapján. Előbbié az Ybl követőit jellemző, az itáliai reneszánsz hatásait tükröző eklektikus palotaarchitektúra, amely harmonikusan illeszkedik az akkor kiépülő Nagykörút és a Józsefváros fejlődésnek induló építészeti arculatába. Freund munkája a belső és a zsinagóga. Az utcai szárnyakba került az iskola, a könyvtár és a levéltár. Az udvari épületrészben kapott helyet a díszterem és a zsinagóga. Az udvarról előtér vezet a zsinagóga fő terébe, ennek hosszháza egyszerű csarnok. Bejárata fölött két míves öntöttvas oszlop tartja a karzatot, amely — mivel női hallgatók nem voltak — az orgona és a kórus helye volt. A terem keleti falánál áll a fehér-arany frigyszekrény: két-két oszlop tartja a tetőt, a timpanon ormát kettős kőtábla koronázza. Az előtte elhelyezkedő mizrahi emelvény alkalmazkodik az épület szerény méreteihez: szószékké is alakítható. Két oldalon a rabbijelöltek és az oktatók faragott padsorai állnak. A tóraszekrény mellett, a keleti falon két oldalt márványtáblák láthatók, a „jótevők" között az intézet jeles tanárai: Bloch Mózes, Bacher Vilmos, Goldziher Ignác, Freund József és Scheiber Sándor. Az északi falra két szintben üvegablakok kerültek. Az alsó sor hat festett üvegablaka zsidó szimbólumokat és bibliai jeleneteket ábrázol: az égő áldozati oltár tüzét, kohanita áldást osztó kezet, menórát, sófárt, Noé bárkáját, a sínai-hegyi kinyilatkoztatást. A két szint között színgazdag, geometrikus és csillagos díszítésű, festett dekoráció fut. Jelentős a templom textilgyűjteménye. Különböző liturgikus textíliái a holokausztban eltűnt vidéki zsidó közösségek templomainak maradék ipar34