Szegő Dóra - Szegő György: Zsinagógák - A mi Budapestünk (Budapest, 2004)
a Dohány-templommal azonosulni nem tudó hagyományőrzőknek saját zsinagógát ígért; felépüléséig vállalta egy ortodox imaház fenntartásának költségeit.) Az új templom közel háromezer férőhelyével Európa legnagyobb zsinagógájának készült, máig a legnagyobb működő zsidó templom, 3100 ülő- és mintegy ezer állóhellyel. A reform felé fordulásban benne rejlett az új építészeti stílus igénye is. A folyamat nem volt zökkenőmentes. Végül a Dohány-templom valóban — építészeti értékét tekintve is — újdonság lett a magyarországi zsinagógák történetében, a zsidóság új templomfelfogásának mintapéldája. A tradíció a neológja térhódításáig a zsinagógát csak gyülekezeti helynek tekintette, mely a jeruzsálemi Szentélyt nem pótolhatta. A zsidó hagyomány szerint a diaszpóralét átmeneti száműzetés: a messiásvárás a vallási élet központi eleme. A Megváltó eljövetelével együtt jár a jeruzsálemi Templom újjáépítése, csak ezután teljesedhet ki a zsinagóga templomi funkciója. A neológiában azonban a messiásvárás elvesztette központi jelentését, a zsinagóga szerepe is felértékelődött. A Messiás eljövetelekor felépítendő szentély ígéretét a szent időben értelmezték, a sajáttá vált jelen idejében a zsidó templom is vallási, szellemi és építészeti értékhordozóvá válhatott. Lényegében új épülettípus született, és az új feladattal megbízott építészek a zsinagóga számára legalkalmasabb építészeti formanyelv és térszerkesztés keresésébe kezdhettek. Elterjedt az a felfogás, hogy a keleti gyökerű zsidók templomformálásához az orientális elemek építészeti kifejezésmódja a legmegfelelőbb, az interna- cionális klasszicizmussal szemben a nemzeti romantika alkalmasnak látszott a zsidó múlt újraélesztésére is. Az orientális építészet mindent elborító díszítése szinte elfedi az épületszerkezetet, ezáltal az épület nem közvetít tartalmat, így megfelel a bálványimádás tilalmának (JHVH nem látható és nem megszemélyesíthető). A magyar zsidó keleties architektúra és a kelet felé tájékozódó „magyar építészeti stílus" — melyet később Lechner Ödön és iskolája, köztük számos jelentős zsidó származású építész teljesíthetett ki — párhuzamos és összecsengő kulturális irányokat jelentett. A Dohány-templom 1852-es tervpályázatára három építész kapott meghívást: Hild József, Feszi Frigyes (a későbbi Vigadó tervezője, akkor még kevéssé ismert alkotó) és két társa, valamint Ludwig Förster bécsi építész. Hild József klasszicista terve különbözött a másik kettőtől. Ő az aszimmetrikus telek hatá26
