Valóság, 1955 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1955-07-01 / 1-2. szám

8o

tudjuk miért árthatna nemzetünk érdekeinek a bár megtévesztett és gyenge,de szándékában, tiszta magyar fiatalember szomorú története . Éppen ellenkezőleg : örvendetesnek találjuk,hogy az európai ifjúság jelentős részének tragédiáját,egy fiatal magyar szenvedésein kérész tül foghatja f,el és értheti meg a nyugati olva.se .Hazánk együtt szenved a meghasonlott földrésszel,fiai az európai sors osztályrészesei,,

Sok honfitársunk persze azt szeretné,ha egy regényben a magyar hitbuzgo,derék és tántőrithatatlan jellemű szent lenne mindig f nig a mumus szerepét valamilyen csúnya orosz,esetleg cseh vagy ro - mán kapná.Ezen együgyű irodalmárok lángoló honszerelmének máglyá - ján már sok jo könyv égett el.Kérjük őket.lássak be végre : nem bajt ha egy iro a magyart mint embert mutatja be.

Nem tudjuk £zónban,hogy a magyarság rosszul felfogott érdekeit védve,-a " kocaf02radalmár " -tol Nihil obstat-ját megvonó atya nem hagyta-e el az ii odalom berkeit,hogy a bátor könyvet gyáva érvekkel támadhassa.A politika nyilt vadász-terület,jaj a szabadon gondolkozó vadnak.A magyar érdekek festett szineit hordozo lovag ismert Vesszőparipájának csodálatosképpen lábai nöttek.Pobrányi Gábor köny vét ezekkel a kilogo lólábakkal tiporná.Szerencsére az "Un révolté du dimanche " a legnagyobb francia kiadóvállalatok egyikénél jelent meg és az emigráció köpködése nem sokat árthat ne ki'Ja kocaforradalmár" gazdag és érett iroi müvet jövendölve megindította fiatal szer zöjét a siker utján.Egy magyar iro,akinek szeme van a látásra,elindult,hogy igazat szóljon...az emigráció vesszöparipás zsandárai a - ligha érik utol..

(l.g.)

EGY NaGY ALLaMPÉKPIU EMLEKIRaTaI

( Charles de Gaulle : h'appel. - Plon éditeur)

A háborús eu lékiratok áradatát látva,az emberben felötlik a gondolat,a jeles hadvezérek csak azért zúdítottak annyi vért a vi - lágra,hogy később annál jobban mocskolhassák be tintával." Aut Caesar aut nihil ",n.ondják,és a büszke jelmondat második felében kitü zött célt legtöbbjük el is éri.az irgalom nélküli háborúban,melyet a világ egyesült vezérkarai az irodalomnak üzentek,a gondolatok gya logsága a ibbököl; nphé^k-i őségével, _ gördülő stilus fedezete alatt ro hámozza a történelem igazság jól álcázott állásait.

Mint mindenttt,úgy itt is akadnak kivételek,például De Gaulle, aki a memoárt irc tábornokok,államiértiák és tengernagyok seregében az irnitudok szál ászát vezeti.

Bárnint vélekedjék az olvaso De Gaulle tábornok közéleti sze - repléséröl,el kéül ismernie,hogy emlékiratainak a közel-múltban meg jelent első kötete méltán hasonlítható a francia próza legkiválóbb remekműveihez.Prencoi3Mauriac Caesar^ és Bossuet emliti a szerzővel kapcsolatban és irodalmi halhatatlanságot josol neki.

De Gaulle tebornok Írása valóban klasszikus,nemcsak ami a szó szoros értelmében vett stilust,hanem ami az iro emberi magatartását illeti.Latin arcélü mondatai a " grand siècle "méltoságteli gögjé - vei lépkednek a írancia történelem egyik legsötétebb időszakának el bukott figurái felett.Emlék-irataiban, De Gaulle megveti az anekdotákkal való olcso hatás-keresést,nem igyekszik semmit sem bizonyi - -tani,nem idéz minduntalan tanukat,nem utal és nem hivatkozik senki