Valóság, 1955 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1955-07-01 / 1-2. szám
ILLYÉS GYULA D OIE 0,ERGO SUM JÓZSEF ATTILA EMLÉKÉNEK Minden tagom fáj,mindet érzem; fájok ; vagyok I Gyűlölöm és nevetem ezt az állapotot. Nevetem,hogy mint házigazda, a testi kin mutatja he vendégeimként a szerveim. Istennyilák futnak a csonton, idegeimen. Hunyt szemmel rögzítem,hol éget. Ismerkedem. Ahány kin,annyi kézszoritás s fölszisszenek, fintorgok,aztán : önmagámmal kezelhetek ! Mit tudtam én,garat,tüdőcsúcs, máj merre van, s hogy ami hátul úgy dörömböl, a nyúlt agyam. Tudok már mindenről,mi bennem szúr,mar,kopog. A kin,mint lámpák sora gyűl ki. Fájok ; vagyok ! Álomvilágban él ,kinek-csak öröme van. Rosszul érzem,de legalább én érzem magam. S ez nagy tanács és nagy tanulság. Ki tudta,mi világ és élet ? Ök csak,ök, a 11 betegei I Kik tudták a valót e földön és föld fölött, az igazságot ? A szegények, a szenvedők. Kik tudták a jövöt ? az ilyen érzékenyek. így lehettek a gyogyitok is a - betegek ! Szent a tanács,mit ma s örökre adni tudok : Népek vezetői,legyetek izzó idegducok ! ( Ezt a verset a VALÓSÁG a ludapesten megjelenő IRODALMI ÚJSÁG 1955.április 16.-i számából vette át.)
