Valóság, 1954 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1954-01-01 / 1. szám
HOLTPONTON Irta:Sulyok Dezső Az a kevés érintkezési pont,amikor életemben szemtől - szembe kerültem a bolsevizmussal és arra kényszerültem,hogy annak képvi — selöivel - kizárólag szovjet-tisztekkel - tárgyaljak*engem mar e - gészen korán arra tani tett,hogy egyszerűen nem lehet velük mégal - lapodni.Bármit mondtak tárgyalásaink soran,arra sohasem lehetett é piteni,mert a következe fordulatnál vagy letagadták vagy olyan ér telmet tulajdonitottak korábbi ki jelentéseiknek,ami nem felelt meg az élet közönséges gyakorlatában szokásos értelmezéseknekcEzért kezdettől fogva sohasem nittem egyetlen pillanatig sem abban, hogy Európában bármiféle megegyezéses rendezés lehetséges az úgynevezett Nyugat és Kelet között. Ezt a nézetemet saját magam előtt most teljesen igazolja a közel 4 hétig tartott berlini értekezlet,amely az európai rendezés kérdését tekintve teljes eredménytelenséggel végződött.Ugyanígy végződött természetesen az ázsiai rész is,de ezt a nyugati hatal - mák még nem merik magukrak bevallani,amit.nem tehetnek meg az eu - ropsi résszel,mert azt illetően a kudarc nyilvanvalo.Mint magyar , őszintén örülök fnnak^hegy ez igy történt.Ka ugyanis a mai szupermüncheni hangulatban a bolsevisták hajlandók lettek volna a nyugatiak felé bármi látszat-engedményt tenni,azok boldogan és két kézzel kaptak volna minden után,csakhogy úgynevezett békés megoldás - sál térhessenek hpza.S ia olyannal tértek volna haza»ugyanolyan za jósán ünnepelték volna, ölcet Otthonrehogy Chamberlaint és Daladiert ünnepelték a müncheni pktum eiùiràsa utàn.Ez annyit jelentett vol na reánk nézve,hogy leírtak minket.Leírnak nyíltan és cinikusan,ahogy már most is leirt:k csendben és ki nem mondva .Ebben az eset - ben azután várhattuk vclna,hogy eljöjjön az angyal és elhengeritse a követ népünk sírja ftlöl. Nekünk addig van :eményünk,emig nincs béke Európában.Amikor a mai do facto »tényleges állapotra egyszer rátennék a de jure,jogilag is a pecsétet,mi keresztet vethetnénk népünk sorsára,De nem te szik rá,mert a Szovjet nem akarja.S ha jobban átgondoljuk a helyzetét,nem is találunk rá okot,hogy vájjon miért akarná?Ma övé a vi lag és azt teszi,amit akar,Ugyan ki akadályozza meg egyetlen lépését is addig,amíg ö nuga nem kezd lövöldözni?a világon senki,mert mindenki fél egy uj világkatasztrófa felidézésétől. A Szovjet jedig nég sokáig nem kezd lövöldözni,mert ma szabadalma van a földalatti aknamunkára »mellyel igen kiadósán rothasztja is a magát elbizatodottan Mszabadnak”valló világot.Nincs olyan óra,amely ne hozna s;àmàra valami előnyt ésha tárgyilagosan Összehasonlítjuk a két fé. hadállását évröl-evre»akkor azt látjuk, hogy abszolút előny jelentkezik állandóan a Szovjet oldalán és állandó veszteség az ellenie.ei oldalán.A nyugati államok egy része — még olyan államférfiak is,akiknek múltja ezt igazán nem indokolja-nyíl tan elárulja reszkelö vágyát a "more trade","magy üzlet” után,a ma sík rész ezt még nen meri kimondani,de szeretne ,ha igy lenne.