Valóság, 1954 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1954-05-01 / 2-3. szám

-46-A legnagyobb magyar. Satnyult törzsű kun legény volt S hogy megárt húsz magyar nyarat, tanyát rakott babájával, kint a pusztán az ég platt. Csillpgporos sátorából, pz Ur,egyszer nem vigyázott: jött p parancs - ki tudja mér1 - s fogta magát,hadbaszállott. Aztán kint a Don kanyarban,- mert jobb nem volt és este lett - földre szórta vézna testét s- — mint Enoch ur - az égbement. Azóta a hadak-utján, az utolso kis csillagon, nincsen lovas s azt siratja, a pusztán egy kis-kun-asszony. Könnyeitől terem a fü, a-Tisza is mog-meg-arad és elcipel a kornyékről minden rögöt { minden ágat. Cipelje csak;ami mozdul, a hóhérja ne találjon, talpa alá annyi földet, hogy egy percre is megálljon. Füvek éle legyen a tör, mely a szivét hasogatja, sose legyen békessége s nyugtát vissza sose kapja. De mikor a kis-kun-asszony könnyet hullat,süssön a nap és szivárványt sugározzon, kint a pusztán,az ég alatt. Az legyen a glóriája s szobra ringó búzatenger, mert - esküszöm - ö a földön a legnagyobb magyar ember. Anyámhoz. Mikor a tempiín ,előtt koldultál és megosztottad velem a népkonyhán kapott ételedet, fiad még szegényebb volt és üldözött, szivében szomorú múltúnk ott nyögött s jövőnk ébredezett. Mégis -itt hagytad,mikor nem volt Veled fiad,hogy ne lásd a súlyos könnyeket, mikor pihenni térsz, mert Te már. ismertél múltat és jelent, és azt is tudtad, hogy meddig mehet pori erő s az ész. Es nekem hinnem kellett a hitedet, hogy Isten él a földi pokol felett, hogy Keked jobb legyen, pedig akkor még nagyon messze voltak, a szétagazo,sürü,keskeny utak s meglátott értelem. Most,hogy eljárok Hozzád esteíente, .. én,- ki a földi poklot úgy szerette,- ma mar csak számolom - tudom,hogy jól vagy és hogy él az Isten, nyugodt vagyok és éldegélek itt lenn, s el-eldalolgatom: szép az életünk,jönni fog a béke;-fel-fel mosolygok a kérdező égre : Uram,hogy higyjendt ! A sir szájánál i úgyis tudni fogjak, visszanéznek ram s visszamosolyogják a legszebb énekem.

Next

/
Thumbnails
Contents