Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918
1918-04-15 / 20. szám
1918. április 10. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 155 Derby-kandídátus mututkozott be a Zsupán-Rennenben : Bar Schirl, a mely azonban nem birt megtelelni a szerepléséhez fűzött várakozásnak ós csak mérsékelt negyedikként ért a célhoz. Formája mossze á,l tavalyi teljesítménye mögött és ennek magyarázatát kétségtelenül csak a konditió hiányban taláihaijtik meg. Mai szereplése utáu itéive, a mén már aligha lesz titnesse tetőpontján a Háromévesek tavaszi kísérleti versenyének eldöltóig, a melynek győztesét pedig általában a Mindegy-ménben keresték. Vele ellentétben a nyerő Badacsonyban tip-top lévő es a télen át sokat fejlődött lovat ismertünk meg, a mely ma fölénnyel nyerte versenyét Beregdal és Erstling ellen. Ez utóbbiak közül a meg további fejlödéit is igérö Beregdal nyilván magasabb formát mutatott, mint alagi győzelmekor es ugy az ö, valamint Badacsony teljesítményét Erstling harmadik helyén keresztül kell elbiráluuuk. Badacsony e szerint évjárata elitejóbe tartozik es vele a kiaszszikus eseményekben komolyan kell számolnunk. A vert mezőnyről annyit, hogy Sárga rigó pillanatig sem játszott szerepet. А шип, mely kissé tulnehéznek .volt mondható, aligha állja a mértföldet. Valamivel forma alatt szerepelt inga is, mig Boysienek nem volt keresni valója a futásban. * Scamp és Virág matche-évé törpült a Perchanceakadályverseny és a páros viaskodás az utóbbi győzelmével végződött. A Rubulist-kancm ugyan kétségtelenül igen jó Steepler, azonban a futás eredménye kétségtelenné teszi, hogy Scamp ninos valódi képessége birtokában. * Arz győzelme rekesztette be a napot. E mén már Alagon jó versenyt futott é.» szoros ötödik volt Suskus, Grimasz, Perbeli es Mackensen mögött. Ma üt font engedmónyevel e forma elég eselyt jelentett a számára, ám az Adam-ivadék a jó styiusboi itelve valamelyest kiélezettebben futott, úgyszintén Pompás is jó formáját mutatta meg, a mely teljesítmények értékét Radom precizirozza. Hunsit nagyon kivette lovasa a versenyből es jó eselyét igy a kancza már nem juttathatta érvényre. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1У18. Tavaszi versenyek. E1&Ô nap. Vasárnap, április 14. 1. brofínungsrennen. 6000 К 1., 1600 К П., 600 Jv 111. 16U0 m. (18 aláírás.) Horvát A. ur 5e p к Hegyes Beregvölgy— Hullám 53 Vj Kortész 1 Gr. Weuckheim L>. 5é p m Axanos 59 % Varga 2 Br. Rotschild A. áé p m bimandl 52% Fretzner 3 Br. Springer G. 5e s m Ftick öl Jauek G. 4 Gr. Henckel A. 4é p ш Metronom 55 Szilágyi О Münzer F., ur 5e s к Misogyne 53 Dauek 0 Petényi ménes 4é s к Bester Bets 54% Vinzenz О Gr. Zauioyski Zs. 5ë p m Doppelaar 5 / Csiszár 1.. (J Totalisateur : .10:11/. Helyrefogadások: 26:02 1., 26:36 11., 2U:50 111. A többi ló quotaja győzelem eseten : 2U Flick, 3U Axanos, 126 Simanül, 147 Doppeiaar, 195 Misogyne, 204 Bester Bets, 30d Metronom, ivöny v- fogadasok: 1% Flick, 2% Axanos, 8 Hegyes és Metronom, 16 Bester Bets, Doppeiaar es Simaudl, 16 Misogyne. Könnyen 1 h. nyerve, 3% h. a 3-ik, tejh. a 4-ik. Versenyertek : 6000 К. i., loüü 11., 760 К Iii. 420 К a versenypénztárnak. Idő: Г44", 1 0. Bester Bets ugrik el elsőnek, de csakhamar felváltja Metronom, a mely mögött bimandl, Axanos es Begyes helyezkednek el, Jeliek hátul. A rövid oldalra kanyarodónál SimancU es Metronom együtt vezetnek Axanos es Hegyes előtt. Az egyenes eiejeu Axanos húzódik az élre, követve Hegyes által, mely utóbbi a vLztoronynál határozottan élre megy es veri Axanost. Simandl elég jó harmadik az egyenesben fokozatosan felzárkózott Flick előtt. il. Brigadier-Hennen. 6000 К 1., 1600 К 11., 800 К ill. 3évesekuek. 1000 in. (12 aláirás.) Lov. Landau H. p к Herodias Beregvölgy— Agnes 49 lisch 1 Őszi К . ur p к Pereputty 52 Fretzner 2 Luczenbaeher M. ur s к Winona 50% Jurnik 3 Tápiószentmártoni menés s к Szerény 50% Altmann 4 Gr. Meran d. p к Gyorsvonal 50% Guttmann 0 Petényi menes s к Feme 4.) Vinzenz и Stein R. ur p. к. Orphelia 54% Varga U W. Schlesinger & Comp, p m. Has drub at 52 Gulyás 0 Totalisateur : 10:84. Helyrefogadások : 20:42 1., 20:28 11., 20:30 Ш. A többi ló quotaja győzelem eseten : 33 Pereputty, 37 Wiuoua, 65 Orphelia, 88 Szerény, 120 Feme, 134 Hasdrubal, L35 Gyorsvonat. Könyvfogadások: 3 Pereputty és Wiuoua, 4 Herodias, 6 Hasdrubal, Orphelia és Szerény, 8 Feme és Gyorsvonat. Biztosan Va P- nyerve, fejh. 3-ik, % h. 4 ik. Versenyérték: 6000 КЧ., 1560 К II., 760 К 111., 360 К a versenypénztárnak. Idő : 102 в/ 1 0. Orphelia tiszta előnynyel jár az élen, közvetlenül a korlát mellett, mig középen Herodias, kivül Szerény vannak elol Pereputty előtt. Orphelia még jóval a távoszlop előtt keszeu vau erejevei, s ekkor Herodias határozottan frontba megy, követve Pereputty által, mely utóbbi elleu ar Bengvölgy-kancza biztosan győz. A végén felhúzódó Winofta jó harmadik Szerény előtt. III. Przedswit-flaudicap. 10,000 К I., 2000 К IL, 1000 К ill. 1200 ш. (32 aláirás.) Mautner V. ur 4é s к Colibri Mindig— Codeiii 57% Varga L. 1 Dreher A. ur öé s m Quargel 52% Szilágyi 2 Gr. Teieki L. 4é s m Gavallér 54% Janek G. 3 Gestüt Tribuswinkei 4é s m Tyrann 50% Jurnik 4 Horvát Á. ur 4é p m Kildergrey 55 " Tausz U Őszi К. ur 4è p her Szurmay 53 V 2 Pretzner 6 Münzer F. ur 4e s m Gsemernye 51 Danek 0 Stall Vindoboua 5é p m Kilbea 48 Sajdik 0 Gr. Berchtold L. 4é s к Tóvirág 46 Gmyàs M. 0 Petényi menes 4é p к Vdlam 45% Vincenz 0 Lov. Landau H. 4e p h Ramasan 47 Esch 0 Totalisateur: 10:6/. Helyre: 20:34 I., 20:34 II., 20: 32 HI. A többi ló quotája győzelem eseten : 10 : 32 Gavallér, 50 Quargel, 87 Villám, 93 Szurmay, 163 Kilbea, 177,Csenieruye, 216 Kildergrey, 310 Kamasan, ^372 Tyrann. Köny víogadas : 2% Gavallér, 3 Quargel, *6 Colibri, 8 Szurmay es Villám, UJ Csemernye, Kilbea es Tóvirág. 12 Kildergrey es Ramasan, iö Tyrauu Biztosan »/s R- nyerve, fejh. 3-ik, Vs R- 4ík. Érték : 10.000 К 1., 19 tU К Ii., 910 Ш., 1о80 К a vers. pénzt. ldó : l'Í5 e/ 1 0Gsemernye van pillanatig a frontban, rögtön azonban a középén haladó Quargel megy élre Gavallér es Gsemernye előtt, a melyekhez legközelebb Kilbea íekszik.Féi ut utáu kívülről Colibri zárkózik fel, a távoszlopnál elfogja Quai gelt igen biztosan győz ellene. Gavallér folyton biztosan tartja a harmadik helyet a többiek ellen, a melyek közül a tribünöknél felzárkózó Tyrann igen jó negyediknek fut fel a Gasconymeuhez. A távoszlopnál elkészült Gsemernye es Villám ötödik es hatodikuak haladnak át a czelou. IV. Rennen der sieglosen Dreijährigen. 5000 К L, 1400 К 11., 700 К ill. 1206 in. (19 aláírás.) . Dreher A. ur p m Apolló Polynielus — Amphissa 57 Csiszár L. 1 Lov. Landau H. s m Kurwenal 55Vs Esch 2 Gr. Merau J. p к Galathea 0ЬЧ г Guttmauii J. 8 Horvát A. ur s к Csalogány 55 '/s Tausz 4 Hartmann K. ur p m Ramassuri 54% Pintér A. 6 Zöldreti ménes p m Himberg 54% Kertész 6 Totalisateur: 16: 22. Helyre: 26:36 L, 20:42 IL A többi ló quotaja győzelem eseten : 16:36 Csalogány, 62 Kurvenal, 13/ Galathea, 142 Himberg, 179 Ramassuri. Kö-y vfogadás : 1% Ápolló, 3 Csalogány es Kurvenal, 6 Himberg, 16 Galathea es Ramassuri. Feltartva 2 h. nyerve, 2 h. 3-ik. Érték: оООО К 1., 1376 К II., 670 К HL, 280 К a vers.penz. Idő: P17% 0. Csalogány, Himberg es Galathea járnak az élen, hátul Ápollo. Félúton Apollo frontban terem, játszva nuz el Csalogány mellett, a melyet ugyanekkor Kurwenal is megelőz, de az Adammen pillanatra sem veszelyes a Drehor-istálló föleuynyel nyerő lovára. Csalogány-1 végül Galathea is megelőzi. V. Zsupán-Rennen. 8666 К L. 2660 К IL, 1006 К III. 3éveseknek. 1606 m. (12 aláirás.) Hg. Festetics p m Badac&ony Balaton— Clara 57 Mautner V. ur s ni Beregdal 54 Vs Lov. Landau H. p m Erstling 55% Münzer F. ur p m Burscherl 57 Gr. Berchtold L. p m Boysie 57 Dreher A. ur s m Inga 57 Pretzner 1 Takács ,1. 2 Esch 3 Varga 4 Janek G. 0 Szilágyi 6 Gr. Jankovich-Bísán s m Sárgarigó 57 Csiszár L. 6 Totalisateur : 10:46. Helyreíogadások : 26:36 1., 26:54 11., 20:92 111. A többi ló qutotája győzelem esetén : 26 Burscherl, 69 Boysie, /0 Sárgarigó, 118 Beregdal, i46 Inga, 372Erstliüg. Köuyvfogadások : Pari Burscherl, 3 Badacsony, 4 Sárgarigó, о Beregdal, Boysie és Inga, 8 Erstling. Könnyeu 2 h. nyerve, 3 h. 3-ik, 1% h. 4-ik. Versenyertek : 8060 К 1., 1956 К IL, 966 К 111. 466 К a versenypénztárnak. Idő: L44'%o. Beregdal kalauzol jó iramban Badacsony és В/п Scherl előtt, hátul a róvid oldalig Erstling, majd midőn ez lassanként Burschtrlliez felzárkózik, Sárga rigó halad. Az egyenesben Badacsony játszva huz el Beregdal mellett, amelyet igen könnyen ver .Erstling közepes harmadik, Bursclierl negyedik. VI. Perchance-Hindernisrennen. 6600 К I., 1600 П., 860 К ill. 4006 m. (9 aláirás.) Br. Baich P. száz. 4ó s к Virág RabulistVictoria regia 66 Tám 1 Br. Rothschild I. id. p m Scamp 73% Lázár 2 Toiaiisat. ur : 10:19. Scamp quotája győzelem esetén : 15. Könyvfogadások : 9 :10 reá Scamp és Virág. Küzd. után 1 h. nyerve. Versenyértek : 6666 К I., 1566 К a II., 980 К a versenypéuztárnak. Idő : 4*58% 0. Scamp mutatja az utat az utolsó gátig, amelyet már vele egyszerre ugrik Virág majd a sikon el is huz a Robert le Diable-méntől, amelyet küzdelem után ver. VII. Handicap. 4060 К f., 1206 К IL, 600 К Hl. 1800 m. (18 aláirás.) Horvát A. ur íé s m Arz Adam— Plethora 52 Kertész 1 Tápiószentmártoni méues4épk Pompás 51 Jurnik 2 Dreher A. ur 4é s her Radom 55 Szilágyi 3 Lov. Landau H, lé s к Hansi 56 Esch 4 Mauttrr V. ur id. p m Chouan 60 Varga 0 W. Schlesinger & Comp íé p m Fút ós 5í Gulyás 0 Gr. Henckel A. 4é p m Memento 51 Altmann 0 Gr. Zamoyski Zs. 4é p m Rabus 44% Griff 0 Zöldréti ménes 4é stp her Robika 43% Weckermann 0 Totalisateur: 10:84. Helyrefogadások : 20:58 I., 20:48 II., 20:80 III. A többi ló -quotája győzelem esetén : 31 Hansi, 44 Chouan, 57 Memento, 67 Pompás, 153 Robika, 156 Radom, 276 Futós, 383 Rabus. Könyvfogadások : 1% Hansi, 4 Chouan és Pompás, 5 Arz, 6 Futós, Memento és Radom, 10 Rabus és Robika. Bizt. 1 % h. nyerve, 2 b. 3 ik, Rabus a startnál több hosszat vesztett. Versenyérték: 4000 К I., 1180 К IL, 580 К III., 330 К a versanypénztárnak. Idő : L59 9/ 1 0. Arz ugrik el a vezetéssel, de azonnal átadja helyét Pompás-пак, amely mögött Radom helyezkedik el tiszta előuynyel az erősen fogott Arz előtt, hátul a sort pedig Hausi zárja be. Az egyenesbe fordulónál Hansi javit helyzetén. A befutó közepén Arz fokozatosan az élre húzódik és biztosan veri Pompást, mely a többiek ellen megvédi pozitioját. Radom mérsékelt harmadik a végül felnyomuló Hansi előtt. KILÁTÁSOK A BÉCSI HARMADIK NAPRA. A második nap programmját nyeretlen kanczák versenye vezeti be, a melyben eddigi formáik szerint Csalogány, Dehogy ós Amedea a jobb képességű pályázok. A legjobb klasszist Amadea representálja, a mely fejlödésképesnek is látszik, igy az Ámadiskanczát jelöljük első helyen Dehogy előtt. Az Áruló-verseny kötelezetteinek sorából kimagaslik Dávid neve. A Falbmen ellenfelei mérsékeltebb klasszist képviselnek, minek következtében startoiása eseten győzelmét jó dolognak tekinthetjük. Ha a négyéves nem indulna, vagy erősen forma alatt futna, a mitől a munkában látottak után uincs mit tartanunk, úgy igen nyílt verseny előtt állunk. Ez esetben a mult évi papir szerint a Luczenbacher-lovak (Mormon, Winona), a Mauthner-istáiió nevezettjei (Kain, Gomagoi) és Vitéz, az idei teljesítmények szerint pedig Grimasz volnáuak a legjobb eeólyü pályázók, miután larsangot e futásban uem várhatjuk a starthoz. Közülök Dávid, utáu a Mautner-istálló kiküldöttje indul a legjobb eséllyel Grimasz előtt. A Háromévesek uagy haudicapjában tudvalevőleg rendszerint azok a teliverek játszák a domináló szerepet, amelyek a télen át legtöbbet fejlődtek. E csaknem minden évben ismétlődő tény következtebeu iiiuzoris az elmúlt évi formák szerint bonczolni az esélyeket és épp ezért minden jelentőség nélkül pusztán a formák jövendő feldolgozásának szempontjából, irjuk le ide, hogy papíron az eddigi teljesítmények szerint F. F., Mester, Andersen, Tamok és Farsang a kedvezőbben súlyozott lovak. A versenyre vonatkozólag sokkal inkább a hazi próbák adhatnak felvilágosítást és ezek közül Farsang, Andersen es Tamok trialjai-ról hallhatók a legjobb hirek. Farsang — home trialok mindig ellenőrizhetetlen lűrei szerint — állítólag hat kg. sulykülönbözet mellett verte Minta1. Ha e liir megfelel a valóságnak, ugy Farsang körülbelül másfél stoueos javulást hozott volua tavaly óta, s miután amúgy is kedvezően súlyozott ló, a linishben feltétlenül jó szerephez kellene jutnia. Ellene szól azonban származása, miután testvérei, igy első sorban Szélmalom nem állották a mértföldet. Andersen próbáját, ugy halljuk, viszont Chouan es Beregdal eilenébeu állotta meg, nagyszerűen elégítve ki istállóját. E próba tényleg jelentős, pláne miután Beregdal tegnap oly jó formát futott, tehát a Beregvölgy-me neu atszámitva Andersen kb. 12—15 fonttal jobb a mult évinél. Tamok próbáját teljes homály fedi, csak aimyi bizonyos, hogy istállóját teljes mértekben 1 kielégítette. A mén exterrieurjeben igen fejlődéskepes lónak látszott mindég s a róla hallottakat ezert jogosan acceptálhatjuk. A hirek szerint a Háromévesek nagy haudicapjában tehát Andersen nek, Farsanygai és Tamok-kai kell első sorban a harcot megvivia a győzelemért.