Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918
1918-08-24 / 75. szám
422 V adász- és Vkrseny-Làp. 19 18. augusztus 24. KILÁTÁSOK A BUDAPESTI HETEDIK VERSENYNAPRA. A vasárnapi versenynapnak az Erzsébet királynédij klasszikus futama adja meg a főérdekességet. A 2000 méteres futamban ez évben kevés ló áll starthoz s igy a verseny sokat veszít érdekességéből annál is inkább, mert San Gennaro a startolók közt oly kimagasló klasszist képvisel, hogy vele szemben papiron minden más ló kilátástalanul áll ki a porondra, ugy hogy Palatin, Plato és Grasteufel is csak helyesélyre tarthatnak igényt, a többi résztvevőnek pedig még csak küloldali helyesélyt sem adhatunk. A napot egyébként л Kétévesek eladó handicapja nyitja meg, amelybeu Zabszem a legesélyesebb ló, ót tipeljük első helyen, tehát acsütörtökön jól futott Rengő és Dicsfény elótt. A második futamot képező Handikap harminczas nevezésében Boldogulj, Erstling, Egripo, Ladore, Psylander és Figurant a nézetünk szerint enyhébben elbirált esélyes lovak s velük számolunk elsősorban, közöttük keresve a nyerót. Mi érzés szerint Figurant-ot várjuk elsőnek Erstling és Ladore elótt. Â Kétéves nyeretlenek versenyében, ha itt futna, a nagyhirü és még sötét Komödiavt-oX illeti meg az elsó esély, mig kivüle Bona causa, Csíkszereda, Babus és a sötétek közül a jó hirü Saskia és Marion veendők még számba. Komödiant-ot tipeljük Bona causa, Saskia és Vezér előtt. A Kétéves kanczák versenye Vilma II. és Renyhe párharczának Ígérkezik, mig mellettük pehelysúlyával Bona causa a további esély. Mi Vilma li. győzelmében bizunk Bona causa és Renyhe elótt. A Welter handikapban ugy véljük, Kraputzni végre leteheti maidenségét. Mellette Húgomasszony esélyét huzzuk alá, jó futást várva még Feforie-tő\, Slirka-tói és Alma-Ш is. A Mező-dij 900 méteres távja nehéz helyzet elé állítja a tipelőt. Nem tudva múltkori jó futását feledni, mi Famosban látjuk a uyerót, melyre tavalyi tudásával Csalfa lehetne veszedelmes, jól futhatnak még Susanna, Orphelia, Fipa és Szigliget. Programm. Budapesti versenyek 1918. Nyári meeting. Hetedik nap. Vasárnap, augusztus 25. I. Kétévesek eladó-handicapja. 4000 К a győztesnek, 1200 К a 2-iknak, 40(X) К a 3-iknak. Táv. 1600 m. Belföldi és német lovaknak. (14 aláirás.) 1. Dreher A. s к Piff-Paff 13800 60 2. Dorn E. ur p m Simpl 11100 55'/, 3. Öszi К. ur s m Zabszem 11 100 55% 4. Haberern Gy. fhdn. s к Stella 10500 54V, 5. Pálmai H. ur p к Rengő 9900 53»/, 6. Kenessey E. fhin. p m' Gyarló 8700 51% 7. Lajta-kátai ménes p m Csaba 8400 51 8. Starke Ervin s к Dicsfény 4800 45 Tip: Zabszem—Rengő—Dicsfény И. Handicap. 5000 К a győztesnek, 1500 a 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3é és id. lovaknak. (49 aláírás.) 1. Petényi ménes 4ó s к Bester Bets 2. Taxis D. bárónó 5é s m Flick 3. Hg. Hohenlohe-Oehringen 4é p к Quatsch 4. Münzer F. ur 4é s m Csemernye 5. Gr. Pejacsevieh A. 4é stp m Boldogulj 6. Gr. Henckel A. 4é p m Metronom 7. Lov. Landau H. 3é p m Pionier 8. Dreher A. ur 3é s m Inga 9. Lov. Landau H. 3é p m Wotan 10. Grimm G. száz. 3é stp m Erstling 11. Gestüt Konstantin 4é s m Ejripo 12. Gr. Zamoyski Zs. 4é p к Reduta 13. Mautner V. ur 6é p m Treuherz 14 Münzer F. ur 3é s m Gogo 15. Stall Vindobona 5é p m Kilbea 16. Gr. Orssich P. száz. 3é p m Ladore 17. Pályi F. urnő id. s к Lágyad 18. Pályi F. urnő 3é p m Felix 19. Perner J. ur id. s к Rusticana 20. Gr. Zichy A. 3é s m Gránátos 21. Blaskovich A. ur lé p к Pompás 22. Gubacsi ménes 4é s her Satyr IL 23. Gr. Jankovich-Bésán E. 3é p к Békecsók 24. Horvát A. ur 3é p m Psylander 25. Petanovits J. ur 3é p к Minerva 26. Starke Ervin 3é p m Figurant 27. Pálmai H. ur 3é s к F. F. 28. Zöldréti ménes Sé p к Gold für Eisen 29. Petényi ménes 3é p к Fisole 30. Haberern Gy. fhdn. dé s m Bosh Tip : Figurant - Erstling—Ladore III. Erzsébet királyné dij. T.-dij és 50,000 К a* győztesnek, 6000 К a 2-iknak, 3000 К a 3-iknak. Táv. 2000 m. 3é és 4é lovaknak. (Elzáratott 1916 deczember 15-én 143 aláirással.) 1. Gr. Andrássy G. 3é p m Rezgő 52 2. Hg. Festetics 3é p m Badacsony 534, 3 . 3ó s m Consul 52 62 61v, 60»/, 59% 58% 58 57% 55 55 54»/, 54 " 54 54 53V, 53% 53% 53»/, 53 51% 50% 49% 49% 48% 48»/, 48 46 43% 43 40 39 53% 55% 584, 50% 64 52 53% 52 53% 62 53 V, 57 52 59% 55% 57 59% 52 4. Hg. Festetics 3é p m Palatin 5 . Gestüt Aiclibrunn 4é s к Bombe 6. Hg. Hohenlohe-Oehringen 4é p m Emilius 7.Gr. Károlyi I. 3é p к Minta 8. Mautner V. ui 4é s m San Gennaro 9 . 3é s к Adomány 10. Münzer F. ur 3é p m Burscherl 11. Öszi К. ur 3é s m Gábor diák 12 Br. Rotschild A. 3é p m Plato 13 . 3é p m St. Leger 14. Br. Springer G. 3é p m Széjnke 15. Szemere M. ur 4é p m Demir Bäsch 16 . 3é p m Prestolonaslednik Boris 17. Taxis D. bárónő 4é p m Grasteufel 18. Tiszai ménes 4ó p к Kunleány 19. Weinberg urak 4é p m Moretto 20 . 4é stp m Pergolese 21. Wenckheim D. grófnő 8é p к Affenblume 22. Gr. Wenckheim D. D. 4é s m Konstantinopel 57 23 . 4é p к Pallas Athene 57 24. Gr. Zamoyski Zs. 4é p к Run 57 25. Zöldréti ménes 3é p m Hupferl 52 Tip: San Gennaro— Plato—Grasteufel IV. Kétéves nyeretlenek versenye. 7000 Ka győztesnek, 1600 К a 2-iknak, 500 К a 8-iknak. Táv. 1000 m. (29 aláirás.) • 1. Gr. Andrássy G. s к Gloriette 2. Blaskovich A. ur s m Vezér 3. Dreher A. ur s m Varus 4 . p к Csábulás 5. Egyedi L. ur s к Patti 6. Gestüt Aiehbrunu s m Lo-lik 8000 7. Gestüt Konstautin s m Sankt Bernhard 8. Haberern Gy. fhdn. p к Stella 8000 9. Hauptmann Julius Alfons p m Petrell 10. Hónát A. ur s к Bizalom 11 . p к Édeském 12. Gr. Károlyi Gy. stp к S nbiosa 13. Kompolthy Iván s in intéző 14 . s к Szöcske 15. Lov. Landau H. stp к Marion 16 p к Saskia 17 . s к Toly 18. Luczenbacher M. ur s к Notabene 55 % 57 57 55% 55% 51 57 49% 57 55»/, 56»/, 55»/, 57 55% 55'/, _ 554, 65'/, 55»/, 55'/, 57 55% 55'/, 57 55»/, 55»/, 55% 55 % 49>/, 55% Saskia 19. Mautner V. ur p к Blenheim 20. Münzer F. ur p m Fredl 21. Petényi ménes s к De jó 22 . s к Gyönge 23. Br. Rothschild A. s m Komödiant 24. Gr. Sigray s к Csíkszereda 25. Gr. Teleki L. s к Babus 26. Br. Üchtritz Zs. p к Bona causa 27. Gr. Wenokheim D. p к Cornette 28 . p к Parva sapientia 8000 29. Gr. Zichy В. p к Garam Tip: Komödiant— Bona causa V. Kétéves kanczák versenye. 7000 К a győztesnek, 1500 К a 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 1100 in, Kout. kanczáknak. (15 aláirás.) 1. Dreher A. ur s к Lorle 2. Br. Baich P. száz. s к Lipse 3. Gr. Batthyány E. p к Renyhe 4. Blaskovich A. ur s к Vilma II. 5. Hg. Festetics p к Hagyomány 6. Hauptmann Julius Alfons p к Anita 7. Lov. Landau H. p к Saskia S. Mautner V. ur p к Blenheim 9. Münzer F. ur s к Begga 10 . p к Carola 11. Tiszai ménes p к Vadászkaland 12. Br. Üchtritz Zs. p к Bona causa 13 . p к Parthenia 14. Gr. Wenckheim D. p к Gyöngyharmat 15. Gr. Zamoyski Zs. s к Sunbeam Tip: Vilma II.-Bona cansa-Renyhe VI. Welter handicap. 4000 К a győztesnek, 1200 К u 2-iknak, 400 К a 3-iknak. Táv. 1000 m. 3é és id. lovaknak. (14 aláirás.) 1. Horvát Á. ur 4é stp к Prachtmädel 2. Horvát A. ur 4é stp m Krajrutzni 3. Gr. Zichy B. 3é p in Levél 4. Gr. Kinsky Zd. 4ó s к Slivka 5. Dorn E. ur 3é s к Alma 6. Mr. Adrien 5é f m Shrapnell 7. Máriamajori ménes 3é s к Húgomasszony 8. Kiss J. fhdn. 4é s her Meteor 9. Petényi ménes 3é p к Feforie 10. Lakos testvérek 3ó s к Connie 11. Mr. Alfred 3é s к Rikus 12. Perecsényi ménes 3é p к Sweiczi leány 13. Gödi ménes 3é s к Csiklandós 14. Starke Ervin 3é p her Görcs Tip : Kraputzni—Húgomasszony—Feforie VII. Mező-dij. 7000 К a győztesnek, 1500 К a 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 900 ra. 3é és id. lovaknak. (18 aláirás.) 1. Abonyi ménes 3é p к Queda 2. Blaskovich A. ur 5ó s к Csalfa 3. Egyedi L. ur 3é p к Éamos 4. Hg. Festetics 3ó s к Hella 5. Honvát A. ur 4é stp к Prachtmädl 6 . 4é stp к Susanna 7. Gr. Jankóvioh-Bésán E. 3ó p m Dobos 8. Gr. Lamberg H. lov. tbnk 4é p к Kri-Kri 9. Lov. Landau H. 3é s к Fipa 55 55 65 55 58 56 51% 51'/, ól 1/, 58 55 51% 55 55 5i»/ t 63 59% 554, 53% 58 52»/, 51 46% 46 42 41% 4l% 41 39 51% 54»/, 51% 52»/, 53% 54% 56 58% 59% 10. Lelbach Gy. ur 3é p к Torpedo 54 11. Mautner V. ur 8é p к Barokk 56»/, 12. Mr. Adrien 5é p к Fáklya 58'/, 13. Pályi F. urnő 3é p m Felix 58 14. Peruer J. ur 5é p к Formation 58»/, 15. Petényi ménes 4é stp к Villám 56»/, 16. Stein R. ur 3é p к Orphelia 52»/, 17. Taxis D. bárónó 3é s к Szigliget 52'/, 18. Br. Taxis E. 4é stp m Klingsor 58 Tip: Famos— Csalfa— Fipa Előzetes programm Budapesti versenyek 1918. Nyári meeting. Nyolczadik nap. Kedd, augusztus 27. II. Welter-handicap. 4000 К a győztesnek, 1200 К a 2-iknak, 400 К a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3é ós id. lovaknak. (41 aláirás.) 5ó Flick 68»/, 4é Gustav 54% 3é Piouier 64% 3é Satrafa 54% 3é Inga 62 3é Figurant 53 4é Mailberg 62 3é Feme 51 3é Wotan 62 3é F. F. 50% 3é Erstling 61% 4é Rydzyua 50% 6é Treuherz 61% 4é Robika 50 3é Ladore 61 Só Csusza 48% 3é Morgonda 59% 3ó Feforie 47% 3é Galambom II. 57 3é Kowno 47% 46 Slivka 57 59 Kronos 47% 6é Mindenes 56% 3é Nyiri duhaj 47% 4é Pompás 564, 8é Fisole 47 3é Békecsók 66 3é Podagra 46% 5é Shrapnell 56 Sé Aristokrat 42 3é Psylander 55% 3é Edda 42 3é Tamok 55% 3é Lilike 42 III. Allvány-dij. Handicap. 16,000 К a győztesnek, 4000 К a 2-iknak, 1500 К a 3-iknak. Táv. 2500 m. 3ó és id. lovaknak. (23 aláirás.) ôé Csillár 63 ôé Kertbeny 48% 6é Oszczop 61% 3é Fumor 47 5é Axanos 60% 4é Raróg 46% 4é Peterwardein 60% 3é Fojnicza 45 4é Debitor 59 4é Maros 42% 4é Demir Bäsch 59 3é Erstling 42 4é Run 59 3é Csak bizzá) 41% 5é Hegyes 58% 3é Szomorú 40V, 4é Pallas Athene 56 3é Daimio 39 4e Konstantinopel 55 3é Dudu 39 4é Gallipoli 53'/, 3é Selica 39 6é Fata 49% IV. II. oszt. eladóverseny. 6000 К a győztesnek, 1000 К a 2-iknak, 400 К a 3-iknak. Táv. 1000 m. 2é lovaknakl (19 aláirás.) Atala Edith Fiatal Piff Paff Patti Sankt Bernhard Schnucki Blaustrumpf Csingaléz Petrell VI. Háromévesek Anita Mozgó Laniste Prinzessin Aline Rengő Podmelec Uhli Parva sapientia eladó handicapja. 4000 К a győztesnek, 1200 К a 2-iknak, 400 К a 3 iknak. Táv. 1000 m. Belföldi és német lovaknak. (19 aláirás.) Ebre 65 Debora 51 Queda 63 Gyorsvonat 50 Kurwenal 61% Dehogy 48% Figurás 58 Lárva 48 Alma 57% Isa 46 Füsilier 56% Sweiczi láuy 46 Hasdrubal 56 Nyufczi 43% Principal 54 % Görcs 42% Tauglich 53% Aristokrat 42 Orbán 52 VII. Handicap. 5000 К a győztesnek, 1500 К a 2-iknak, 5000 К a 3-iknak. Táv. 1000 m. 3é « és id. lovaknak. (45 aláirás.) 6é .Métropole 76% 3ó Felix 52 4é Colibri 63 id. Nelson 52 5é Formation 63 3é Gyöngyvirág 51% 3é Toborzó 62", 3é Kurwenal 51 5ó Csalfa 61 id. Lágyad 49 3é Winona 61 3ó Csalogány 48% 3é Virgine 60 3é Leo 48% 3ó Dobos 59% 4é Tudákos 48% 3ó Barokk 59 3é Szerény 47% 5é Fáklya 58'/, 3ó Figurás 47 4ó Kri-Kri 56% 3é Ignorant 46% 4ó Prachtmädel 56% 3é Grimasz 46 3ó Hella 56 4é Sellő 46 4é Susanna 56 3é Húgomasszony 44»/. 3é Azért is 54% 5é Zeppelin 44% 3é Vadorzó 54 3é Miriam 44 3é Szigliget 537. 3é Fifka 42 4ó Kraputzni 53 3é Gold für Eisen 42 3é Torpedo 53 3é Fics-ur 41% 3é Gogo 52% 3é Csusza 41 3é Queda 52'/, 3é Dehogy 39% id. Suskus 52% 5é Emden 39 4é Villám 52%