Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918

1918-07-17 / 58. szám

338 VADÁSZ- ÉS VERSKNY-LÀP. 1918. julius 15. már akkor is kétkedve fogadtuk ezt, rámutatva Rezgő jó szereplésére, s iukább rajta és az idén még nem legjobb képességében levő Huszár 11.-n keresztül bíráltuk el a versenyt, Plato-n&\ és Csillár-nál foi ma­csökkenést állapítva meg. Hogy a mi feltevésünk á helyesebb volt, azt a mai eredmény igazolta, mert ugy Oszczep, mint Rezgő lielyezetlenül végezték futásukat, holott az előbbinek régi teljesítményével is csaknem olyan esélye volt, mint Gallipoli-nak, mely kitűnő ötödikként ért czélhoz. Mi különben is a gr. Zamoyski-lovak közül nem a ménben, hanem Run-bun gondoltuk az esélyes lovat, a kancza azon­ban még mindig nem hozta meg a várt régi formá­jához való feljavulást, s heiyezetlenül végzett. Az eredményt ktlönben leghelyesebb a másodiknak he­lyezett Marmaros formáján keresztül értékelnünk, a mit támogat Harangod legjobb formájának megfelelő hatodik helye is, a mely mén alig egy hosszra vég­zett a második mögött. Gallipoli igy — bár legfel­jebb nyakhosszal volt ötödik — még nem futotta ez­zel teljesen legjobb képességének értékét, mig Hegyes tavaszi nagy formájának ujabb visszanyerésével győ­zött. Nyerése körülbelül 72—73 as elbírálást kiván, tehát hat-nyolcz fonttal kell őt Emilius idei teljesít­ménye alá helyeznünk. Axanos gyengébben végzett, mint vártuk, de őt menti, hogy egész uton rossz pozitiokban feküdt, különösen pedig az egyenesben és későn is bontakozott ki. Nagyjelentőségű azonban Fumor szereplése, a mely mén hat fontos lovastul­sulyával elért jó harmadik helyével idén immár har­madik csaknem teljes stoneot kitsvő javulását hozta, s immár a hetvenes lovak sorába küzdötte fel ma­gát. A többiek közül nz istállója által erősen véle­ményezett Emilius nem játszott szerepet, szerintünk esélye sem volt eminens, de viszont azt is el kell ismernünk, hogy rossz pozitiokban feküdt. Fata is­mét csökkenő formával, rosszul futott, ugyanígy De- bitor is, a mely pillanatra sem volt látható. * Lobogó a Preis von Gutcnsteinben Janek daczára is felmondotta a szolgálatot, s hogy mennyire forma alatt szerepelt, annak élénk bizonyítéka Artige jó harmadik helye. A The Story-mén lovasa állítása sze­rint ma már helyből nem ment, s bár a finishheu nagy felszólitás után némileg felhúzódott, még min­dig teljesen kelletlenül tette ezt is. Ily körülmények között Arena-nak természetesen abszolnt jó dolog volt a győzelem, s a most jó formában levő Fan­tome-kancza elihez mérten is nyerte versenyét. * Meglehetősen gyenge sportot nyújtott idén a Schö­naui-dij, a melyért mindössze öt ló vette fel a har­ezot, de közülök is F. F. mindjárt az első ugrásnál kitört. A győzelmet Fugger végső ellankadtsúgu da­czára kétségtelen határozottsággal ragadta magához Végre elől, mely utóbbi kancza megütötte magát, s ez némileg veresége mentségéül szolgálhat. A nyerő különben igen gyenge kaliberű sikló volt, uj meder­jében azonban igen hasznosnak Ígérkezik, bár ma még nagy előnyére szolgált az is, hogy ugró istálló­ban állt, s igy jobb iskola állott mögötte, mint Végre­nek. A nyerő istállótársa, Fedorius, ugy látszik uj hivatásához sem mutat kedvet, mert a szép mén itt sem ment szívesen, mig Éljen, melyről különben is csak rosszakat hallottunk az utolsó uapokban, pilla­natra sem játszott komoly szerepet. * Bohra nagyszerű formában levő istállójához került Villám győzelme révén a WeltJr-handicap dija. E kancza, mint az elbírálásra jó alapot nyújtó Virgine-en keresztül számithatjuk, talán még tavaszi aránylag jelentős teljesítményénél is hegyesebb formát futott, s ma 63 körül kell őt értékelnünk. Tóvirág enged­ményét is számítva, valamivel gyengébben végzett legmagasabb tudásánál, de ez érthető, miután egészen kezdő lovas ülte. A vert mezőnyből különösen Vik- toria, Nelson és My Baby forma alatt való szerep­lését kell kiemelnünk, a melyek futását azonban menti rossz pozicziójuk. Mindhárőm jól áll már a handicapban, s különösen az utolsó mihamar meg­nyerheti snlyelosztó futását. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1918. (Második nyári versenyek.) Második nap. Kedd, julius 16. I. Verkaufsrennen. 5000 К I., 1400 К II., 700 К Iü. 1600 m. (17 aláirás.) Br. Taxis E. 3é p к Minki Wool Winder—Merry Agnes 45 Sajdik 1 Lov. Landau H. 3é p к Minerva 49 Esch 2 Lajta-kátai ménes 3é p к Szemérmetlen 46 Vinzenz 3 Br. Üchtritz Zs. 6ó s lier Hindenburg 48 Podrazil 4 Grimm G. száz. 3ó s ш Fugott 414, Painter 0 Reismann G. ur 3é p m Monda 55 Danek 0 Verebély D. ur 4é s m Gustav 50% Smutny W. 0 Gr. Wenckheim D. 3é s m Antwerpen 41*1, Altmann 0 Gödi ménes 3é p к Pintyőke 42 Csiszár J. 0 Gr- Henckel A. 3é s к Man druf 424* Dache 0 Totalisateur : 10:48. Helyrefogadások : 20:38 I., 20:46 II., 20:42 III. A többi ló quotája győzelem ese­tén : 54 Pintyőke, 62 Antwerpen, 68 S/emérmetlen, 79 Minerva, 91 Monda, 95 Hindenburg, 113 Gustav, 445 Fagott, 756 Man druf. Könyvfogaáás : 4 Minerva, Minki és Szemérmetlen, 5 Antwerpen és Pintyőke, 6 Gustav, Hindenburg és Monda, 14 Fagott és Man druf. Biztosan % h. nyerve, % h. 3-ik, »/ 4 h. 4-ik. Mau druf és Pintyőke több hosszat vesztettek а startnál. A győztes 10,000 К vissza vasároltatott. Versenyér­ték: 5000 К I., 1103 К П., 1003 К III., 673 К а versenypénztáraak. Idő: 1-44% 0. Antwerpen vezet .Fagott és Minki előtt, mig a starttól rosszul elkerült Pintyőke hosszakkal hátrább követi a megnyúlt mezőnyt. Az egyenesbe fordulónál Fagott visszaesik, Minki ellonbeu fokozatosan köze­lebb húzódik a meg mindig elől lévő Antwerpenhez, ugyanekkor Minerva és Szemérmetlen erősen javit­nak pozitiójukon. A távoszlopnúl Minki eléri Ant­werpent, a mely erre egészen készen is van erejevei, s visszaesik s most Minerva erélyesen üldözőbe ve­szi Minkit, a Wool Vinder-kancza azonban biztosan védi elsőségét. A Minervá val egyszerre felhúzódó Szemérmetlen háromnegyed hosszal hátrább végez harmadikként ugyanannyival Hindenburg előtt. II. Rennen der Bieglosen Zweijährigen. 7000 К I., 1600 К II., 800 К HL 1000 m. (41 aláirás.) Gr. Jankovieh-Bésán stp к Vidám Mokun— Varázs 55'/» Altmann 1 Hr. Festetics stp к Clarisse 554, Pretzner 2 Münzer F. ur p к Hajadon bb xl, Danek 3 Tápiószentmártoni mènes s in Vezér 57 Nagy G. 4 Araki ménes p к Germania 55% Gulyás M. 0 Gr. Berchtold L. p m Miriboj 57 Janek G. 0 Gestüt Konstantin p m Konstantin 57 Each 0 Gestüt Tribuswinkel в к Dilemma 55% Bäsch 0 Mautner V. ur p in Angelus hl Varga L. 0 Pálmai H. ur s к Dolde 554, Pintér J. 0 Szemere M. ur p m Zalvori 57 Ravasz 0 Totalisateur: 10:29 Helyrefogadások : 20:27 I., 20:24 II., 20:60 III. A többi ló quotája győzelem ese­tén : 48 Clarisse, 54 Miriboj, 80 Dilemma, 128 Ger- mania, 170 Vezér, 197 Angelus, 279 Hajadon, 339 Dolde, 362 Konstantin, 625 Zatvori. Könyvfogadások : 1% Clarisse, 2 Vidám, 5 Dilemma és Vezér, 6 An­gelus, 8 Hajadon, 10 Germania, Konstantin és Miri­boj, 33 Dolde és Zatvori. Bizt. % h. nyerve. 4 h. 3-ik, fejh. 4-ik. Versonyérték : 7000 К ]., 1560 К II., 760 К III., 1000 К a versenypénztúrnak. Idő : 102<% 0. Start után rögtön Vidám jár az élen Clarisse és Vezér előtt, a melyet rövid ideig Miriboj, majd An­gelus követ. Fólut után Vidám tisztán elhúz társai­tól, de végül lankad в igy, bár u Mokan-kanezn biz­tosan védi elsőségét, Clarisse egészen közel fut fel hozzá. A tribünök előtt speeddel jövő Hajadon köze­pes harmadikként ér czélhoz, épp a czélban ütve el a holytól az ellankadt Vezér-1, mig Angelus fél hosz­szal lesz ötödik Germania előtt. III. Verkanis-Handicap der Zweijährigen. 5000 К I., 1400 К II., 700 К III. 1000 m. (22 aláirás.) Lov. Landau H. s к Uhli Bonvivant— Contra 57 4, Esch 1 Kompolthy Iván s к Aline 56 Altmann 2 Araki mén98 s к Prinzessin 594* Gulyás M. 3 Mautner V. ur p к Pandora 57 Varga L. 4 Br. Taxis E. p m Bolseviki 524* Sajdik 0 Gr. Berchtold L. p m Adorján 51 Dedik 0 Gestüt Tribuswinkel s к Valea Lunga 56% Zúbrák K. 0 Totalisateur: 10:48. Helyrefogadások: 20:34 I., 20:38 II., 20:28 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 36 Prinzessin, 47 Pandora, 70 Aline, 74 Valea Lunga, 77 Bolseviki, 383 Adorján. Könyvfogadások: 3 Prinzessin. 4 Aline, Pandora és Uhli, 6 Bolseviki és Valea Lunga, 8 Adorján. Könnyen 1 h. nyerve, % h. 3-ik. Valea Lunga több hosszat vesztett a startnál. A győztes 8900 K-ért megvetto a Stall Schőnwald. Versenyérték: 5000 К I„ 2003-33 К II., 1303-33 К III., 1103-34 К a versenypénztárnak. Idő : 1-04%о­Valea Lunga a start pillanatában oldalt tör, ezáltal hosszakat vészit és Uhlit is akadályozza némileg az előrehaladásban. Aline és Pandora együtt vezetnek Bolseviki előtt, csakhamar azonban LMi helyezkedik el harmadiknak Prinzessin előtt. A távoszlopnál Pandora visszaesik, az élre került Alive-hez pedig Uhli nyomul fel, 'majd el is hagyja és könnyen győz ellene. A rushel jövő Prinzessin ötnegyed hosszal fut fel harmadiknak. Pandora pedig közepes negyedik­ként végez. IV. Grosses Kottingbrunner Handikap. 15.000 К. I., 2400 К II., 1200 К III. 2100 m. (33 aláirás.) Horvát Á. ur 5é p к Hegyes Beregvölgy— Hullám 53 Brooks 1 Br. Rothschild A. 5é s m Marmaros 59 xl, Janek G. 2 Petényi ménes 3é p m Fumor 42 Vinzenz 3 Münzer F. ur 5ó p m Axanos 60% Danek 4 Br. Springer G. 4és m Debitor 61 Csiszár L. 0 Hg. Hohenlohe-Behringen 4é p m.Emilius 58 Pretzner 0 Szemere M. ur öé s ш Harangod 57 Varga L. 0 Gr. Zamoyski S. 6ó s m Oszczep 55% Altmann 0 Lov. Landau H. 4é s к Gallipoli 55 Esch 0 Gr. Zamoyski Zs. 4é p к Run 53% Cockeram 0 Mr. Adrien 6é p к Fata 48 Smutny W. 0 Mautner V. ur 6é p m Treuherz 47 Painter 0 Gr. Andrássy G. 3é p m Rezgő (fv.) 46 Sajdik 0 Horvát Á. ur 4é s к Segnses 42% Weckermann M. 0 Totalisateur: 10:50. (Hegyes és Segnses). Helyre­fogadások : 20:44 I., 20:40. Ii., 20:46 III. A többi ló quótája győzelem esetéu : 67 Marmaros, 76 Fumor, 77 Axanos. 87 Oszczep és Run, 99 Gallipoli, 102 Emi­lius, 157 Rezgő, 163 Harangod, 169 Debitor, 229 Fata, 277.Treuherz. Könyvfogadások : 5 Hegyes, Marmaros ós Oszczep, 6 Emilius, 8 Debitor és Fumor, 10 Axanos és Gallipoli, 12 Fata, Rezgő, Run, Segnses és Treu­herz, 16 Harangod Könnyen egy h. nyerve, nyakh. 3-ik, nyakh. 4-ik. Sajdik lovásztlu a startnál való engedet­lenség miatt 50 K-val megbirságoltatoit. Versenyér­ték : 15. 000 К I., 2300 К IL, 1100 К 111.,2450 К а versenypénztáraak. Idő : 2*35 '/ю­, .Treuherz hosszakat vészit az indításnál. Oszczep ugrik el a vezetéssel Harangod és Rezgő előtt, meíy utóbbi folyton javit pozitióján és mihamar Oszczep oldalán helyezkedik el Harangod és Segnses elótt, u megnyúlt mezőny végén pedig Emilius és Fumor galoppoznak. A rövid oldalra bekanyarodónál Run húzódik fel s csakhamar harmadikként halad Oszczep és Rezgő mögött és Segnses, továbbá Harangod előtt. Az egyenesbe forduló után Oszczep-et és Rez­gö-1 kivéve a többi élen lévő ló mind verve van s most Harangod húzódik fel harmadiknak, követve Gallipoli által. A tribünök kezdeténél előbb Rezgő, majd Oszczep is visszaesnek s most kívülről Marma­ros, kevéssel később pedig Hegyes nyomul fel a ki vülről jövő Fumor és Aranos előtt. A távoszlopnál Hegyes egyedül ragadja magához a frontoteés köny­nyeu győz Marmaros ellen, a melyhez Fumor nyak­hosszra fut fel harmadiknak, szintén eunyivel etőzve meg a vele együtt felnyomult Axanos-1. Gallipoli kitűnő ötödik oldalán Harangod­did. V. Preis von Gnteostein. 8000 К I., 2000 К II., 1000 К III. 1300 in. (17 aláirás.) Petényi ménes 5é s к Arena Fantome— Rose S. 59 Vinzenz 1 Gr. Wenckheim D. 4é p m Lobogó 58 Janek G. 2 Mautner V. ur lé p к Artige 56% Varga L. 3 Totalisuteur : 10:22. A többi ló quotája gyózelem esetén: 16 Lobogó, 102 Artige. Könyvfogadások: 1% Lobogó, pari Arena, 8 Artige. Könnyen 1% h. nyerve, 1'/« h. 3-ik. Versenyérték: 8000 К I., 1950 KII., 950 К Ш„ 380 К a versenypénztárnak. Idő: 1'21»/Л Artige vezet Arena előti, Lobogó valamivel hát­rább baiad. Fél ut után Arena átveszi a kommandót és igen könnyen nyer Lobogó végül lovasa erélyes felszólítása után elvitatja a iiiásodik helyet Artige-Ш. VI. PrelB von Schönau. Gátverseny. 10,000 К I., 2000 К II., 1000 К III. 3éveeekuek. 2400 m. (44 alá­irás.) Br. Rothschild J, p m Fugger Wool Winder— Gravure 62% Kóré 1 Lov. Landau H. p к Vedre 624, Csiszár L. 2 Br. Rothschild J. s m Fedorius 62% Klimscha 3 Br. Baich P. száz. s к Éljen 65 Cockeram 4 Pálmai H. ur s к F. F. 62 х I, Pinka 0 Totalisateur: 10:35 (Fugger és Fedorius). Helyrefo­gadások: 20:32 I., 20:26 II. A többi ló quótája győ­zelem esetén : 21 Végre, 27 Éljen, 231 F. F. Könyv­fogadások : pari Végre, 2% Éljen, 3 Fugger, 6 Fedo­rius, 10 F. F. Küzd. után 4* h. nyerve, 4 h. 3-ik. Versenyérték: 10.000 К I., 1940 К II., 94o К III., 1820 К a versenypénztárnak. Idő: 2'46 9/, 0. Fugger vállalja a vezetést Végre és Fedorius előtt, mig F. F. helyből lemarad és az első ug­rásnál ki is tör, mire lovasa feltartja. A második ugrásnál Fedorius Fugger mögött helyezkedik el, s Végre harmadik helyre szökik. Ez a sorrend nem változik az egyenesig, a hol Végre kezd felnyomulni, de bár Fugger lankad, csak a második helyet foglal­hatja el a küzdelem után uyerő mén mögött. Fedo­rius közepes harmadik. Éljen rossz utolsó. VII. Welter-handikap. 5000 К I., 1400 К II., 700 К III. 1100 m. (43 aláirás.) Petényi ménes 4ó p к Villám Beregvölgy— Hullám 57 ""Vinzenz 1 Gr. Berchtold L. 4é s к Tóvirág 584* Dedik 2 Luczenbaclier M. ur 3é p к Virgine 564, Altmann 3 Lov. Grigorcea J. sz к Bocska 42 х/, Weckermann 4 Gr. Henckel A. id. p her Nelson 634, Varga L. 0

Next

/
Thumbnails
Contents