Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918

1918-07-15 / 57. szám

332 a vonal tehát nálunk teljesen idegenül hangzó, de minden kritikát kiálló neveket hoz elénk. Az anya­állat származási táblája Kokoro-\fí\ gyenge Hermit kapcsolat réven illeszkedik össze, a háttér azonban tele van Pocahonta.y fiainak, Kj,ng Tom-nak, Stock­well-nek és Rataplan-mk neveivel. Queen of Peaee 1912-ben került hozzánk, egy Symington után szár­mazó méncsikajávai, Békéssel, majd ugyané mén után Symphoriie novet kapott kanezát hozott. 191 i-ben Rascal-tói Palias Athene-t, 1915-ben Adam után Azért is t végül pedig R-mény-t ellette. A vert me­zőnyből Pecunia volt a legszebb kaneza, igen nobilisán épített, nagy erős állat, azonban ma meg kissé ma­gasan álló, de igy is elég mély. Amncstie is sokat igér. Utóbbi reánk a még nem kész és isak kíméle­tesen elővett ló benyomását keltette, amelytől sok jót várhatunk. Finnmark határozottan Good Morning és nem Blovdel tipusu, nem nagy, de jól épitett kaneza, ugyanígy Parthenia amely tip top állott starthoz. Nada szép kaneza, elől azonban kissé befele fordított jobb lábbal. A nyerő pedigreo-je ez : Stp a <v —, « © £s o. Mowcriua Sárga 18 Uunners­bury Sárga 11 ' C ü a ' ™ be Stp Sárga * © o­fe S es i x M | . > E © I Mólra Pej a -— © © 3 o. cm la oa 00 Hackler Pej 5! a i © © i © .= s la •-. <s © O- oo a. Pej Ualopi it 3 Stp 1872 Vedette 19 Stp 18'. 1 Ualopi it 3 Stp 1872 Flying Duchess 3 Pej 1858 !St Angela 11 -» King Tom 3 Stp 1851 PeJ 1865 Adeline II Pej 1851 Scottish Chief 12 Poj 1861 Lord of ihc Isles 1 Stp 1852 Scottish Chief 12 Poj 1861 Miss Ann 12 Pej 1846 {Stockings 7 Pej 1868 Stock well 3 Sirga 1819 Go-ahead 7 Stp 1855 0 Hermit .'> Newminster 8 Pej 1818 Sirga 1861 Seclusion 5 Pej 1857 Hippia 14 Pej 1861 • King Tom 3 Stp 1851 Hippia 14 Pej 1861 Daughter of the Star 14 Pej 1814 KisberCc-cae 4 1877 Buccaneer 14 Pej 1857 KisberCc-cae 4 1877 Mineral 4 Sirga 1868 Clarisse 2) Pej 1876 Cotswold 2 Pej 1858 Clarisse 2) Pej 1876 Corinue 31 Pej 1885 laonomy 19 Pej 1875 Sterling 12 Pej 1868 laonomy 19 Pej 1875 Isola Bella 19 Sirga 1868 • Hermit 5 Sirga !K>4 Moorhen 19 Isola Bella 19 Sirga 1868 • Hermit 5 Sirga !K>4 Sek. v. Stp 1878 Sfcirmisher-m. Pej 1665 Victor 3 Pej 18 >9 Vindex 19 1850 Scrogglns-mare 3 1849 Lady Jacob 12 ipej 1876 | Uncas 1 Pej 1865 Lady Jacob 12 ipej 1876 | Princess of Prussia 12 1868 Petrarch 19 Lord f'lifden 2 Pej I860 Pej 1878 Laura 10 Pej 1860 Hackness 7 Pej 1878 Albert Victor IS Sarga 1668 Hackness 7 Pej 1878 Cicely Haeket 7 Pej 1869 Xenopbon 38 Pej 1872 Canary 12 1858 Xenopbon 38 Pej 1872 Solon'.- dam bv I. Birdcatcher 38 Sirga 185) 1 Little Hope 2 Pej 18C6 Caractacns 6 1859 1 Little Hope 2 Pej 18C6 Contraction 8 1861 Hat folyton egyező formával elért második helye után JBoc/c végre letette maidenségét a kétévesek handicapjában. A mén abszolút fölénnyel nyerte ver­senyét s ezzel hatalmas javulásról tett bizonyságot. Ezt különben istállója várta is tőle, miután galopp­jában jobbnak bizonyult Carola-nál, amely pedig az adott súlyviszonyok mellett maga is biztosan nyerte volna e futást. Jelentős javulást hozott Blautrumpf is, amely szeriut a kaneza hasznos telivérnek Ígér­kezik. Mokányasszony ma nem futott "oly tetszető­sen, mint a Lomuiczi-handicapban, helyezésének értéke azonban magasabb amott elfoglalt pozitioja formájá nál. Az eredmény elbírálására különben Radina ad igen jó alapot 8 rajta keresztül kell az eredményt elbírálnunk. Más ló e futásban nem játszott szerepet, s legfeljebb Dugoselo-ról lehet feljegyeznünk azt, hogy a mén a start után oldalt tort s ezzel elvesz­tette esélyét. * Celsius ós Zrínyi matchszerü mérkőzése a Vos­laui-akadályversenyben balesetbe fulladt, amennyiben Zrínyi a kőfalnál elbukott és fekve maradt a földön. Celsius-nak igy Rózsa Sándor /i.-vel szemben nem került fáradságába a győzelem * Mailberg a Welter-handicapbao Janek alatt is dis­kreditálta első budapesti formájának látszólagos jó értékét, sőt ez alkalommal mi szerepet sem játszott a nem nagy kaliberű mezőnybon. A diadalt igy az eminensen súlyozott Fojniea ragadta magához az idén mindkét startjánál dekad- usen szerepelt Kei t­beny, a Budapesten igen rosszul futott, de legjobb VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAI Uis. julius 15 képességéhez viszonyítva igen előnyösen súlyozott Tárnok, a Tátrai-handieapban véleményezett Velencze és Hansi ellen. Utóbbi kilovagolva feltétlenül negye­dik lehetett volna s rajta keresztül igy bírálhatjuk el az eredményt, amely szerint Fojnka-nal a kan­ezának Erstling tői alig három-négy fontra álló leg­jobb tudását láttuk a győzelem kivívásában. Kert­beny viszont még mindig csaknem teljes stone-val adós tavalyi legjobb teljesítményéhez, ami különben Veienczé-vö\ és a Háromévesek nagy handicapjában látott formájához viszonyítva Tamok-ról is áll. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1918. Első nap Vasárnap, julius 14. I. Preis von Pfaffstätten. TOí»0 K 1.. 16(10 K. 11., NOO K III. 3eveseknek. 1000 m. (17 aláírás.) Hg. Festetics p k Hagyomány Mokan — Honcymoon 59'/» Pretzuer 1 Gr. Berehtold L. s m Wolkevstürmer 55 Danek 2 Dreher A. ur s m" igazgató 5S Csiszár L. 3 Stall Vindobona s m Kongo 65 Pintér J. 4 Mautner V. ur stp k Rintheim 53«/„ Varga L. 0 Münzer F. ur p k Carola 56 V« Es"h 0 Br. Springer ü. p k Délfény 53 V» Janek G. 0 Totalisateur: 10:63. Heiyrefogadások: 20:36 I., 20:16 II., 20:28 III. A többi Íó «juntája győzelem ese­ten : 29 Igazgató, 35 Delfény, 69 Kongo, 91 Wolken- stilrmer, 99 Carola, 2tít Blenheim. Könyv fogadások: 2 1/* Delfény és Igazgató, 4 Hagyomáoy, 6 Carola. Kongo és Wolkenstürmer, 10 Blenheim. Könnyen IV» h. nyerve, »/• h. 3-ik, I h. 4-ik. Versenyei tek: 70Ó0 K I., 1560 K II., 760K III., 440 K a verseny­ponztárnak. Idő: 102 r/ 1 0. Belül Hagyomány es Delfény, kivül Wolkenntür- mer vezetnok a szinten külső oldalon haladó Igazgató előtt. Felüt után Délfény egyedül keiiil az élre, de kevéssel később már egészen kész is van erejével s Hagyomány ekkor elhúz a felnyomuló Igazgató és Wolkenstilrmcr mellől. Hagyomány innen végig uralja a mezőnyt és könnyű győzelmet arat IVolken­stürmer ellen, moly az utolsó» métereken előzi meg újra Igazgatót. Kongó jó negyediknek fut fel.Me o helyet csak ujándekba kapja a felpullolt Délfénytöl. II. Hürdenrennen. Hardicap. 500 K I., 1400 K II., 700 K III. 2400 m. (16 aláírás. Münzer F. ur 5é s k Misogyne Gouvernaut Miss Kniglit 69 Tám I Mautner V. ur lő s m Árpád 11. 69 1/, Csis úr L. 2 Pá!mai H. ur 4é p m Rektor 60 Solomon 3 Br. Taxis E. 4é s her SzendrS 69»/, Német F. t Bartosch F. főtörzsállatorv. 6é p ni Ragnian 57»/, Hlavenka 0 Totalisateur: 10:25. Helyrofogudások: 20:24 I, 20:22 II. A többi ló quotája győzelem esetén: IM Árpad II., 69 Szondrő, 143 Rektor, 342 Raginan. Könyv fogadás« >k : ' Pari Árpiul II., 2 Misogyne, 5 Szondrő, 20 Rektor, 33 Ragnian. Könnyen 2 h. nyerve, I h. 3-ik. Versenyérték : 5000 K 1., 1370 K II., 670 K lll., 4:0 K a versenvi>énztárnak. Idő-: 2-47 V... Rektor diktálja a közepes .iramot Misogyne és Ragmaii olőtt, a sori pedig Árpád II. rekeszti he. A rövid oldalra kanyarodónál Misogyne és Ragnian helyet cserélnek, kút »üben változatlan marad sor­rend. Ragmav » gyonesbo fordulónál készen van erejével, Rektor lankad s most Misogyne áll az élre, kivül podi.r ai pád II. zárkózik fel. Utóbbi az utolsó gát után spceddel jön, de a könnyen nyerő Misogyne-re pillanatra sein veszélyes s c-ak h iná sodik helyet oceupálja Rektor előtt. Szrndró közepes negyedik. III. Preis von Wittmannsdorf, sooo K f., 2000 K II 1000 K III. 1600 m. (33 aláírás.) Hg. Auersperg E. 5é p k Galádság Wool Winder— Galore 51»/, _ Danek 1 Mautner V. ur 5é s in Dalaj Lama 60 Varga L. 2 Br. Rothschild A. 3é p m St. Leger 47 Brooks 8 Grimm G. száz. 3é p m Erstling 47 Vinzenz 4 Egyedi L. ur 3é p k Graz 48 Csiszár J. 5 Lov. Landau H. 4é s her Buffalo 54»/, Esch 0 Szemere M. ur Hé ]> m Daimio 15«/, Rajdik 0 Gf. Wenckheim D. 3é p m Gambrinus 47'/» Altinann 0 Totalisateur: 10:47 Helyrefogadások: 20:36 I., 20:38 II., 20 48 III. A többi ló quotája győzelem ese­tén : 15 Dalaj Lama, 46 Ganibrinus, 61 Gratz, 66 Buffalo, 91 St. Leger, 147 Erstling, 250 Daimio. Kön.vvfogadások: 3 1/« Dalaj Latna, Ganibrinus és Graz, 4 Galádság és Rt. Leger, 5 Buffalo és Erst­ling, 8 Daimio. Küzd. után fejh. nyerve, nvakh. 3-ik, »/, h. 4-ik. Versonyérték: 8000 K i„ 1950 K II., 950 K III, 850 K a verseny pénztárnak. Idő: l-44»/ 1 0. Daimio ugrik el a vezetéssel Dalaj Lama és Ganibrinus előtt, amelyekhez mihamar Graz sár­közi k fel, a port pedig Buffalo rekeszti be. Graz fokozatosan ja. it posítioján s a rövid oldal közepén már Daimio mellett van Dalaj Lama és Ganibri­nus előtt. Az egyenesbe kanyarodónál Graz enged, csakhamar Daimio is lankad s most Dalaj Lama kerül a frontba, követvo Gambrinus által, amely­hez kivül Galádság, majd a tribünöknél St. Leger és Erstling zárkóznak fel. Galádság a tribünöknél fölénybe jut ós látszólagos küzdelem után végül biztosan veri Dalag Lama t, inig igen jó harmadik nak St. La.er fut fel közvetlen Erstling elón. Gam brinus jó ötiítlik. IV. Preis von Helenental. Kanczaverseny. 30.000 K I., 4000 K II., 2000 K III. '¿éveseknek. 1000 m. (88 aláírás.) Gr. Zichy B. p k Remény Kokoro Queen of Peace 57 Pretzuer 1 Br. Springer G. s k PecMnia 57 Pintér J. 2 Br. Rothschild A. p k Amnestie 57 Janek G. 3 Mautner V. ur s k Finnmark 57 Varga L. 4 Gr. Berehtold L. s k Nada 57 Danek 0 Br. f'chtritz Z-. p k Parthenia 57 Guttmann 0 Totalisateur: 10:20. Helyrefoga lások : 20:32 I., 20:46. II. A többi ló quótája győzelem esetén : 10 Nada, 47 Amnestie, 51 Pecudia, 128 Finnmark, 191 Parthenia. Könyv fogasok: Pari Remény, 3 Nada, 4 Pecunia, 6 Amnestie, 12 Finnmark és Parthenia. Bizt. */ 4 h. nyerve, rövid fejh. 3-ik, 6/ 4 h. h. 4-ik. Versenyérték: 30. 000 K I„ 3750 KII., 1750K 111., 10.850 K a versenypénztái nak. Idő: P02®/ l 0. Finnmark vezet a középen a belül haladó Par­thenia és a Finnmark közelében fekvő Nada előtt, Remény hátul tartva fekszik. Fél utón Nada vissza­esik, csakhamar Parthenia is lankad s most Re­mény közelebb lmzódik Finnmark hoz, majd a tribü­nöknél határozottan - az élre áll és biztosan győz. Remény-nyel egyszerre Pecunia és Amnestie is fel­nyomulnak Finnmark mellé s a helyekéit folyó küzdelemből Peiunta kerül ki másodiknak fejhosszal Amnestie előtt, a melyet Finnmark rövid fejhosszal hátrább követ. V Handicap der Zweijährigen 5000 K L, 1400 K IL. 700 K III. 900 m. (29 aláírás.) Münzer F. ur s in Rock Kocketter—Szemes 56 Danek 1 Gestüt Pogoii s k Blaustrumpf bl Vinzenz 2 Őszi K. ur I» k Mókányasszony 51'/, Pretzuer 3 Br. Springer G. stp k Radina 60 Janek G. 4 Gr. Jankovicli-1 i sán K. stp in Dugoselo 54«/ t Altmann 0 Mautner V. ur s ni Velőit 53 Varga L. 0 Dreher A. ur p in Zsuga 53 Szilágyi o Gestüt Aichhrunn s m Schnur ki 51 */« Bäsch 0 Br. Taxis K. p k Valentine 47 Sajdik 0 Perecséoyi inencs p m Randi* 1'/, Weckerinaun M. 0 Totalisateur : 10:48. Helyrefogadások : 20:34 I., 20:84 IP, 20:32 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 32 Mokányasbzouy, 44 Radina, 101 Dugoselo, 113 Bandi 129 Sohnucki, 224 Blaustrumpf és Velőit, 237 Valentine, 250 Zsiga. Kónyvfogad sok : 2'/. Mokány asszony, 4 Radina és Rock, 6 Bandi, 8 Blaustrumpf, Dugoselo, Schnucki és Valentine, 10 Velőit es Zsiga. Könnyen 2 h. nyerve, 1 h. 3-ik. Idő: 0 56 J/, 0­Rock az indítás után rögtön az élen terem, mögötte pedig Blaustrumpf halad a külső oldalon fekvő Mo­kónyasszony előtt, inig kevéssel hátrább Radina fek szik negyediknek. Ez a négy ló végig elől marad s közülük is Rock folyton uralja a helyzetet, könnyen bánva el társaival, a melyek közül Blaustrumpf nyak hosszal előzi meg Mokányasszony-t, Radina pedig jó negyedikként ér czélhoz. VI. Vöslaner Hindernisrennen. 600« K I., 1600 K 11 , 800 K 111. 4000 in. (11 aláirás.) Mautner V. ur 5é s m Celsius Gomba Celestine 71 1/» Csiszár L. I Bartosch F. fótörzsállatorvos 5é p m Rózsa Sándor II. 63•/, Hlavenka 2 Egyedi A. ur 4é s m Zrínyi 69 Tani 0 Totalisateur: 10:16. A többi |<> quótája győzelem esetén: 19 Zrínyi, 171 Rózsa Sándor II. Könyvfoga­dások: l«/ t reá Celsius, pari Zrinyi, 25 Rózsa Sán dor II. Feltartva 4 h. nyerve. Zrinyi elbukott. Verseny érték: 6000 K I., 1560 K II., 1040 K a verseny pénztárnak. Rózsa Sándor II. kalauzol Zrinyi előtt, mely a kőfalnál elbukik és lovasával együtt fekve marad a földön. Celsius az utolsó akadályig vezetteti magát Rózsa Sándor IL által, ekkor elhuz tőle es feltartva győz. VII. Welter-Handikap. 5000 K L, 1100 K ll„ 700 K III. 2000 m. (29 aláirás.) Potéuyi ménes 3é p k Pojnica Matschaker Java 51V 2 Vinzenz 1 Mautner V. ur 5é p m Kertbeny 60»/, \ rarga L. 2 Dreher A. ur 3é p k Tamok 48»/ 2 Szilágyi 3 Hg. Salm-Reiffersch'eid 4ó p k Velencze 58 Danek 4 Gestüt Tr:busvviukel 4é p k Lia 61 Bäsch 0 Horvát A. ur 4é p ra Mailberg 60»/ s Janek G. 0 Lov. Laudau H. 4ó s k Hansi 55'/, Esch 0 Perner J. ur id. s k Rusticana 52 1/« Altmann 0 Br. Taxis E. 3é s m Kegyes Jótevő 44'/. Sajdik n Lov. Grigorcea J. 3ó f k Bocska 40»/, Weckermann M. 0 Totalisateur: 10:58. Helyrefogadások: 20:44 I., 20:72 II., 20:54 III. Könyvfogadások: 2 1/, Mailberg, 4 Velencze, 5 Fojnica, Hansi és Tamok. 6 Kertbeny, Lia és Rusticana, 10 Bocska és Kegyes Jótevő. Könnyen l»/ t h. uyex-vo, fejh. 3-ik., nyakh. 4-ik. Ver-

Next

/
Thumbnails
Contents