Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918

1918-04-19 / 22. szám

j ВВЙА 1918. április 19. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. ben mutatott formája szerint Axanosnak a legjobb Demir Bascht is meg kellene vernie, úgyszintén Harangodot, amely utóbbiakkal csaknem egyező esélyt vihet starthoz Beregdal is, sőt az idei teljesítmények határozottan inkább a háromévesre utaluak. A Preis von Erdberg nevezettjeiből papiron kima­gaslik Falkland, Dobos és Bohó esélye, amelyeken kiviil még legföljebb az engedményes Figurant jöhet combinatióba. Köziilök idén egyiket sem láttuk, s pusztán a jobb istállóformára való tekintettel jelöljük Bohót első helyen Dobos előtt. A Carrasco-Rennen súlyviszonyai Burscherlre nézve oly kedvezőtlenek, hogy a Mindegy-ivadék még top formája szerint is nehezen végezhetne a kedvező sulyu Falkland, Dobos és Bohóval. Nincs esélye nagy súlya folytán Affenblumenek sem, ellenben a szeszélyes Hupferl egyes formái szerint egészen közel áll a fentemiitett trió tagjainak ehanceához. Bohónak itt valamivel kedvezőtlenebb a súlya, mint a Preis vou Erdbergben és ezért a mént ott várva starthoz, a jelölésben elsőnek Dobos pártjára állunk Falkland előtt. A Marchfeldi-dijban állvamaradottak esélye a top formák szerint véve a telivéreket igy aránylanak egymáshoz. Eredeti Korteher Esély suly levonva 3é Farsang 49 49 +19 4ó Giraffe 59% 49 +24% 4é Bombe 57% 47 +24 4é Tökfilkó 59 48% +26 4é Florett 61 50% +25 4é Dávid 59 48% +23% 5é Aréna 59V 2 47 +23 4ó Lobogó 61 5OV2 +26 Közülök Dávid idén alaposan diskreditálta tudását, s vereségének formája csaknem husz fonttal tér el attól, а mit e top teljesítmény jelez. Farsang а fentebbi vázlat szerint nem esélyes pályázó. Bombe-1 idén még nem láttuk, a mi mindenesetre csökkenti annak a valószínűségét, hogy a kancza mindjárt leg­jobb tudásával fusson e versenyben. Ugyenez áll Arénáról nemkülönben Florett-ró\ is. Az utóbbira vonatkozólag azonban e tétel enyhül az által, hogy istállója nagyszerű formában van. Az utóbbi mént tehát komolyabb pályázónak tekinthetjük az előbb emiitett két kanczánál, a melyeknél chance e is jobb a papiron. A fentmaradó három telivér viszont a Frühlingsrennen eredménye szerint a következő for­mákat mutatta e versenyben : 4é Tökfilkó 59 + 12»/, 71 % 4é Giraffe 62% + 10 73»/ 2 4é Colibri 63% + 9 72% 4é Lobogó 65 + 8 73 A Marehfeldi díjban tehát a négy telivér esélye e teljesítmény szerint ez lenne : Eredeti Korteher sely levonva Esély 4é Tökfilkó 59 48% +23 4é Giraffe 59% 49 +24% 4ó Lobogó 61 50% +22% A győzelmi esély tehát Giraffe lenne,' miután azonban a két mén mindegyikétől joggal várhatunk top formájukhoz .való felfejlődést, részünkről nem az utolsó eredmény papirosát tesszük magunk elé, hanem az összformákat és ez alapon a finish eldöltét első sorban Tökfilkó és Lobogó között várjuk. Jelöltünk Janek Géza lovaglása folytán Tökfilkó. A Preis von Schwechat-handicapban cstitürtüki for­mája szerint Kildergreynek nem szabadna vereséget szenvednie. Mellette Hát ha indul legtöbb reménnyel Radom előtt. A Wiener Frühjars-HindernisiMinenben a négyéve­sek közül abszolút enyhének tartjuk Semper súlyozá­sát, a mely az adott körülmények mellett biztosan tartja Leonardot. Miután pedig Scamp esélye a va­sárnapi eredmény szerint ugyanaz, mint Virágé, a melyet a Mindig mén megvert csütörtökön, igy ellen­feléül egyedül Maszlag marad meg. Ha helyette Scamp fut, ugy reá ugyanez áll Leonardoval szemben. A napot berekesztő háromévesek handicapja kitűnő sulyelosztásával nehézzé teszi a véleményadást. Je­löltünk itt Mester, mely a Háromévesek nagy haudi­capjában jó társaságban mutatta a formát Wotan ép Nimbus előtt. К I., 55% 57 57 55% 55% 57 57 55% 57 55% 55% 57 55% 57 57 57 55% Programm. Bécsi versenyek 1918. Tavaszi meeting. Negyedik nap. Szombat április 20. I. Rennen der siegloseu Dreijährigen. 5000 1400 Ç II., 700 К III. 1000 m. (18" aláirás.) 1. Dreher A. ur p к Paradox 2. Fáy I. ur p ui Berkes 3. Grimm G. száz. s m Fagott 4 . p к Fastnacht 5. Gr. Henckel A. s к. Tauglich 6. Hartmann К. ur p m Ramassuri 7 . p m Robert 8. Horvát Ä. ur s к Csalogány 9. Lov. Landau H. s m Kurwenal 10. Gr. Meran J. p к Galathea 11 . s к Helena 12. Münzer Fr. ur s m Gogo 13. Öszi К. ur p к Kecském 14 Szemere M. ur p m Fugger 15. W. Schlesinger & Comp, p m Rlgner 16 . p m Ludwig 17. Zöldréti ménes p 'к Gold für Eisen Tip: Berkes— Gogo—Kurwenal II. Preis von Hietzing. 6000 К I., 1600 К II., 800 К III. 1100 m. (19 aláirás.) 1. Bamberger 1. ur 4é s к Gaberl 58 2. Dreher A. ur 3é p m Hoppla 49 3 . 3é p к Paradox 47 % 4. Fáy I. ur 3é p m Berkes 49 5. Biedermann Gy. ur 3é s к Csusza 50% 6. Gestüt Tribuswinkel 3é s m Ftps 53% Cl. Grimm G. száz. 4é stp к Miriam 64 8. Horvát Á. ur 3é s к Princess Polla 49 9. Máriamajori ménes 46 stp к Lárma 58 10 . 3é s к Húgom asszony 49 11. Mautner V. ur 4ó p h Meteor 56% 12. Mtinzer Fr. ur 5é s к Misogyne 58% 13. Öszi К. ur 5é s к Vérvirág 61 % 14 . 4é p h Szurmay 59% 15. Perner J. ur 5é p к Formation 63 16. Szemere M. ur 3é p m Fugger 49 17. Gr. Teleki L. 4é s m Gavullér 62% 18. Verehély D. ur 3é s к Grimasz 47% Tip : (Gavallér) Grimasz Szurmay III. Kisbér-Rennen. 10,000 К I., 2000 К II., 1000 К III. 3éveseknek. 1600 m. (14 aláirás) 1. Abonyi ménes p m Falkland 54 2. Gr. Almásy P. s m Farsang 55% 3. Br. Baich P. száz. s к Étjén 52% 4. Dreher A. ur s m Inga 57 5. Egyedi L. ur p m Mahatma 54 6. Hg. Festetich p m Badacsony 57 7. Gestüt Tribuswinkel s m Javornik 54 8. Lov. Landau H. p m Bohó 54 9 . p m Erstling 57 10. Mautner V. ur s m Beregdal 54 11. Münzer Fr. ur p m Bur Scherl 59 12. Szemere M. ur s m Búvár 54 13. Wenckheim D. grófnő p к Affenblume 57% 14. Zöldréti ménes p m Hupferl 54 Tip : Badacsony— Falkland Mahatma IV. Verkaufsrennen. 4000 К I., 1200 К II., 600 К III. 1200 m. (8 aláirás.) 1. Grimm G. száz. 5é s к Rafaela 2000 58 2. Horvát A. ur 3é s к Menyasszony 10000 54% 3. Mautner V. ur 3é s к Amerika 4000 48% 4. Schick J. ur 6ó s m Tándérfi 4000 59% 5. Szemere M. ur 3é sz m Kelet 4000 51% 6. W. Schlesinger & Comp. 4é p m Futós 8000 63% 7 . 3é stp m Peti 6000 53 Tip: Menyasszony—Futós V. King Rob-handicap. 5000 К I., 1400 К II. К III. Séveseknek. 1200 m. (31 aláirás.) 1. Mautner V. ur p m Kain 2. Gr. Jankovich-Bésán A. p m Dobos 3. Lov. Hülmer R. p к Gyöngyvirág 4. Stein R. ur s к Fitos 5. Lov. Hübner R. s h Figuras 6. Dreher A. ur p к Tamok 7. Petényi ménes s к Feme 8 Gestüt Tribuswinkel s m Fips 9. Tápiószentmártoni ménes s к Szerény 10. Münzer Fr. ur p к Minki 11. Mautner V. ur p к Ki-mag у aráz? 12. Verebély D. ur s к Grimasz 13. Szemere M. ur p m Fugger 14 Máriamajori ménes s к Húgom asszony 15. Horvát A. ur s к F- F. 16. Hg. Festetics s к Tátika 17. Román Gy. ur s m Mátra, 18. Dreher A. ur p m Hoppla 19. Petényi ménes p к Fisole 20.Schick Gy. ur s к Viktoria 21. Br. Rothschild A. s m Csángó Tip : Grimasz— Fips— Tamok VI. Bürdenrennen. 5000 К I., 1400 К II., 700 2400 m. (4 aláirás.) 2. Br. Baich P. száz. íé p m Messina 2. Egyedi A. ur íé s m Zrinyi 700 61% 61% 56 55% 54% 54% 53% 53% 53% 53 53 52 51% 51 51 51 49% 49 48 47% К III. 67 73 158 J­n í 3. MautLer V. ur 5é s m Celsius 68 % 4. Br. Rothschild J . 4é stp m Szent Gellet t 72 Tip: (Szent Gellért)— Zrinyi VII. Handicap. 4000 К I., 1200 К II., 600 К III. 4é és id. lovaknak. 2000 m. (12 aláirás.) 1. Mautner V. ur 6é p m Treuherz 63 2. Mautner V. ur id. p m Chouan 56 8. Lov. Landau H. 4é s к Hansi 53% 4. Mr. Adrien 6é p к Fata 53 5. Gr. Zamoyski Zs. 4é p m RarÓg 50% 6 Tápiószentmártoni menes 4é p к Pompás 50 7. W. Schlesinger & Comp. 4з p m Futós 50 8. Zöidréti ménes 5é stp к Peeress 50 9. Gr. Henckel A. 4é p in Memento 47 10. Zöldréti ménes 6é p h Crocus 45 Tip : Mautner-ist.— Peeress— Pompás Ötödik nap. Vasárnap, április 21. I. Preis von Weidlingau. 6000 К I., 1600 К П., 800 К III. 1600 m. (13 aláirás.) 1. Dreher A. ur 6é p к Tovább 56% 2 Gestüt Tribuswinkel 3é s m Javornik 50% 3. Gr. Henckel A. 4e p m Metronom 60V 2 4. Hg. Hohenlohe-Oehrmgen 4é stp к Quatsch 60»/ 2 5. Horvát Á. ur 4ê s m Arz 60% 6. Lov. Landau H. 4é s к Hansi 55 7. Mautner V. ur 3é s m -Beregdal 49 8 . 3é s к Liberia 49 9. Mtinzer F. ur 5é p m Axanos 63% 10. Stall Vindoboua 5é p m Kilbea ' 62 11. Szemere M. ur 6é p m Bali 58 12 . 6é s m Harangod 63% 13 . 4é p m Demir Bäsch 64 Tip : Tovább— Beregdal—Szemere-ist. II. Preis von Erdberg. 6000 К I., 1600 К II, 800 К III. 3éveseknek. 1300 m. (20 aláirás.) 1. Abonyi ménes p m Falkland 58 2. Dreher A. ur p m Hoppla 54% 3 . p к Tamok 56% 4. Fáy I. ur p m Berkes 54% 5. Gestüt Tribuswinkel s m Javornik 54% 6. Horvát Á. ur p m Figurant 54 % 7. Gr. Jankovich Bésán A. p m Dobos 58 8. Lov. Landau H. p m Bohó 58 9. Luczenbaeher M. ur p m Mormon 58 10 . s к Winona 56 V Î 11. Mautner V. ur p m Gomagoi 58 12 . p m Kain ' 58 13 . p к Ki-magyaráz? 56% 14. Petéuyi meues p к Fisole 53 15 . p к Fojnica 53 16. Román Gy. ur s m Mátra 54% 17. Szemere M. ur p m Fuggef 54% 18. Tápiószentmártoni ménes s m Vitéz 58 19. W. Schlesinger & Comp, p m Hasdrubal 58 Tip: Bohó—(Dobos)-Falkland III. Carrasco Rennen. 8000 К I, 2000 К II, 1000 К III. 3éveseknek. 1600 m. (12 aláirás.) 1. Abonyi ménes p m Falkland 53 2. Br. Baich P. száz. s к Eljen 56% 3. Dreher A. ur s m Inga 58 4. Gr. Jankovich-Bésán A. p m Dobos 53 5. Lov. Landau H. p m Bohó 54% 6 . p m Erstling 56 7. Mautner V. ur s m Beregdal 53 8. Münzer F. ur p m Bursclierl 60 9. Br. Rothschild A. s m Fedorius 53 10 Szemere M. ur s m Búvár 58 11. Wenckheim D. grófnő p к Afenblume 58% 12. Zöldréti ménes p m Hupferl 54 % Tip: Dobos-Falkland—(Bohó) IV. Marehfeldi dij. 20,000 К I, 8000 К II, 1500 К III. 1600 m. (36 aláirás.) ­1. Gr. Almásy P. 3é s m Farsang 49 2. Dreher A. ur 4é s к Giraffe 49% 3. Gestüt Aichbrimn íé s к Bombe 57% 4. Horvát Á. ur íé p m Tökfilkó 59 5. Mautner V. ur íé p m Florett 61 6. Milne H. ur íé p m David 59 7. Petényi ménes 5é s к Arena 59% 8. Würtembergi királyi menes 4ó f m Harlekin 63 9. Gr. Wenckheim D. 4ó s m Lobogó 61 Tip: Tökfilkó - Lobogó— Giraffe V. Preis von Schwechat. Handikap. 5000 К 1, 1400 К II, 700 К III. 2000 m. (18 aláirás.) 1 Szemere M. ur 4é p m Demir Bäsch 61 2. Lov. Landau H. íé s m Gallipoli 61 3. Mautner V. ur íé s m Hát ha 58 4. Gr. Zamoyski Zs. 5é p m Doppeiaar 57% 5. Horvát Á. ur 4é p m Kildergrey 55 6. Gr. Henckel A. 4é p m Metronom 55 7. Petényi ménes íé s к Bester Bets 54% 8. Dreher A. ur 4ó s her Radom 48 9. Gr. Zamoyski Zs. 4é p m Rarőg 46% 10. Zöldréti ménes 5é stp. k. Peeress 46 Tip : Kildergrey - Hât-ha—Radom VI. Wiener Frühjahrs-Hindernisrennen. Handikap. 10,000 1, 2000 К II, 1000 К III. 4000 m. (7 aláirás.) 1. Br. Rothschild E. id. p m Scamp 74 2. Mautuer V. ur 5é s m Celsius 70 3. Popp H. száz. id. stp. m Maszlag 69 4. Mautner V. ur 4é s m Semver 69 5. Br. Baich P. száz. 4é p к Liebling 66 Tip: Lázár lov.

Next

/
Thumbnails
Contents