Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918

1918-04-02 / 14. szám

IIS Déli tizenkét órára helyezte át az Urlova­sok Szövetkezete az eddig délután három órára költözött bánatjelentési időpontot. Heap szerdán a következő lovakat küldi starthoz. Hároméves nyeretlenek versenye : Bluff (Simon), Denevér (Schuster) ; Hüvösvölgyi­bandicap: Bosh (?); Csákó akadály verseny­handicap: Bragadino (Maas): Nyeretlenek gát­versenye: Előd (Maas). Misogyne-t istállója azért hozta Alagra, hogy próbalovat kapjon benne a Przsedswit-handi­capra készülő Csememye számára. Miután a kisérlet nem sikerült, a Gouvernant-kanczát visszaszállítják Tatára. Mind az öt lovaglását győzelemmé avatta eddig az idén Tám. Az ügyes steeple chase lovas ezzel a zászlók közötti futásokban ötven győzelmet ért el carrierje alatt, a mennyiben 1915-ben négy, 1916-ban tizenhét, 1917-ben pe­dig buszonnégy nyerőt lovagolt e metierben. Scamp húsvéthétfőn a Most vagy soha aka­dályversenyben a Molnár-lak után következő uj kis kőfalnál durva hibát csinált, térdeivel erősen súrolta az ugrást és ez alkalommal kisebb vérző sérüléseket szenvedett. E baj egyelőre nem látszik komolyabb természetű­nek, s ha csak komplikátiók nem lépnek közbe, a Robert le Diable-mén részt vesz a uankovich­Bésán-emlékversenyben. Calais indul szerdán a Nyeretlenek gátver­senyében. Lovasa Lázár lesz. Liebling húsvét hétfői kitűnő formája kö­vetkeztében startol a Jankovich-Bésán emlékver­senyben. A kanczát a futásban munka-jockeyja, Lipták üli, miután Tám-ot az istálló már előző­leg, a mikor e versenyben nem szándékozott lovat indítani, véglegesen átengedte Frieda lo­vaglására. Tám ugyanis közös lovasa a báró Baich és gr. Kinsky istállóknak s az előzetes megállapodás igy már nem változhat meg. Lindwurm a Jankovich Bésán-emlékverseny előtt vaey szerdán, vagy pénteken részt vesz egy akadályversenyben. Celsiust e mpetingen csak gátverseuvekben használja ki a Mautner-istálló, s igy a Gomba­mén az akadályversenyekben fennálló kötele­zettségeinek nem tesz eleget. A Rákosi-dij má­sodikját legközelebb az Infortuné-gátversenyre nyergelik fel. Hároméves ló győzött idén is, épp ugy, mint tavaly a Pagony-handicapban és pedig lfjasszony, illetve Miért ? Spireat Farkas S. úrtól megvásárolta gr. Or­sich Nándor. A hároméves Spiridion-Vunczü Welechovskyhoz kerül trainingbe. Beregdal, amelyet istállója nagy bizalommal küldött starthoz húsvét hétfőn a Hároméves nyeretlenek versenyében, a starttól rosszul ke­rült el és ez menti gyönge szereplését. Pusztalányát Rose szerdán starthoz küldi a Hüvösvölgi handicapban. A kancza nyergébe, ha szabad lesz Sajdik, ellenkező esetben Pus­kás száll. Shrapnell a Rákosi díjban történt bukásánál első jobb lábán térdben erős ízület zuzódásokat szenvedett, a melyhez vérzés is járult. Az öt­éves mén a fájdalomtól ma sem állhat reá a lábára, s igy Tatára való visszaszállításáról egyelőre nem lehet szó. 5742 jegyet adtak ki a Rákosi dij nnpján a nyugati pályaudvar iegypénztárainál. Ez a szám azonban korántsem jelentheti a nap látogatott­ságának nagyságát, a mennyiben igen sokan már a reggeli vonatokkal kirándultak Alagra és nagyon sokan voltak azok is, a kik a 2 óra 15 perczkor induló vonattal elkésve indultak ki. Az összes látogatók számát e napon nyu­godtan taksálhatjuk minimálisan nyolczezer fóre. Bödi a gr. Károlyi Gyula emlékverseny két év előtti győztese engedett a munkában. A Be­regvölgy-bmeza versenykarrierje e balesettel véget is ért,. amennyiben tulajdonosa befedez­teti. Első partnere, amennyiben még elfogad­ják a Lejelentést, Dagor lesz. Blagueur-t húsvét vasárnapján aratott győ­zelme után 5400 komáért a gubacsi ménes vá­sárolta meg. Reeves John istállójából szerdán csak Santinat küldik starthoz és pedig a Hároméves nyeret­lenek versenyében. Kometérl hétfőn délután négy órakor bánatot jelentettek a Jankovich-emlékversenyben. A he­rélt e meetiugen mindenesetre harczképtelen, Bécsben azonban esetleg már starthoz állhat. Vadász- és Verskn y-Lap. A nyugati pályaudvarról 2 óra 15 perczkor induló rendes vonat is megáll az alagi ver­senytér bejárata előtt, akik tehát az utolsó vonatot lekésték, a második versenyhez még mindig kiérhetnek. Visszafelé az 5 óra 35 perczkor Alagról induló rendes vonat szintén megáll a versenytérnél. Christoph-ról az a hir terjedt el szombaton, hogy a mént baleset érte és nem vesz részt a Rákosi díjban. E hir nem felelt meg a valóság­nak, mert a Sac-a-Papier-ivadék nak mi baja sem történt, s a starthoz való küldésétől pilla­natra sem tekintett el istállója. Virág a tizenegyedik négyéves, amely a Rákosi dijat megnyerte, ily korú uemtársai sorából azonban csak kettőt találunk a nyerők listáján és pedig Couleurt és Nonot. Frieda az utolsó napokban nemi bajokban laborált és ezért istállója eltekintett a Vecsési dijban való starthoz küldésétől is. A Wool Winder-kancza azonban most már teljesen egészséges és biztosan részt vesz a Jankovich­Bésán-emlékversenyben. Vogelhupp-ot szombaton megszögelték és a Roiher Stadl-mén ennek következtében nem vehetett részt a Rákosi dijban. Róla jegyezzük fel e helyütt, hogy istállója nagy bizalommal küldötte volna starthoz és tóle az uj metierben sok jót remél. Viki-t szerdán starthoz küldi istállója a Me­gyeri dijban. A Rákosi dij-bau a inezóny a következő sor- ­rendben ért czélhoz: Virág 1 Revolte 6 Celsius 2 Dida 7 Semper 8 Konradin 8 Partnerin 4 Elvira 9 Christoph 5 Shrapnell elb. Shrapnell a Rákosi dijban az utolsó gátnál elbukott. Az ötéves mén balesete elsó pillanat­ban igen súlyosnak látszott. Lovasának sze­rencsére nem történt baja: azonban a mén sú­lyosan lesántult. Komet szombaton reggel lesántult és a vén herélt kivált a Rákosi dij startereinek sorából. Perberit szerdán Lázár alatt starthoz küldik a Csákó akadályverseny handicapban. Lednicz és Ramaseuri startolnak szerdán a Hároméves nyeretlenek versenyében. Kum Kaleh szerdán starthoz viszi a báró Baich szineket a uyeretlenek gátversenyében. A heréltet természetesen Tám üli. Árosát hétfőn délután 2 óra 30 perczkor tö­rölték a Jankovich-Bésán emlékversenyből. Érdemesnek tartjuk itt felemlíteni, hogy mi már február 8-áu közöltük Adams atna infor­mációját. hogy a mént nem szabad biztos résztvevőnek tekinteni a most vasárnap dön­tésre kerülő futásban. Ugyanezt hangoztattuk később is, a midőn a komoly munkák elkez­dődtek, a melyekből nyert impressióiuk alapján ismételten valószínűtlennek jeleztük a Royal Lencer-ivadék részvételét e futásban. Sziporka húsvét vasárnapi veresége követ­keztében valószínűleg nem vesz részt a Janko­vich-Bésán emlékversenyben. A Jankovich-emlékverseny mezőnye a leg­utolsó dispositiók szerint a következő lesz : 4ó Liebling 65 Lipták 5é Negus 70% Nosal őé Frieda 78% Tám *4é Semper 65 Lázár 4é Lindwurm- 61% Klimscha id Soamp 74% Lázár Liebling súlya a Most vagy soha-akadály­versenybeu aratott győzelme folytán a Janko­vich-Bésán-emlékversenyheu másfél kg.-mal emelkedett, igy a kanczának e futásban 65 kg.-ot kell nyergébe vennie. Sempert. mint Mautner Viktor ur bennünket értesít, csak az esetben nyergelik fel a Janko­vich emlékversenyre, ha Scamp valamely okból kifolyólag nem venne részt e versenyben. El­lenkező esetben a Mindig-mén t a Czipész aka­dályversenyben indítja az istálló. Negust Nosal alatt starthoz küldik szerdáu a Csákó akadályverseny-hnndicapban. Füredet Rose felnyergeli a szerdai nyeretle­nek gátversenyére. A kancza nyergébe Nosal száll. Langouste távol marad a Jankovich-emlék­versenv startjától. A Frühjahrs Versuchsrennen der Dreijähri- gen vasárnapi törlésénél kiváltak e futásból többek között Palatin, Bankó, Adomány, Prést. Boris és St. Leger. Állva maradt még 27 ló. 1918. áprilii 2. A budapesti tavaszi versenyek négy nagy futására volt húsvét vasárnap báuatjelentés. Ez alkalommal a jobb lovak sorából az Egyesitett Nemzeti Hazafi-dijból Adomány, Hella és Szig­liget, a Kettős ivadékversenyből Adomány és Bankó, a báró Wenckheim-emlékversenyből pe­dig Adomány, Bankó, Prestolonaslednik Boris, San Gennaro és Szapora váltak ki. A Kancza­dijból nem történt említésre méltó törlés. Egyelőre walkover nek Ígérkezik a kilátá­sok szerint a szerdai Rhadost-akadályverseuy, amennyiben mindössze Méltoságost jelzik biztos indulónak a futásban. Szendrö, Liebling, Aliri­man és Semper biztosan távol maradnak a starttól. Nevess indulása szintén nem befejezett tény, Berkenye még valószínűtlenebb starter, a Petanovits lovak. Lindwurm és Misa közül esetleg azonban még is felnyergelik az egyik telivért, s igy talán még is részt vesz a ver­senyben három telivér. Palatint törölték a Háromévesek tavaszi kí­sérleti versenyéből. E hir nem érintheti várat­lanul olvasóinkat, a mennyiben már februárban megírtuk volt, hogy a Slieve Gallion-mén, a róla elterjesztett hírekkel ellentétben, semmi esetre sem startol e futásban. 2 óra 30 perczkor kezdődnek az alagi ver­senyek. A Marchfeldi dijban a vasárnapi bánatjelen­téseknél többek között kiváltak Tiszavölgye, Metropol, Minta és Szapora. Az állva maradt 4é Monastir II. 59 4é Csemernye 57 3é Farsang 49 3é Gogo 49 4é Giraffe 57% id. Szóimalom 57% 4ó Bombe 57 V, 3é Tökmag 49 +é Kildergrey 4é Tökfilkó 57 5é Arena 59% +é Kildergrey 4é Tökfilkó 57 3é Plato 49 4é Florett 61 3é Brioni 47% 3é Gomagoi 49 4é Harlekin 63 3é Kain 49 4é Lobogó 61 4é David 59 4é Lobogó A Derby ée Osztrák kancza-dij törlései. Vasár­nap volt a bécsi nyári meeting e két nagy fu­tásának bánatjelentése. A Derbyból említésre méltó lovat nem töröltek. Németországból a kö­vetkező telivérek maradtak állva : Seeräuber, Wacholder, Marmor, Prunus, Landstürmer és Mark- stein. A Kancza-dijból sem töröltek chanceos lo­vat. A következő német lovak maradtak állva : Arclepia, Luftlinie, Val о na és Nike. FELELŐS SZERKESZTŐ : FARSKY GYÜLA. LRPTULRJDONOSOK : LÖVIK KÄROLY gyermekei. H szerkesztőséget illető leveleket kérjük felelős szer­kesztőnk nevére czlmezni (VI.. Lehel-u. 17 D.), hogy a kézbesítés mai nehézségei lehetőleg elkerdltessenek. BLOCH MOR-CZEG Alapíttatott 1842. BUDRPEST Alapittjtott 1842. Modern kórház-, szanatórium- és szálloda­berendezési vállalat. Paplankülönlegessé к gyára. Sterilizált, hygienikus ágytollak le­rakata és ágytollak gőzmosása. A Buda­pest székesfőváros Gellért-fürdő és szálló ágyfelszerelésének tervezője és szállítója. Mintaraktár és központi iroda : VIII., Rom­bach-utcza 4 II. emelet. Telefon : 71—25. Gyár : Rombach-utcza 4. Agytoll-osztály és ágytoll-sterilizátorok : VII., Károly király-ut 7. szám. Telefon: 71—25. DREHER ANTAL serfőzde! részvénytársaság Kőbányán. Ajánlja kitűnő minőségű, eredeti töltésű, palaczksöreit Árjegyzéket kivánatra szívesen küld a serfőzde. PaUas róae vénytámeóg nyomdája Budapest, V., KáUuán-utcz« 2.

Next

/
Thumbnails
Contents