Vadász- és Versenylap 60. évfolyam, 1916
1916-07-28 / 65.szám
346 1916. julius 28. A Helenentali dij. A kottingbrunni meeting egyedülálló attrakcziója, a még sötét kétévesek összesen 50,000 koronával dijazott erőpróbája vasárnap kerül eldöntésre a Freudenau gyepén. A nagy dijazás kiírásával tudvalevőleg az az intenczió vezette a Jockey Clubot, liogy ezzel arra ösztönözze istállóinkat, hogy kiválóbb kétéveseiket ne akasszák meg a korai kihasználás által fejlődósükben, a fenti hatalmas összeget Ígérvén a kímélés relcompenzácziójául. A kitűzött czélt el is érte ezzel a Club, miután összes istállóinknak ambicziója a Helenentali megnyerése és igy jobbnak tartott kétéveseiket a lehetőséghez képest tartogatják erre a futásra. Az utóbbi időkben ugyan mintha csökkent volna ez érdekes mérkőzés mezőnyének nívója, az egyes istállók ugyanis legjobb krackjeiket még ekkor sem teszik ki egy erősebb versenynek, de azért a pályázók rendszerint mégis az átlag fölött álló youngsterekböl kerülnek ki: Győztesei között ugyan kevés későbbi klasszikus futás győztesének nevével találkozunk, főként azért, mert még ilyenkor is fontos szerepe van a fltneesnek, a mi igen sokszor a klasszis felett is diadalmaskodik, ám a vert mezőny nem egyszer egy-egy későbbi héroszt rejtegetett magában. Nyilván ugy lesz az idén is, miután a kötelezett 111 telivérböl megmaradt 13 pályázó legtöbbje elsőrangú származással dicsekedhet. Igy ott találjuk Giergl testvérét, Giraffeot, Celsius teljes testvérét, San Gennarot. De tartsunk futó szemlét ezek és a többiek fölött. Giraffe nyilván a legszebb lova lesz a mezőnynek, nagyon sokban hasonlít testvérére, Giergl-re. San Gennaro kicsiny, könnyű, de racingljke mén. Coralle a keszthelyi ménes nagyreményű jelöltje, nemes vonalit szép kancza. Aversion, Anschluss és Adresse teljes testvére, sötét pej, majdnem fekete kancza, az a tiszta graditzi-tipusu ló, a mi már sokszor bámulatra késztette sportfórfiainkat. Rozmaringos, Rozsanád teljes és Rosalienah pedig féltestvére, mint a Jankovicb-lovak majdnem kivétel nélkül mind, szép küllemű. Scheitan jó versenyképességet árul el külsőleg. Baschlik apja Cesarewitch-nyerő. Perbelire testvére; Per bucco a jó ajánlás. Ran, Lira lánya, kicsibetl egészen anyja, lehet képességében sem tnarad mögötte. Egyelőre nagy kedvvel galoppozik és nagyon szép akcziója van. Az esélyek mérlegelésére térve, az itt egé szen illuzórius dolognak látszik, miután ennek bázisát elsősorban is két dolog szolgáltathatja: egyik a származás, a másik pedig az istállóltirek. Az előbbire építeni azért nein lehet, mert a jó származásnak nem föltétlen járuléka a klasszis is, istállóliirek pedig igen sokszor nem fedik a versenybati prod ukáltakat, sőt sokszor ninos is komoly alapjuk. A hirek valódiságának különben hitelt érdemlő megerősítései vannak, ezek a fogadások, amelyekre tán egye dül ajánlatos az esélyek mérlegelésénél építeni ebben a mérkőzésben. E szempontból szemlét tartva a pályázók fölött Coralle neve jön az előtérbe, amely házi próbájában a rá kirótt nehéz feladatot olyan könnyen oldotta meg, liogy istállója teljes bizalmát érdemelte ki. Utána San Gennaro és Giraffe örvendenek nagyobb keresletnek a fogadópiaczon, a minek szintén meg van a komoly alapja. Tájékozásul különben itt közöljük az utolsó jegyzéseket, a melyek szerint alábbi a kínálat: D/i Coralle ' 6 Willkür 2 1/ a Aversion 7 Run 4 San Gennaro 8 Knigge 5 Giraffe 8 Rosmaringos 6 Kum Kaleh 10 Perbeli A lista második helyét a német ló, Aversion foglalja el, amelyet a nehezebb szállítási viszonyok közepette is érdemesnek tartottak az elhozatalrii. A graditzi királyi ménes Nuagekanczája elsőrangú galoppozó, a mit odahaza kiállott próbájában igazolt fényesen, de itt a munkánál látott akcziója is első klasszist sejtet benne. Miután pedig a mi kétéves évjáratunk az eddig futott kétévesek váltakozó formáiból is következtetve nagyon mérsékelt színvonalú lehet, azt véljük, hogy a német ló Slossvogel, Mondstein és Flagge nyomdokaiba lépve ma is elüti a mi lovainkat a dicsőségtől. Tipünk ennek értelmében tehát erre a 40,000 K-s futásra Aversion A graditzi lónak pedig a mieink közül a fogadások állása szerint is Coralle vagy San Gennaro tehetik kétségessé győzelmét. Apróságok. — julius 27. Tegnap még szakadt az eső a császárváros és környékén, de mára már kitisztult és csapadékmentes jó időben folytak le a versenyek. A pálya ugyan átázott, de a versenyek kezdetére fel is szikkadt anynyira, liogy már csak keveset lehetett rajta észrevenni a tegnapi esőokozta mogöntözést. Közönsége is elég jó volt a napnak, a sport pedig egyike a legjobbaknak, mindvégig, érdekes, sőt több futásban izgalmas is volt. * Nagyon mérsékelt társaság állott ki az első futáshoz, a melyben a Csokjassa után több mint 12 hoszszal elmaradt Nem óda Buda szórta szét majdnem hasonlókép társait. És miután az előbb mondott mezőnyben rossz utolsó Mirdita futott fel most másodiknak, mi sem teszi valószínűvé, liogy Nem oda Buda most bármit is javult volna, tehát inkább kell hinnünk a mezőny minoris voltában. Igy tehát az ebben a társaságban is messze megvert Helyre, továbbá Vöslau valószínűleg nehezen fognak olyan társaságra találni, a hol ők győzhetnének. A harmadik Radó se fog sokat tudni ós ma már kétségtelen, liogy előző próbálkozásakor meg volt verve, a midőn felbukott. Gardedame az utolsóelőtti gátig birta a tempót, addig a mezőny elején feküdt, de ott egyszerre kész lett erejével. Azt hisszük, liogy gátban kevés babér fog számára teremni, esetleg rövidebb lélekzetü akadályversenyben keresheti majd meg a zabját. * Királyfi ma újból diszkreditálta az Alagon általa legyőzött mezőny nívóját, közepes negyedik lett Plaisante, Vogelhupp és Grodno után és még az a mentsége sines, liogy ellenfelei valami javulással ütötték volna el az érvényesüléstől, azok ugyanis pontosan előző formájukat futották ki, eltekintve az egy Vogelhupptól, a mely rosszul jött el a géptől. A Rotíier Stadl-mén különben igy is elhagyta öt is, Grodnót is, sőt' lia előbb tud felzárkózni, még a nyerőnek is megnehezítette volna helyzetét. A többi pályázóról kevés a megjegyzésünk, egyedül annyi, hogy Ramasan is rosszul körül t el a géptől. * Szélmalom ma ismét győzött és pedig olyan stilusban, hogy ínég azokat is meglepte, a kik minden feladat megoldására képesnek hitték a heréltet. Ám a mai futása nem jelent ujabb javulást, bizonysága, liogy a most harmadikként végzett Metropolet igy már a Tribuswinkeli dijban is legyőzte. Meglepő volt mindenesetre, bogy a múltkor vele szoros finist vivott Rosannatól egyszerűen megszaladt, de ezt a nagy fölényt inkább a Maptner-ló kissé forma alatti szereplésének számlájára könyveljük. A St. Macloukancza a startnál sem volt fürge és a finisben sem jött olyan erővel, mint előzőleg. Metropole legjobb formáját futotta, ép ugy A'rarer, ellenben Campanula mai szereplése a Comtesse Tili által megnyert Handicap nívóját jóval az eddig vélt alá szállítja le. # Szigeti idomár dicséretéről kell, hogy szóljon a Kétévesek nagy ltandicapjának eredménye, a moly a kitűnő kondiezióban ós tudással starthoz állított Szapora nevéhez fűződött. A kancza öreg terhe alatt a félúton már játszott ellenfeleivel, ott nyert, a hol akart és akként, liogy mai ellenfeleit nemcsak ezen, hanem bármely más távolságon is feltétlen legyőzte volna. Ép ez teszi érthetetlenné a kanczának a MatchbochRonnenben való futását, a mi alapos csorbát ütött a jó képességű Slieve Gallion-ivadék nimbuszán. Szapora ma, amiként az előbb vele együtt futott Radom is illusztrálja, jóval többel, mint egy stone-al futott ki magasabb formát a mondott verseuyben produkáltnál. A verseny egyébként érdekes volt, ha nem is került benne finisre a sor. A mezőny jól startolt, egy vonalban, tán Vezier, Klára II., Rola, főként Kraputzni vesztettek keveset. A vonal egyenes maradt majdnem a távoszlopig és csak Szapora elszökése után kezdett megbomladozni. De általános kommentálás helyett nagyobb jelentőségű lóvén ez a jól dotált snlyelosztó mérkőzés, vegyük a fáradtságot futó szemlót tartani a pályázók felett. Szapora félúton már nyerő volt s olyan fölénnyel lnizott el a mezőnytől, liogy annak fele «elvesztett? lábait», a midőn a kancza tildözósét próbálták meg. Az öreg teher alatt, jó mezőnyben abszolút fölénnyel kivívott győzelem szögezi le azt a tényt, hogy Szapora eddigelé az egyetlen kétévesünk, a melynek klasszisa iránt nem lehetnek kételyeink. Radom hűen futott, mint mindig s a legalkalmasabb több handicap mezőnyének a kapcsolásához. A másodiknak beérkezett Tökfilkó már valószínűleg javult, különben az ő vonalához tartozó Veziernek is előbb kellett volua lennie. Jó versenyt futott Elbe, amely folyton elől látszott, végül is csak rövid fejhossznyira maradt le negyediknek. Marine, mely ötödikként ment át a czélon, ennél többet ttom tud, jó helye volt, jól startolt. Mellette ment át a czélon Klára II., a mely azonban lassan kapott lábra, épen ezért legközelebb már más formát lehet tőle várni. Gaberlnek pár száz méter után tiszta vozotóse volt, de a midőn Szapora mellé ment s követni akarta, már «kavarta a lábait», azonban a mezőny egy részét igy is tartotta .közel a távoszlopig. Rosmarínnak, mely 2 font túlsúllyal ment, jobb momentuma volt. Még a távoszlopnál is feljött, do visszaesett. Kraputzni roszszul kezdett, ép ugy Rola is, ellenben Klingsor közöl a távoszlopig élen látszott; a Robert le Diablernén közelodik esélyéhez. Rohatyn a mezőny első harmadában ment át a czélon, nem mésszé volt Velencze sem, a mely közel a korláthoz egy ideig a vezető szerepét is játszotta. Kis szentemen nagy plunge esett a sárba, bizonyára többet tud a King Robkaneza a mainál, mert erre a formára nem fogadhatta istállója. Ga'linule 10 Isonomy 19 Sterling 12 Ga'linule 10 Isonomy 19 tsola Bella 19 Ga'linule 10 Morheen 19 I-termit 5 Vertumna-kancza 19 Reclusion 8 St. Florian 20 St. Simon 11 Reclusion 8 St. Florian 20 Palmftower 20 Reclusion 8 Penserosa 8 Fitz James 4 Reclusion 8 Penserosa 8 Allégra 8 Pardon 1 Morgan ß Springfield 12 Pardon 1 Morgan ß Morgiana 5 Pardon 1 Petroleuse 1 Peter 9 Pardon 1 Petroleuse 1 Red Plag 1 Erzsébet 9 Ercildoune 11 Rosicrncian 5 Erzsébet 9 Ercildoune 11 Anderida 11 Erzsébet 9 Mascotte II. 9 Forbidden Fruit 7 Erzsébet 9 Mascotte II. 9 Lady Bohun 9 Satyr II., á miként már egy másik próbálkozásánál is, nehezen kapott lábra az indításkor. Igy is második lett, de olyan sok veszteséget tett jóvá, hogy a késés nélkül bizonyára megszorította volna a győzőt, a volt Springer-féle kancza, Arlesienne jó képességű leányát, Artiget. Ez utóbbinak mai formája igen figyelemre méltó teljesítmény, a mi őt kétéveseink jobbjai közé sorozza. Buffalo előző formáját futotta liüen, s hogy még sem lehetett helyezve, okozója Tausz, a ki Ausseen oly jó formát lovagolt ki, a mely kilókkal áll előbbi szereplése fölött, a midőn Podrazil lovagolta a Wool Winderkanczát. Két helenentali jelölt is lemondott itt a nagy dijban való indulási jogosultságáról, a minek nagyon is meg volt az oka, a miként ezt a mai helyezetlen voltuk is mutatja. Babona és Vielliebchen voltak ezek, jobban közülök utóbbi futott, de csak a távoszlopig tartott a tudása. * Tövis esélyéhez mérten győzött az Akadályversenyben, egyedül 'Digger forma alatt való szereplése a feljegyzése érdemes, ám a hatévesnek már Dorflumppal szemben is nehezebb helyzete volt, igy érthető, hogy nem küzdött a második helyért. * / Kabának nem' Serena, hanem Elöd telte meleggé a finist, igy mind a ketten nagyon mérsékelt tudásu lovak lőhetnek. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1916. Második nyári meeting. Hetedik nap. Csütörtök, julius 27. I. Verkaufs-Hiirdenrennen der Dreijäkrlgen. Handicap. 30')0 K I., 400 IC II., 200 K Iii. 2400 m. (6 aláirás.) Vincekerti ménos p m Nem oda Buda Wool Winder -Néni 60 Lipták L. 1 ld. gr. Esterházy IC. p k Mirdita 69 % Pinka 2 W. Schlesinger & Comp, p m Radó 63% Drexler 3 Bamberger 1. ur p k Gardedame 54 Janek E. 4 Jaross S. ur s k Helyre 61 l/ 2 Bode 0 Br. Dirsztay L. s k Vöslau 58 % " Hollery 0 Totalisateur: 10:41. Helyrefogadások: 20:48 1., 20:152 II. Köuyvfogadások: 1% Radó, 3 Nem oda Buda, 4 Gardedame, 5 Helyre, 6 Mirdita, 10 Vöslau. Bizt. 2 h. nyerve, 5 h. 3-ik. A győztest megvette Stern K. ur 4000 K-ért. Versenyérték: 2980 IC I., 380 K II., 180 K III. Gardedame, Mirdita, Nem oda Buda és Radó együtt veszik az első gátat, utánuk Helyre jár, mig Vöslau azonnal elmarad. A túloldalon megnyúlik a mezőny. Mirdita tiszta vezetéssel jár Gardedame előtt, ezután Nem oda Buda, hátrább Radó, majd Helyre, Vöslau pedig versenyen kivül. A forduló végén' a 3 -ló egész külön versenyt fut, derékfutásban jönnek be az egyenesre Mirdita, Gardedame és Nem oda Buda, messze utánuk Radó. Gardedame az utolsó előtti gátuál egyszerre visszaesik, Nem oda Buda pedig olltuz Mirditátol és könnyen győz. II. Preis von Liesing. 5000 K I., 1000 K II., 500 K 111. 2éveseknek. 900 in. (20 aláirás.) Luczenbacher M. ur p k Plaisante Robert le DiablePlay or pay 53'/« Fetting 1 Gr. Wenckheim D. stp in Vogelhupp 52Va Pintér 2 Pusztai ménes s k Grodno 53 V, Schuster 3 Fáy-Halász G. ur s m Királyfi 55 Baluska 4 Gestüt Mühlhof p m Lasso 52 Guttmann 0 Mautner V. ur p m Ramasan 52 Jurnik 0 Zólyomi Imre stp k Quies 49% Popovits 0