Vadász- és Versenylap 60. évfolyam, 1916

1916-06-09 / 45.szám

256 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. I9L6. juuius 9. a Király-díjban kellett meghajlauia Bankár öcscse előtt, de esik nyakhosszal maradt le 10 iont súlytöbblete daczára is. Egy szólhat csak ellene, állóképességének eddig nem adhatta tanújelét. A Király-díjban ugyan szívóson küzdötte végig az J800 méteres távolság utolsó 400 méterét, de a budapesti pálya nem alk dmas a stayerség dokumentálására. Itt egy körülmény részben Fuvolás állóképessége ellen szól. A nem stayer Bankár öcscse szintén hazaállt azon a kurzuson, továbbá az, hogy az utána beérkezett Sobri és Oszczep nem sok sikert aratott a mostani bécsi meetingen. Miután azonban a ménnek odahaza igen jó próbalova van Neslorban, hisszük, hogy istállója meggyőződött előbb állóképességéről, mielőtt fogadásaiban olyan nagy bizalommal pártolta. Przemysl eddigi szereplés inkább a stayerség mellett szól, még leveretése is a jobban flyer Bankár öcscse által. Tudásának leg­jobb mórtékét kapjuk az Alagi dijban, a mely­b- n kivívott győzelme avatta fel a derby jogos reményű kandidátusai sorába. Impressziónk az, hogy Przemyslt kell elsősorbau is legyőznie a derby-nyerőjéuek. Parsifal tavaly igen jó klasszist reprezentált, a fejlődésnek szép bizonyítékát láttuk a Vede-« remo-Rennenben, a hol fölényesen győzött Próba ellen. Falb apasága ugyan a 2000 méte­ren kivivott diadal daczára is állóképessége ellen szól, de viszont anyai ágon ott csörgedez benne a stayer Kincsem-vér. E három telivér után a megbízhatatlan Rima következik. TrialStakesbeliformája igen magas, de váltakozó teljesítményeinek legjobbját épen ezen élet-halál harezokban várni, némileg opti­mizmusra vall. Nincs azonban kizárva, hogy elől ne lehessen. Maeander egy erős tempót ismer, speedje azonban nem igen van, e nélkül pedig nem lehet derbyt nyerni, csakis kivételes ese­tekben (1. «köhögÖs derby» Dealer). Hely esélye van és valószinü, hogy a távoszlopuál az elsők között leend. Bankár öcscsét kis állóképessége folytán kapcsoljuk ki kombinácziónkból. Dalaj Lama és Próba ujabb, tetemes javulással jut­hatnak szerephez, még inkább Nagyvezér. Két telivér marad ezek után még, a melyek esetleg keresztül húzhatnák számításunkat. Az egyik Sanskrit, a mely a tavalyi kétévesek között egyedül győzött derby-Ió módjára. Őszre ugyan hanyatló formát futott ki s az idén se érte el még a Tenyésztők-dijában kifutott formájához visszatérő és arányosan fejlődő teljesit nényét. Istállója meg vau elégedve a mén kondicziójá­val, ezért nem volna meglepő, lia a derbyben most még jobb oldaláról mutatkozna be. Argus rövid distanczián szerepelt egy ideig és az ot­tani elég magas szinvonalu tudását megjaví­totta a Mai-Rennen mértföldes távolságán. Ez a forma olyan magasnak látszik, hogy szinte Przemysl mellé emeli, de egy szól a javulás valószínűsége ellen, hogy mértékül a rövid tá­volságra dolgozott Risico és a stayer Potiron szolgálnak. Előbbinek nyilván hosszú, utóbbinak viszont valószínűleg rövid volt a mértföld. De az sincs kizárva, hogy mindkét ló a legjobbat adta a nem neki való distanczián is, ám ezt apodicticze nem lehet állítani. A fent elmondottak mérlegelése után néze­tünk az, hogy Fuvolás lehet elég jó ahhoz, bogy Przemyslt legyőzze, avagy esetleg a Dreher-istálló lovainak egyike, főként Parsifal teheti kétségessé a fenti két telivér érvényesülését. Árverési hirdetmény. Magasmarí község 1761 kai. hold erdőből álló vadászterületéi f. hó 14. d. e. 10 órakor a községi bíró házánál megtartandó nyilvános árverésen bérbe adja A kikiáltási ár az eddigi bér, 350 K. Magasmarí, vasút és posta Új­bánya (Barsmegye). 1916 május 24. A községi elöljáróság. Á derby-jelöltek származási táblái. Hároméveseink legjobbjai állanak ki a vasár­napi nagy küzdelemhez, a hol el fog dőlni az, kit illet meg az idén a «legjobb hároméves» jelzője. A futás esélyeinek megbeszélését más helyen közöljük, itt a származást is mórlegelók kombinácziójának megkönnyítéséül az eddigi teljesítmények szerint reális derby-jelölteknek ... ..t-l,.. f A foliirároL-nolr n ezé rma-/áfii t.é.hla.it t.ptl7. tartható teíivéreknek a származási szük közé. Ezek pedig: Argus Tenyésztette: Geist Gáspárné urnő. Tulajdonosa: Dávid Emil ur. Ormonde 16 Flying: Fox 7 Aime 3 Ormo 11 Angelica 11 Vampire 7 Galopin 3 Clamart 3 Saumur Alice 2 Panzerschiff 2 Little Nellie 3 Asta 2 Wenlock 4 8piegelschiff 2 Gsljiard 13 Mold« 3 Irony 7 Pr. Catherine 3 Wellingtonia 3 Lord Clifden 2 Mineral 4 Speculum 1 Flotilla 2 Galopin 3 Mavis 13 Knight of the Garter 3 Nike 3 Maeander Tenyésztette: br. Herzog M. és Jókey A. száz. Tulajdonosa: Dreher Antal ur. Ormo 11 Ormonde 1G Flying Fox 7 Ormo 11 Angelica 1 1 Flying Fox 7 Vampire 7 Galopin 3 Vampire 7 Irony 7 Clamart 3 Saumur 5 Amie 2 Clamart 3 Princess Catherine 3 Amie 2 Alice 2 Wellingtonia 3 Alice 2 Asta 2 Bend Or 1 Doncaster 5 Orelio 16 Bend Or 1 Rouge Rose 1 Orelio 16 Lilly Agnes 16 Macaroni 14 Lilly Agnes 16 Polly Agnes 16 Kisbér öcscse 1 Buccaneer 14 Mo net« 2 Kisbér öcscse 1 Mineral 4 Mo net« 2 Misfit 2 Outfit 9 Misfit 2 Flower of Devon 2 Parsifal Tenyésztője és tulajdonosa : Droher Antal ur. St. Simon 11 Galopin 3 Matchbox 22 St. Simon 11 St. Angela 11 Matchbox 22 Matchgirl 22 Plebeian 11 S3 Matchgirl 22 Fusee 22 et fa The Palmer 5 Beadsman 13 Fantasie 4 The Palmer 5 Mme. Eglantine 5 Fantasie 4 Fancy 4 Orlando 13 Fancy 4 Ossifrage 4 Florizel 11. 7 St. Simon 11 Floriform 14 Florizel 11. 7 Perdita 11. 7 m o Floriform 14 Maid of Atbol 14 The Mister 7 Maid of Atbol 14 Atbol Lass 14 et Orwell 16 Bend Or 1 •ét Éljen 4 Orwell 16 Lizzie Agnes 16 fa Éljen 4 Ollyan nines 4 Buccaneer 14 Ollyan nines 4 Kincsem 4 Przemysl Tenyésztője és tulajdonosa: Hg. Festetics. Plying Fox 7 Orme 11 Ormonde 16 Angelica 11 Plying Fox 7 Vampire 7 Galopin 3 Plying Fox 7 Vampire 7 Irony 7 Amie 2 Clamart 3 Saumur 5 Amie 2 Clamart 3 Pr. Catherine 3 Amie 2 Alice 2 Wellingtonia 3 Amie 2 Alice 2 Asta 2 Gaga 1 Galopin 3 Vedette 19 Gaga 1 Galopin 3 Flying Ducliess 3 Gaga 1 Rod Hot 1 Isonomy 19 Gaga 1 Rod Hot 1 Red Flag 1 Patience 22 Bona Vista 4 Bend Or 1 Patience 22 Bona Vista 4 Vista 4 Patience 22 Podagra 22 Galopin 3 Patience 22 Podagra 22 Burgundy 22 Rima Tenyésztője és tulajdonosa: Gestüt Mühlhof. Isinglass 3 Isonomy 19 Sterling 12 Isinglass 3 Isonomy 19 Isola Bella 19 Isinglass 3 Deadlock 3 Wenlock 4 Isinglass 3 Deadlock 3 Malpractice 3 Hautesse 4 Archiduc 1 Consul 35 Hautesse 4 Archiduc 1 Tho Abbess 1 Hautesse 4 Hauteur 4 Rosicrucian 5 Hautesse 4 Hauteur 4 Hawthorndaie 4 Llubar 7 Friar Lubin 6 St. Simon 11 Llubar 7 Friar Lubin 6 Esa 6 Llubar 7 Barracouta 7 Barcaldine 23 Llubar 7 Barracouta 7 Perdita II. 7 Insel 22 Dictator 5 Giles I. 3 Insel 22 Dictator 5 Little Digby 5 Insel 22 Y. Tripaway 22 Kisbér öcscse 4 Insel 22 Y. Tripaway 22 Tripaway 22 Próba Tenyésztője ós tulajdonosa: Jankovich-B. Gy. ur. William theThird 2 St. Simon 11 Galopin 3 William theThird 2 St. Simon 11 St. Angela 11 William theThird 2 Gravity 2 Wisdom 7 William theThird 2 Gravity 2 Enigma 2 Ladv Sevington 24 Gallinule 19 isonomy 19 Moorhen 19 Ladv Sevington 24 Alice Morgan 24 Morgan 5 Ladv Sevington 24 Alice Morgan 24 Ben Alice 24 Gallinule 19 Isonomy 19 Sterling 12 Gallinule 19 Isonomy 19 Isola Bella 19 Gallinule 19 Moorhen 19 Hermit 5 Gallinule 19 Moorhen 19 Skirmisher-kancza 19 Cresla 23 Prestonpans 2 Prince Charlie 12 Cresla 23 Prestonpans 2 Beatrice 2 Cresla 23 Miss Augusta 23 Mr. Wrinkle 3 Cresla 23 Miss Augusta 23 Ballyroe 23 Dalaj Lama Tenyésztője és tulajdonosa: Mautner V. ur. Isonomy 19 Sterling 12 isinglass 3 Isonomy 19 Isola Bella 19 Hi <n isinglass 3 Deadlock 3 Wenlock 4 5 Deadlock 3 Malpraltice 3 u Archiduc 1 Consul 35 Hautesse 4 Archiduc 1 The Abess 1 CS Hautesse 4 Hauteur 4 Rosicrucian 5 Hauteur 4 Hawthorndaie 4 Hampton 10 Lord Clifden 2 Ayrshire 8 Hampton 10 Lady Langden 10 Ayrshire 8 Atalanta 8 Galopin 3 a a Atalanta 8 Feronia 8 a a Sorcerer 1 Ormonde 10 < Qneengold 2 Sorcerer 1 Crucible 1 Qneengold 2 Lady Sterling 2 Silver 2 Lady Sterling 2 Zorila 2 Fi Bankár öcscse Tenyésztője és tulajdonosa: Őszi K. ur. Matchbox 22 St Simon 11 Galopin 3 Matchbox 22 St Simon 11 St. Angela 11 Matchbox 22 Matchgirl 22 Plebeian 11 Matchbox 22 Matchgirl 22 Fusee 22 Fantasie 4 The Palmer 5 Beadsman 13 Fantasie 4 The Palmer 5 Mme. Egtentine 5 Fantasie 4 Fancy 4 Orlando 13 Ossifrage 4 Whitlier 9 Laureate 10 Kosicrucian 5 Whitlier 9 Laureate 10 Laura 10 Whitlier 9 Virginia Shore 9 .John Davis 1 Whitlier 9 Virginia Shore 9 Distant Shore 9 Bona Dea 26 Bona Vista 4 Bend Or 1 Bona Dea 26 Bona Vista 4 Vista 4 Bona Dea 26 Hippia 26 Gunnersbury 14 Tänzerin 26 É Fuvolás Tenyésztője és tulajdonosa: Egyedi Lajos ur. Matchbox 22 St. Simon 11 Falb 4 Matchbox 22 Matchgirl 22 Falb 4 Fantasie 4 The Palmer 5 Fantasie 4 Fancy 4 Duncan 16 Doncaster 5 Topize 20 Duncan 16 Black Agnes 16 Topize 20 Tnrquoise 20 Pásztor 7 Tnrquoise 20 Hilda 20 Bend Or 1 Doncaster 5 Bona Vista 4 Bend Or 1 Rouge Rose 1 Bona Vista 4 Vista 4 Macaroni 14 Vista 4 Verdure 4 Gaga 1 Galopin 3 Vig 24 Gaga 1 Red Hot 1 Vig 24 Vinaigrette 24 Przeiiswit 28 Vinaigrette 24 Voltige 24 Sanskrit yésztöje és tulajdonosa: br. Rothschild Alfons. St. Simon 11 Galopin 3 Vedette 19 Flying Duchess 3 St. Simon 11 St. Angela 11 King Tom 3 St. Angela 11 Adeline 11 Plebeian 11 Joskin 5 Isabel 22 Plebeian 11 Queen Elisabeth 11 Isabel 22 Parn a 22 Parmesan 7 Parn a 22 Archeress 22 Janissary 1 Isonomy 19 Janissary 1 Jannetto 1 Jeddah 1 Pligrimage 1 The Earl 12 v. The Palmer 6 Lady Audley 1 Isinglass 3 Isonomy 19 Sagitta 3 Isinglass 3 Dead Lock 3 Sagitta 3 La Fléche 3 St. Simon 11 La Fléche 3 Quiver 3 i

Next

/
Thumbnails
Contents