Vadász- és Versenylap 60. évfolyam, 1916

1916-03-21 / 12.szám

1916. márczius 24. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 99 Az Alagi nagy akadályversenyből Vöröstorony és Gallia kivételével ugyanazok a telivérek váltak ki, mint a Rákosi dijból, igy ezeknek a mérkőzésből való kiválása valószinü okának felsorolásával csak ismétlésekbe bocsájtkoznánk. Az öreg Vöröstoronynak törlésére elég ok az, hogy a Rother Stadl-mén tudása sokkal kevesebb, mint a mennyi egy ilyen nehéz futás megnyeréséhez szükséges. Galliának sem voltak jók a kilátásai. Az Alagi nagy akadályversenyről a fentihez hasonló táblázat ezt a képet adja: Állva maradtak Törölve Bohrntól: Tövis Vöröstorony Campbelltől: , —' Pepik — Fortuna 11. Friestől: Bokréta — Geoghegantől: Mayflower Manclion Magán : Derű — id. Mraviktól: Borostyán Madár Plannertől: Infortuné — Lambach ,' «P? ' Rösetól: Orange Gallia Szigetitől: — Maszlag Welecbowszkytól: Savarin — ORSZÁGOS LÓTEHÜÉSZTÉS. A modern háború lova. Irta: Dr. Nemesheyyi Oszkár. (Vége.) A lótenyésztés jövő feladatait illetőleg természetesen nincsen hiány jóakaratú propozicziókban. Németországban majdnem minden irónak meg vannak a maga külön kívánalmai, melyek olykor kissé furcsán hangzanak. Vannak, kik hideg és melegvérüek közötti keresztezésekkel szeretnének egy uj «tüzérségi lófajtát» megteremteni, a mi felett, ugy hiszem, napirendre térhetünk. Sokan a katonaságtól várnak minden üdvöst és a lótenyésztést teljesen a hadvezetőség kezében óhajtanák látni. Ez szintén egyoldalú felfogás, a mi azután egyoldalú eredményeket is idézne elő, akadnak még különösebb «részletkérdések» is, pl. a patkolás teljes elhagyását illető javaslat. Hogy ilyesmit keresztül vinni praktice lehetetlen, nem szükséges bővebben magyaráznunk. Megegyeznek a német szakírók abban, hogy a jövőben a felnevelésnek keményebbnek, de emellett a takarmányozásnak is intenzivebbnek kell lennie (utóbbi honi kistenyésztöinknél alkalmasint érzékeny pont), hogy továbbá a ló belföldi piaczának helyes rendezése a jövőnek egyik igen fontos feladata. A most érintett ponttal szorosan összefügg a tereplovaglásoknak és a lovas és ugratási mérkőzéseknek kérdése. Magától értetődő dolog, hogy a háborúval járó felderitő-lovaglások és a béke idejében rendezett tereplovaglások között a legszorosabb kapcsolat áll fenn. Ezt illetőleg megjegyzem, hogy bár az utóbbi években hazánkban is fellendülésnek indult a sportnak ez az ága, más országokkal szemben aránylag nagyon is szerény keretek között mozgott. Hogy csak például Németországot vegyük, ott az 1914-iki háborús félévben (az utolsó «Turnier» ez évben julius 27-éu tartatott meg) nem kevesebb, mint 463 dijmérkőzés volt, mig az egész 1913. év folyama alatt csak 485 mérkőzés rendeztetett, mi egymagában mutatja a turnier-ok népszerűségének gyors fejlődését. A díjlovaglások száma 1914 első felében 115 volt (egész 1913-ban 119), a díjugratásoké 137 (1913-ban 134), a tereplovaglásoké 18, az úgynevezett «Military»-ké 3 (Querfeldeinreiten). A német félvértenyésztők nagy egyesületének, a «Reichsverband für deutsches Halbhlut»-nak főrésze volt abban, hogy a német belföldi tenyésztés produktumai minél nagyobb elismerést tudtak maguknak kivívni. A «Reichsverband» által a német belföldi félvér lovaknak népszerűsítése érdekében rendezett lovasmérkőzések úgyszólván napról-napra emelkedtek jelentőség tekintetében. A magasugrásoktól eltekintve, mind a díjlovaglásoknál (Dressurprüfungen), mind a tereplovaglásoknál és távlovaglóversenyeknél a belföldi lóanyag mindinkább előtérbe jutott, mint ez különben nálunk is hasonlóképpen történt. Hazánkban pl. az aradi tereplovaglóversenynek, továbbá a debreczeni, budapesti és wieni díjlovaglás- és ugratásoknak eredményei a magyar ló rendkívüli használhatóságát eléggé bizonyították. Aradon a győztes két izben egy mezőhegyesi félvér volt (Adieu 3), a helyezettek is jórészt magyar tenyésztésből származtak, az irlandiak a tereplovaglásoknál, sőt pl. a budapesti 1914. évi díjlovaglás és ugratás alkalmával még ugrásokon sem tudtak a belföldi lóanyaggal szemben érvényesülni. Hogy a lovasmérkőzések sportjának fejlesztése és népszerűvé tétele az ország haderejének szempontjából elsőrangú fontossággal van, el nem vitatható és a háború után azon kell lennünk, hogy az utolsó évben oly szépen megindult mozgalom továbbra is feutartható, sőt lehetőleg még növelhető legyen is. A lovasmérkőzéseknek általánosítására kellene törekednünk és azon lennünk, hogy ilyenek ne csak Wienben és Budapesten, hanem minden jobb lótenyésztő vidék centrumában, tehát a vidéki nagyobb városokban is megtartassanak. Természetes, hogy az államsegélynek is fontos szerepe volna e kérdés sikeres megoldásában. Nézetem szerint az elérni óhajtott czél előbb megvalósulna, ha azok az óriás összegek, melyek a központi mérkőzéseknél dijakra adatnak ki (Wienben 51,000 K, Budapesten 28,000 K értékben adattak dijak 1914 tavaszán) az egész országban egyenletesebb elosztást nyernének, ily módon sokkal több kevésbé vagyonos, de tehetséges és ambicziózus tisztnek részvétele volna a mérkőzéseknél biztositható, mi az ügynek csak hasznára válnék. A lovastornák népszerűvé tétele nagy kihatással lenne egyes jobb tenyészetek és egyáltalában a lovak fajtájának, leszármazásának ösmerésére és végre valahára e körülmény nagy fontosságának köztudatba oltására. Hogy nálunk e tekintetben milyen óriási közönyösség uralkodik, elszomorító jelenség, melynek megváltoztatására a mértékadó köröknek iegerélyesebben kell törekedniök. A leszármazási adatok rendszeres ösmerete kétségtelenül óriás befolyással lenne a lovak értékesitésére, egyáltalában a lópiacra, mert hogy egy már jól bevált tenyészet, avagy vérkomhináczió produktumait mindenki szivesebben vásárolja és használja, nem szükséges bővebben bizonyítanunk, elég, ha e tekintetben a telivértenyésztésben uralkodó és nálunk is divó felfogásokra utalunk. A háború után remélhetőleg mindinkább szaporodó lovasmérkőzések rendezését illetőleg igen szükséges lenne az egyes mérkőzések kiirásánál bizonyos újításoknak behozatala, igy például mindenekelőtt a tereplovaglásoknál belovagolandó terepnek a háború tapasztalatai alapján leendő kiépítése az akadályoknál, pl. a különböző harezszintereken leggyakrabban előfordult árkok, kerítések stb. lehetőleg hü utánzása. Ezt illetőleg történtek már igen megszívlelendő propozicziók; igy pl. lövészárkok, vízzel elöntött árkok, rossz elugrási vagy érkezési oldalt mutató árkok, mocsaras, iszappal telt árkok konstruálását illetőleg. Országútról szilárd fakerítésen át puha talajra, pl. szántóföldre jutni a lóval, is oly eset, mely patrouille-lovaglásoknál bizonyára gyakran előfordul. Alkalmas helyeken kivánatos volna téli időben, hóval borított terepen távlovaglásokat rendeztetni, ily terep mindenesetre több különösebb sajátossággal rendelkezvén. Végül pedig természetes követelménynek tekinthetjük a kívánságot (most előadottakat a német sajtó már régebben tárgyalta), hogy az ugratásoknál és tereplovaglásoknál a tiszteken kivül a legénységnek is alkalom nyujtassék a részvételre, mert hiszen a magunk elé kitűzendő czél elérésénél nemcsak a lovastiszteknek és tiszti lovaknak, de egyáltalában a lovasságnak eredményeiről van szó, s mi sem természetesebb, mint hogy a vezető tisztnek megfelelően begyakorolt ' legénységre van a reája váró feladat sikeres megoldásánál szüksége. Tehát csoportlovaglások- és ugratásoknak a jövő lovastornáinál mint állandó számoknak kell szerepelniök. A «magyarnak magyar lovat» jelszót mi éppen ugy elfogadhatjuk, mint ez Németországban a német származású lovakra vonatkoztatva történik. Ugy vélem, nálunk a lótenyésztés nívójának emelésére a természetes előfeltételek a legteljesebb mértékben megvannak. Mindenesetre inkább, mint Németországban. Ez azonban egymagában véve nem elég; az organizáczió, melyhez ismét a közös érdek jelentőségének kellő megértése szükséges, nálunk — sajnos — még sok hiányt mutat fel. Ezeknek a kiküszöbölésére kell törekednünk. Ezt gondoljuk meg, hogy egy megfelelő eredmény elérésére nem egyoldalú sovinizmus, a nemzeti sajátosságoknak indokolatlanul nagy féltése és igy minden idegennek perhorreszkálása, hanem"a belföldi «jóság» megőrzése és felhasználása mellett az idegen «jó»-nak átvétele is szükséges. Jelen esetben tehát a német rendszer megkedveltetése és az azt előidéző ügybuzgalom fejlesztése a hazai kiváló lóanyag (nem idegenkednék a magam részéről az olasz lovaglási módszer egy-két elvének átvételétől sem) felhasználása mellett volna a követendő útnak nevezhető. A magyar állam különböző tulajdonosoktól 37 fiatal mént vásárolt a mult év folyamán, a melyek közül a versenypályáról jól ismert több telivér nevével találkozunk. A mének már a mostani szezonban megkezdik működésüket és az alábbi fedeztetósi állomásokhoz nyertek beosztást. Debreczeni méntelepen: Tiszaderzs, Tiszaderzs 3., Sütvény, Szomolányi 1., Rabló, Sleipnir és Carneol. Kolozsvári méntelepen: Futó ésMenelik. Nagykörösi méntelepen: Merengő, Sadulla, Hihetetlen, Onega, Dummer Kerl, Trajan, Patriot, Fajankó, Via Mala, Fritz, Isoo, Don II., Vinieius és Florek. Székesfehérvári méntelepen: Tenyeres, Rhadamés, Koppantó, Szakajtó, My boy, Krim, Admiral, Tripolis, Bíró II. és A Sport. Németországban az elmult évben 7 telivér, 243 félvér ós 12 hidegvérű apamént vásárolt az állam az országos lótenyésztés czélje.ira. Az apamén-állomány ezzel az 1916. évre 3569-re emelkedett, amelyből 640 mén a főménesekben van elhelyezve. A bajor állami lótenyéuztestület a neuhofl udvari ménes megvásárlását tervezi. Neuhof tudvalevően Bergstetten és Rohrenfeld a bajor királyi ménesek mellett fekszik s igy a három ménes összeműködéso nagyot lendítene az állami lótenyésztésen. A „ménesért 350,000 márkát követel a kincstár. VEGYES. A szezon megnyíltával arra kérjük t. előfizetőinket és lapunk barátait, hogy előfizetéseiket megújítani, illetve beküldeni szíveskedjenek. Lapunk most már hetenkint háromszor, illetve az alagi, bécsi és budapesti versenynapok előtt fog megjelenni. Szemere Miklós ur nem jön le az alagi versenyekhez. Br. Üchtritz Zsigmond betegen fekszik bécsi lakásán. Szemere Kálmán százados irja a barcztérről, hogy a Rákosi dij lefutásánál még nem lesz itt, de a nagy alagi napjára már Alagon lehet. A népszerű sportsman egyébként, mint irja, a nevezéseket látva, a nagy alagira Mayfiowert gondolja, melynek veszélyes ellenfele Infortuné. Br. Harkányi István tüzérhadapród elesett a besszarábiai harcztéren. A 21 éves ifjú hősi halála mély gyászba ejtette atyját, br. Harkányi János minisztert, a népszerű istállótulajdonost. Gr. Orssich Pál száz. az alagi versenyek tartamára Budapestre érkezett. Jeszenszky Elemér száz. szombaton végignézte Alagon Bokréta munkáját. Itt emiitjük meg, hogy a kaneza nehéz akadályokon lett próbának alávetve és azt általános megelégedésre oldotta meg. Bamberger István ur szombaton jelen volt Alagon a reggeli munkánál. Hutschenreiter Károly urat, a bécsi JockeyClub állatorvosát, Ő Felsége az ellenséggel szemben tanúsított bátor és önfeláldozó magatartásáért legfelsőbb dicsérő elismerésben részesítette. Kina Albert százados, az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásának elismeréseül a katonai érdemkereszt 3. osztályát kapta. Lücke A. urat, a nálunk is ismert német sportsmant, a ki egyidőben hg. Hohenlohe istállóját' és ménesét is vezette, a Hamburger Remiclub titkárává nevezték ki. Krause Károly hadnagy ünnepnaponként le fog rándulni az alagi versenyekhez Bécsből, a hol az ismert urlovas most helyi szolgálatot teljesít. Vojnich József ur, a kinek ezidén szerepelnek először- telivérei versenyekben, életfogytiglani időre bejelentette szineit: vörös test, sárga szalagok és fekete sapka. Szente szombat óta Tatán van és lovagol a munkában.