Vadász- és Versenylap 59. évfolyam, 1915
1915-05-19 / 20. szám
92 A Tetverseny hetes mezőnyében papíron Kamanováé volt a jobb esrly, de lovasengedménye révén Vol terra jutott kevés előnyhöz. A verseny enDek megfelelően folyt le és Valterra csak némi küzdelem után tudta lerázni a Wool 'í i;efer-kanczát. Jól futott a niakranczos Voisine, a mely a prubagaloppnál sehogyan sem akart menni. Az Isinglass kancza végül szoros harmadik lett; nyilvánvaló, hogy idegessége nélkül bizonyára még jobban is szerepelhetett volna. A nagyratartott Madame Curie, egy tetszetős Radiumkancza, mérsékelten futott. Az Alagi dijban újra esak hét telivér állott a gép elé. A kedvenc-z. Brugós, eznttal cserben hagvta hi veit. A Beppo-mén ugy látszik még erősebb munkát igenyel, ra-rt kissé nehéznek tftszett és nem tette a teljesen kész ló benyomását. Éppen ezért korai volna már most páiczát törni felette. Tündérfi, a mely imponáló stílusban nyerte az értékes dijat, tilkos tipként szerepelt és Brugós mellett kívüle más lovat alig emlegettek. A küllemre tetszetős mén egész uton könnyen galoppozott társaival és a mikor lovasa elengedte a fejét, egyszerre ura lett a helyzetnek. Tündér'i az osztrák derbyben is kötelezve van. Húri János II-, egy szép szürke, igen jó versenyt futott és ha lovasa nem éppen a fordulóban kénytelen a poziczió* rt küzdeni, talán még közelebb végezhetett volna a nyerőhöz. Bódító egy darabig szintén veszélyesnek látszott, de végül a táv nem volt Ínyére. A többiek közül Oszczep tűnt ki. A SacaPapier-mén félúton át jó iramban vezetett, de az egyenesben elkészült erejével; talán a pálya is túlságos kemény volt neki. Tündér fi pedigreeje: Morgan 5 Petrolease 1 Bona Vista 4 Springfield IS Morgiana 5 Peter Red Flag 1 Bend Or 1 Vista 4 Livingstone 20 Thecla 5 St. Albans S Viridis 12 Scottis h Chief 12 Lady Morgan 5 Hermit 5 Lady Masham 9 Lord Lyon 1 Rouge Rose l Doncaster 5 Rouge Rose 1 Macaroni L-4 Verdure 4 Buccaneer 14 Lady Sister 20 Gun ersbury 14 Twelfth Cake 6 jTótieány 5 A Báró Wenekheim Béla emlékverseny mezőnyében St. Christoph, a tavalyi Király-díj másodikja volt Patriot távolmaradása folytán az egyetlen négyéves. A Llubar-mén teljesen kiheverte tavalyi akezidensét és már a felkanterezésnél jó benyomást keltett, ugy hogy esélyének megfelelően győzelmét közel biztosnak lehetett venni Igen jól tartotta magát Harangod, a mely első versenyét íutotta ezúttal. Ha a mén előzőleg egy kisebb futásban vehetett volna részt, talán más lett volna a verseny eredménye ; különben lovasa sem támogatta elég erélylyel. Prince mérsékelt szereplésére nincs mit mentségül felhozni. Lehet, hogy ő is, mint a mezőny néhány más lova, még munkát igényel. Gyémántnak volt egy jó momentuma a távoszlop előtt, de a Gascony-mén nem küzdött hiven és hamar kiadta erejét. Tőle is, épp ugy mint Princetöl, jobb szereplést is lehet még várni. A többiek közül Barnabyt kell megemlíteni, a moly ezer méterig jól tartotta magát. St. Christoph pedigreeje: St. Simon 11 Galopin 3 Friar Lubin 6 St. Simon 11 St. An ela 1 1 Friar Lubin 6 Esa 6 Uncas 1 Esa 6 Fleada 6 Barcaldine 23 Solon 23 Barracouta 7 Barcaldine 23 Ballyroe 23 Barracouta 7 Perdita II. 7 Hampton 10 Perdita II. 7 Hermione 7 Bona Vista 4 Bend Or 1 Cyllcne 9 Bona Vista 4 Vista 4 Cyllcne 9 Arcadia 9 Isonomy 19 Arcadia 9 Distant Shore 9 Sensation 12 Leamington 14 Meta II. 15 Sensation 12 Susan Beane 12 Meta II. 15 Magnetic t5 The 111 Used 18 Magnetic t5 Magnetism 15 FINOM FÉRFI FEHÉRNEMŰ VÁRADY BÉLA BUDAPEST, IV., VflCZI ÜTCZfl 15. SZÁM. Szines ingszövet-minták és „R VŐLEGÉNY KÖNYVE" kívánatra ingyen és bérmentve küldetnek. : ELSŐRANGÚ FÉRFI-SZABÓSÁG. : VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Alagi versenyek. 1915 május 15. C-ütörtököu folytatódik az alagi meeting, a melynek hátralévő futásai egymást követő liá oin uap'on kerülnek lebonyolításra. A szerdai sziinet utaui napou, május 20-áu az Esterházy dij az első verseny. A stayer konkurreuezia 3 éves és idősebb lovaknak áll nyitva. A kötelezettek sorából Vivid, Morphy, Xestor és Sárkány emelkednek ki. A Kancza-dijról mult szántunkban már megemlekeztünk. Az értékes konkurrencziára kötelezett teli vérek közül a tavaly jól szerepelt Sun Diai, Hohe Wart, Fata és Royal Acedemy érdemelnének első sorban figyelmet, de a futás sorsa, néhány sötét lóról keringő jó hirböl Ítélve, koránsent helyezhető csak e pályázók közé. Igy különösen Fallachy, egy Falb— Useful-kancza, a mely leszármazása alapján is jobb szereplésre van hivatva, továbbá a Mautner istállóból White Lake, a melyről sok jót hallunk lehetnek komoly ellenfelek. Utóbbi Angliában elletett, apja a Gold Cup-uyeró The White Knight, a mely egyike volt évjárata legnagyobb stayereinek. A kötelezettek sorában találjuk a tavalyi Helenentali dij favoritját, Signorat is, a mely most megmutathatná, vájjon indokolt volt-e istállója akkori nagy bizalma. Látjuk tehát, hogy a valószinii nyerőre itt is nehéz rámutatni, aminthogy a versenyüzem tavalyi fennakadása és rendes menetének idei szünetelése egyáltalán illuzoriussá tesz minden előzetes megbeszélést. A Tétversenyben, — a mellyel analog futások, sajnos, nem keltik fel nagyobb mértékben istállóink érdeklődését, — ismét csak kis és mérsékelt képességű anyag nyert kötelezettséget. Bagatelle hétfői jó futása alapján első sorban birja bizalmunkat, mellette a sötétek sorában kell keresni a nyerőt. A napot berekesztő Kettős-Ivadékversenyről is elmondottuk már nézetünket, a melyhez az azóta látottak alapján legfeljebb azt lehetne hozzáfűzni, hogy Öreglak valószínűleg megismétli első napi szép győzelmét. Ellenfelét leginkább Lipótvárban keressük. Pénteken újra egy Tétverseny áll aprogrammou, ezúttal megnyitó számként. Ha Missouri starthoz áll a verseny sorsa eldöltnek tekinthető. Ormuzd volna a figyelembe veendő ellenfél. A Lovaregyleti dijban, a mely nem azonos az őszi meeting hasonnevű futásával, háromévesek vehetnek részt 1800 méteres távolságon. Az értékes konkurencziára huszonegy telivért köteleztek, a melyek sorából Brugós, Hári János II, Garaboncziás emelkednek ki. Előbbi kettő távollétével számolva, hétfői jó futása alapjáu utóbbi, kiváló esélylyel mehet a harczba, a melyet Prince, vagy Oszczep tehetnének nehézzé. A gr. Károlyi Gyula-emlékversenyről, a már korábban elmondottakon kívül ujabb megjegyezni valónk nincs. A verseny sorsa végig teljesen nyilt fog maradni. A Nákó-dij szép tiszteletdijáért hároméves és idősebb telivérek pályázhatnak. Kapitány indulásával nem kellene tovább keresni a nyerőt. Ha a mén nem áll starthoz, már nehezebb a választás ; Mágnás tetszene nekünk legjobban, mig mellette Ibrahim, Dream Girl, Chiquet érdemelnek figyelmet. Programm. Alagi versenyek 1915. Harmadik nap. Csütörtök, május 20. 3 40 1. Esterházy di|. 2000 k. (obből 950 k adva a Magyar Lovaregylet által) a győztesnek. Táv. 2500 m. 3é és id. belföldi lovaknak. (11 aláírás.) 1. Gestüt Árpádhalom id s m Vivid . 64'/, 2. Bamberger I. ur 5é p m Nagykörű 64% 3. Egyedi A. ur 4ó stp m Sárkány 61 */á 4. Egyedi L. ur 4é p m Nestor 61% 5. Gáspárteleki ménes 5ó s m Salvator 64% 6. Luv. Landau H. 4é s m Monte Christo 6 t 1/., 7. Mautner V. ur 5é s m Morphy 64% 8 . 4é p k Theresina ' 60 9. Br. Rothschild A. 46 s m Bona fides 61% 10 . 4é p m St. Denis 61 1/. 11. Walkó F. urnö 66 p m Vocativus 64% 410 II. Kancza-dij. 30.000 K a győztesnek 3000 K a 2-iknak, 1500 K a 3-iknak és 1000 K a 'győztes tenyésztőjének, ha az belföldi magántenyésztő Táv 2000 m. 3éveseknek. (Eizáratott 1913 deczember 15-én 145 aláírással.) 1. Mr. Adrién p k Fata 56 2. Gestüt Árpádlialom s k Bárhogy 56 3. Gr. Batthyány E. p k Amourette 56 4. Bogát by M. fhdu. p k Bürette 56 5. Br. Dirsztay F. s k Dream Girl 56 6 . s k Hohe Wart 56 7. Dreher A. ur p k Bagatelle 56 8. p k Tovább 56 9. Hg. Festetics p k Patrideune 56 10. Gr. Festetics P. s k Baroness 56 11. Gr. Kinsky Zd. s k Grandezza 56 12. Lov. Landau H. p k Fallachy 56 13. Lengyeltóti ménes p k Signora 56 14. Mautner V. ur s k Sun-Dial 56 15 . stp k White Lake 56 16. Meichl G. ur s k Alpenfee 56 17 . s k Rokoko 56 18. Gr. Meran J. s k Cap Adria 56 19. Gestüt Mühlhof p k Laxenburg 56 20. Pályi M. urnö p k Fölette 56 21. Parnói ménes p k Gerle 56 22. Br. Rothschild A. p k Madame Curie 56 23 . s k Royal Academy 56 24. Gr. Sigray A. s k Confidence 56 25. Br. Springer G. s k Szeszentő 56 26. Br. Üchtritz Zs. s k Árra II. 56 27. Gr. Zamoyski Zs. p k Orsza 56 28. Zöldróti ménes p k Vállvetve 56 29. Zombory R. ur p k Gamine 56 30. Salva venia. 31. Sorglos. 32. Kilmarnok. 33. Poesie. 34. Amanda. 35. Imola. 36. Aranyos. 37. Bolygótüz, 38. Muza. 39. Gudula. 4'35 III. Tétverseny. 1000 k. (adja a Magyar Lovaregylet) a győztesnek. Táv. 1600 m. 3é nyeretlen menek és kanczák számára. (7 aláírás.) 1. Dreher A. ur p k Bagatelle 54% 2. Hg Festetics stp m Mindenes 56 3. Hg Hoheniohe-Oehriugen p m IJlan 56 4. Lengyeltóti ménes s m Tripolis 56 5. Mautner V. ur p m Savarin 56 6. Tápiószentmártoni ménes p k Bimbó 54% 5 00 IV. Kettős Ivadékverseny.20000 Ka győztesnek 3000 K a 2-iknak, 1000 K a 3-iknak és 2000 K a győztes ló tenyésztőjének, ha az belföldi magántenyésztő. Táv. 2000 m. 3éves mének és kanczákuak. (Elzáratott 1911. deczember 15-én 278 aláírással, melyből 1914 október 31-én 65 állvamaradt.) 1. Ászári ménes s k Salva venia 2. Gr. Batthyány E. p k Amourette 3. Br. Dirsztay F. s k Hohe Wart 4. Dreher A. ur p k Lipólvár 5. Egyedi L. ur stp m Mordicant 6r •—- p m Romeo 7. Fáy-Halász G. ur s m Artus 8. Hg. Festetics s m Gondnok 9 . stp m Mindenes 10 . p k Patricienne 11 . s k Poesie 12. Gr. Festetics P. s m Bárd 13. Gr. Kinsky Zd. vd m Macadam 14. —- s k Grandezza 15. Gr. Lamberg H. lov. tbnok s m Glouton 16. Lov. Landau H. p k Fallachy 17. Lengyeltóti ménes p m Admiral 18 s m Tripolis 19. Lossonczy E. ur p k Amanda 20. Meichl Gy. ur s k Rokoko 21. Gestüt Mühlhof p m Rigolelto 22. Öreglaki ménes p m Öreg lak 23.Br. Springer G. s m Avenor 24. Sz. L. p m Sobri 25. Zöldréti ménes p k Vállvetve 54% 64% 54% 54% 66 56 56 56 56 54% 54% 56 56 54% 56 54% 56 56 54% 54% 56 59'/, 56 56 54'/, Negyedik nap. Péntek, május 21. 3 40 I. Tétverseny 1000 k. (adja aMagyar Lovaregylet) a győztesnek. Táv. 1800 m. 3ó nyoretlen mének és kanczák számára. (6 aláírás.) 1. Dreher A. ur s m Wingolf 56 2. Lengyeltóti ménes p m Agadir 56 3. Mautner V. ur p m Sadulla 56 4 . p m Savarin 56 5. Gr. Sigray A. stp m Missouri 56 6. Gr. Zamoyski Zs. p m Ormuzd 56 4 05 II. Lovaregyleti-dij. 20,000 k. a győztesnek, 5000 k. a 2-iknak, 2000 k. a 3-iknak. Táv. 1800 m. Oly 3é mének ós kanczák számára, melyek 20,000 k. értékű versenyt nem nyertek. (21 aláírás.) 1. Mr. Adrién p m Koma III. 55 2. Bamberger I. ur s m Garaboncziás 55 3. Drehor A. ur p k Kumanova 53% 4. Egyedi L. ur p m Romeo 55 5. Fáy B. ur p k Babér 53'/, 6. Fáy-Halász G. ur s m Artus 55 7. Lengyeltóti ménes p m Admiral 55 8 . s m Prince bo 9 . p k Signora 53'/, 10. Lossonczy Gy. ur p m Brúgós 57'/, 11. Mautner V. ur p m Risico 55 12 . p m San Salvador 55 13. Gestüt Mühlhof p m Rigoletto 55 14 . p k Laxenburg 53'/, 15. Gr. Sigray A. stp m Missouri 55