Vadász- és Versenylap 59. évfolyam, 1915

1915-02-26 / 9. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. A D. Sport most külön könyvecskében is összefoglalja a német versenyistállótulajdonosok szakvéleményeit arról a korkérdésről: vajon t irtsanak-e versenyeket idén Németországban? A nagy többség a versenyek megtartása mellett nyilatkozott, ha mindjárt bizonyos korlátozással is. A versenyek megtartását az altalános nézetek szerint a kipróbálás szükségessége teszi indoko ttá, ezzel kapcsolatosan pedig az országos tenyész­tés és a honvédelem érdeke. Másodsorban jön számításba az istállótulajdonosok, tenyésztők, lovasok és idomárok érdeke, harmadsorban az ipar és kereskedelem, a melynek óriási haszna van a versenysportból. A telivértenyésztés leg­főbb mértéke a teljesítmény, a mely verseny­pálya nélkül egyszerűen elképzelhetetlen. A meg­oldásnak az a módja, hogy csak tenyészverse­nyeket tartsanak, neltezeu keresztülvihető. Hol kezdődik egy verseny tenyészértéke ? Lovak, a melyek haudicapokat, (sót eladóversenyeket) nyertek, a tenyésztésben épen ugy beválhatnak, mint klasszikus futások győztesei. Erre elég példának az angol versenysport törtéuetére hi­vatkoznunk. Klasszikus példa rá a tudvalévőleg elsősorban fogadásokra maiiageált Isonomy, de Grey Leg, Marcovii, Morganatic, Teufel, Vitéz ti modern időkből is bizonyságok reá. A verse­nyek nemcsak mulattatást czélt szolgálnak, hanem komoly országos érdekeket, és ha a színházakban, mulatóhelyeken játszanak, football­mérkőzéseket rendeznek, mondja a legtöbb német szakvélemény, akkor a futtatósport meg­akadályozására nincs szükség. Egy német urlovas, aki most mint tiszt szol­gál, a napokban jelentkezett Hindenburg mar­salluál és megkérdezte tőle, vajon márezius 14-én nyeregbe szállhat-e Strausbergben ? Hin­denburg azt válaszolta, hogy addig még nem lesz egészen kész a munkájával, de szabadságot mindenesetre fog az urlovasnak adni, hogy a jel­zett versenyeken nyeregbe szállhassou. Robert la Diable — domináns. Robert le Diablenak immár néhány évjárata van nálunk és csikóinak jegyzéke azt az érdekes tanulságot mutatja, hogy ez a kiváló telivér mendeli értelemben th-zta pej, azaz DD (domináns) ntén, a mely teliát bármilyen szinü kanczával párosítva csak is pejt, esetleg sötétpejt adhat. Igy 1913-ban 24 csikó ellett Robert le Diable után, a melyek közti! 20 pej és 4 sötétpej. E domináns jelleget a kiváló mén kétféle utón kaphatta. Az egyik ut a pej Ayrshiren és annak anyján Atalantán át a DD Galopinhez vezet; a másik ut, hogy a pej (D) Ayrshire és a szintén pej (DR) Rose Bag közvet­len kapcsolódásából fakadt e DD-jelleg. Valószínűbb azonban, hogy a mén Galopint állítja elénk, és erro utal külleme, valamint a pályán és a ménesben elért nagy sikeroi is. A Robert Le Diablelel párosítandó. Kanczáknál tehát erre mindig ügyelni kell. — Egy ntásik ménünk, a mely DD-uak Ígérkezik, a három­szoros Király-dij nyerő : Rascal. Itt azonban bizonyos óvatosságra van szükség, mert egyelőre csak egy év­járatról (1913.) vannak kezünkben a hivatalos adatok. Ezek szerint a ménnek a jelzett évben 13 ivadéka volt, a melyek mind pejek, illetve sötétpejek. Itt is valószínű, hogy a domináns tulajdonság egyenes apai ágon Galopinra vezet, de egy évjárat alapján még korai lenne a mén jellegéről végleges Ítéletet mondani. Az ászári ménesben január havában mindössze két kancza ellett le, és pedig Windfall (Beregvölgy után sárga kancza) és Nie vergessen (Spiridion utáu pej kancza.) A Zöldréti ménes három idősebb lovat és két kétévest Martinkovichhoz adott trainingbe. Amerika eddig több mint 200,000 lovat kül­dött át hadi czélokra Angliának, illetve Franczia­országnak és Belgiumnak. A lovak átlagára 300 dollár volt. A franczia sportlapok, úgyszólván, mind megszűntek a háború alatt. Most Angolország­ban jelent meg egy Le Sport Hippique Frangais ezitnü újság, de ez is csak egy oldal terjedelem­ben, mint a Sport Belge melléklete. A lap meg­erősíti azt a hirt, hogy 1915-ben Franciaország­ban nem lesznek versenyek, miután a pályák nagy részét katonai czélokra használták föl. Az újság egyúttal tiltakozik a telivér export-tilalom ellen, a mely megfosztja az istállótulajdonosokat attól, hogy lovaikat Angolországbau próbálják ki. Sunloch, a Grand Natioual tavalyi győztese, inszakadást szenvedett, s igy távol fog maradni az értékes verseny startjától. Piggott érte el idén eddig Angliában a leg­több zászló közti győzelmet és pedig 16-ot. Utána mr. J. R. Anthony (12), Parfrement (12) és Duller (10) következnek. Parfrement a Grand Natioualban a Whitaker­istálló egyik jelöltjét fogja lovagolni s igy Lut­teur 111.-at, a mellyel Parfrement a versenyt, 1909-ben, már egy izben megnyerte volt, Haw- kins fogja ülni. Lutteur III. oddsa az értékes futásra 10: l-hez, mig a verseny favoritja 9:1 ltez Irish Mail. Hg. Lubomirski Lászlónak a widzówi mé­nesben volt telivéranyagát egyelőre Wilnában helyezték el. Ä Fremdenblatt hosszú czikkben foglalkozik azzal a kérdéssel, vajon megtartsák-e az idei versenyeket. Az idézett lap arra a következte­tésre jut, hogy a versenyeket nemcsak hogy meg lehet tartani, de meg is kell tartani, igy kívánja ezt a lótenyésztés érdekén kiviil a gazdasági és a honvédelmi érdek. Ugyanezt a nézetet vallja Silberer Viktor ur egy, az Alig. Sportzeitungban irt czikkében. A hoppegarteni versenyistállókban a lovak, katonai intézkedés alapján, márezius l-ig fejen­kint csak napi 2J kg. zabot kapnak, de már­ezius 1-éu tul már ismét 5 kg.-ot kapnak fejen­kint. Remény van rá, hogy a hadügyi vezetőség mihamar a kívánt mennyiségben bocsátja rendel­kezésre a zabot ugy a versenylovaknak, mint a telivérméueseknek. Beregvölgy, e kitűnő mén, a mely a tenyész­tésben ép oly nagy sikereket ért el, mint a pályán, idén 22 kanczát fedez. Ezek a követ­kezők : Windfall, Ella, Rohanj, Lily Suref'oot, Wishful, Clara, Columbian, Cosette, Columbia, Robusta, Ttburo, Hullám, Mathilde, Gallego, Részes, Etelka, Meglehet, Búzakalász, Sophien­alpe, Tiszta ezüst, Miranda és gr. Teleki József­től egy még meg nem neve-ett kancza. Spiridion szintén 22 kanczát fedez s igy e szép küllentii és már eddig is több sikert aratott ménnek szintén nteg van adva az esély az érvényesülésre. E kanczák a következők: Altién, La Giralda, Lucza Panna, Arietie, Corea, Rendez votts, Coalition, Sunnysi'de, Andora, Csárdabeli, Mäd- chenfür Alles, Ballerina, Gyerünk csak, Carbona- del, Erzsébet, Mákvirág II., Repülj, Duma III., Újfalu, Malvina II., Jtistitia, Tubiczátn. Németországban a háború kitöréséig 6 millió 491,727 márkát fizettek volt ki dijakban, mig a kiosztásra nem került dijak összege 5.218,199 márka. Ausztráliában a versenypályákon közelébb meg akarják honositani a totalisateurt. Amerika fedezőménjeinek ólén 1914-ben a kiváló Broomstick (ap. Ben Brush) áll, mig utána Star Shoot és Peep O'Day következnek. Az ered­ményesebb mének jegyzéke ez : Nyert vers. Dollár Broomstick (Ben Brush— Elf) 90 99043 (star Shoot (Isinglass—Astrology) 167 95987 Peep 0'Da.g (Ayrshire—Sundown) 131 95764 Ogden (Kilwarlin— Oriole) 124 74329 Stalwart (Meddler—Melba) 121 66183 Yankee (Hanover —Correction) 103 59888 Mc Gee (White Knight—Remorse) 107 58379 Marta Santa (Martley—Luxette) 128 52375 Hastings (Spendthrift— Cinderella) 80 46229 Gu ard (Goldfinch—Lucania) 83 45531 Dick Welles (King Eric—Tea's Over) 119 44291 Ben Brush (Bramble—Roseville) 58 43788 Cesarion (Faustus — Cleopatra) 98 43171 Laptiilajdonos és folelös szerkesztő : LÖVIK KÁROLY. Ä FINOM FÉRFI FEHÉRNEMŰ 1—20 VÁRADY BÉLA BUDAPEST, IV., VÁCZi UTCZA 15. SZÁM. Színes ingszövet-minták és „A VŐLE­GÉNY KÖNYVE,, kívánatra ingyen és bérmentve küldetnek. :: ELSŐRANGÚ FÉRFI-SZABÓSÁG. :: Meghívás a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 73-ik rendes közgyűlésére, mely 1915. évi márezius hó 10-ikén délután 6 órakor a bank üléstermében (Budapest, V., Fürdő-utcza 2.) fog megtartatni. TÁRGYAK: 1. Az igazgatóság jelentése. 2. A felügyelő-bizottság jelentése, a mérleg megállapítása, a nyereség felosztása iránti határozat és a fölmentés megszavazása. Igazgatósági választások. 4. A felügyelő-bizottság választása. Az alapszabályok 18., 19.. 20. és 21. §-ai értelmében mind­azon részvényesek, kik részvényeiket 3 nappal a közgyűlés meg­tartása előtt az ezen meghívásban megjelölt helyek egyikén le­teszik, jogosítva vannak a közgyűlésen résztvenni. Azonban sza­vazásra csak azon részvények jogosítanak föl. melyek a közgyű­lést megelőzőleg három hónapon át a bank könyveiben a letevő nevére vannak irva. Minden részvényes meghatalmazott által is képviseltet­heti magát, kinek azonban szintén szavazóképes részvényesnek kell lennie. A részvények tehát szelvényekkel együtt az alapsza­bályok IS. §-a értelmében folyó évi márezius hó 6-ikáig az alant felsorolt helyek egyikén teendők le: Budapesten : Brassóban : Debreczenben : Eszéken : Fiúméban: Kassán : Kolozsvárott: Lúgoson: a bank értékpapír-pénztáránál, a bank fiókjánál, az Alföldi Takarékpénztárnál, a bank fiókjánál, a bank fiókjánál, a Kassai «leizálogbank r.-t.-nál, a. Erdélyi bank és takarékpénzt, r.-t.-nál. a Kereskedelmi Bank r.-t.-nál, Marosvásárhelyen : a Marosvásárhelyi bank és takarékpénztár r.-t.-nál, Miskolczon : a Borsod-Miskolczi Hitelbanknál, Nagykanizsán : n bank fiókjánál, Nagyszebenben : a bank fiókjánál. Pozsonyban : a Pozsonyi Altalános Takarékpénztárnál, Sopronban : a bank fiókjánál, Szegeden : a May R. Miksa ezégnól, Temesvárott: a Délmagyarországi Kereskedelmi és Gazda­sági Banknál, Újpesten : a bank fiókjánál, Újvidéken: a bank fiókjánál. hol is az 1875. évi XXXVII. t. cz. 198. és az alapszabályok 45. értelmében az átvizsgált evi mérleg a felügyelő bizottság jelentésivel együtt ny.ilez napua! a közgyűlés elüti átvehető. Budi-pest, 1915. evi február havában. Az igazgatóság. (Utánnyomás nem díjazta'ik.) Versenyistállói; és ménesek 10 év óta meglepő eredraénynyel hasz­nálják a más tápszerrel nem pótolható Molasin-Phosphatose különleges tápszert versenylovak, csi­kók és szoptató anyakanczak részére. 25 kgos zsákonkiní 8-50 kor. MQLÁS1N erő- és egeszsógi tápszer igás-, va­dász, nyerges es kocsi lovaknak. Kb. 40° o ezukrot tartalmaz. Utolérhetlea zabpótlek. Nem romlik. 50 kgonkint 8 korona. PHOSPH \TQSE, Szavatalt tiszta. Tartalmaz 38—42% felszivóíló phosphorsavat. Szavatoltan mentes minden arzén, chinin vagy más hasonló vegyi készítménytől. Kgonkint 5 korona. STEIN CAMILLO Molasin művei. Szállítója a bécsi cs. és kir. udvari istállóknak, Bécs városának, a bécsi cs. és kir. állatgyógyintézetnek, a bolgár királyi istállóknak. BÉCS, II, Körnergasse2. PRÁGA, Havlicek-tér 31. (terménytőzsde). KOLIN. Leirás és minta kívánatra küldetik. Több ezer mérvadó szakvélemény ren­delkezésre áll. DREHER ANTAL serfőztíei részvénytársaság Kőbányán. Ajánlja kitűnő minőségű, eredeti töltésű, palaczksöreit. Árjegyzéket kívánatra szívesen küld a serfőzde. Pallas részvénytársaság nyomdája, Budapest. V.. Kálmán-utcza

Next

/
Thumbnails
Contents