Vadász- és Versenylap 59. évfolyam, 1915

1915-01-29 / 5. szám

EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet, Az Urlovasok Szövetkezete, A vidéki versenyegyletek, hivatalos közlönye. A Budapesti Polo Club, Az Országos Agarász Szövetség s az összes lótenyószbizottmányok ÖuiUa> sc Előfizetési ára : Magyarországra: félévre 20 korona; negyedévre 12 korona. Más országokra: félévre 25 korona. Az előfizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-lap» kiadóhivatalához (V., Vadász-utcza 26.) czimezendök. 5. szám. Telefon-szám: 657. Budapest, 1915 péntek, január 29. 59. évfolyam. Megjelenik a budapesti, alagi, prágai, kottingbrunni és bécsi lóversenyek ideje alatt minden versenynap előtt, egyébkor hetenkint egyszer. ORSZÁGOS LÓTEITCÉSZTÉS. A jövő feladatai. Országos lótenyésztésünkre a jövőben nagy föladatok fognak hárulni, a melyekre idejében kell elkészüluünk. A háború minden izébeu igazolta azt a várakozást, a melyet a nemes magyar lóhoz füztüuk. A mit régóta hangoztattunk, hogy nincsen a magyar lónál a világon jobb katonaló, és a mit sokan frázisnak tartottak, azt a mai események nap-nap után igazolják. A magyar ló nemcsak gyors, SZÍVÓS, életerős, de e mellett kisigényű, alkalmazkodó és ellentálló. Külső és belső tulajdonságai karöltve járnak. Hippológiai értéke azonos gyakorlati értékével. A magyar huszárló népszerűsége a háborúban újra igeu nagyot emelkedett, és ez a ló a háború után legkeresettebb czikke lesz a világpiaczuak. Tévedés azt hinni, hogy mert egyes huszárezredek — különösen Limanovánál — gyalog harczoltak, huszárlovaink fölöslegeseknek bizonyultak, avagy hogy talán épen megviseltségük miatt szállították le róluk a lovasokat. Ezta laikus nézetet pár szóval meg kell czáfolni. Hogy Limanovánál és másutt huszárságunk gyalog harczolt, aunak taktikai okai vannak, amelyek fejtegetése nem tartozik ide. De azt följegyezhetjük, hogy lóauyagunk a nagy megpróbáltatások ellenére is intakt, mert a hiányokat nemcsak könnyen, de játszva egészíthetjük ki, sőt e téren az ezredeknek a saját rezervoárjaikis több, mint elegendők. Hogy egy hadjáratban, a mely télen és sok helyen begyes vidékeu folyik, a huszárságuak egyelőre sziikkörü a lovas-föladata: természetes; a minthogy természetes az is, hogy eljön az az idő, amikor a huszárság újra a maga igazi rendeltetésének megfelelőleg fog érvényesülui. Huszárlóra tehát nemcsak hogy szükség volt, de mindig szükség is lesz, nemcsak nálunk, de mindenütt a világon. Hogy a bizalom a magyar katonai ló iránt egy időben a külföld piaczaiu megrendült volt, a bur háború számlájára Írandó. Ez azonban helytelen megítélési alap. Egyrészt az angol kormány nem fordított gondot a vásárlások kereskedői részére, vagyis üzérek és hozzá lelkiismeretlen üzérek kezébe került; másrészt a lovak nein mentek volt át azon az előkészítésen, a mely egy háborús tevékenységet meg kell, hogy előzzön, végül pedig a klíma és a takarmányozási viszonyok is éreztették hatásukat. A mi az angol-bur háborúban lovaink közt részt vett. az a selejtese volt a magyar anyagnak, a minthogy a fizetett nevetséges árak mellett mást nem is lehetett várni. Egészen más természetesen a helyzet ma. Katonaságunk évi szükséglete játszva elégitődik ki 2 milliós anyagunk fölállításaiból, sót a külföldi piaczokat is mindig bőségesen tudtuk ellátni, és tudnók még ma is. Első sorban Németországról szólunk itt. A nálunk a közelmúltban járt bizottságok megtekintették dunántuli méntelepünket, illetve méneseinket, és a legnagyobb elismeréssel beszéltek az ott látottakról. Ez a dicséret csak természetes, hiszen Kisbér magasztalásra nem szorul, a székesfehérvári méntelep anyaga pedig szintén nem. Foutosabb e kérdés azouban a jövő szempontjából, és csupán azért is térünk ki rája. Kelet-Poroszország lótenyésztését az orosz betörések, mondhatni, teljesen elpusztították. Az erre vonatkozó adatokat ismételten közöltük volt lapunkban. Hogy Kelet-Poroszország a német pót-lónevelés gerincze, szintén nem szükséges újra följegyeznünk. Honnét fogja Németország a jövö évtizedekben ló-szükségletét fedezni? A felelet csak egy lehet: nálunk. És mit kell nálunk alatt érteni? Csak Magyarországot, mert hiszen Galiczia (a mely a nemes ló termelésében az utóbbi idóben szintén igen nagy eredményeket ért el) ugyancsak sokat vesztett e téren, és lótenyésztését a béke bekövetkezése után, úgyszólván, újra kell kezdenie. Lássuk most a helyzetet kereskedői szemmel. A magyar ló reputácziója a háborúban nagyot emelkedett. Ez az egyik szempont. A másik az, hogy a kereslet a jövőben teljesen a kínálat magaslatán fog állani, a miből önként következik, bogy a gazdaságnak ez az ága emelkedni, értékesedni fog, hogy lovainknál olyan árakat érhetünk el, a milyeneket azelőtt soha. Ezt a konjunktúrát meg nem látni, nemcsak rövidlátás, de könnyelműség is lenne: és ezért újra és újra fölhívjuk rá gazdáink, nagybirtokosaink figyelmét. Tenyésszünk meutöl több lovat, ezzel nemcsak hazafias és gazdasági kötelességünknek teszünk eleget, de gyakorlati szempontból is meg fogjuk találni jutalmunkat. A lónevelés a jövőben nem lesz fényűzés, hanem az ország ezen kincsének gazdaságos kihasználása. Nyerni fog vele az egyes, és nyerni fog vele az ország, a melynek exportja föl fog lendülni s a melynek belföldi piaczai is jövedelmezőek lesznek. Nemcsak — hogy gr. Széchényi István szavaival éljünk — a haszon lehetősége, de a haszon bizonyossága is a küszöbünkön áll; végzetes hiba lenne ennek félreösmerése. Hogy a kereskedelmi mérleg helyes legyen, nemcsak a mennyiségre, de a minőségre is néznünk kell. A mi az elsőt illeti, mindenkinek, a kinek módjában áll, gazdaságában rá kell térni, illetve vissza kell térni, avagy még intenzivebben kell foglalkoznia a lótenyésztéssel. Különösen a kisgazdáknak nyilik erre kedvező alkalom. A földmivelésügyi minisztérium, a mely e nehéz időkben föladata magaslatán áll, minden lehetőt megtesz, hogy tanácscsal és tettel előmozdítsa az erre vonatkozó törekvéseket. A lótenyésztési főosztály rendkívüli tevékenységet fejt ki e nehéz időkben, és újra bebizonyosodott, hogy Kozma Ferencz mily bölcsen teremtette meg az ország lótenyésztésének vezető szerveit, mily helyes fölfogással és tapintattal kapcsolta össze e fontos gazdasági téren a közügyet a magánügygyel. A minisztérium tevékenysége elsösorarra irányul, hogy a kiemelt anyagot megint visszajuttassa oda, a honnét az kikerült: az országos tenyésztés körzeteihez. A czélból megiut eszköznek kell lennie; katoualovainkuak nemcsak a harcztéren, de a ménesben is meg van a maguk nagy hivatása. Magától értetődik, hogy ma csak azokról a lovakról lehet szó, a melyek háborús czélokra sérüléseik folytán alkalmatlanok, de a melyek tenyésztésre még alkalmasak, sót pár heti vagy hónapi ápolás után egyébként is használhatók. A kanczák olcsón: 120 K-ás átlagáron kerülnek, és pedig a törvényhatóságok utján kiosztásra, és már eddig is igen nagy számban keltek el. Magától értetődik, hogy a minisztérium útját állta annak, bogy e lovakkal kereskedést űzzenek, vagyis az anyagot korlátozással adják át; a lovakat nem szabad tovább eladni. A mi a herélteket illeti, azok 70—80 K-ás áron kelnek el. A vemheseknek bizonyult, de egyébként intakt kanczák, kis gazdáknak adatnak ki, oly formában, hogy a csikó a gazdáé, mig a kancza a leellés után számított 6 hónai) múlva újra beszolgáltatandó a kincstárnak. Ez a modus is nagyon megnyerte a kisgazdák tetszését, és tömegesen történnek előjegyzések. Nem kell itt külön hangsúlyoznunk, mily fontos, hogy ez az anyag egytöl-egyig kipróbált, még pedig a legnehezebb viszonyok közt kipróbált, vagyis, hogy a minóség tényezője is jelentós szerepet játszik. A mennyiséget a minőségtől egy helyesen vezetett országos tenyésztésben nem lehet különválasztani ; a minőség csökkenése a mennyiség csökkenését is magával vonja, mert a piaczokat selejtes áruval csak ideig-óráig lehet ellátni. A földmivelésügyi minisztérium arra is súlyt helyez, hogy a kiosztott lovak első sorban azokba a körzetekbe kerüljenek, a hol a legnagyobb volt a kiemelés, a hol tehát leginkább van szükség pótlásra. Voltak megyék, a hol az anyagnak 85°/o-a kiemeltetett, ezek tehát elsősorban szorultak rá a támogatásra. Természetes azonban, hogy oly megyékre, a hol katonai magánvásárlás utján (főleg német vásárlás utján) kelt el az anyag nagy része, szintén figyelemmel lesznek, aminthogy általában minden jogos kívánság kielégítést fog nyerni. Eddig a következő vármegyék, illetve városok kaptak ilyen lovakat: Pest-Pilis-Solt-Kiskun-vármegye, Moson, Sáros, Komárom, Nyitra, Treucsén, Zemplén. Fehér, Baranya, Gyór, Somogy, Sopron, Csongrád, Temes, Hunyad, Zala, Bereg, Heves, Pozsony, Szeben, Vas, Esztergom-megye és Kecskemét városa, a mi már magában véve is mutatja a munka óriási körvonalait. A lovak tudvalevőleg a katonai lókórházak selejtezése révén kerülnek uj működési helyükre, igy olvasóinkat bizonyára érdekelni fogja, hol vannak ily kórházak. Ezek a kővetkezők: Budapest (Tattersall és Lóversenytér), Komárom, Érsekújvár, Miskolcz, Pozsony, Kassa, Devecser, Széplak-Apáti, Czelldömölk, Körmend, Csáktornya, Tolna, Temesvár, Kis-Szent-Miklós, Pozsony, Nagy-Szeben, Mezőkeresztes, Kecskemét, Vácz, Nagykikinda, Tata, Pápa, Keszthely, Nyíregyháza. Közülük 7 honvédségi lókórház. Ezek a főszempontok, a melyekre ma a figyelmet föl akartuk hivni. A kérdés részleteivel még bőven lesz módunk foglalkozni és kötelességünknek tartjuk, hogy azt minden oldalról behatóan megvilágítsuk. Németországba 1913-ban 408 telivórt importáltak. 1912-ben 504, 1911 ben 463, 1910-ben 392, 1909-ben 396, 1908-ban 238, 1907 ben 211, 1906-ban 168, 1905ben 167 volt az importált telivórek száma. A legtöbb lovat Angolországból importálták (nz anyagnak kb. egy harmad részét), azután Írország, Francziaország ós Magyarország következik a leirt sorrendben.