Vadász- és Versenylap 59. évfolyam, 1915
1915-10-04 / 56. szám
1917. október 4. scnyben kifutott negyedik helyénél. Hogy az a forma mily magasan i'rtekclendő, arra viszont a figyelmeztetőt megkaptuk már tubb izben ;.z ott vert mezőnyben végzett Veprinac, Galádság, Búzavirág, lamina és Habaneia későbbi teljesítményéinél. A mai futa.-roi egyébként még azt jegyezzük fel, hogy Nagyvezér és Konradiu elég jól futottak benne. * Sikerült sulyelosztó futás volt a Kétévesek eladó handicapja, a melyben holtverseny lett az eredmeny mezőny es a jő rész«: B< tum, Fetwa. Bush és Dukla is, közel a győztesek után mentek át ezélon. A napot bezáró Welter-Handieapról annyit, hogy Rarität -ánszához merten győzte le Suskust. Viszont White Starból hiányzik valami. Ugyancsak formán alol futott Satelitt is, de annak hosszabb távolságra van szüksége. Kaliopét, Diákot és Cap Adriát viszont erdomes feljegyezni. Ezek mihamar sánszhoz jutnak hasonló mérkőzésben. * — okt. 3. l'rima listát tűdig nagy tlyernek hittük és mig eddig rövidebb távolságon nem tudort győzni, ma 1500 méteren találta meg versenyét. E futás feldolgozására valószínűleg a jól futott Mindenest fogadhatjuk el alapul, melyet nem sokkal tartóit az egyhoszszas negyedik Grete. A futásban egyébként szép végküzdelem volt, a mi még izgalmasabb tonnában ismétlődött ineg a Welter-handleapban, a hol Banda Rudi győzte le a legjobb formáját kifutott Tripolist. A vr rsenyben egyébként Rancho, főként pedig Plectra vonta magára a figyelmet. * Nagy favoritja lett a Kétévesek őszi nagy liandieapjának tegnap bemutatott tormája alapján Argus, a mely papíron nem is volt megverhető. Igy ez különösebb kommentárt nem kivan. E helyett inkább egyes lovak szereplését soroljuk fel. Sonnenblume kesén jött a finisbe, lovasa akkor sem lovagolta kellő eréllyel, mert eltévesztette a ezéit. Przemysl jó poziczióban tette meg az utat: igy a mainál valószínűleg nem tud többet. Maeander kissé akadályozva volt az egyenes elején. Ad arma jól futott, szoros ötödikként ment át a ezélon. Vele együtt volt a jól kipróbált Próba is. Csillár lassan kezdett s a mezőny végéről jott fel ugy, hogy a távnál jo momeutuma is volt Kronosszal együtt. Emilyen több hosszat vesztett a startnál, mig Lora es Rima. melyek jól kezdettek, a forduló közepén egyszerre víszaestek. Megemlítjük végül Nefélj Hót, mely sokáig a vezetőkkel együtt nyomta a tempót. * Parsifal hátán egyik legszebb versenyét lovagolta Csiszár. Előbb a vezető Campanula ellenében kellett megvédenie a bán iért, majd mikor Campanula engedni kezdett a frissen felnyomuló Bankár öcscse támadását kellett kivédenie. A könyöktől kezdve egész a czélig hajtania kellett Par sifalt, ennek daczára is az utolsó 100 méteren olyan erővel hajtotta haza a mént, amilyent csak Janek Gézától lehet látni. A fiatal lovast nyugodtsága, nagy ereje és kiváló lovastalentuma a legszebb karrierre predesztinálja. Bagatelle, Quargel és a maihoz hasonló finist kevés lovas produkált még ilyen fiatal koriján. Visszatérve a futásra Parsifal és Bankár iicscse között az eddigi viszonylat marad meg. Pontosabb azonban az, hogy ebből a kísérleti futásból már megközelítő véleményt leltet mondani a kétéves és hároméves évjárat közötti viszonylatról. A mérleg nem nagyon kedvező a kétévesekre nézve. A fiatal évjárat nem rossz, de nem is jobb az idei derby évjáratnál. Camuanulánál 10—12 fonttal jobb Parsifal, amely elég ja pozieziót tölt be kortársai között, Óampanuláruil 10—12 fonttal jobb háromévesünk viszont sok van. Ezen a mértéken át egy Tovább, Sun Diai vagy egy Hári János II. nincs meg az idén látott kétévesek között, ha csak az egy Celsius nem fejlődik azzá. * Mostar állva maradt a Kétévesek haudicapjának startjánál, igy Habanera feladata nagyon meg lett knnnyitve. A kancza győzelme különben ismét csak a Nessos a Ital megnyert 10,000 K-ás sulyelosztó tutas mezőnyének jóságát dokumentálja. Habanera ott ugyanis helyezettén volt. Habanera mai formája ugyanaz, a mit Alagon Nessos után juliusban kifutott. Hetem II Palatínus utáni negyedik helyét adta vissza ma is. viszont Szatócs mai formája bizonyítéka annak, hogy Halesia intennittált a negyedik napi I. osztályú eladóversenyben. Szatócs tehá? nem javult olyan mértékben, a mennyire akkor Halesián számítva feltételezni lehetett. Halesia ott nyolez fonton kapott s második lett, ma viszont 11 fonttal kedvezőtlenebb súlyviszonyok mellett még a távoszlopnál is tartotta Szatócsot. A futásban különben Maladekka Cassandra és Juhász fntottak jobban. Közel egymás! hoz foglalták el a 4—6 helyeket. A Monort-dij eredményét ma feldolgozni merészsé«volna, mert e szerint Ballon hihetetlen jó ló lenne Meg kell várni a későbbi szereplését eDnek a mezőny! nek s csak akkor szabad ítéletet megkoczkáztatni * Versenyjelentés. Budapesti versenyek 1915. Öszi meeting. Ötödik nap. Szombat, október 2. I. Gödöllői dij. 4000 K a győztesnek, 800 K a •2-iknak, 300 K a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3e és id. kont. lovaknak. (16 aláirás.) Br. Rothschild A. 4é p m Scamp Robert le Diable— Skimmery 58 Janek F. 1 Lov. Landau H. 3é p m Ariost 58 Janek G. 2 Gestüt Árpádhalom 3ó s k Bárhogy 507, Danek 3 Gr. Wenckheim I. 3é p m Osiris 52 Varga L. 4 Dreher A. ur 3é p k 0 weh •' 52 Csiszár 0 Milne F. ur 3ó p her Mindjárt 52 Baluska 0 : Gr. Orssich P. száz. 3é s m Avenor 49''. Popovits 0 Tot.: 10:01. Helyre : 40:72. 52, 64. A 2-ik helyen 10:58. Helyre: 20:32, 24, 28. A. 3-ik helyen 5:33. Helyre: 5:8, 7, 8. A többi ló quotája győzelem esetén : 30 Ariost, 37 Osiris, 52 Bárhogy, 55 O weh !, 711 Mindjárt, 853 Aveuor. Könyvfog.: 2'/, Osiris, 3 Ariost. Bárhogy és Scamp, 4 O weh 1, 10 Avenor, 12 Mindjárt. 1 h. nyerve, 4 h. 3-ik. Érték: 3940 K 1., 740 K 11., 240 K Ili., 600 K az egyleti pénzt. Idö: P46-,,. Egy pillanatig Osiris, majd Scamp szinei láthatók az elén. Ariost, Bárhogy és az egy csomóban haladó mezőny előtt, melynek végén Osiris galappozik. A fordulóban Scampot visszaveszi lovasa a harmadik helyre Bárhogy és Ariost mögé. Az egyenes elején Ariost Bárhogy már egymásmelleit haladnak s a távoszlopnál hozzájuk szegődik Scamp, majd a lassan felzárkózó Osiris is. A szép finisből, mely köztük a távoszloptól a czélig tart, Scamp kerül ki biztos győztesként, Osiris pedig jó negyedik lesz. II. Eladók versenye. 2000 K a győztesnek, 300 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3é és id. kont. lovaknak. (18 aláirás.) Lov. Hiibuer R. 5ó s m Trakta Raeburn— Torta 59'/- Hollinger L. 1 Hegyi L. ur 4é f m Nótás 57 Tausz 2 Jaukovich-B. Gy. ur 5ó p m Menelik öl Smutny V. 3 Mr. Adrién 5é stp k Gondola 53 Janek F. 4 uszi K. ur 5é s m Lovacskám öl Pretzner 0 id. Pache J. ur 4ó s k Rusticana 55'/, Podrazil 0 W. Sehlesinger & Comp. 3é f k Geszti 51'/, Friedrich 0 Br. Üchtritz Zs. 3é s m Parma 53 Markó L. 0 Vineekerti menes 5ó s her Sopron 59'/, Lipták Lajos 0 Gr. Wenckheim D. 4é p m Quo vadis 54'/, Bernáczky 0 Tot. : 10:62. Helyre : 40:100, 448, 104. A 2-ik helyen 10:49. Helyre : 20:40, 144, 46. A 3-ik helyon 5:28. Helyre: 5:11, 24, 12. A többi ló quotája győzelem esetén: 23 Panna, 46 Quo vadis, 80 Menelik, 201 Sopron, 219 Geszti, 224 Gondola, 251 Rusticana, 380 Nótás, 393 Lovacskám. Könyvfog.: Pari Parma, 3 Quo vadis, 4 Trakta, 6 Gondola és Menelik, 8 Lovacskám, Nótás, Rusticana és Sopron, 12 Geszti. s/ 4 h. nyerve, •/, h. 3-ik. A győztesre ajánlat nem történt. Érték: 2000 K I.. 260 K II., 160 K III., 440 K az egyleti pénzt. Idő : 1 '41-j i. Kétszeri szalagszakitás után egy hamis indításnál az egész mezőny a víztoronyig elgaloppozik. Az érvényes indítás csakhamar sikerül, melynél Gondola szerez egy kevés előnyt Rusticana és Menelik előtt, mig Panna megkésik az inditásnál. A rövid oldalon . a vezetőket elhagyja a felzárkózó Parma és hosszakkal vezeti a mezőnyt, melynek végén most Lovacskám galoppozik. Az egyenesben tömörül a vezető mögött a mezőny, majd Ti akta és Menelik indulnak üldözésére, melyet a távoszlopnál el is érnek. Itt Nótás is melléjük megy, de csak a második helyet birja megvédeni Trakta mögött, mely biztosan győz. Parma ötödikként haladt át a czélvonalon. III. Öszi kanczadij. 10,000 K a győztesnek, 1600 K a 2-iknak, tOO K a 3-iknak. Táv. 2500 m. 3ó és id. kont. kanczáknak. (6 aláirás.) Egyedi L. ur 3é s k Fuvola Fantomé— Viganó öl'/» Hollinger L. 1 Lov. Landau H. 3é p k Fallachy 54 Varga L. 2 Gr. Zamoyski Zs. 3é p k Orsza 54 Gulyás M. 3 Tot.: 10:71. A 2-ik helyen 10:76. A 3-ik helyen 5:30. A többi ló qnotája győzelem esetén: 12 Fallachy, 51 Orsza. Könyvfog.: 4 reá Fallachy, 3 Orsza, 8 Fuvola. '/. h. nyerve, 2 h. 3-ik. Érték : 10,000 K I., 1500 K II., 500 K Iii., 350 K az egyleti pénzt. Idő: 2"53'/ 4. A tribünök előtt együtt halad el a trió. Az első forduló után már Orsza vezet, mig az utolsó helyen Fallachy szinei láthatók. A sorrend változatlan a rövid oldal elejéig, ahol Orsza hirtelen elkészül erejével és hosszakkal visszaesik. Ekkor Fuvola áll az élre és végül is biztosan utasítja vissza, Fallachgnak támadását. IV. Kétéves nyeretlenek versenye. 4000 K a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak Táv 1000 m. Kont. lovaknak. (30 aláirás.) Dávid E. ur p m Argus Ádám— Limonade 53'/, Hollinger L. 1 Gr. Zichy A. s m Kamarás 56 Varga L. 2 Fáy B. ur s m Bolyqócsillag 52'/, Pintér J. 3 Mautner V. nr s m Dalaj Lama 56 Korb 4 Gr. Arco-Zinneberg M. s m Exzellenz 56 Danek 0 Dreher A. ur stp m Boston 56 Csiszár 0 Egyedi L. ur p m Szántó 53'., Tóth B. 0 Milne H. ur p m Terribil 53"- Podrazil o Gestüt Mühlhof p m Kom adni 53'/, Bäsch 0 Br. Rothschild A. stp k Frugal 52 Janek F. 0 Br. Springer G. p m Baiabino 56 Szilágyi 0 Gr. Stubenberg J. s k Comtesse Tili 51 Pintér A. 0 Vineekerti menes p m Nagyvezér 53'/, Bernáczky 0 Gr. Wenckheim I. stp m Berber 56 Guttmann J. 0 Tot.: 10:62. Helyre : 40:96, 76. 444. A 2-ik helyen 10:65. Helyre: 20:54, 42, 212. A 3-ik helyen 5A3. Helyre: 5:16. 10. 36. A többi ló quotája győzelem esetén : 41 Dalaj Lama, 49 Kamarás, 51 Nagyvezér, 94 Terribil, 135 Frugal, 155 Barabiuo, 255 Boston, 327 konradiu, 425 Excellenz, 838 Bolygóesillag, 894 Berber, 1676 Comtesse Titi, 1915 Szántó. Könyvfog.: 3 Argns, Dalaj Lama es Nagyvezér, 4 Kamarás, S Baraüiue, Frugal és Terribil, iu Boston, 12 Konradin, 16 Berber, 20 Bolygócsillag és Szántó, 25 Comtesse Titi és Exeellenz. 2 h. nyerve, s/ 4 h. 3-ik, fejh. 4-ik. Érték: 3940 K 1., 740 K II., 240 K III., 1160 K az egyleti pénzt, idő: l'03'/ 4. Nem a legjobban sikerült start után, melynél a inezóny külső része, Kamarás. különösen pedig Terribil és' Frugal rosszul jönnek el a gép alól, Argus viszont jó startot vett. Mögötte Konradin. Bolygócsillag, egy kis ideig Bambino, e mellett Nagyvezér, Dalaj Lama és kivül Kamarás láthatók a frontban. Argus az egész uton uralja a helyzetet és könnyen győz Kamarás ellen. A harmadik Bolygóesillag mögött pedig Konradin és Nagyvezér helyezkednek el. V. Kétévesek eladó handicapja. 2000 K a győztesnek. 500 K a 2-iknak. 200 K a 3-iknak. Táv. 1000 m. (21 aláirás.) Milne H. ur s k Helyre Falb—Haladj 57 Bodo f Gr. Meran J. s k Geiälligkeit MatchboxGolden Lock 49 Gulyás f Farkas M. urnő p m Ali Bey öl Janek F. 3 Lov. Landau H. s k Mimosa 50 Markó L. 4 Egyedi L. ur p k Galánta 58 Janek G. 0 Meicbl Gy. ur p m Bellum 547» Csiszár 0 Zangen K. fhdn. s m Gierwazy 52 Szilágyi 0 Gr. Meran J. p m Körösladány 51'/, Guttmann J. 0 Rohonczy G. ur s m Millió 49 Lipták Lajos 0 Dörge F. ur p k Fetwa 48 Friedrich 0 W. Schlesinger & Comp, s m Bosh 50 Danek 0 Lov. Hübner R. p m- Dukla 467, Markó J. 0 Stern K. ur s k Duczi 42'/, Weckerinann M. 0 Tot.: 10:23 Helyre, 112 Gefälligkeit és Körösladány. Helyre: 40:92 Helyre, 240 Gefälligkeit, 236. A 2-ik helyon 10:28 Helyre, 106 Gefälligkeit és Körösladány. Helyre: 20:50 Helyre, 106 Gefälligkeit, 132. A 3-ik helyen 5:22 Helyre, 42 Gefälligkeit és Körösladány. Helyre: 5:16 Helyre, 37 Gefälligkeit 34. A többi ló quotája győzelem esetén: 29 Galánta, 56 Mimosa, 85 Bosh, 90 Bellum, 150 Dukla, 223 Millió, 238 Ali Bey, 632 Duczi, 713 Gierwazy, 2458 Fetwa. Könyvfog.: 2 Galánta, 3 Helyre, 3'/, Mimosa, 8 Bellum, Bosh, Dukla és Gefälligkeit, 12 Ali Boy, 16 Gierwazy és Millió, 20 Körösladány, 25 Duczi és Fetwa. Holtverseny, '/, h. 3-ik. fejh. 4-ik. A győztesekre ajánlat nem történt. Érték : 1000 ós 250 K a két győztes mindegyikének, 160 K a harmadiknak, 540 K az egyleti pénzt. Idő: 1-047«. Helyre nyer legtöbbet az inditásnál Bosh, Dukla és Bellum előtt, mig Gierwazy rosszul kezd. A távoszlopnál Gefälligkeit zárgózik fel fokozatosan és a távon belül megíepi Helyrét amelylyel holtversenyben éri el a czélt. Ali Bey mögött, meglehetősen közel Mimosa ós Bellum végeznek. VI. Welter-liandicap. 3000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 1000 m. 3e és id. lovaknak. (36 aláirás.) Dreher A. ur 4é s k Rarität Raeburn — Ravissante 60'/, Csiszár 1 Lov. Landau H. 4ó stp k Suskus 56 Markó L. 2 Kína A. fhdn. 4ó s k White Star 527, Janek F. 3 Gr. Arco-Zinneberg M. 3é p k Kaliope 51'/» Schuster 4 Őszi K. ur 5ó p m Rabló 56 Tausz 0 Farkas M. urnő 3ó s m Petur 53'/, Hollinger L. 0 Gr. Henckel A. 5é p her Kelson 557, Seiler 0 Jankovich-B. Gy. ur 3é p k Mérczi 52 Bernáczky 0 Fenéki ménes 5ó p m Satellit 54'/, Pretzner 0 Herr K. Hartmann 3é p m Deuce 497, Podrazil 0 Gr. Meran J. 3é s k Cap Adria 51 Guttmann J. 0 Bamberger I. ur 3é s m Diák 48'/, Danek 0 Molnár L. száz. 3é p m Czecze 46 Popovits 0 Leopold F. ur 4é p her Iridthjof 48 Gulyás 0 Lelbach Gy. ur 3é p k Trafói 47'/, Fetting A. 0 Győrffy M. urnő 4é s m Bold 44'/» Friedrich 0 Tot.: 10:49. Helyre: 40:72, 148, 84. A 2-ik helyen 10:52. Helyre: 20:40, 60, 44. A 3-ik helyen 5:24. Helyre: 5:9, 19, ll.A többi ló quotája győzelem esetén : 41 Satellit, 52 White Star, 120 Petur, 143 Bold, 178 Diák, 183 Mérczi, 198 Kaliope, 263 Rabló, 288 Cap Adria, 357 Czecze, 468 Fridthjof, 503 Nelson és Suskus, 697 Trafói, 3882 Deuce, Könyvfog.: 3'/, Ra- rität és Satellit, 4 Petur és White Star. 10 Cap Ádria Kaliope, Mérczi, Rabló és Suskus, 12 Diák, 16 Bold, Fridthjof és Trafói, 20 Nelson, 25 Czecze és Deuee. 2 h. nyerve, nyakh. 3-ik. Érték: 2950 K I., 950 K II., 350 K III., 1060 K az egyleti pénzt. Idő: 1'027 4. A nagy mezőny meglehetősen együtt kerül el a start tói. Csakhamar Kaliope szinei láthatók az élen Rarität