Vadász- és Versenylap 59. évfolyam, 1915
1915-09-10 / 47. szám
I919i si»pteriílier to. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 221 mérték a Halesja -(üü-VQ ós Adria (49 V«) után közepes negyediknek beérkezett Helene IV. (48 kg.). * " A Kancaá-dij egyike voll a legszebb mérkőzéseknek s ehhez hasonló sportólvezetot eddigelé az idén egyedül csak az Erzsébet királyné-díj lefolyása nyújtott. Az előtte való napokban indulónak jelzett hét kancza helyett 11 állott ki s mind alia legpompásabb kondiézióban. A start a nagy mezőny daczára nagyszerű volt, az összes pályázók, a lassan kezdő Fuvolát kivéve, egyszerre szöktek útra a szalag alél és miután az • utóbbi is mihamar behozta hátrányát, az egész mezőny még az egyenesre ís teljesen tömött csoportban fordult be, az élen Bárhogy-, Tovább- és Madame Curie-vél. Ez utóbbi az egyenes elején egyszerre frissen újított, ugy, hogy Tovább harmadiknak maradt le. Csiszár ekkor szabadon engedte Tovább fejét; a Wool Wimler-kaneza erre rögtön a frontba szökött és már a távoszlop elótt több hossznyi előnye volt. Meglepetésre ekkor Tovább lovasa ostort vett elő, de azt mihamar le is engedte. Oka ennek az volt, hogy Kumanova a mezőny külső részén olyan rushsel tört elő, hogy egy rövidke pillanatig veszélyben forgott a favorit. Kumanova azonban szokásához luven mihamar megelégelte a küzdést és lovasának kezét véve, kifele tört, igy Tovább előnye újra növekedett, sőt még Fallachy is elhagyta Kumaaovát. A távoszloptól kezdve már csak játszott Tovább ellenfeleivel s a nagy klasszisu kancza kanterben győzött társai ellen, megcsinálva ezzel a ritkábban előforduló magyar és osztrák kanczadij doublét. Topábbnak teljesítményét méltatni fölösleges. Hogy ő a legjobb kanczánk, az kétségtelen volt már Alagon, ahol rossz pozicziója daozára is fölénynyel győzött, de hogy áll is, azt most igazolta be. A verseny különben az ut kétharmadában iassu volt, bizonyítja ezt az, hogy a mezőny tömören együtt volt, viszont hogy mily rendkívül sebes lehetett az utolsó harmadban, konstatálható ez a nyomott kezdő tempó daczára elért jó időből, ami egyike volt a kancza-dij legjobb idejének: 2'38°/ I 0. Tovább ezzel a futással rehabilitálta magát az Erzsébet királyné-dijbeli kudarczáért és most már ha a derbyben Sobri ellenében nincs is határozott győzelmi papiresélye, a helykombináczióknál azonban feltétlenül figyelmet érdemel a kancza. Fallachy, mely második lett, a hoszszabb távolságon még megjavította Volterra utáni teljesítményét. Látszik ez abból, hogy Chátülon messze utána volt. Oerie Janek Géza alatt is azt a formát nyújtotta, a mit Máté alatt láttunk tőle Alagon. Madame Curienek &'/, egyenes kezdetén volt jobb momentuma, de a végén csak az ötödik helyet tudta elfoglalni, nyomában Fuvolával. A többiekről együttesen annyit, hogy egynek a startja sem volt indokolatlan, hiszen az egyenes elején mindnyájan együtt voltak. Kumanováról külön megemlítjük azt, hogy ezen futásával csak elégtételt szolgáltatott Csiszárnak. Danek alatt ugyanis jobban ingadozott a kancza, sőt kezét is vette lovasának. Kár hogy Kumanova annyira szeszélyes, mert ezzel a temperamentummal nehezen fog versenyt nyerhetni. Tovább győzelme különben rendkívül népszerű volt. A gratulációkból bőven része volt a tenyesztésre is oly sokat áldozó ownernek, továbbá az idomárnak és a lovasnak is. Itt közöljük végül a kiváló képességű kancza pedigreejét: Bend" Or 1 Doncaster 5 Martagon 16 Bend" Or 1 Rouge Rose 1 Martagon 16 Tiger Lily 16 Macaroni 14] Tiger Lily 16 Polly Agnes 16 8t. Simon 11 G alop in 3 St. Windeline 4 8t. Simon 11 St. ADgela 11 St. Windeline 4 Queen of the Spring' 4 Springfield 12 Queen of the Hills 4 Talpra Mágyar 4 Buccaneer 14 Tokio 5 Talpra Mágyar 4 Kincsem 4 Tokio 5 Tótleány 5 Gunnersbury 14 Twelfth Cake fi Victorious 3 iNewminpter 8 Rape of the Victorious 3 Jeremy Diddler-k. 3 Lock 3 Maidenhair 3 Broomielau 10 Maidenhair 3 Pern 3 Juhász jó papiresélyéhez mérten nyerte versenyét, igy tehát a nobilis sídnek győzelme külön kommentárt nem kiván. A szakember figyelmét jobban a helyezések ragadják meg, miután Benvenuta és Fásli a Tenyésztők-dijának győzteséhez Sanskrűhoz szolgálják az első pozitivebb mértéket. E szerint pedig Sanskrit az a ló lehet, a mi például Nessos: az abszolút fölényes győzelmet értékelni ugyan tévedés nélkül nehéz, ezért nincs kizárva az sem, hogy a báró Rothschild-ló klasszisa még ennél is több. Visszatérve erre a futásra, az utolsónak beérkezett Maladekkdról jegyezzük fel azt, hogy a Rising-GlassUancza az uton akadályozva volt, igy az legközelebb valószínűleg más oldaláról is bemutatkozik. * Osiris megelégelte a futást a távoszlop körül, amikor is néhány ugrásban Sugár Peti hosszakkal elhagyta és miután utánuk nem volt semmi se, a Bona Vista-mén képességéről Ítéletet most még nem mondhatunk. - • *. Pepik győzelme papiros-számítás szerint előre várható volt, igy érthetetlennek látszik az ötéves nagy elhanyagolása a fogadásokban. A Sport, melyet nagy bizalommal állított ki az istálló, az utolsó' gátnál nagy lendülettel támadott, de a slkon-elnyomta'jeientékeny súlytöbblete Teljesítménye igy is magas, kétségtelenül ő volt a legjobb lova a mezőnynek. Sopron, melyből jó hurdler válik, az utolsó gátnál versenyben volt, de rövidet ugrott s ezért vált meg lovasától. Az ötévest később nem szabad figyelmen kivül hagyni. * Sonnenstrahlt mindig hasznos lónak tartotta az istálló, amely vélemény ma igazolódott is. A futásról egyébként nincs más mondani valónk, minthogy mezőnye a távoszlopnál eléggé zárt volt. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1915. Nyári versenyek Második nap. Szerda, szeptember 8. I. Eladóverseny. 2000 K I., 300 K II., 200 K III. 1600 m. (10 aláirás.) Lov. Hübner R. 5é s m Trakta Raeburn—Torta 54'/, Millinger L. 1 Mautner V. ur 3ó p 1 er Risalit 44 Takács 2 Id. Pache J. nr 4é s k Rusticana 55 Janek P. 3 W. Schlesinger & Comp. 4é p k Manón 55'/» Danek disqual. Totalisateur: 10:19. Helyrefogadások: 20;3U 1., 20:64 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 32 Manón, 48 Rusticana, 67 Risalit. Köuyvfogadások: l'/ 4 reá Trakta, 2 Rusticana, 4 Manón és Risalit. 5 b. nyerve. Manón, mely rövid fejhosszal Trakta ellen győzött, annak lovasa által kiszorítás czimén beadott óvás folytán disqualiftkáltatott. Danek jockey szigorúan megintetett. A győztesre ajánlat nem történt. Versenyérték : 2000 K I., 280 K II., 180 K III., 180 K a versenypénztárnak. Idő: 147 Manón. Manón ugrik el a vezetéssel Risalit és Rusticana előtt, míg a sort Trakta zárja be. A rövid oldal közepén Trakta felmegy a vezető Manón mögé. A két ló ezután már szorosan egymás mellett halad a czél felé és közülük végül a Wombwell-kancza győz. Manorit kiszorítás czimén disqualífikálták és igy Trakta kapta meg az első dijat. II. Penzingi dij. 3000 K I., 700 K II., 300 K III. 1200 m. (16 aláirás.) Hg. Hohenlohe-Oehringen 4ó p k Die Sonne Sundridge—Dark Cloud 58V. Korb 1 Lov. Hübner R. 4ó s k Miss Gibbs 50'/» Varga 2 Gestüt Mühlhof 3é p m Rigoletto 52 Bäsch 3 Gr. Henckel A. 5é s her Twigged-it 49'/« Szilágyi 4 Egyedi L. ur 3é p m Spartacus 49 Sehuster 0 Totalisateur: 10:28. Helyrefogadások: 20:30 I., 20:30 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 26 Miss Gibbs, 31 Rigoletto, 111 Spartacus, 369 Twigged-it. Könyvfogadások : 1'/, Die Sonne és Miss Gibbs, 2 Rigoletto, 14 Spartacus, 20 Twigged-it. Könnyen 4 h. nyerve, 4 b. 3-ik. Versenyérték: 2970 K I., 670 K II., 270 K III., 480 K a versenypéuztárnak. Idő: 1-15V». Spartacus és Rigoletto együtt haladnak három társuk előtt. A fél uton Die Sonne megy frontba Miss Gibbs és Rigoletto előtt. Die Sonne ezután már, mint igen könnyű győztes, az élen marad. III. Kétéves nyeretlenek versenye. 3000 K I., 700 K 11., 300 K III. 1100 m. (22 aláirás.) Gr. Wenckheim D. p nr Palatínus Morpeth— Play or pay 53'/« Szilágyi 1 Mautner V. ur p k Symphonie 54'/, Korb 2 Mautner V. ur s k Lora 52 Jurnik 3 Br. Üchtritz Zs. s k Helene TF. 52 Podrazil 4 Gr. Henckel A. p in Sunshade 56 Seiler 0 Meichl Gy. ur p m Bellum 56 Csiszár 0 Schindler L. nr s m Geridon 1 3'/« Tausz 0 Br. Springer G. s m Emdyen 56 Varga 0 Totalisateur: 10:19. Helyrefogadások: 20:26 I., 20:56 II., 20:52 III. A többi ló quotája győzelem esetén: 53 Emilyen, 64 Helene W., 68 Lora ós Symphonie, 81 Bellum, 307 Sunshade, 765 Geridon. Könyvfogadások: I«/, reá Palatínus, 5 Bellum, Emilyen, Helene W. és Lora, 6 Symphonie, 12 Sunshade, 16 Geridon. Könnyen l 1/, h. nyerve, 2 h. 3-ik. Versenyérték : 2970 K I., 670 K II, 270 K III. 660 K'a versenypénztárnak. Idő: l-ll a/ l 0. Palatínus kap leghamarabb lábra, mögötte Symphonie, Lora és Bellum járnak a többiek előtt. Palatínus vezetőszerepét mindvégig megtartja. IV. Osztrák kancza-dij. 30,000 K I , 3000 K II., 2000 K III. 3évesek. 2400 m. (136 aláirás.) Dreher A. ur p k Tovább Wool Winder — Toquade 57 Csiszár- 1 Lov. Landau H. p k Fallachy 57 Korb 2 Dreher A. ur p k Kumanova 57 Danek 3 Parnói ménes p k Gerle 57 Janek G. 4 Gestüt Árpádhalom s k Bárhogy bl Smutny F. 0 s k Ghátillon bl Varga L. 0 Gestüt Mühlhof p k Laxenburg bl Bäsch 0 Br. Harkányi J. p k Grete bl Pretzner 0 Br. Rothschild A. p k Madame Curie bl Janek F. 0 Gr. Zamoyski Zs. p k Orsza bl Gulyás 0 Egyedi L. ur s k Fuvola bl Sehuster 0 Totalisateur : 10:27. (Tovább és Kumanova). Helyrefogadások : 20:38 I., 20:32 II., 20:78 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 42 Fallachy, 78 Orsza, 80 Bárhogy és Chatillon, 92 Gerle, 101 Laxenburg, 182 Grete, 260 Madams Curie, 820 Fuvola. Könyvfogadások : IV» Tovább, 3 Fallachy, 5 Chatillon, 6 Laxenburg és Orsza, 7 Gerle, 8 Madame Curie, 10 Kumanova, 12 Grete, 16 Bárhogy és Fuvola. Könnyen 3 h. nyerve, 1'/, h. 3-ik, fejh. 4-ik. Versenyérték: 30,000 K I., 3000 K II., 2000 K III. 18,300 K a versenypénztárnak. Idő: 2 38 9/ 1 0. Bárhogy, Tovább és Madame Curie kalauzolnak Chatillon, Fallachy, Orsza és Laxenburg előtt, hátul Gerle és Grete galoppoznak Kumanova mögött. A rövid oldal közepéig változatlan a helyzet, ahol Fallachy az utolsó helyre esik vissza és a hátvédből Gerle és Kumanova nyomulnak fel a vezetők mögé. Az egyenes közepén Tovább már frontba megy, a mikor oldalt Kumanova tör előre, középen pedig Fallachy és Gerle. Tovább fölénye ekkor már látható ós a kancza könnyen nyeri az értékes futást. V. Falb handicap. 3000 K I., 700 K III., 300 K III. 2évesek. 1000 m. (13 aláirás.) Hg. Festetics p m Juhász Beregvölgy— Justice 55'/« Pretzner 1 Zöldréti ménes p k Benvenuta 48 Podrazil 2 Gr. Wenckheim D. p k Fásli 51'/« Szilágyi 3 Dreher A. ur p k Beiram 56'/» Csiszár 4 Mautner V. ur p k Maladekka 54 Jurnik O Totalisateur: 10:19. Helyrefogadások: 20:26 1., 20:36 II. A többi 16 quotája győzelem esetén: 46 Benvenuta, 53 Fásli, 61 Maladekka, 114 Beiram. Könyvfogadások: l'/ 4 reá Juhász, 2'/« Fásli, 4 Benvenuta és Maladekka, 5 Beiram. Könnyen »/« h. nyerve, V» b. 3-ik. Versenyérték : 2950 K I., 650 K II., 250 K III., 590 K a versenypénztárnak. Idő: P04. Benvenuta és íásli együtt járnak Juhász és két társa előtt. A távoszlopnál Juhász elhúz Benvenuta mellől és könnyen győz ellene. VI. Hároméves nyeretlen mének versenye. 3000 K I„, 700 K II., 300 K III. 2000 m. (11 aláirás.) Őszi K. ur s m Sugár Peti Bona Vista— Styria 57 Pretzner 1 Gr. Wenckheim I. p m Osiris bl Guttmann J. 2 Br. Springer G. p m Congo bl Varga 3 Schindler L. ur stp m Medikus Sí 1/» Tausz 4 Totalisateur: 10:20. Helyrefogadások: 20:24 I., 20:24 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 24 Osiris, 44 Congo, 233 Medikus. KöDyv fogadások : Pari Osiris és Sugár Peti, 4 Congo, 12 Medikus. Könnyen 1'/, h. nyerve, 6 h. 3-ik. Versenyérték : 2970 K I., 67u K II., 27u K HL, 330 K a versenypénztárnak. Idő: 2-14'/ 1 0. Medikus kalauzol Osiris, Congo és Sugár Peti elótt a rövid oldal közepéig, ahol Osiris megy frontba és ugyanott Sugár Peti is felnyomul. Sugár Peti a tribünöknél elhúz Osiris mellől és könnyen nyer ellene. VII. Gátverseny. 3000 K I.. 700 K II., 300 K 111. 2400 m. (12 aláirás.) Feje3 M. urnő 5é p m Pepik Rother Stadl Figyelem 58 V» Tám 1 Szemero M. ur 4é p m Lambach. 60 Smutny F. 2 Föld A. ur 6é s ra A Sport 67 Janek F. 3 W. Schlesinger & Comp. 5é s in Ljhold 67 Kollár L. 4 Br. Rothschild J. 4é 8 m Apis 56 l/a Torna 0 Vincekerti ménes 5ó s her Sopron 58'/« GuttmaDn J. 0 Totalisateur: 10.120. Helyrefogadások: 20:58 I., 20:30 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 24 Lambach, 28 A Sport, 70 Újhold, 79 Sopron, 107 Apis. Könyvfogadások : l 1/» A Sport és Lambach, 3 Újhold, 5 Sopron, 6 Apis, ö Pepik. Bizt. 2 h. nyerve, IV» h. 3-ik. Sopron elbukott. Versenyérték: 2970 K I., 670 K II., 270 K III. 360 K a vorsenypénztárnak. Idő: 2-42'/,„• Lambach mutatja az utat Pepik és Újhold előtt, mig a sort A Sport zárja be. Az első gátnál Pepik veszi át a vezetést Újhold és Lambach előtt. Pepik ezután már az élen marad és biztosan utasitja vissza Lambach támadását. A Sport az utolsó gátnál felnyomul Pepik mellé, de az gát után azonnal vissza is esik. VIII. Handicap. 3000 K I„ 700 K II., 300 K III. 1800 m. (15 aláirás.) Hg. Hohenlohe-Oehringen 3é p m Sonnenstrahl Sundridge— Creases 49»/« Korb 1 Gr. Zamoyski Zs. 3ó p m Ormuzd 56 Janek G. 2 Hg. Festetics 3é p k Patricienne 52 Pretzner 3 Gr. Kinsky Zd. 3é s k Grandezza 47 Sehuster 4 Schreiber O. urnő 4ó p her Rebell 52'/« Varga 0 W. Schlesinger & Comp. 3ó p m Kiloa bl 1!, Danek 0 Mr. Adrién 5ó stp k Gondola 46'/« Podrazil 0 Schindler L. ur 3é s k Gertie 41'/« Papesch 0 Totalisateur: 10:49. Helyrefogadások: 20:30 I., 20:26 II., 20:30 III. A többi tó quotája győzelem esetén : 30 Kiloa, 37 Ormuzd, 46 Patricienne, 82 Gondola, 201 Grandezza, 242 Rebell, 1103 Gertie. Könyvfogadások : 2 Ormuzd, 2'/, Kiloa és Sonnenstrahl, 4 Patricienne, 5 Gondola, 6 Rebell, 7 Grandezza, 16 Gertie. Bizt. 2 Ii. nyerve. 2 h. 3-ik. Versenyérték : 2950 K I., 650 K II., 250 K III., 600 K a versenypénztárnak. Idő: l-58 a/ioPatricienne és Sonnenstrahl kalauzolnak Gondola és Grandezza előtt, hátul Ormuzd galoppozik hoszszakkal. nfögötte Gertie. Kétszáz méterrel a czél előtt Sonnenstrahl frontba megy és biztosan utasitja vissza Ormuzd támadását.