Vadász- és Versenylap 59. évfolyam, 1915

1915-08-18 / 38. szám

170 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 1915. augusztus 18. A lóportraitről.* Irta: Lövik Károly. Festőink, szobrászaink figyelmét föl szeretném hívni néhány technikai körülményre, a melyek az állatvilág megjelenítésénél nagyobb szerepet játszanak, és a művészetet rejtve bár, de szorosan kapcsoljak össze az élettel. E megjegyzéseim elsősorban azok részére Íródnak, a kik ecsettel, vagy vésővel a ló-portrait — a mely korántsem könnyű és alacsony rangú — művészi megteremtése körül fáradoznak, de miután a portrait nemesen értelmezve élethűséget jeleut, talán azok is hasznát látják, a kik a lovat csak ornamentikának, impressziv tárgynak, másodrangú tényezőnek, avagy színfoltnak tekintik; sőt esetleg azok előtt sem lesz érdektelen, n kik e képeket csak nézik, de az amateuri kritikát, a múérzéket ép ugy fejleszteni, okadatolni szeretik, mint maguk a hivatásos művészek. Ha azt akarjuk, hogy a lóportait helyesen tükröztesse vissza az eredetit, annak minden jó pointját, a tiszta profilt kell választanunk. A félig eiülről vagy hátulról vagy ferde állásban leföstött lovak még a fotográfia utján sem mutatják helyes é3 geometrikus arányaikat, s még nehezebb a festő helyzete, a ki sem nem gép, sem nem tanult hippológus s így a távlatnak már apró elvétésénél ki fogja fordítani modeljét az igazi alakjából. A ki megfigyelt valaha egy versenylovat istállójában és azután az említett ferde helyzetben készült pillanatnyi fölvételt lát róla, tiz telivér közül kettőt sem fog felismerni. Mentől inkább en face áll a ló, annál kevesebb a megrögzíteni való tényezője ; pointjai, vagyis lapoczka, farkrész, háta, marja, nyaka, fejének illesztése, kötése, stb. megkívánják a profilben való állást. A lónak az emiitett testrészek a legfontosabb pontjai; a lószem, az en face fej keveset mond. Tüzes szemű lovak, a régi iskola e kedveuczei rendesen a legrosszabbak; a ló karaktere megjelenésében, tartásában, mozdulatában inkább nyilatkozik meg, ha ugyan egyáltalán szó lehet róla, hogy belső életéből valamit elárul. Hogy példát mondjak, a visszahúzott fül a lónál rendesen rosszakaratot jeleut, s ez az egy motívum többet fejez ki, mint esetleg az egész arcz részletesen kidolgozott, az emberi élet megnyilvánulására épített gonoszsága. Épen olyan fontos, hogy a lovat sohase idealizáljuk. Vannak bizonyos tényezők, a melyek elütnek az általános hippológiai irányelvektől, első pillanatra a lónál talán csúnyáknak tetszenek, de a melyek nemcsak egy ló, de rendszerint egész családja karakterisztikus tulajdonságai, ós mi kevés befolyással sincsenek az állat képességére. Példákra fogok hivatkozni, a melyek könnyen érthetővé teszik, a mit kifejezni akarok. Teszem azt, a kos orrot (convex profil) a legtöbb hippológus és a köztudat szépséghibának tartja, s a régi állatfestők vagy enyhiteni, vagy egészen eltüntetni iparkodtak. Pedig, a legkiválóbb versenylovak kos-orruak voltak s ezt a tulajdonságot, a mely nyilván mendeli szabályok szerint száll tova az utódokra, örökítik is. Stockwellröl, Rataplanról, azaz Pocahoutasnak, a világ legjobb telivér anyakanczájának páratlan fiairól tudni kell, hogy kos-orruak voltak, e híres kancza egy harmadik jeles fiának, King Tómnak apja, Harkaway, szintén convex profilü. Ugyanez áll oly ösmert telivérról, mint Blacklock, Hambletonian, Orville, Voltigeur stb. A kajla vagy laska-füllel ugyanígy áll a dolog. Régebbi festők öreg vagy beteg, elcsigázott, leromlott lovakat ábrázoltak így, mert a lógó fülek bizonyos szánalmat keltenek. Tényleg azonban a legtöbb jó ló laska-fülü, értve ez alatt azt, hogy a fül oldalt avagy épen előre lóg. Galopin, a legjobb modern angol versenyző telivér és apamén, továbbá Persimmon, Galliard, Henry the fiost, a nálunk állott William Rufus stb. fülei előre csüngtek. Orville és Blacklack, a melyeknek vére ma is a legbecsesebbhez tartozik, a miről a méneskönyvek tudnak, nemcsak, hogy laska-fülüek, de kos-oruak is voltak. Oldalt csüngtek a fülei Melbournenek, Bliuk Bonnynek (ama három kancza egyike, a mely az 1779., illetve 1780 óta fönálló * A Művészet részére irta ezt néhai szerkesztőnk. Miután azonban ez a tanulmány épen ugy érdekli a hippologust, mint a művészt, uii is szükségesnek tartottuk leközölni. angol derbyt és kaucadijat képes volt megnyerni), I továbbá az utolsó évek egyik leghíresebb angol versenylovának, Bayardonak. Hasonló a helyzet több más sajátságos jegynél. Az egyenes irányú és gömbölyű farkot majdnem minden hippológiai munka nemcsak szépnek, de erősnek és a ló képességére kedvezőnek mondja. Tényleg: a neves Hampton lócsalád, a mely non sine gloria miiitat, igy épül', azonban a Sterine vagy a Queen Mary nem kisebb jelentőségű utódainak fara viszont erősen rézsútos, akárcsak némely cigánylóé. A rövid nyakat sem szokás a telivérnél vagy félvérnél szépnek mondani, épen azért a ló-portraitok többnyire hattyúuyakat tárnak elénk. E teóriát feldöntötte Ormonde, a hogy lelkesedett sportbarátok nevezni szeretik: a «század lova»,a melynek oly rövid nyaka volt, mint egy nyulaak. Ormonde — a mely tizenhat versenyben vett részt, a legjobb lovak ellen, és soha vereséget nem szenvedett — egyébként más hippológiai fogalmat is meghazudtolt. Hosszabb lábu telivér m nt ő kevés akadt, hátsó lábainak iránya egyenes volt, sőt olyan volt a csipője is, amiben egyébként St. Simoa, Persimmon, Le Fleche, Flying Fox is osztozik vele. A mi az emiitett lovak — és valamennyien az elitebe tartoznak — szemeit illeti, az a legkülönbözőbb volt. Akadlak köztük o'yanok, a melyeknek tekintete határozottságot és erélyt mutatott, de voltak aprószemüek, disznószemüek, csókaszemüek, elmosódott pillantásunk is. Sok telivér félig lehunyt pilláival álmosságot mutat, némelyek kíváncsian uéznek a világba, mások idegenkedéssel, gyakran ijedtséggel. Mindebből azon'"" mi következtetést se voühatunk le az il et karaktarére. Kevés állat van, a melynek szeme oly tartózkodó, mint éppen a lóé. A mi a fej geometriai mintáit illeti, általános szabály itt sincs. Természetesen csinosabb a kicsi, az úgynevezett arubs fej, a mely a lovasnak is kellemesebb, de a nagy koponya sem hátráltatott egy kiváló telivért sem, hogy versenyét megnyerie. A ló magassága sem bizonyítéka jóságának, vagy akár erejének. Az angol telivér legnagyobbrészt a kelta ponnjra, a gallowayre vezethető vissza, s az arabs és berber lovak, a melyek hasonlóképen nagy szerepet játszanak a méneskönyvek ős forrásaiban, szintén kicsik voltak. A mai telivérek közül is többnyire azok a legjobbak, a melyek 170 czentiméter körül járnak, de sok kitűnő ló volt és vau, a mely a 160 czeutimétert sem üti meg. Oly tulajdonság, a melyet minden jó lónál megtalálhatunk, nézetem szerint tulnjdonképen csak egy van és ez: a mar. Lehet, hogy itt is akad kivétel, de általános szabálynak merném fölállítani, hogy jó telivért jó, azaz magas és pregnáns mar nélkül nem képzelhetünk el. Erre föl kell hívnom a fes'ők és szobrászok figyelmét, mert sok egyébként jó, sőt klasszikus lóképen épen ez a point van elhanyagolva, vagy pedig a mar ha már magas, vagy húsos, szétöm'ö, határozatlan. A lapoczka rézsútos fekvése, hosszúsága szintén kedvező jel a ló képessége mellett, de itt már sok a kivétel, s néha kötött lapoczkájú lovak messze elfutnak kifogástalan vállú társaik elől. A ló auatomiailag vett testén még néhány pontra föl kell hívnom művészeink figyelmét. Látszólag jelentékteleneknek látszanak, valójában azonban a ló mechanizmusában s így a kép igazságában is fontos szerepet játszanak. Ilyen pont a csánk, a melynek duzzadtsága, hátsó voualának egyenetlensége, elülső részének bevágottsága (kard láb) mind hibák, a melyekkel a csak kicsit oldalt térő ecset gyakran kifogástalan lovakat is fölruház. A csánk a ló motorikus működésének egyik legfontosabb pontja, s ennek anatómiai tanulmányozását különösen ajánlani kell, miután itt a legcsekélyebb eltérésnek is jelentősége van. Természetes azonban, hogy a mely lónak deformált csáukja van, ott az ecsetnek a hűség legyen az irányítója, annyival inkább, mert a csánk fekvése többnyire öröklődik s egy ló jóságát nem mindig semmisiti meg. A mi az elólábakat illeti, azok lehetnek előre vagy hátrahajlottak (vagyis a merőleges vonaltól eltérőek) szintén anélkül, hogy a ló képességét befolyásolnák. Szépnek mondani természetesen egyik állást sem lehet. A térd kidolgozása uagy figyelmet követel. Az inak, vagy mondjuk a szárcsont akkor kifogástalanok, íia szárazak, mentek a csomóktól, apró csontképződményektói : széles szárcsontot azonban csak annak a lónak kell festeDi, a melyiknél az tényleg meg is van. A legtöbb telivér vékony de száraz csontozatu, a szárcsout csaknem oly rövid, mint a kopóé. Kívánatos tehát, hogy az elólábakat pontosan rajzoljuk és óvakodjunk az impresszióktól. A patánál ugyauazt ajánlhatom; a legtöbb festő nagy 03 terült patát ábrázol, néha viszout persze bakkecske-körmöket; oly hibák ezek, a melyek, ha csak nem tényleg az eredeti példány tulajdonai, a leglelkiösmeretesebb munkát is tönkre tehetik. A csüdökuél vigyázni kell a mértani arányokra. Hosszú vagy tulrövid csiid egyformán fogyatékosság, épen úgy az is, ha a csüd meredek, vagy vizsziutes. Folytonos megfigyelés, és sok gyakorlat az egyetlen segítőeszköz e téren. A mi a szint illeti, itt a sárgának, a pejnek, a feketéuek, a szürkének számtalan árnyalatát ösmerjük, úgyszintén a fénynek rájuk való élénk hatását. Ttrmészetes, hogy a ló akkor a legszebb, ha szőre csillog, de ez például télen ritka dolog és nincs befolyással a ló képességére. A régen és még ma is divatos magasra illesztett fáezán-fark, a lobogó sörény külsőségek, a melyekkel nem érdemes sokat törődni. A mi a ló megjelenését illeli, a pihent és kihizlalt ló természetesen gömbölyűbb és tetszetősebb lesz, mint a hosszú háborúból megtérő csataparipa, ebből azonban nem Ítélhetjük meg, hogy melyik a keményebb. Mindenesetre sajátságos, hogy katona szobraink csupa jól táplált, kirakatba való lovat matatnak. A ló akkor fogja leginkább az erő benyomását kelteni, ha fölösleges hus nincs rajta, de emellett izmai duzzadnak. Szalonnás-nyakú lovakat, a milyeneken sok bronzember ül, többnyire csak fedező-aklókban lehet látni. Fontosnak tartom, hogy a történelmi festő érdeklődjön az ábrázolására váró lovakat körülvevő históriai kor iránt. Évszázadról évszázadra a lovak többnyire a divatot követve, változtak, s a lovasok fegyverzetének nehézsége, azok szolgálata is '"efolyással van rájuk. A rómaiak lovu ép oly tipikus, mint a renaissance kori vagya modern katonaló. A mai félvér fogalma azonos a jó vadászlóéval, a melytől megkívánjuk, hogy nemes vérű, izmos, ügyes, bátor, SZÍVÓS legyen. A mi a magyar lovat illeti, az Európában aránylag legkevésbbé volt kitéve változásoknak, s mindig a keleti, azaz a nemes vérre támaszkodott. Hiba tehát, hogy vezérkorbeli hőseink belga csataparipákon mennek harezba, szerencsére csak képeken és szobrokon. Mindebből az látszik, hogy a lóval foglalkozó művésznek két fontos tényezőt kell szem előtt tartania. A hűséget és az individualizálást. Mindkettő összefér a festő vagy szobrász becsületes munkájával és a művészet általános szabályaival. OnSZÁOOS LÓTEHUÉSZTÉS. A ló és az automobil. A gépüzemű kocsik nagyobb arányú elterjedésével a lovas fogatok, mint közlekedési eszközök, lassanként egészen ( háttérbe szorulnak. Ebből látszólag az következnék, hogy a lótenyésztés jövedelmezősége csökkenni fog. Ennek ellenkezőjéről uyugtat meg bennünket Rousseau Pál, ki nagy statisztikai anyag alapján ujabbau kimutatta, hogy az automobil elterjedésével csupán nagyobb városokban csökkent a lovak száma, a vidéken ellenben növekedett, minek oka jórészt abbau keresendő, hogy a városokban nélkülözhetővé vált lovak a vidékre kerültek, de általános csökkenés a lovak számában eddig még egyálta'ában nem állapitható meg. DREHER ANTAL serfőzde! részvénytársaság Kőbányán. Ajánlja kitűnő minőségű, eredeti töltésű, palaczksöreit. Árjegyzéket kívánatra szívesen küld a serfőzde.