Vadász- és Versenylap 58. évfolyam, 1914

1914-02-27 / 10. szám

95 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. ORHÁCOSLÓTEMJESZTÉS. Hogyan mentettük meg lovainkat a megveszéstől ? Irta : Br. Radvánszley Hó Imán. Ménesünk karómmal körű kerített terület, n legel, mely karám alsó része sürü drótfoná-sai is el van látva. 1913 junius 2.-án ezen drótot széttépve, egy veszett kutya jutott be lovaink közé, mely a karám egy részén átszaladva és a személyzet állítása szerint a bekerített terület túlsó sarkában Jegelő ménes közelébe se menve, ismét más helyen szétmarta a drótot és a csikósfiuktól, valamint a legelőt tisztító napszámosgyermekektól üldözve, egyenesen kertünkbe szaladt, ahol szerencsésen agyon lett lőve. Arról a helyről, ahol a csikósfiuk és a legelőt tisztító napszámosok eredetileg állottak, sajnos, az egész karám nem volt áttekinthető és igy történhetett az meg, hogy egyik csikónk tudtunkon kivül mégis érintkezésbe került a kutyával. Az eset után nagyobb biztonság kedvéért, az egész ménest átvizsgáltuk és nagy megnyugvásunkra marást egy lovon sem találtunk. Ugy látszik a kutya igen kis sebet ejthetett a csikón, vagy talán egyáltalán nem is harapta meg azt, hanem a kutya által elszórt tajtékot szedhette valahogy fel a csikó, esetleg lelegelvén a fertőzött füvet. A kutyát kertiinkbeu magam is láttam és állíthatom, hogy az határozottan magán viselte a veszettség ismérvéit. A megejtett bonczolásnál különben az állatorvos is megállapította a veszettséget. A fent emiitett biztató körülmények daczára is, nagyon aggódtunk egy ideig és éppen hogy megnyugodtunk, midőn junius 28. áu egy éves csikónkon (arabs fajta, herélt) kitört a veszettség. Lovainknak gyakran szoktam kenyeret vinni s 28. áu este felé is éppeu ezzel a szándékkal mentem ki a karámba, midőn is már messziről feltűnt nekem, hogy az egyik csikó nyugtalan, csak pár liarapásnyit legel, majd kapar és nyerít. Ugy látszik éppen ekkor kezdődhettek rajta a tünetek, mert mire közelebb értem, már nemcsak hogy nyugtalankodott, hanem egyes közelében levő lovaknak is nekirohant és megharapta őket. Ezt látva, tisztában voltam vele, hogy itt nagy haj van. Rögtön hozzá'áttunk a lovak betereléséhez, ami azonban nem volt könnyű munka, mert ekkora a lovak már ugy kavalyogtak, mint egy hangyaboly. Nagy nehezen mégis behajtottuk őket; az istálló udvarán azután sikerült a veszett csikót elkapnunk és egy boxba bevezetnünk. Érdekes, hogy a szegény állatnak még ekkor voltak nyugodt perczei is. Hangomra figyelmes lett, egész jól megismert, próbált inni, kenyeret enni, stb. Ilyenkor még én is reméltein, hogy hátha talán még sem veszettség a baja, de ezen reményemi ől hamarosan le kellett tennem, mert rohamai mind sűrűbben jelentkeztek, mig azután 2—3 óra eltelvén, szünet nélkül dühöngött. Folyton kapkodott, harapott, kapart és valami különös elváltozott, rekedt hangon nyerített, jobban mondva nem nyerített, hanem ordított. Most is, hogy e sorokat irom, hallani vélem azt a rettenetes hangot és látom szegény csikónk vérben forgó szemeit. Ekkorára megérkezett az állatorvos is, aki kijelentette, hogy meggyőződése szerint ez nem lehet más, mint veszettség, de a ki azt tanácsolta, hogy várjunk még reggelig. Azonban alig hogy az állatorvos elment., szegény állat saját magát kezdte el marczaugolni, ugy, hogy nem akarván kínjait tovább is nyújtani, puskásért mentem. Mire ez megérkezett, szügyét feltépte a csikó, két első lábáról lerágta a bust, egyik lábát eltörte és a box ajtaját kitörvén, az istálló piaczára ugrott, hol azután egy lövés véget vetett szenvedéseinek. Enuek a csikónak tehát vége volt, de mi lesz a vele együtt volt 27 másikkal, melyek köziil 17-et biztosan megharapott (biztosan megharapottakuak veszem azokat, melyeken harapást találiunk, v

agy melyeket láttam, mikor meg lettek harapva), de valószínűleg mindegyiket. El voltam rá készülve, hogy emberileg minden lehetőt elkövetek megmentésükre. Ezért elhatároztam, hogy a Pasteur-intézethez fordulok és megkísérlem az embereknél alkalmazott védőoltásokkal megelőzni a veszettség kitörését. A környékbeli állatorvosok ugyan azt mondták, hogy ez aligha le.-z lehető és hogy itt nincs semmi más tennivaló, mint a lovakat elkülöníteni és azt, a melyiken kitör a veszettség, agyonlőni. Ebbe természetesen nem akartam belenyugodni, nem is szólva az anyagi kárról, csak nem nézheti az ember összetett kezekkel dédelgetett kedveuczeinek pusztulását és ínég hozzá mily rettenetes módon pusztulnának el szegények. Már csak a humanizmus szempontjából is tenni kellett valamit. Magamat és a csikóval érintkezett istállószemélyzetet úgyis be akarván ohatni, felutaztunk Budapestre, a hol két feladat várt reánk: 1. kimódolnia Pasteurintézetnél, hogy kapjunk oltóanyagot, 2. szerezni egy állatorvost, ki az oltások eszközlése végett Sajó-Kazára leutazzék. A Pasteur-intézetnél dr. Ajtós E. Imre főorvos ur azt mondta, hogy ő szívesen segítségünkre lesz és elkészíti a szükséges oltóanyagot, csak szerezzünk valamit, a miben az anyagot hidegen el lehessen juttatni rendeltetési helyére. Természetesen minthogy a 27 lónak sok oltóanyag kell, kísérleti nyulakat (a tudomány ezen rendes vértanúit) is kellett vennünk, mert csak az emberek szükségletének fedezésére van az intézet berendezve. Ezen nyulak beszerzését szintén Ajtós főorvos ur volt szíves elvállalni. Azt hittük, hogy ezek után tul vagyunk a nehezén, de csalódtunk, mert bár br. Podmaniczky Gyula — nem mulaszthatom el, hogy itt is igaz köszönettel ne említsem nevét — kihez az állatorvos ügyében fordultunk, a minisztérium illető osztályában mindent elkövetett, hogy kapjunk egyet, nem igen akart a dolog sikerülni; az egyik állatorvos most jött vissza szabadságáról, a másik most megy és ehhez hasonló válászokat kaptunk. Végre az a köiülméuy segített ki nehéz helyzetünkből, hogy eszünkbe jutott Kerekes Móricz m. kir. állatorvos ur, ki azelőtt vidékünkön praktizált. Fel is kértük mindjárt, vállalná el az oltások rnegejtését, mire tüstént kedvező választ kaptunk. Vele együtt elmentünk ismét a Pasteur-intézetbe, hogy ott Ajtós doktor ur megadhassa az oltásra vonatkozó utasításait. Az oltóanyag szállítására közben rendeltünk két thermophoit (24 óra alatt elkészültek) és megállapodtunk az intézet egyik szolgájával, hogy a főorvos által elkészített anyagot mindig express küldi az egyikben SajóKazára, mig a már kiürült thermophort az állatorvos ur szintén express küldi majd vissza, hogy igv a szállítás körül soha fenuakadás ne legyen. Ezen előkészületek egy-két napot vettek igénybe, ugy, hogy az oltásokat Kerekes állatorvos ur csak julius 2.-án kezdhette m g. Az oltások a lapoczka mögött történtek, mert ott volt legkönnyebben ránczbeszedhetó a bőr és mégis elég távol esett e hely a központi idegrendszertől. Az oltásra record-fecskendő használtatott (ez a legczélszerübb, mert használat után könnyen kifőzhető), az oltás eszközlése előtt az oltás helyén a szőr leborotváltatott, sublimáttal és jód-oldattal fertőtlenittetett. A lovak összesen 12-szer lettek beoltva az alább feltüntetett módozatok szerint: Julius 2.-án kaptak fejenkint 20 köbezm. 2000 egységes emuisiót « 3.-án « • 15 « 1000 « « r 4.-én 4 a 20 9 10U0 4 4 « 5.-én • • 10 . 500 • « 9 7.-én < 12 4 500 < 1 « 9.-én « • 16 • 500 • « 11.-én t 20 9 600 9 t 14.-én • • 18 4 200 « « « 16.-án 9 4 11 • 200 • > « 19.-én • a 16 » 200 < a « 22.-én 4 . 18 « 200 9 9 25.-én 4 10 « 100 . A választott csikók mindig e mennyiségek felét kapták. Az egész lóállományra előbb 3 hónapi istállózárlat rendeltetett el, a mi talán egymagában is elég lett volna a lovak megveszitésére, utóbb azonban a báró Ghilláuy Imre miniszter ur ö nagyméltósága által kérésüakre leküldött Uhlyarick Titusz állategészségügyi főfelügyelő ur feloldott ezen kellemetlenség alól és megengedte, hogy a lovak a legelőre hajtassanak. Érdekes, hogy az oltás mily ingerlékennynyé tette a lovakat: rúgták, harapták egymást. Egy izben magam láttam, hogy az egyik egy másikat nyakánál fogva a földre tepert. Ilyen esetekben mindig azt gondoltam, hogy az illető lovon kezdődik a veszettség, de szerencsére aggodalmaim nem váltak valóra. Ezen ingerlékenység", nyugtalanság meglehetős sokáig tartott és csak szeptember folyamán lett magaviseletük olyan, mint régen volt. Egyesek meg is fogytak s különösen a fiatalabb csikókat viselték meg az oltások. Most már annyi hónap eltelte után egész bátran kijelenthetem, hogy fáradozásaink nem hiába valók voltak és hogy sikerült az összes lovakat megmentenünk. Ezek elmondása után még csak két körülményt óhajtok kiemelni. Először is, mint már mondám, előbb is el voltunk ugyan tökélve, hogy nem ri idva vissza nagyobb anyagi áldozatoktól sem, mindent elkövetünk lovaink megmentésére és mégis legjobb szándékunk mellett sem tudtuk volna azt megtenni dr. Ajtós E. Imre főorvos ur szívessége nélkül. Mert ha ó azt mondja: «sajnálom az urakat, de sem időm, sem kedvem lovaik részére oltóanyagot készíteni», nem lett volna mód arra, hogy a védőoltásokat eszközöljük. Kedves kötelességemnek tartom, hogy e helyütt is a legnagyobb hálával és köszönettel emiékezzem meg a főorvos úrról. Nem kevésbé sziikségüuk volt egy olyan vállalkozó szellemű állatorvosra is, mint Kerekes Móricz állatorvos ur. 0 is fogadja ismételten őszinte köszönetemet. Másodszor határozottan módot kellene nyújtani arra mindenkinek, hogy hasonló esetekben könnyű szerrel megmenthesse állatait. Szerény véleményem szerint minden járási állatorvost ki kellene oktatni az oltás módjáról és kötelezni kellene annak szükség esetén való megejtésére, ennek természetszerű folyam ány aképen ki kellene bővíteni a Pasteur-intézetet egy oly csztálylyal, melyben a veszettség által fertőzött lovak, illetőleg bármely más háziállat részére készítenék az oltóanyagot, melyből azután kívánatra kaphatna minden tenyésztő. Ez nemcsak magának az illetőnek, hanem határozottan az egész országnak képezi az érdekét, hiszen, sajuos, nem is olyan nagyon ritkán hallani veszett sertésekről, szarvasmarhákról stb. Jelen soraim megírásának czélja az volt, hogy netalán hasonló körülmények közé kerülő tenyésztőknek némileg segítségére legyek, elnnndván, hogy mi hogyan jártunk el lovaink megmentésénél. Kívánom, hogy soha hasonló kellemetlenség ne érje őket, de bizony senki sem tarthatja ezt magára nézve kizártnak. Végül láttam szerencsétlen csikómon, mily óriási kin a megveszés, miért is nem végezhetem be czikkemet a nélkül, hogy bár, azt hiszem igazán mindenki tudja, mégis én is, itt is ki ne emeljem, hogy mily nagy jótevője volt az emberiségnek Pasteur. Biztosítsunk t»\¥ a Gazdák Biztosító Szövetkezeténél. Ü Jf^teJig: Versenydijak mindennemű sportra állandóan gazdag választékban találhatók SCHUCH L. UTÓDAI EDLRUER G. és SZLRVIK díszműáru üzletében BUDAPEST, \l Kigvö-utcza 4.