Vadász- és Versenylap 58. évfolyam, 1914
1914-03-13 / 12. szám
110 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1914: márczius 13. ORSZÁGOS LÓTENyÉSZTÉS. Az Olympiád. A következő olympiád Berlinben, 1916-ban kerül dűlőre. Miután a lovaglósport különbözó mérkőzései az ötödik, stockholmi ol>mpiádon oly nagy sikert aratták, a vetélkedés e nemét állandósították és immár előttünk fekszenek a berlini idevágó propozicziók is. Sajnos, a stockholmi olympiádon a magyar lovassportot senkisem képviselte. A kővetkező nemzetek küldöttek volt ki pályázókat: Svédország (17 tiszt), Németország (13), Amerika (4)Belgium (4), Angolország (4), Oroszország (7)t Francziaország (4), Dánország (4), Norvégia (3), Chile (2). A legnagyobb sikert — általános meg, lepetésre — Svédország aratta, a mely a ha, első dijból ötöt nyert meg, ezzel a lovassport teren való nagy haladásáról téve tanúbizonyságot. Nagy kár, hogy a magyarokat nem képviselte senki, mert e téren oly kiváló lovasaink vannak, hogy a siker nem maradt volna el. Reméljük, hogy Berlinben más lesz a helyzet, sőt idejekorán gondoskodunk megfelelő képviselőkről. Éppen azért alább részletesen ismertetjük a VI. olympiád tervezetét. A beosztás ez: I. Military. Ez négy részből: engedelmességi próba, majd tereplovaglás (50—60 km.), közben egy akadályversenypályán való végighaladás (3000 m.). Ézután díjugratás következik, majd egy második engedelmességi próba, vajon a ló a kíállott fáradalmak után is tökéletesen idomítottnak mutatkozik-e? II. Fó-engedelmességi próba (díjlovaglás) fokozott követelményekkel, a melyek azonban a magas iskola határain kivül maradnak. III. Dijugratás (fokozottabb követelményekkel). Egyes. IV. Csoport-dijugratás. V. Magas iskola. VI. Magasugrás. VII. Terep-akadálylovaglás hosszabb távon. (15—20 km., 30—40 nehéz akadálylyal: igen rövid idő alatt futtandó le.) Az I., II., III. és IV. szám megfelelnek a stockholmi prógrammnak. Ujak az V., VI. és VII. számok. A föengedelmesség' próbára vonatkozóiaga feltételek megkívánják, hogy a ló teljesen «keresztül lovagolt» legyen és rendszeres gimnasztikus idomitást végzett legyen. Az iskolalovaglásuál megkövetelik, hogy a régi iskola tradicziói alapján legyen belovagolva, a modern követelmények figyelembe vételével. Az iskola-ló a tökéletesített terep-ló mintaképe legyen. A propozicziókat az olympiai játékok vezértitkárságánál lehet megkapni: Berlin, S. W. Neuenburger Strasse 8. Újra reméljük, hogy magyar részről élénk lesz az érdeklődés és siker fogja kiküldött lovasaink fáradozását kisérni. Még csak röviden meg akarjuk emliteni, hogy az V. olympiádon egy Svédországban elletett, de magyar szülőktől származó ló is dijat nyert (II. dij, díjlovaglás) és pedig Neptun (egy Deutscher Michelre tenyésztett félvér), a melynek apja Algy fia (Algy 19.—Szárcsa III.), anyja Nyertes I. A. (Furioso XXIV.—Nyertes I.) A bécsi Concours hippique. A bécsi Concours hippique programmja idén is igeu választókos és érdekes. A pénzdijak összege kerek 51,000 K, a mi már magában véve is mulatja az osztrák concours-sport fejlettségét. A mérkőzéseket június 6—13.-ika közt tartják meg. A sort egy u. n. nemzetközi military nyitja meg (összdij 10,000 K), a mely díjlovaglásból, terepiovagiásból, díjugratásból áll. Ezután hunter-show következik, majd gyermek-ponni-konkurrenczia, utána pedig polopony-show (magasság határa 156 czm.). Az ötödik szám nemzetközi hölgy - dijugratás (t.-dijak), hét akadálylyal (120 magasságú és 2'50 szélességű limit). Ezután belföldiek díjugratása (5000 K), majd Bécs város dija (10,000 K), egy nemzetközi dijugratás következik. Érdekes megemlíteni, hogy belföldi lovak 2 akadálylyal kevesebbet ugranak és a legszebb stilnsban ugrató lovas külön tiszteletdijat kap, a mi a stilus-kérdésuek igen helyes és szélesebb kört is megtörő megoldása. 16-18 ugrás lesz (130 és 3 50 limittel). Nagy érdeklődésre tarthat számot a Császár-dij is (14.000 K), a mely nemzetközi jellegű. Perezenkint legalább 300 m.-es sebességet kell elérni; 18—20 ugrás lesz (140 és 4 m. limittel) Belföldi ló külön dijat kap ; a stílust itt is külön dijjal honorálják. Utána páros ugratás következik (7 akadály, 110 és 2 50 limit). Ezután a megerősített akadályokkal kiirt dijugratás kerül sorra (5000 K), 6 akadálylyal (1'40 limit), és a mérkőzéseket a szokásos bucsu-ugratás (5000 K) rekeszti be. Az érdekes mérkőzésre már ma felhívjuk az érdeklődök figyelmet. Itt emiitjük meg, hogy hajtási mérkőzések is lesznek 10,000 K összdijazással. Bővebb felvilágosítással az egylet (Bécs, I. Niebelimgen Strasse) szolgál. Állami lovaink a falkavadászatokon. Leírása a m. kir. houvéd központi lovas iskolába vezényelt m. kir. állami kisbéri, mezóbegyesi és bábolnai kanczáknak. Kisbéri m. kir. állami kanczák. Tksz. 207. History (History—Biró fv.). Igen nemes küllemü, igen tetszetős könnyű hátas, szép tértnyerő mozgással, kiváló ugró, igen kitartó. Kissé temperamentumos, de kiváló vadászló. 9 vadászaton vett részt. Az 1913. évi nov. 16-án megtartott 4800 m.-es akadályversenyben negyedik lett Hadúr 133. mögött 78 kg. sulylyal. Tksz. 82. Dante (Dante—Kisbóröcscse 87. fv.). Nemes küllemü, tetszetős könnyű hátas, kevésbbé tértnyerő mozgással, kiváló ugró, igen kitartó. Ideges, de kiváló vadászló. 10 vadászaton vett részt. Az 1913. évi nov. 16-án megtartott 48U0 m.-es akadályversenyben helyezetten Hadúr 133. mögött 78 kg. sulylyal. Tksz. 132. Hadúr (Hadúr—Fiion 144. fv). Igen nemes és tetszetős küllemü hátas, kevésbbé tértnyerő mozgással, kevés ugró tehetség és ellentálló képességgel, kevésbbé kitartó. 3 vadászaton és 4 vadászatokhoz való terepkeresésben vett részt. Beteg volt okt. 11.-től okt. 24.-ig hátsó csüdben vágott seb, nov. 16.-tól nov. 24.-ig mellső bal láb bokarándulás, decz. 6.-tól átadás napjáig fejlődő csontkinövés. Az 1913. évi nov. 16.-án megtartott 4800 m.-es akadályversenyben harmadik küzdelem után másfél hossial Hadúr 133. mögött 78 kg. sulylyal. j Tksz. 133. Hadúr (Hadúr—Kisbéröescse 61.). Igen tetszetős küllemü, tulkönnyü hátas, feltűnő szép mozgássel, közepes ugró, kitartó, igen kellemes vadászló. 9 vadászaton és t vadászatokhoz való terepkeresésben vett részt. Beteg volt nov. 25.-től decz. 2.-ig bal mellső lábon iDgyulladás, ugrás közbeni bevágás folytán. Az 1913. évi nov. 16.-án megtartott 4800 m.-es akadályversenyt küzdelem után megnyerte félhosszal DanteNonius 454. (Mezőhegyes) ellen, 78 kg. sulylyal. Bábolnai m. kir. állami kanczák. Tksz. 66. Hamdani Semri (Hamdani Semri—103. Shagya VIII.). Nemes küllemü, tul könnyű hátas, szép, tértnyerő mozgással, kevés ugró tehetséggel Ideges es rosszul táplálkozó, vadászlónak uem felel meg. A vadászatokhoz való terepkeresós és a meetekhez küldött lovak kisegítésére lett felhasználva. Beteg volt nov. 22.-től decz. 2.-ig bal mellső lábon egyenlitőszalagIobbal. Versenyben nem vett részt. Tksz. 63. O-Bajan (O-Bajan—186. Siglavy Ii.) Nemes, tetszetős küllemü, tulkönnyü, kicsiny hátas, elég tértnyerő mozgással, minden ugró képesség nélkül. Vadászlónak nem felel meg. A vadászatokhoz való terepkeresés és a meetekhez küldött lovak kisegítésére lett felhasználva. Beteg volt nov. 22.-től az átadás napjáig, mindkét hátsó lábán egyenlitőszalagtágulás. Versenyben részt nem vett. Tksz. Koheilan. Igen tetszetős küllemü, igen szép, tértnyerö mozgással. Kitartó, igen szívós vadászló. Tekintettel arra, hogy pótlólag október 5.-én lett megküldve, csupán 4, a B. R. F. T. vadászatán vett részt és előzőleg 6 izben a vadászatokhoz való terepkeresésre lett felhasználva. Versenyben részt nem vett. Mezőhegyest m. kir. állami kanczák. Tksz. 249. Furioso XXVII. (Furioso XXVII.—153. Urambátyám.) Tetszetős küllemü, jó állású, erős csontalkatu hátas, szép, tértnyerő mozgással, igen jó ugró. SZÍVÓS, kitartó, igen jó vadászló. 9 vadászaton és 2 a vadászatokhoz való terepkeresósben vett részt. Beteg volt aug. 4.-étől okt. b.-áig martöréssel. Az 1913. évi nov. 16.-án megtartott 4800 m.-es akadályversenybon harmadik Shannon Nonius 574, mögött 85 kg. sulylyal. Tksz. 194. North Star VIII. (North Star VIII.— 198. Vihar.) Szép küllemü, jó állású, erős csontalkatu hátas, igen szép, tértnyerő mozgással, kitűnő ugró. SZÍVÓS, kitartó, kissé temperamentumos, igen jó vadászló. 5 vadászaton és 1 a vadászatokhoz való terepkeresésben vett részt. Beteg volt okt. 3.-tól okt. 11.-ig és okt. 21.-től nov. 11.-ig mellső bal láb egyenlitőszalagvastagodással. Az 1913. évi nov. 16.-án megtartott 4800 m.-es akadályversenyben negyedik Shannon Nonius 574. mögött 85 kg. sulylyal. Tksz. 426. Shannon Nonius. (Shannon tv. —343. Nouius XXXVI.) Elég tetszetős küllemü hátas, tértnyerő mozgással, kevés ugró képességgel. Igen kitartó, io-en SZÍVÓS, igen jó vadászló. 11 vadászaton és 1 a vadászatokhoz való terepkeresésben vett részt. Beteg volt nov. 15.-tól nov. 21.-ig bal hátsó bokarándulással. Az 1913. évi nov. 16-án megtartott 4800 m.-es akadályversenyben csiidrándulás miatt nem vett részt. Tksz. 546. Shannon Nonius. (Shannon tv.—204. Nonius XXIX.) Elég tetszetős küllemü hátas, igen szép, tértnyerö mozgással, igen jó ugró. Igen kitartó, igen SZÍVÓS, igen jó vadászló. 11 vadászaton vett részt. Beteg volt okt. 31.-tól nov. 10.-ig jobb hátsó bokahajlitóin hüvelylobbal. Az 1913. évi nov. 16.-án megtartott 4800 m.-es akadályversenyben helyezetten Hadúr 133. mögött 78 kg. sulylyal. Tksz. 573. Durczás-Nonius (Durczás tv.—478. Nonius XLIII.) Igeu szép küllemü, jó állású, szép nyakillesztóssel, igen szép tértnyerő mozgással, kiváló ugró. Igen SZÍVÓS, igen kitartó, minden tekintetben kiváló vadászló, mely tulajdonságánál fogva alkalmas egy külföldi concours hippiquen (olimpiai military) való részvételre. 9 vadászaton vett részt. Az 1913. évi nov. 16.-án megtartott 4800 m.-es akadályversenyben helyezetten Hadúr 133. mögött 93 kg. sulylyal. Tksz. 574. Shannon-Nonius (Shanuon tv.—311. Nonius XXXVI.) Tetszetős küllemü, erős csontalkatu hátas, elég tértnyerö mozgással, kitüuö ugró. Igon SZÍVÓS, igen kitartó, kitűnő vadászló. 9 vadászaton vett részt. Az 1913. évi nov. 16.-án megtartott 4800 m.-es akadályversenyt megnyerte küzdelem után félhosszal Gidrán XLIV. ellen 85 kg. sulylyal. Tksz 312. Shannon-Nonius (Shannou tv.—316. Nouius XLI.) Tetszetős küllemü, kötött mozgással, kevés ugró képességei. Kevésbbé kitartó és ellenálló, emiatt versenyben részt nem vett. 2 vadászaton és 5 a vadászatokhoz való terepkeresósben vett részt. Okt. 15.-től mindkét mellső lábán inhüvelyvastagodás miatt kíméletes munkát igényelt. v Tksz. 595. Nonius IV. (Nonius IV.-304. UrinényNonius.) Igen szép küllemü, feltűnő szép fej- ós nyakillesztéssel, igen szép, tértnyerő mozgással, kevésbbé jó ugró. Igen SZÍVÓS, igen kitartó, jó vadászló. 13 vadászaton vett részt. Az 1913. évi nov. 16.-án megtartott 4800 m.-es akadályversenyben helyezetten Hadúr 133. mögött 78 kg. sulylyal. Tksz. 454. Dante-Nonius (Dante tv.—476. Nonius XLI.) Elég tetszetős küllemü. mérsékelt járással, elég jó ugró. Igen SZÍVÓS, kitartó, igen kellemes vadászló. 11 vadászaton vett részt. Az 1913. évi nov. 16-án megtartott 4800 m.-es akadályversenyben helyezetten Shannon-Nonius 574 mögött 85 kg. sulylyal. Tksz. 579. Dante-Nonius (Dante tv.—496. Nonius XXXVI.). Tetszetős küllemü, igen jó állású, erős csontalkatu hátas, igen szép, tértnyerő mozgással, kitűnő ugró és sebes, igen szivós, igen kitartó és kellemes, minden tekintetben ideális vadászló, mely tulajdonságánál fogva egy külföldi concours hippiquen (olimpia military) való részvételre alkalmas. 13 vadászaton vett részt. Az 1913. évi nov. 16.-án megtartott 4800 m.-es akadályversenyben Hadúr 133. (Kisbér) mögött küzdelem után félhosszal második. Tksz. 2. Carrasco Gidran (Carrasco tv.—121. Algy Gidran). Tetszetős küllemü, jó mozgású, kevésbbé jó ugró. Igen szivós, igen kitartó, igen jó vadászló. 7 vadászaton vett részt. Beteg volt nov. 25.-tól decz. 2.-ig hátsó bal lábán bokarándulással. Az 1913. évi nov. 16.-án megtartott 4800 m-es akadályversenyben helyezetten Hadúr 133. mögött 78 kg. sulylyal. Tksz. 58. Gidran XL1V. (Gidran XLIV.-116. Gidran XXXlX.Elóg tetszetős küllemü, erös csontalkatu hátas, szép tértnyerő mozgással, elég jó ugró, kissé szeles. Igen szivós, igen kitartó, jó vadászló. 10 vadászaton vett részt. Az 1913. évi nov. 16.-án megtartott -4800 m.-es akadályversenyhen helyezetten Shannon Nonius 574. mögött 85 kg. sulylyal. Tksz. 35 Gidran XLI. (Gidran XLI.-941 Algy Gidran.) Igen tetszetős küllemü, jó állású, feltűnő szép nyakillesztéssei, ideális mozgással, igen jó ugró. Igen szivós, igon kitartó, minden tekintetben kiváló vadászló, mely tulajdonságánál fogva egy külföldi concours hippiquere (olimpia military) kiválóan alkalmas. 15 vadászaton vett részt. Az 1913. évi nov. 16.-án megtartott 4800 m -es akadályversenyben Shannon Nonius 574. mögött küzdelem után egy hosszal második. Prónay S. százados. Minösitése az ófehértói falkavadászatra kipróbálás végett küldött méneknek. Tksz. 132. Hadúr. Kitartó, kemény, jó indulatu kissó ideges. Tksz. 690. Gombás-Gidran. Kissó nehéz, lassú. Tksz. 166 Gidran XL11I-S. Nyugodt, jó mozgású, jól ugrik. Tksz. 1196. Jenöháza. Nyugodt, kissé ügyetlen, különbon jó. Tksz. 81. Koheilan. Nagyon jó. kitartó, jól ugrik. Tksz. 1174. Vám. Nyugodt, de lassú és nehéz. Tksz. HS6.Báránd. Nyugodt, sebes, jólugró vadászló. Tksz. 1189. Cscgöd. Sebes, jól ugrik, kissé nyugtalan. Tksz. 1085. Majsa. Legjobb az összes közt, kitüuö vadászló. Tksz. 1198. Gáspáiielek. Elég jó, jól ugrik, de kissó nyugtalan. Gr. Mailáth Józsefi.