Vadász- és Versenylap 58. évfolyam, 1914

1914-03-13 / 12. szám

108 A franczia derby-évjárat. Mult számunk Vegyes rovatában már közöl­tük a Handicap Optional teherközlését és pedig azért, mert annak teher-skálája a franczia derby-évjárat hivatalos osztályozását foglalja magában. Nagyon természetes, hogy a hivata­los vélemény már magában az emiitett handi­capban megdőlhet, de még inkább ki van az téve erösebb változásoknak a későbbi hároméves kookurrencziákban, amelyekben kisebb-nagyobb javulások esetleg egészen más képét nyújthatják a háromévesek közötti klasszifikácziónak. Viszont azonban ezen osztályozás ma még elfogadható mértékéül szolgál a derby-évjárat tagjai tavalyi tudásának, s ezért tartjuk szükségesnek a mon­dott liandicapot most bővebben is kommentálni; főként persze a skála felsőbb regiszterében lévé lovakéit. A top weighten természetesen St. Bris fia, a C'ambridgeshire-győztes Adam Bede féltestvére : Le Grand Pressigny áll. Ez a kiváló mén, — mely­ről truinere ritka nagy véleménnyel van — sorba nyerte a Prix Caiust, a Prix de la Sala­mandret, a Grand Criteriumot és a Prix de la Forét-t; az utóbbi két versenyben olyan kiváló egyedeket hagyott maga után, mint Frileux III., Sardanapale, Mousse de Mer és Boselys. Le Grand Pressigny tehát azt az állandó formaemelkedést mutatta, a melyet egy első klasszisu telivértől joggal- el lehet várni. A 65 kilós top-weight után 63} kilóval Sans Souci fia, La Farina (anyja az Isinglasstól szár­mazó Malatesta) került el a sulyelosztó keze alól. A hároméves a Prix Sea Sickben Le Corsairet, Slough it, Durbart stb. közönséges canterben verte. Ezután Deauvilleben futott a Prix Mornyban, azon ban itt cserben hagyta híveit, sőt egy pillanatra sem volt versenyben, ugy, hogy joggal lehetett feltételezni, hogy nem futotta ki valódi képes­ségét. A szeptemberi Prix la Rochetteben be is bizonyította ezt, mert Sloughit és az addig veret­len Estréest épp oly fölénynyel győzte le, mint auuak idején a Prix Sea Sick mezőnyét. Késé őszszel a mén már nem jöhetett pályára, mert a trainingben esüdrándulás érte, ma azon­ban újra rendes munkát végez. A Wanderbilt-lovakról Diderotról és Dorrilról alig lehet helyes véleményt alkotni, mert a nyáron bekövetkezett köhögési epidemia az egész istállót tétlenségre kárhoztatta. Igy tehát csakis julius és augusztusban mutatott formáikkal lehet szá­molni, melyek alapján Didius teljestestvére, Diderot tekinthető talán a jobbiknak. Diderot első futásánál csak egy nyakhosszal végzett Dagor édestestvére Roselys mögött, azután pedig kétszer győzött és pedig a Le Tremblayban lefutott Prix Blink Bounyban és a Criterium de Deauvilleben, mely utóbbiban Maestriat, Mont­gogert, Nerv Start stb. hagyta maga után. Ezzel tehát emelkedő formákat mutatott, anélkül azon­ban, hogy meg lehetne ítélni, tulajdoukép milyen mérvű klaszist is képvisel. Dorritról (Maintenon— Dorothy Suhr) szintén nehéz véleményt alkotni, mert össze-vissza csak kétszer futott. Juliusi első futásánál, a Prix des Genétsben könnyen verte Monétriet, mely odaát tudvalévőleg egyike a legjobb kanczáknak, továbbá Sloughit és "egy egyébként is jó képességű mezőnyt. Az Omnium de Deux Ans-ban mint negyedik végzett ugyan Mousse de Mer, Le Corsaire és Cangé után, de eléggé jó lovak voltak azok is, melyek még ő mögötte futottak be. Prestige fia, Sardanapale a Prix Yacowlefben debütált, amelyet köunyeu nyert meg; ugyan­így győzött a Prix Mornyban és októberben a Prix de Seine et Oiseben. Ez utóbbiban Orelio le­győzőjét Guerroyantet és az elsőklasszisu, idősebb fiyert Jarnacot, valamint a Prix de Diane győz­tesét, Moiat hagyta maga után. Későbbi futásai némi csalódást okoztak. A Grand Criteriumban például nemcsak Le Grand Pressigny, hanem Frileux III. is előtte végzett, ez a forma később megismétlődött a Prix de la Forétben, melyben Le Grand Pressigny épp oly könnyen végzett vele, mint az előbb emiitett versenyben. Frileux 111. (ap. Lorlo) juliusban állt elő­ször starthoz és pedig Chantillyben a Premier Criteriumban, melyben csak fejhosszal maradt le a már előrehaladottabb kondiczióban lévő Küm- mel mögött, de félhosszal maga mögött hagyta Le Grand Pressignyt. Ezután csak szeptember­ben futott és pedig Saint Cloudban a Prix de la Marcheben, melyet könnyen nyert meg az VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1914. márczius 20. akkor először futott Lord Godolphin és -a már eredményeket mutatott Flying Fox-ivadékkal: Poucetel szemben. Még magasabbra értékeleudó az 1800 m. távolságú Prix Saint Romauban aratott győzelme, melyben Daciert, Silvanot, a jó Diavolezzat, Rikuitet és előbbi legyőzőjét Kummelt verte meg. Néhány nappal később a Grand Criteriumban Le Grand Pressigny mögött a második helyre szorult ugyan, de maga mögött hagyta Sardanapalet, Mousse de Mert stb., ugy hogy ez a futása az előzőt igazolni látszik. Kétéves korabeli pályafutását a 2000 méter távolságú Prix Condéban fejezte be, melyben azonban sikeresen nem tudta feladatát megoldani, mert Oreste 11.-nek, Le Rittonak és Daciemek 4 kg.-ot kellett czedáluia. A Handicap Optionalban 60 kilón alul beállí­tott lovak közül csak egyet fogunk röviden bonez­kés alá venni, az 59} kilóval beállitott Le Cor­sairet. Elsó futásánál a Prix Sea Sickben zölden állt starthoz, de ennek daczára csak La Farina tudta megverni, mig Sloughit, mely később elég jó telivérnek bizonyult, maga mögött hagyta. Néhány nappal később Prancziaország legérté­kesebb kétéves versenyében erős küzdelem utin rövid fejhosszal lett második Mousse de Mer mögött, mig Cangé, Dorrit, Mont d'Or, Durbar, Roxanna a vert mezőnyben végeztek. A Rabelais­ivadék ezzel be is fejezte kétéves korabeli pálya­futását, mert a párisi traiuingtelepen fellépett köhögési járvány őt is utolérte. Azt hisszük, hogy Fidelionak ezen édestestvére szép jövő elé néz, mert mutatott képességeit fejlődésének derekán fejtette ki és igy tőle magasabb teljesítménye­ket is várhatunk. Itt adjuk a hazájában legjobbnak elismert hároméves Le Grand Pessigny pedigreejét, utána pedig a Handicap Optional súlyait, megjegyezve, hogy magunk is azt hisszük, hogy az idei franczia klasszikus versenyek hőse Le Grand Pressigny lesz. St. Simon 11 Galopin 3 Vedette 19 Flying Duchess 3 St. Angela 11 King Tom 3 Nandine 5 Sainfoin 2 Maid of Mentmore 4 Wisdom 7 Fanchette 6 Springfield 12 Sanda Adeline ll Blinkhoolie 10 Aline 7 Speculum 1 Reticence b St. Albans 2 Viridio 12 Wenlock 4 Sandal 2 Cameliard iCreraorne 2 :Ly nette 2 Corisande 4 King Tom 3 Lc Grand Pressigny 65 La Farina Diderot Sardanapale Frileux III. Dorrit Le Corsaire Mousse de Mer Sloughi Listman Oreste 11. Mont d'Or Diavolezza Estrées 63'/a 61 60'/a 60'/ s 60 59'/a 59'/a 59 Va 59'/a 59 58'/a 58 Va 58 Maybloom 4 Rosolys Guerroyanto Monétrie La Malflera Cangé Ambre II. Maitre et Seigneur Junta Ghiberti Hip Highly Spirt Alerto VI. Kummel Idomítás alatt levő lovak jegyzéke. Magán idomító intézet Alagon. Jockcy: Györffy K. Mr. Smyth lovai. 4é p m Don Dunure— Blue Sea 3é p m Stoiker Desmond—Stopgap 3é p m Jemine Styx—Jelís=ava 3é s m Bold Bona Vista— Edua 3é s m Mist-ral Mindig—Trés eomique 2é s m Pelicco Bon rnarché—Pelote Magán idomító intézet Alagon Abrakmester: Engelhardt A. Mélik A. nr lovai. 4é p k Via Worcester—Virginia 4é s k Árva Gomba— Arve 4é s k Rézi Raeburn—Szegfű 2é s m Gavallér Gascony— Noisette Kanczabeosztások. — A lenvár-pnsztai ménen anyakancsái. Jaross Sándor ur anyakanczáiuak beosztásait alább közöljük. Pedigreestikai szempontból igen sikerült kisérlet a Fatb—Slieve Bloom-kombináczió, a hol a IV. remow­bau nagyon szép Beadsman —Mine Eglentine-inbreedct látunk. íme a pedigree : | . _ |Vedelte 19 58 58 57Va 57'/a 57 Vs 57'/a 57 57 57 57 56Va 56% 56 Va 56'/a St.S-mon II !G dopin 3 Flying Daches* King Tóin :t M-itch Girl st. Angelall .^j^n I lie Palmer 5 Plebeian 11 Fusee 2 I Beadsman 13 Joskin 5 Queen Elisabeth 11 j Marsya s 12 Vesuvienne 22 Weatherbit 12 Mendicant 13 Fancy 4 Kendal 16 Mme Eglen tine J> Orlando 13 ! Ossifrage 4 I Cowl Diversio n 5 Touch-tone I 1 Vulture" 1 3 Y. Birdcatcher 11_ Sultana 4 iBend Or 1 Uoncaster 5 Morg nette 5 Windermere 16 Rouge Kose 1 _ Macaroni 14 Miss Agnes 16 Springfield 12 Lady Morgan 5 St. Alba ns 2 Viridis 12 jThorman by 4 Morgan la Faye 5 |Rosicrucian 6 Arrowroot 2 Beadsman 13 Mme Eglen­tine 5 "' Weatherbit 12 Mendicant 13 Cowl 2 Toxophilite 5 Beatrice 2 Diversion 5 Longbow 21 .Lecerdemain 5 |Voltigenr 2 'Bribery 2 íme, a részletes beosztás: Anijakancza Grisetto Topazo Pacsirta Rigó Dóra Giegerlkönigin Türelmes Camhridge Sa Fleur Százszorszép Rotunde Slieve Bloom lliade Bolle Alliance Morris Tube Fene leány Mademois. de üéols Good Fortune Ramapo-k. Vestal Virgin Béra Good Luck Useful Duchesse de Berry Turtle dove 1914-ben fedezi Falb Falb Falb Falb Falb Falb Falb Falb Falb Falb Falb Falb Falb Falb Falb Falb Falb Falb Wombwell Womb well Wombwell Slieve Gallion Slieve Gallion Pardon Pardon Biztosítsunk a Gazdák Biztosító ^Ay Szövetkezeténél. ^/ijj Vadászfegyverek minden rendszer szerint, kakassal és kakas nélkül, egyszerű, szolid ós legfinomabb kivitelben, valamint a világhírű szabad. Korona-fegyvereket a jelenkor legjobb vadászfegyverét, dupla feszitöberen­dezéssel, legújabb szabad, rugóbiztositékkal, szabad töltónykidobóval stb. Ismétlőfegyvereket és pisztolyo­kat, légfegyvereket, mindennemű vadászfelszerelése ket, töltényeket stb. jótállás mellett szállít: Fückert Gusztáv császári és királyi udvari és kamarai szállító fegyvergyáros, WEIPERT (Érczhegység). Árjegyzék kívánatra ingyen.

Next

/
Thumbnails
Contents