Vadász- és Versenylap 57. évfolyam, 1913
1913-09-12 / 84. szám
1913. szeptember 26. A bécsi ötödik és hatodik nap. A szombati mérkőzések mind kisebb jelentőségűek s ezek között első futása a napnak a Hároméves nyeretlenek versenye. A futás két pályázója közül tavaszi formájával Spavaldo vagy pedig Go-ahead győzelme látszik valószínűnek. A Kétévesek eladóhandieapjában Bragadino, Lovely és Manczi állnak kedvezően súlyban. Valószínűleg e trióból kerül ki a győztes. Az Oberweideni dijban véleményünk szerint az első esély Mausi ll.-é. Kérdés, hogy a neki szokatlan távolságon kifutja-e legjobb formáját? Utána legutóbbi teljesítménye alapján Gliiquet, majd Sweety és a báró Springer-istálló lovai (Opponent és Mutual) jöhetnek számításba. Jelöltünk elsősorban is Mausi II-, utána Chiquet és Sweety A Rascal-handicap pályázói közül tulenyhónek találj uk elsősorban is a két, csak egyszer startolt youngster; Rózsa Sándor és Rátartás beállítását. A már jobb an elbírálható pályázók közül pedig véleményünk szerint több súlyt érdemeltek volna az Egyedi L.istálló lovai (Mitsouko, Ciprus), továbbá Zora és Karenina. Szűkebb választás után tipünk a futásra Rózsa Sándor, majd az Egyedi L.-istálló lovai ós Rátartás. A Kétéves nyeretlenek versenyében Avignon, Bolond, Confusionárius és Szélvihar a jobb positiv formájú pályázók. Közöttük a Bolond, Confusionárius és Avignon sorrendet állitjuk fel. A Gátverseny-handica.ban Agrár, Chan és a Szemore istálló lovai (Saul II., Czifra) a jobb esélyű pályázók. Jelöljük Agrárt, Chant és a Szemereislálló lovait. A mértföldes Handicapban Lan, Little Jolin, Jacotot, Gondola és Izus elbirálása látszik kedvezőnek. A tavaszi formák Lant és Jacotot-t ajánlják, mig az utóbbi teljesítmények Little Jolin mellett szólnak. Tipünk a futásra tehát Lan, Jacotot és Little Jolin. Klasszikus versenyt hoz eldöntésre a vasárnapi Programm, a melynek főszáma az 50,000 koronával dotált gr. Esterházy Miklós emlékverseny. A szép kétéves erőpróbának több jól dijazott futás képezi kellő keretjét ; igy a 8000 K-ás Wienerwaldi dij, az 5000 K-ás Dunure-, továbbá a Bon marché-handicap. Értékes zászlók közötti futása is lesz a napnak : a Szeptemberi akadályverseny. Az I. osztályú eladóversenyben a Mautner-istálló lovai (Pannónia és Retract), továbbá Satellit, Chiquet és Giddy Girl sorából kerülhet ki leghamarabb a győztes. Meglepetést pedig Heros csinálhatna. Jelöljük a Mautner-istálló lovait, továbbá Salellitet. A Dunure-handicapban a határozott papiresély Handabandáé volna. A kancza azonban már a Szeptemberi kanczaversenyben sem volt allright, vele nem számolhatunk, igy ' inkább Piccolotól, Gallifettől és Bclcastellotól várunk első sorban is jobb szereplést. Nem könnyű feladat előtt állana Kokoro a Wienerwaldi dijban, miután az adott súlyviszonyok mellett legjobb formáját kellene kifutnia, hogy Vividet, Nimródot és Electort legyőzhesse. A Raeburnmén, ugy tudjuk, nem is vesz részt a futásban, igy tehát helyette Vivid és Elector a kedvenczeink. Az Esterházy-memoriallal lapunk más helyén külön czikkben foglalkozunk. A Bon marché-handicapban Krim, Slibowitz és Free Drink látszanak első sorban jó chanceu pályázóknak. Aránylag nem sok súlyt kapott Darky, továbbá Nichette sem. Mi a felsoroltak közül a három említett youngstert favorizáljuk és pedig a leirt sorrendben. A Szeptemberi akadályversenyt régi formájával Rosalienek kell megnyernie. Ha a kancza már nem volna a régi, ugy Majmolótól, Tévedéstől vagy a Schlesinger-istálló lovaitól (Tüz, Field Master, Rebarbara) várhatni jobb szereplést. A Kétéves nyeretlenek handicapjában, a top-formákat alapul véve Sagesse, Aroma és Potiron sorrendben következnek az esélyek. Ezeken kivül még Avignon elbírálását véljük kedvezőnek. Tipünk tehát Sagesse, Aroma és Potiron, mig a meglepetés lovának Miss Marcovil látszik. Programm. Bécsi versenyek 1913. Szeptemberi meeting. Ötödik nap. Szombat, szeptember 13. I. Nyeretlenek versenye. 3000 K I., 700 K II., 300 K III. 1800 m. 1. Mr. Qreenfleld 3é p her Komet 54 2. Nowotny L. ur 3é p k Antigua 54 3. Gr. Orssich P. száz. 3é p m Nimród 55'/» 4. Mr. Redgrey 3é s m San Gallo 55'/ 2 5. Br. Rothschild A. 3é stp k Go-ahead 54 6. Szemere M. ur 3é s m Spavaldo 55'/ 2 7. Gr. Wenckheim D. 3é s m Bugris 55% Tip: Spavaldo—Go-ahead II. Kétévesek eladó handicapja. 3000 K I., 400 K II. 900 m. 1. Egyedi A. ur s k Szöszke 60 2. Mautner V. ur s m Mindoro 60 3. Dreher A. ur s m Bragadino 59 4. Gestüt Reisetberg p m Rocket gewinnt 587 2 5. Mr. Renatus s k Folatre 58 VADÁSZ- ÉS V-ERSENY-LAP. 6. Arlóy István p k Manczi 55 7. Wöss M. ur p k Virgaloo 54% 8. Mr. Greenfield p k Bettina 537 2 9. W. Schlesinger & Comp, s k Adelheid 53% 10. Gr. Orssich P. száz. p k Poppy IL 53% 11. Zentral-Reit-Institut p k Lovely 52 % 12. Péchy A. ur s her Bonnie Bairn 50 7 a 13. Br. Königswarter J. p k Simperl 48Y 2 14. Lov. Landau H. p k Esperanza 47 Tip: Bragadino— Lovely—Manczi III. Oberweideni dij. 5000 IC I., 1000 K II., 500 K III. 1200 m. 3óvesek. 1. Gr. Batthyány E. s k Sweety 527 2 2. Gr. Berchtold L. s m Újhold 54 3. Mr. Brown p k Hadd 60 4. Dávid E. ur s m Chiquet 56% 5. Egyedi A. ur s m Sopron 56% 6. Hg. Festeties p m Satellit 56% 7 . s k Hajadon 55 8. Gáspárteleki ménes s m Trakta 54 9. Dr. Heilpern J. p k Gratiola 527 2 10. Hg. Hohenlohe-Oehringen s k Madelon 52% 11 . s k Mausi 11. 52% 12. Lov. Landau H. p m Rekaivinkel 54 13. Mautner V. ur s m Retract 59 14. Br. Springer G. p m Opponent 54 15. — s k Mutual 527, 16. Wöss M. ur p k Quenelle 52% Tip: Mausi II.—Chiquet— Sweety IV. Rascal-handicap. 5000 K I., 1000 K II., 500 •K III. 1000 m. 2évesek. 1. Gr. Berchtold L. p k Agata 60 2. Br. Rothschild A. s k Journaliére 57 3. Egyedi L. ur p k Mitsouko 56 4. Br. Springer G. p k Például 55 5. Br. Springer G. s k Goodly 54 6. Dávid E. ur p m Rózsa Sándor 53% 7. Mr. Blackwhite s k Lágyad 52% 8. Hg. Sehwarzenberg A. p k Altwien 52% 9. Gáspárteleki ménes s m Gimpli 51% 10. Gestüt Mühlhof s k Bayonne 51 11. Dreher A. ur p k Zora 50 12. Egyedi A. ur s k Rátartás 49% 13. Gr. Wenckheim D7 s k Karenina 47 % 14. Zangen I. ur s m Florek 47% 15. Mr. Renatus p m Lambach 47 16. Egyedi L. ur s k Ciprus 46 17. W. Schlesinger & Comp, p k Miss Marcovil 42 Tip: Rózsa Sándor—Egyedi L.-ist.—Rátartós V. Kétéves nyeretlenek versenye. 5000 K I.. 700 K II., 300 K III. 1100 m. 1. Gr. Batthyány E. p m Remorqueur 56 2. Egyedi A. ur p m Sárkány 56 3 . s k Nemere % 4. Ifj. gr. Esterházy K. p m Gadolin 56 i . 5. Hg. Hohenlohe-Oehringen s k Brünne 54'/ 2 6 . s k Niemoiva 54% 7. Lov. Landau H. p m Amateur . 56 8 . s m Monte Christo 56 9. Hg. Lubomirski L. s k Karabela 54% 10. Mautner V. ur p k Avignon 54% 11 . s k Griseldis 54% 12 . stp k Truth 54% 13. Hg. Pálffy M. s m Alcazar 56 14. Mr. Renatus p m Furfurol 56 15. Br. Rothschild A. p m Gaylight 56 16. Schreiber J. L. ur p m Fähnrich 56 17. Br. Springer G. s m Bitterlich 56 18 . stp m Bolond 56 19 . p k Dorade 547« 20. Szemere M. ur stp.m Confusionárius 56 21. Gr. Teleki L. p m Szélvihar 56 22. Gr. Wenckheim D. f m Black Star 56 Tip : Bolond—Confusionárius— Avignon VI. Gátverseny. Handicap. 4000 K I., 700 K II., 300 K III. 2400 m. 1. Gr. Orssich P. száz. 5é p m Chan 70 í 2. Szemere M. ur 3ó p m Saul II. 69 3. W. Schlesinger & Comp. 3é s k Kikirics 69 4. Badesco Gy. ur 4ó s k Chinin 68 7 2 5. Szemere M. ur 3é s k Czifra 67 6. Mr. Redgrey 3é p k Belletbonne 6DU 7. W. Schlesinger & Comp. 3é p m Agrár 617 2 8. Br. Rothschild J. 3é stp k Vorwärts 587a Tip: Agrár—Chan VII. Handicap. 3000 K L, 700 K II., 300 K III. 1600 m. 1. Mautner V. ur 4é p k Pannónia 677 2 2. Horn A. ur 4é f m Hindu 64 3. Baltazzi Alex. ur 4é s k Lesbos 627 2 4 Gáspárteleki ménes 3é s m Trakta 59 5. Hg. Lubomirsski L. 4é p m Lan 56 6. Hg. Hohenlohe-Oehringen 3ó s k Madelon 55 7. Gr. Berchtold L. 4é p m Little John 54Y 8 8. Br. Springer G. 3é p m Jacotot 537 2 9. Gestüt Mühlhof 4é p k Love me 53 10. Mautner V. ur 6é s k Piroska 507 2 11. Dávid E. ur 3ó s m Gránátos 507 2 12. Szemere M. ur 5é s her Térence 507« 13. Schöngut S. ur 3é stp m Rabenbratl 507 2 14. Mr. Adrién 3é stp k Gondola 42 15. Hold P. ur 4é s m Herzeleid 42 16. Costandache M. ur 3é p k Izus 41 17. Horn A. ur 6é p m Taranto 40 Tip: Lan—Jacotot— Little John 525 Hatodik nap. Vasárnap, szeptember 14. I. I. oszt. eladóverseny. 5000 K 1, 500 K II. 1300 m. 1. Gr. Berchtold L. 4é' p m Little John 10000 57 2. Dávid E. ur 4é p her Herzkönig 10000 557 2 3 . 3é s in Chiquet 20000 567 s 4. Br. Dirsztay F. 5ó s m Re-Contra 2000 537 2 5. Hg. Festetics 8ó p m Satellit 10000 53 6. Gáspárteleki ménes 3é s m Lakta 10000 53 7. Dr. Heilpern J. 3é p k Gratiola 2000 55 8. Lov. Landau H. 3é p m Rekawinkel 10000 53 9 . 3é stp k Robusta 2000 48 10. Mautner V. ur 4é p k Pannónia 20000 59 11 . 3é s m Retract 20000 567 2 12. Negropontes Gy. ur 5é f k Sanda 10000 557 2 13. Péchy A. ur 3é stp her Bergl 2000 48 14. Mr. Redgrey 4ó p m Dara 2000 537 2 15. W. Schlesinger & Comp.4ó s k Giddy Girl 10000 557 2 16. Schöngut S. ur 3é stp m Rabenbratl 10000 53 17. Br. Springer G. 4ó s m Ma foi 10000 57 18. Szemere M. ur Bé s k Sartorella 2000 48 19. Gr. Wenckheim D. 4é p m Heros 10000 57 20. Wöss M. ur 3é p k Quenelle 20000 55 Tip: Mautner ist.—Satellit II. Dunure-liandicap. 5000 K I., 1000 K IL, 500 K III. 1600 m. 3évesek. 1. Br. Springer G. f m Aides 637 2 2. Br. Springer G. p k Ilandabanda 60 3. Br. Roihschild A. p m Lucifer II. 60 4. Gr. Orssich P. száz.p m Rangos 54 5. Zangen I. ur p m Árpád 527 2 6. Szemere M. ur p m Gallifet 50 7. Dreher A. ur s m Piccolo 497a 8. Mr. Redgrey s m San Gallo 497 2 9. Mr. Greenfield stp m Belcastelto 49 10. Dr. Heilpern J. p k Gratiola 48 11. Péchy A. ur stp her Bergl 477 2 12. Gr. Berchtold L. s in Mon Cousin 447 2 Tip: Piccolo— Gallifet III. Wienerwaldi dij. 8000 K I., 1000 K II., 500 IC III. 2000 m. 1. Gr. Arco-Zinneberg M. 5ó p m Mirage 62 2. Badesco Gy. ur 4é p k Seagull ' 567 2 3. Gr. Berchtold L. 5é s m Vivid 557 2 4. Dreher A. ur 4é p m Giergl 557 2 5.1 4é stp m Poker 60 6. Egyedi L ur 3ó s her Nimród 517s 7. Gáspárteleki ménes 5é p k Lekvár 54 8. •—- 4é s k Csecse baba 567 2 9. Hg. Hohenlohe-Oehringen 4ó stp k Landluft 54 10. Gr. Lamberg H. lov. tbnk 4é s m Lord Firebrand 557 2 11. Mautner V. ur 56 stp k Margate 58 7s 12 . 3ö s m Lord 57 13 . 3é s m Piloty 57 14. Br. Springer G. 3ó p m Elector 53 15 . Bé p ni Istváuffy 507» 16. Szemere M. ur 4é p k Libuska 54 17. Tápiószentmártoni ménes 4ó p k Nagyszerű 567s 18. Br. Üchtritz Zs. 4é s m Kokoro ' 62 Tip : (Kokoro)—Vivid—Elector IV. Gr. Esterházy Miklós emlékverseny. 50,000 K I., 5000 K II., 2000 K III. 1200 m. 2óvesek. 1. Gr. Berchtold L. s m Neveletlen 56 2. Egyedi A. ur s k Nemere 547 2 3. Egyedi L. ur s m Iseo 56 4 . s k Asträa 547 2 5 . p k Maja 547 2 6. Hg. Festetics p k Bien aimée 54p 2 7. Graditzi porosz kir. főménes s m Gyanít 56 8 . p m Waldteufel 66 9. Hartman K. ur stp m Gallio 56 10. Gr. Kinsky Zd. stp m Vadowz 56 11. Lossonczy E. ur s m Libanon 56 12. Hg. Lubomirski L. s k Narew 547 2 13. Mantascheff L. ur p in Naprzód 56 14. Mautner V. ur p k Theresina 54Y 2 15. Br. Rothschild A. p m Scamp 56 16. Gr. Sigray A. p m Percy 56 17. Söllinger R. száz. p k Kamilla 547» 18. Br. Springer G. s m Jaroslaw 56 19 . p k Radotage 547 a 20. Szemere M. ur stp m Confusionárius 56 21 . p lc Fittette 547 2 22 . s k Yolc 54-7 2 23. Tápiószentmártoni ménes s m Kontrás 56 24. Br. Üchtritz Zs. p m Sleipnir 56 25. Gr. Wenckheim D. p k Pouiparler 547 2 26. Hg. Wolkonsky A. P. stp k Corney Lady 547 2 Tip: Kamilla— Percy—Libanon V. Bon marché-handicap. 5000 K I., 1000 K II., 500 K III. 1100 m. 2óvesek. 1. Br. Rothschild A. s m Apis 60 2. Br. Springor G. s k Goodly 57 3. Gr. Wenckheim D. p k Pourparler 567 2 4. Mr. Blackwhite s k Lágyad 657 2 5. Hg. Schwarzenberg A. p k Altwien 557 2 6. Mr. Adrién s m Gaillard 55 7. Dávid E. ur p m Cliampus 54 7a 8. Gáspárteleki ménes s m Gimpli 54% 9. Gestüt Mühlhof s k Bayonne 54 10. Br. Rothcshild A. p k Darlcy 54 11. Lov. Landau H. s m Monte Christo 54 12. Hg. Hohenlohe-Oehringen a k Nichette 53 13. Mautner V. ur p k Avignon 527 2