Vadász- és Versenylap 57. évfolyam, 1913
1913-05-07 / 33. szám
232 1913. május 5. Nicolas és Lieblos ellen. Veretlenül ment tehát téli pihenőjére: az idén pedig még nem indult. A br. Sringer-istállóuak vau még egy támasza: Mutual, de ennek már alacsonyabb értékű a tavalyi teljesítménye előbb említett lovánál. A többi kombattánsok nem számítanak, egyedül tán Diana zavarhatná meg a helyekre vonatkozó kombiuácziónkat, de a Solymári dij óta már azt sem lehet reményiem. Rövid összefoglalásul azt ismételjük, hogy a Kancza-dijat valószínűleg Miczi fogja megnyerni, a helyekre pedig Handabandát és Mumust jelöljük. A budapesti harmadik nap. A csütörtöki nap eseményei egy klasszikus event, a Kancza-dij körül csoportosulnak. Eldöntésre kerül még ezen a napon a 3000 méteres távolságú Széchényi dij és két kétéves mérkőzés, melyek közül a Nyeretlenek versenye a jobban díjazott futás. Ezenkívül a Hároméves nyeretlenek-versenye és két handicap egészíti ki a programmot. 3000 méteres távolságon mérik össze erejüket a Széchényi dijban a kombattánsok, a melyek közül Jacquemart, Briton és Csalfanna a számbavehető pályázók. Közülük J acquemartot és Britont jelöljük. A Hároméves nyeretienok versenyébon Ammerseetöl várhatunk első sorban is jó szereplést. Kivüle még Prono, Árva vagy Duna tekinthetők számbavehető pályázóknak. A meglepetés lovául Hangost emiitjük meg. Jelöljük tehát Ammerseet és Prónot. A Kanczadijról külön czikkben írunk. A 2000 méteres távolságú Handicapban Waterloo, Fechter és Lieblos a jobb chanceu pályázók Tipünk -igy az emiitett három ló.' A Kétéves nyeretlenek versenyének nagy mezőnyéből a már ismert formák Tenyeresre, Zorara, Patriara, Sirdarra,Florekre utalnak.Köziiiök talán Patria képessége a legjobb; a kancza a Micsoda-versenyben volt jó második Miss Qibbs mögött és Szinezüst előtt. Javulóképes lónak látszott azonban Bécsben Florek, a Szt. Lipót-dij harmadikja is. A sötét lovak közül a nagyratartott Maszlagra (Ma foi testvére) iiivjuk föl a ügyeimet, és jó futása a Kezdők-versenyében ajánlja Aromát. Tipünk végeredményben Patria, Aroma és Florek előtt. A Kétévesek eladóversenyébon Csalafintának ugyan meglehetős súlyt kell egyes, társainak adnia, de a mén debutjánál oly előnyös oldalról mutatkozott be, hogy erre joggal képesnek tarthatjuk. Ellenfelét Lágyadban keressük. Ä napot befejező Eladók handicapjában a sok esélyes pályázó közül Beggar, Gäteux, Oh •' dear, Snap, Mondóka és Malacca nevét emiitjük meg. Szűkebb választást téve Beggar, Malacca és Snap a jelöltjeink. Programm. Budapesti versenyek 1913. Tavaszi meeting. Harmadik nap. Csütörtök, május 8. 3'00 I. Széchényi-dij. 500 drb cs. és kir. arany a győztesnek, 70 drb cs. ós kir. arany a 2-iknak, 50 drb cs. és kir. arany a 3-jknak. Táv. 3000 in. (8 aláirás.) 1. Dreher A. ur 4é s m Brennerpass 59 2. Geist G. ur 4é p m Csavargó 59 3. Gr. Lamberg H. lov. tbnk 5é stp m Pherenicus 63 4. Hg. Lubomirski L. 4é p in Lan 5. Mautner V. ur 3ó s m Paris 6. Br. Rothschild A. 5ó stp in Briton 7. Br. Springer G. 46 s m Jacquemart 8. Szemere M. ur 5é p k Csalfanna Tip: Jacquemart— Briton 3 25 II. Hároméves nyeretlenek versenye. 3000 K a győztesnek, 800 K a 2-iknak,' 300 K a 3-iknak. Táv. 1600 m. (18 aláirás.) 1. Gr. Batthyány E. p m Prono 2. Gr. Berchtold L. s m Újhold 3. Dreher A. ur s m Ammersee 4 . p k Kispajtásné 5. Egyedi A. ur stp m Apród 6 . s m Sopron 7. Egyedi L. ur 3 111 San Gallo 8. Gr. Festetics P. p k Tinin 9. Capt. George p k Alpevblűmchen 10. Br. Ilarkáuyi J. p m Query 11. Lov. Landau H. p m Marquis 12. Lossonczy G.y. ur p rn Menelik 13 Mautner V. ur s k Árva 14. Szemere M. ur p m Gallifet ! 5. p m Pepik 16. Br. fJchtritz Zs. stp k Duna 17. Gr. Wenckheim D. p m Hangos Tip: Ammersee-Prono 4'00 HI. Kancza-dij. 30.000 K a győztesnek, 3000 K a 2-iknak, 1.500 K a 3-iknak és 1000 K a győztes tenyésztőjének, ha az belföldi magáutenyésztő.' Táv. 2000 ni. 3é kont. kanczák számára, franczia lovak kivételével és Szemere-feltételű kanozáknak. (Elzáratott 1911. deczember 15 én 127 aláirással.) 1. Gr. Batthyány E. s k Sweety 56 2. Egyedi L. ur p k Ábránd ' 56 59 48 63 59 62 57 57 67 55'/« 67 67 57 55»/, 55'/« 57 57 57 55'/« 57 67 55'/« 67 3 . p k Tonking 4. Hg. Festetics stp k Clara 5. Geist G. ur p k Diana 6. Hg. Hohenlohe-Oehringen s k Madelon 7. Mautner V. ur s k A ngelica 8. Rohonczy G. ur f k Mumus 9. Br. Rothschild A. stp k Go-ahead 10. Gr. Sierstorpff J. s k Sturmbraut 11. Gr. Sigray A. s k Lollipop 12. Br. Springer G. p k Handabanda 13. —— s k Mutual 14. Tápiószoutmártoni ménes p k Miczi 15. Br. Üchtritz Zs. stp k Duna Tip: Miczi—Handabanda—Mumus 4 30 IV. Handicap. 3000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 2000 m. 3ó és id. lovaknak. (15 aláirás.) 1. Tápiószentmártoni ménes 4ó s k Szememfénye 2. Lov. Landau H. 3é s m Lieblos 3. Br. Rothschild A. 3é s m Waterloo 4. Negropontes Gy. ur 5é f k Sanda 5. Egyedi L. ur 4é s m Castor 6. Mélik A. ur 4ó p m Fecliter 7. Lossonczy Gy. ur 3é stp k Brown Maid 8. Ditrói Z. ur 3é p k Gyerünk csak •' 9. Gr Sigray A. 3é s k' Waste 44 Tip : Waterloo—Fechter—Lieblos 5 05 V. Kétéves nyeretlenek versenye. 5000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 900 m. (29 aláirás.) 1. Gr. Berchtold L. s k Herzdame 2. Dreher A. ur s m Bragadiuo 3. — p k Halili 4 . p k Zora 5. Egyedi L. ur stp m Maglód 6. t p k Mitsouko 7. Geist G. ur s m Tabu 8. Mr. Greenfield p k Bettina 9. Jankovieh-B. Gy. ur s m Tenyeres 10 . p k Bokréta 11. Lov. Landau H. s m -Monte Ghiisto 12. stp k Patria 13. Mautner V. ur p 111 Sirdar 14 . p k Hochzeit 15. Gestüt Miihlhof s k Bayonne 16. Negropontes Gy. ur s m Arbiton 17. -—— s m Cesarica 18. Gr. Pejacsevich A. s m Huszár 19 . p k Hella 20. Rohonczy G. ur stp 111 Champus 21 . stp k Szivárvány 22. Br. Rothschild A. s m' Apis 23. —— s k Journaliére 24. Söllinger R. száz. s k Taraska 25. Br. Springer G. p m Bezantler 26 . p m Sladkovic 27. Gr. Széchényi I. f m Maszlag 28. Gr. Wenckheim D. p k Aroma 29. Zangen I. ur s m Florek Tip: Patria—Aroma—Florek 5 35 VI. Kétévesek eladóversenye. 3000 K a győztesnek, 300 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. Táv. 900 111. (17 aláirás.) 1. Badesco Gy. ur s k Gizi 4000 2. Dreher A. ur s k Lagune 4000 3. Egyedi A. ur p k Dáma 10000 4. Egyedi L. ur p k Tjryire 4000 5 . s k Szöszke 4000 6. Geist G. ur p k Paszuly 4000 7. Dr. Heilpern J. s k Alapis 4000 8. Jatikovich-B. Gy. ur p k No fene 4000 9. Mautnor V. ur s k Adelheid 4000 10 . sz k Wismar 4000 11. Péchy A. ur s k Rustiéana 10000 12. Gr. Pejacsevich A. s m Huszár 10000 13 . p k Hella 7000 14. Mr. Redgrey s k Lágyad 7000 15. Rohonczy G. ur stp m Csalafinta 10000 16. Br. Springer G. p k Virgaloo 7000 17. Zombory R. ur s k White Star 4000 Tip: Csalatinta—Lágyad 6 05 VII. Eladók handicapja. 2000 K a győztesnek, 500 K a 2-iknak, 200 K 3-iknak. Táv. 1000 m. 3é és id. beif. és német lovaknak. (29 aláirás.) 1. Dávid E. ur 5é p her Faliéi i 2. Br Dirsztay F. 3é p her Nelson 3. Gr. Wenckheim D. 4ó s m Budavár 4. Negropontes Gy. ur 3é p m lllner 5. Muttausch H. ur 5ó s lier Beggar 6. Péchy A. ur 3é p m Wolfram 7. Gr. Wenckheim I. 4é s k Oh dear 8. Badesco Gy. ur 4ó p m Gäteux 9. Ditrói Z. ur 3ó p k Gyerünk csak t 10. Br. Üchtritz Zs. 5ó p her Nebuló 11. 11. Lov. Landau H. 6é p k Bella donna 12. Milne H. ur 3é p 111 Snap 13. Egyedi A. ur 3é s k Kikirics 14. Br. Harkányi A. 3é f 111 Tersato 15. Dávid E. ur 3é s k Mondóka 16. Egyedi L. ur 4é s ni Fair play 17. Zeutral-Reit-Institut 3é s k Malacca 18. Jankovich-B. Gy. ur 3ó p k Mór 19. Mautner V. ur 5ó s her Corvinus 20. Geist G. ur 3ó p k Torzsa 21. Bamberger I. ur 3é s k Luli Tip: Beggar-Malacca—Snap 56 56 56 66 56 56 56 56 56 56 56 56 56 60 56'/, 54'/« 51'/« 49'/« 48'/« 48 45 54'/, 56 54'/, 54»/« 56 54'/« 56 54'/« 56 54'/« 56 54'/« 56 54'/« 54'/« 56 56 56 54'/« 56 54'/« 56 54'/« 54'/, 56 56 56 54 '/» 56 49 V« 49", 56'/« 49'/« 49'/« 49'/« 49'/« 49'/» 49'/» 49'/, 56'/; 58 53 53 58 53 49'/« 60 60 59'/, 57 55 V, 55' 54 53 V, 53'/«' 53'./, 53 63 52'/« 52'/« 62 51'/, 60 49 48 V« 45 V, 43 Káposztásmegyeri versenyek. Első nap. Borus idő, szép látogatottság és érdekes, változatokban bővelkedő versenyek jellemezték a hétfői megnyitó napot. A napot megnyitó Háromévesek versenyében Csótár ugrik el a vezetéssel, majd pár száz méter után Wilkolak huz el a mezőnytől és végül könnyön másfél hosszal győz, mig mögötte Veronese, Don és Csótár elénk küzdelmet vivnak a második és harmadik bolyért. Végül pedig fej-fej mellett a leirt sorrendben haladnak át a czélon. Az Akadályverseny handicapban Füttyös végig vezet. Egyetlen ellenfele Spinozza a tribün-ugrás utáni akadálynál elbukik. Az Urlovasok handicapjában, a nem éppen jól sikerült start után Lagune ugrik el a vezetéssel', szorosan mellette Bihar, majd Puica szinei láthatók a széthúzódott mezőny előtt. Az egyenesben Puica tör előre, de a folyton vezető Lagunet beérni nem tudja, s másfél hosszal mint második ér a czélhoz. Mögötte Bihar ugyanannyival lesz harmadik. Az Angyalföldi akudályvcrenyben, Pagony mutatja az utat, mig mellette Füttyös galoppozik'. A' tribünökkel szemben levő felugrásnál Füttyös hibát csinál és visszaesik, mig Pagony kissé elhúz társaitól. A tribünugrás után Füttyös ós Vacant újra felmegy a herélthez, s mikor ujboi a tribünökkel szembe kerülnek, már Füttyös van az élen Pagony és a mellette levő Vacant előtt. A második tribünugr'ás után a folyton hátul lövő Trust kitör ós lovasa föltartja. Végeredményben Füttyös könnyen három hosszal védi meg elsőségét, mig mögötte Pagony és Vacant holtversenyt futnak a második pénzért. A napot berekesztő Gátversenyben Querulant és Tou-Tou vezetnek a jól zárt field előtt, a melyből csak Benghazi és Ravenna maradnak pár hosszal hátrább. Az egyenesben már Opposed fordul be elsőnek Querulant előtt, a melynek lovasát ez ugrásnál lesodorják. Opposed szívósan védekezik és végül könnyen három hosszal győz Out-cry II. ellen, mig Mén Marót két hosszal lesz harmadik Mimvr előtt. VEGYES. Gr. Nádasdy Tamás, a M. L. E. elnöke, mint sajnálattal értesülünk,lemond az igazgatósági méltóságáról, a melyet évek sora óta nagy odaadással és az ügy meleg szeretetével töltött be. A gróf visszavonulása nehezen pótolható vesztesége az ügynek és működése örökké össze lesz forrva az egylet fejlődésének legszebb éveivel. Mint tetőtől talpig sportsman, grandseigneur ésriika képességű szakférfi, a gróf szinte predesztinálva volt e diszes állásra, a melyet általános népszerűségtől és tisztelettől övezve töltött be. Kiss Károly ur állapotában a javulás tartós, de az osztrák Jockey-Club népszerű titkára egy ideig még a szobát kénytelen őrizni. Br. Springer Gusztáv, mint az illustris sportsinantól ma értesülünk, a Király-dijra nézve még nem döutött, hanem lovait (Chilpericet, Oiseaut, Electort, Jaromirt) holnap próbának veti alá, a melynek eredményétől függ, hogy az istállóból miiy telivérek induluak. Tóbb mint valószínű, hogy a báró színeit a nagy versenyben két ló fogja képviselni. Mautner Viktor ur arról szíves értesíteni bennünket, hogy a Király-dijban Mokant nyerőnek fogja kijelenteni. A mént Janek üli, mig Barteket Korb. Éva startja, mint régebben megírtuk, ki van zárva. Bien aiméenek az összes kétévesek közt a legtöbb klasszikus kötelezettsége van. A Kezdők versenyének nyerőjét a tavalyi decz. 15,-iki zárlatnál az összes, ekkor záródó klasszikus eseményekre, számszerűit tizenkettőre, nevezték volt, Aidest ós Apartot illetőleg br. Springer Gusztáv a következő érdekes tervről értesít bennünket. A két mént — a melyeknok nálunk nincs kötelezettsége — a báró nevezni fogja a Prix du Conceil Municipialra, majd az év későbbi folyamán mindkettőt kiküldi Angliába. Ugy Apart, mint Aides évjáratuk legjobbjai közé tartoznak, igy angolországi ós franciaországi szereplésük elé jogos várakozással tekinthetünk. Éva az utolsó napokban nem jól evett s ezért maradt távol a Batthyány-Hunyady-dij startjától, Jávor, a mély pályára való tekintettel nem futott a Batthyány-Hunyady-dijban, mig Pokert éppen a pulia talaj miatt nyergelték fel. Lagune Neumann gondozása alá került,