Vadász- és Versenylap 57. évfolyam, 1913

1913-04-18 / 25. szám

178 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1913. márczius 28. A Marchfeldi dij. Az esztendő első tenyész-értékü mérkőzése, a 20,000 K-val dotált Marchfeldi dij vasárnap kerül eldöntésre a Freudeuauban. A futásban az erede­tileg kötelezett 41 telivérből az április 15,-iki báuatjelentéskor még 11 telivér tartotta meg­indulási jogosultságát. Közülük hat ló a három­éves, öt pedig az idősebb gárdába tartozik. A propoziczió a hároméveseknek kedvez, igazolja ezt a futás története, ha azouban ma végig­nézzük a résztvevő négyéves pályázókat s az ötéves Évát sem hagyjuk figyelmen kivül, nyil­vánvaló lesz, hogy az idén a háromévesek nagyon nehéz feladat eiótt állanak, miután Eva, Fabel és Ferke az utóbbi évek legjobb flyereinek tarthatók. De vegyük sorba a pályázókat. Az ötéves Eva előbb hosszabb távolságokon szerepelt, végül pedig, négyéves korában kiváló flyernek mutut­kozva be, könnyen nyerte az Áustria-dijat..Ezen fényes győzelemhez mindenesetre j&vulással jutott a volt Negropontes-kaucza. A másik ötéves pályázó: Badoteur kortársával szembeu már eleve is esély nélkül indulna, de, ugy tudjuk, nem is vesz részt a versenyben. A három négyéves közül a németországi Ra­ligna indulására nem számíthatunk, igy a tavalyi derby-óvjáratból Fabel és Ferke vesznek részt a mérkőzésben. Mindkét telivér a mult évben rövidebb távolságokon kitünó formákat nyújtott. Az értékesebb forma Fabelé, de két fonttal többet is visz. Választani közöttük a mult évi teljesítmények alapján nebéz, miután az adott sulyok mellett a két telivér chancea teljesen analog. Igazolja ezt a Przedswit-handicap teber­közlése is, a hol Ernst ur Fabelre 65 kg.-ot, Fer­kére pedig 64 kg.-ot rótt. Fabelnek a Przedswit­haudicapban látott elég jó szereplése, majd pedig Ferkének Radoteur általi legyőzetése már Fabel javára billenti a mérleget. Tehát most csak Éva és Fabel között kell választautflik. Az előbbit idén még nem láttuk, de az a körülmény, hogy istállótársát, a kitűnő formájában levő Good Mor­ningot a napokban törölték a futásból, uagyon is a Gascony-kanszára tereli a figyelmet. A mult óvi teljesítmények elbírálása sem tisztázza közöt­tük a helyzetet, bár a két ló képességének viszo­nyítására jó vonalat nyújt az Austria-dij és az október 17-iki Őszi handicap eredményének Bankáron át való számítása. Az Austria-dijban Éva ugyanis Bankárt egyenlő suly alatt bizto­san báromnegyed hosszal győzte le, tehát leg­alább öt fonttal jobb nála. Bankár pedig az Őszi handicapban együtt ment Fabeltet, a mely­től 10 fontot kapott, de le is győzte biztosan másfél és egy hosszal. Ezt fölvehetjüknyolcz font­nak. Éva tehát jobb 3—4 fonttal Fabelnél, azon­ban a, kortehert nem számítva, annyit is ad le neki. Álláspontunkat szintén megerősíti a Przed­swit teherközlése, a melyben Éva súlya 67 (a hosszabb távolság folytán növekedő korteher­differencziákat számításba véve 681) kg., Fabelé pedig — mint mondottuk — 65; igy tehát bolt­versenyben kellene végezniök. A kötelezett háromévesek sorából egyedül Opponent vehető számításba. A kiváló formában lévő Springer­istálló crackjének azouban javulást kell hoznia, hogy az emiitett kiváló flyereket megelőzhesse. Ezek előrebocsátása után, bár papírunk hár­mas holtversenyt is jelez, mi Good Morning tör­lésére alapozzuk véleményünket és igy a nagy flyer-mérkőzésből Éva győzelmét várjuk Fabel előtt. REHER ANTÁL serfőzdei részvénytársaság 0 ajánlja kitűnő minőségű eredeti tol- j CT tésü palaczksöreit. == L— Árjegyzéket kívánatra szivesen küld a serfőzde. 0 0 B A bécsi negyedik és ötödik nap. A szombati napon csak kisebb jelentőségű futások kerülnek dűlőre, a melyek közül a Cobenzli dij, há­roméves ós idősebb kanczák részére nyitva álló I860 méteres távolságú mérkőzés a felemlitósre méltó. A Háromévesek oladóverseuyo kezdi meg a szom­bati futásokat. Ebben az idei formák alapján Sorbet indul határozott esélylyel. A következő chance Ver­kanntes Genieé, de azért Nelsonnak esetleg alkalma lehet múltkori legyőzőjén revancheot venni. Most remélhetőleg jobban jön el a géptől. Az egyidőben nagyratartott Julius (könnyen meglepetést csinálhat. Tiplink Sorbet, majd Verkanntes Genie és Nelson. Jó anyagot köteleztek a Capo Gallo-versenyre. A 2000 méteres távolságon a kötelezett lovak sorá­ból első sorban is a herczeg Lubomirski-istálló lovai (Ksiaze Pan, Lan, Lom) a számot tevő pályázók. Papíron ugyan közel állanak hozzájuk Brennerpass, a Geist-istálló lovai (Jávor, Csecse-baba) és Libuska, sőt a 200 méterrel hosszabb távolságon Marasestitöl is jobb szereplést várhatunk az első napi futásánál, de mi az istálló jó formája alapján csak a hg. Lubo­mirski színeket várjuk a futás frontjában, majd pedig a Geist-istálló lovait ós Brennerpasst. A nap főszámában, a Cobenzli dij kancza-verseny­ben, a mult évben megállapított formák alapján, Libuskának kellene győznie Seagull előtt s az emlí­tettekhez közel kellene végezniók a br. Springer-istálló crackjeinek (Gallia, Quenelle) is. A nagy formában levő istálló választottja könnyön meglehet, hogy ke­resztül huzza számításunkat. Mi a papírhoz tartjuk magunkat és Libuskát jelöljük Seagull előtt. Az Erdbergi dijban Blondel a papirtip Furfangos, Belcastello, Fiou-Frou, Lollipop és Salvator előtt, a mely utóbbiak az adott súlyviszonyok mellett egy­máshoz közel végezhetnek. Tipelésünknél az első chance, Blondel, mellett megmaradunk, utána azon­ban Furfangostól eltekintünk — valószínűleg nem is fog itt indulni — ós Belcastellot, majd pedig Frou­Frout jelöljük. A Patienee-handicapban Lan, Nándor, továbbá, csakis mult évi formáját alapul véve, Visz birál­tattak el enyhébben. Nincs kisulyozva Cocasse sem, a melytől, istállója jó formája alapján, szintén jó futást remélhetünk. Tipiink a felsoroltak közül első­sorban is Lan, majd Nándor. A Gátverseny-handicapbau Veinard, Plutokrat, majd Pajtás 11. a kedvencziiuk. A leirt sorrendben tipeljük az emiitetteket. A napnak utolsó futásában, az 1200 méteres távol­ságú Handicapban Sclavin, Love me, Beggar, Dank •' Sage és Piccolo jutottak kedvező teher­hez, bár Primula és Fandango sem sulyoztattak ki. Mi részünkről az előre várhatóan nagy mezőnyből Beggar, Love me vagy Dank t — Sage győzelmét reméljük. * A Marchfeldi dij napjának programmja a nagy flyer-mérközésen kivül több jobb sportot igérő futást helyez kilátásba. Igy a napnak második versenye, a Leopoldsbergi dij gátverseny-handicap, továbbá a Magus-verseny, majd a Pardon-handicap és a Gas­werk-akadályverseny-bandicap elég szép keretet adnak a Marchfeldi dijnak. A tavaszi meeting egyik legnagyobb jelentőségű napját a Laxenburgi dij kezdi meg. Itt Sacher, Tiber, Frou-Frou vagy Macaulay győzelmét lehet leginkább várni. Szűkebb választást téve Sacher a tipünk Ma­caulay előtt. A Leopoldsbergi dij gátverseny-handicapban, a melyre már február 7.-én volt a teherközlés, még ma is meglehetős nyílt helyzetelőtt állunk. A sulyelosztó futásnak ma St. Gilgen az erős favoritja. Gátteljesit­ményei ugyan nem sokkal állanak mai elbírálása felett, de ha megemlékezünk a St. Frusquin-ménnek sikversenyben mutatott jó klasszisáról, ugy minden­esetre nagyon jó az esélye. Utána a papírforma, ugy a tavalyi, mint az idei, Hableur chanceát hozza elő­térbe. A Szemere-istálló lovai (Coupeple, Fejedelem és Outing) közül az utolsónak van jobb chancea. A mi véleményünk szerint a futás sorsa St. Gilgen, Hableur és a Szemere-istálló crackje között fog eldőlni. A Marchfeldi díjról külön czikkben emlékezünk meg. A Magus-versenyben Rock Crystal győzelmét kel­lett volna jósolnunk. A mén azonban a csütörtöki Car­rasoo-versenyben annyira forma alatt szerepelt, hogy inkább a Háromévesek nagy handieapjának nyerőjé­től, Aparttól vagy a másik br. Springer-lótól, Ai'destöl vagy Istvánffytól várjuk a jobb futást. Az utánuk következő chance Lumpé. Waterlooval megbízhatat­lansága folytán nem számolhatunk. Tipeljük tehát a br. Springer-istálló lovait és Lumpot. A Pardon-handicapban a br. Rothschild A. istálló lovai (Minister, Hungaria), Kruszelnica, Jeanne d'Arc és Tiroler részére számíthatunk ki pár fontnyi előnyt. A felsorolt telivéreket a leirt sorrendben jelöljük. A Gaswerk-akadályverseny-handicapban, ha menő­kedvében lesz, Polish Galloicay lehet a győztes, bár Samuelával és a Szemere-istálló lovaival (Elgin, Jöszte, Americana) szemben nem áll épen könnyű feladat előtt. A mozgalmas napot bezáró mértföldes távolságú Handicapban Nándor, Csavargó, Mitzaki és Dalnok a futás frontjába várható pályázók, de a kis sulyu Falurossza is nagyon kedvező teher alatt indulhat. Tőle várhatunk leghamarabb meglepetést. Az emiitett lovak közül Nándort, Csavargót ós Falurosszát jelöl­jük első sorban. Programm. Bécsi versenyek 1913. Tavaszi meeting. Negyedik nap. Szombat, április 19. I. Háromévesek eladóversenye. 3000 K. I., 400 K II. 1000 m. 1. Mr. Adrién s m Admirális 2000 2. Dávid E. ur p her Verkanntes Genie 5000 3. Br. Dirsztay F. s m Grom 5000 4. Dreher A. ur stp m Rabenbratl 2000 5 . stp k Lady Mary 2000 6. Gülcher K. fhdri. s k Malacca 5000 7 . p k Marion 20ü0 8. Lov. Landau H. p m Sorbet 2000 9. Mautner V. ur stp k Deborah 2000 10 Péchy A. ur s in Julius 2000 11. Rr. Redgrey p k Epsom 2000 12 . .p k Mandragora 5000 13. Br. Üchtritz Zs. p m Weissenbach 5000 14. Vonwiller A. ur p m Wolfram 2000 15. Zombory E. urnő p her Nelson 5000 Tip: Sorbet—Verkanntes Genie II. Capo Gallo-verseny. 3000 K I., 700 K II., 300 K III. 2000 m. 1. Gr. Berchtold L. 5ó p m Dinna Forgive 2. Dreher A. ur 4é s m Brennerpass 3. Egyedi L. ur 4ó stp m Várnagy 4. Geist G. ur 5ó s m Jávor 4é s k Csecse-baba 51 53 54% 51 49% 53 49% 51 49% 51 49'/. 53 54% 51 49% 55% 53 53 57% 51% 51% 55% 57% 65 53 54 57 59% 53 55% 53 55% 6. Capt. George 4é p k Alpenveilchen 7. Hg. Hohenlohe-Oehringen 6é p m Rákóczi 8. Hg. Lubomirski L. 6é p m Ksiaze Pan 9 . 4ó p m Lan 10 . 4é p m Lorn 11. Mautnor V. ur id. p her Topper 12. Gr. Meran J. 4é 's m Wermuth 13. Negropontes Gy. ur 5é stp m Freamat 14. 4é p m Marasesti 15. W. Schlesinger & Comp. 6é p m Ravensivood 16. Br. Springer G. 4é s m Zergebak 17. Szemere M. ur 4é p k Libuska Tip: Hg. Lubomirski ist— Geist-ist. III. Cobenzli dij. 8000 K I., 1000 K II., 500 K III. 1800 m. 1. Badesco Gy. ur 4ó p k Seagull 64% 2. Geist G. ur 4é s k Csecse-baba 60% 3. Hg. Hohenlohe-Oehringen 3ó s k Madelon 49 4 . 3é p k Maid of Frusdale 49 5. Mautner V. ur 5é stp k Margate 63 6. Negropontes Gy. ur 3é p k Thea 49 7. W. Schlesinger & Comp. 4é s k Giddy Girl 60% 8. Br. Springer G;. 3é p k Gallia 49 9 . 3é p-k Quenelle 49 10. Szemere M. ur 4é p k Libuska 62'/a Tip: Libuska—Seagull IV. Erdbergi dij. 3000 K I., 700 K II., 300 K 111. 1300 m. 3 voseknek. 1. Mr. Brown p k Hadd 55% 2. Dávid E. ur s m Chiquet 54 3. Dreher A. ur s m Ibrahim 54 4. Egyedi L. ur p m Adamello 54 5 . s m Farnese 54 6. Geist G. ur s m Salvator 54 7. Mr. Greenfield stp m Belcastello 54 8. Gülcher K fhdn. s k Malacca 62% 9. Lov. Landau H. p m Marquis 54

Next

/
Thumbnails
Contents