Vadász- és Versenylap 57. évfolyam, 1913
1913-04-15 / 23. szám
166 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1913. április 11. A bécsi második nap. A keddi futások a Háromévesek nagy handicapja körül csoportosulnak. A 10,000 K-val dotált mértföldes konkurrcnczia mellett még a Lusthaus-vorseny és az Áprilisi gát verseny mutatnak fol jobb dotácziót A napnak első futása a Háromévesek eludóversonye, a melyben ugy mult évi összformái, mint idei teljesítményei alapján, az első esély Nelsont illeti meg. Győzelmét csakis ogy nagyobb javuláson átment ló teheti kétségessé. A helyekért már élénk küzdelem fejlődhetik ki Editor, Rabenbratl, Verkanntes Genie, a Mr. Rodgrey-istálló lovai (Epsom, Mandl agora) és Florestan között. Kedvencztlnk tehát Nelson, majd Utána Rabenbratl és Verkanntes Genie. Az Aruló-verseny szoros finisht igér Lan, Gigant, Sacher és Great Britain között. Jelöljük az olől emiitett két telivért. A Háromévesek nagy handicapjáról lapunk más helyén irunk. A Nyeretlen hároméves kanczák versenyében Árva, Duna, Bess és Inasa lehetnek mult évi teljesítményeik folytán a futás finishében. Köztilök a nyerőt mi, ezen az alapon, Bessben vagy a télen át előnyösen fejlődött Dunában kereisiik. A Lusthaus-vorsenyben jobb báromévesek mérik össze erejüket az idősebb évjárat néhány képviselőjével. A súlyviszonyok a futásban a hároméveseknek kedveznek, igy tehát mi annak sorsát Rock Crystal és Waterloo közé helyezzük. Ez utóbbi valószínűleg távol marad a futástól s ez esetben Lan ós Libuska vohetők másodsorban kombi náczióba. Tipünk Rock Crystal, Waterloo vagy Lan. Az Áprilisi gátversenyben Látatlan, Nemzetes és Veinard a cllanceos pályázók, de már a mind jobban ugró Tüz is jól szerepelhet. Kedvenczeink Látatlan és Nemzetes. A napot bezáró 1000 méteres távolságú Handicapban a Dávid-istálló lovai (Koppantó, Mondóka), a br. Rothschild-istálló lovai (Hungaria, Minister), Full Hand és Gäteux sulyoztattak enyhébben ; a mult év tavaszán adott teljesítményét tekintve, kevés súlyt visz Kandy is. Az emiitettek sorából Gáteux, Full Hand és a br. Rothschild-istálló lovait emeljük ki. 55 51 49% 52% 49% 53 Programm. Bécsi versenyek 1913. Tavaszi meeting. Második nap. Kedd, április 15. J. Háromévesek eladóvereenye. 3000 K I.,400KII. 1100 m. 1. Dávid E. ur s m Editor 5000 2. Dreher A. ur stp in Rabenbratl 1000 3 . stp k Lady Mary 1000 4. Gülcher K. fhdn. s k 'Malacca 4000 5 . p k Marion 1000 6. Lov. Landau H. p m Sorbet 3000 7. Mautner Y. ur p her Verkanntes Genie 2000 50% 8. Gr. Meran J. p k Blakulla 2000 50% 9. Milne H. ur p m Snap 8000 58 10. Nowotny L. ur p k Antigua 4000 52'/» 11 . stp k El Kantara 4000 52% 12. Póchy A. ur p m Wolfram 5000 55 13. Mr. Redgrey p k Epsom 2000 50% 14 . p k Mandragora 6000 54% 15. W. Schlesinger & Comp, p m Florestan 6000 56 16. Zombory E. urnő p her Nelson 5000 53% Tip : Nelson—Rabenbratl—Verkanntes Gen. II. Áruló-verseny. 3000 K I., 700 KII., 300 Kill. 1300 m. 1. Baltazzi Alex ur 3é p m Sacher 2. Dreher A. ur 4é s m Tiber 3 . 3é s m Gigant 4 . 3é s m Ibrahim 5. Horn A. ur 4é f m Hindu 6. Hg. Lubomirski L. 4é p m Lan 7. Mautner V. ur 5é s k Theodora II. 8 Br. Rothschild A. 3ó p her Great Britain 9. Szemere M. ur 3ó p k Sumurun 10. Gr. Wenckheim D. 3é s m lmok 50 60% 50 50 63 63 63% 48 V 2 53% 52% Tip: Lan-Gigant III. Háromévesek nagy handicapja. 10000 K I. K IL, 500 IC III. 1600 m. 1. Hg. Hohenlohe-Oehringen s k Mausi 11. 2. Dreher A. ur s m Gigant 3. Zombory E. urnő s ni Lovacskám 4. Baltazzi Alex ur p m Sacher 5. Dreher A. ur s m Nicolas 1500 60 58V, 57 56»/. 56% 6. W. Schlesinger & Comp, p m Florestan 55 7. Péchy A. ur s m Lump 55 8. Gr. Wenckeim D. s m Diebkind 54 9. Mautner V. ur s m Retract 54 10. Br. Springer G. p k Missive 53% 11. Bamberger I. ur p m Nagykörű 53% 12. Péchy A. ur p k Full Hand 53 13. Hg. Lubomirski L. p m Marszalek 52% 14. Br. Springer G. p m Jacotot 52% 15. Negropontes Gy. ur stp m Fo-Fo 52 16. Dreher A. ur s m A,mmersee 51 % 17. Zangen I. ur p in Árpád 51% 18. Rohonczy G. ur stp m Zab faló 51 % 19. Dávid E. ur s m Biró II. 51% 20. Br. Springer G. stp m Apart 51 % 21. Gr. Arco-Zinneberg M. s m In Petto 51 22. Dreher A. ur s in Tacitus 51 23. Hg. Hohenlohe-Oehringen s k Madeion 50% 24. Szemere M. ur s k Andulko 50 25. Gr. Andrássy G. p her Vonsor/ens 50 26. Gr. Wenckheim D. p m Rangos 50 27. Badesco Gy. ur s k Marta 49% 28. Mautner V. ur s m Lord 49% 29. Gr. Arco-Ziuneberg p m Spleen 49% 30. Br. Rothschild A. stp m Briquet 49% 31. Egyedi L. ur p m Kakuk 49% 32. Lov. Landau H. p m Rekawinkel 49 33. Szemere M. ur p m Gallifet 48% 34. Pálffy M. ur s k Kohlröserl 48% 35. Lov. Landau H. s m Lieblos 48 36. Negropontes Gy. ur p k Thea 47 37. Br. Üchtritz Zs. stp k Duna 46% 38. Hg. Lubomirski L. s m Madej 46 39. Ditrói Z. ur p k Guerünk csak '• 44% 40.Dávid E. ur p m Fajankó 44 41. Szemere M. ur p m Saul II. 44 42. Szemere M. ur p m Pepik 43 43. Egyedi A. ur stp m Apród 43 Tip: Rangos—Duna Kakuk IV. Nyeretlen hároméves kanczák versenye. 3000 IC I„ 700 K II., 300 K III. 1200 m. 1. Baltazzi Alex ur s k Bess 57 2. Bamberger I. ur s k Szőke baba 57 3. Capt. George p k Alpenblümchen 57 4. Gülcher K. fhdn. s k Malacca 57 5. Hartmann K. ur p k Inasa 57 6. Hg. Hohenlohe-Oehringen p k Maid of Frusdale 57 7. Mautner V. ur s k Árva 57 8. — stp k Deborah 57 9. Gr. Meran J. s k Schnaps 57 10. Negropontes Gy. ur p k Thea 57 11. Nowotny L. ur p k Antigua 57 12. Br. Üchtritz Zs. stp k Duna öl Tip: Bess— Duna V. Lusthaus-verseny. 5000 IC I., 1000 IC II., 500 K Hl. 1800 m. 1. Dreher A. ur 4é s m Brennerpass 60'/ 2 2 . 3é s m Ammtrsee 46% 3 . 3é s m Piccolo 46% 4. Egyedi L. ur 4ó stp m Várnagy 60 % 5. Hg. Festetics 3é p m Satellit ' 46% 6. Hg. Hohenlohe-Oehringen 3é p m Rock Crystal 46% 7. Hg. Lubomirski L. 6é p ni Ksiaze Pan 67 8 . 4ó p m Lan • 60% 9. Mautner V. ur 5é stp k Margate 61% , 10 . 4ó p k Pannónia ' 59 11. Br. Rothschild A. 3é s m Waterloo 46% 12. W. Schlesinger & Comp. 6ó p m Ravenswood 63 13. Br. Springer G. 3é s s Lovelace 46% 14. Szemere M. ur 4ó p k Libuska 63 Tip: Rock Crystal—(Waterloo)—Lan VI. Áprilisi gátverseny. 6000 IC I., 1000 K II., 500 K III. 2400 m. 1. Egyedi L. ur 5é s k Persist 65% 2. Geist G. ur 4é stp m Tüz 61 3. Mr. John 5ó s m Jeliuda 68 4. Mautner V. ur 4ó stp m Hableur 61 5. Rődey Rezső 4é p m Veinard 61 6. Br. Rothschild J. hdn. 4é s her Nemzetes 66 7 . 4é p her Trója 63% 8. Szemere M. ur 4é s m Látatlan 68% 9. Br. Üchtritz Zs. 5ó p m Beg pardon 65% Tip: Látatlan—Nemzetes VII. Handicap. 3000 K I., 700 K II., 300 K III. 1000 m. 1. Br. Springer G. 4é s m Macaulay 62 2. Br. Dirsztay F. 4é p m Sezam 60% 3. Mr. Brown 3é p k Hadd 59% 4. Nowotny L. ur 4-é s m Villám 59 5. Mr. Redgrey 4é s k Baby 11. 59 6. Geist G. ur 4é p m Dara 58% 7. Br. Rothschild A. 3é p k Hungaria öl 8 Br. Rothschild A. 4é p her Minister öl 9.Szemere M. ur 3ó s m Spavaldo 56 10. Dreher A. ur 3é s m Tiroler 56 11. Br. Springer G. 3é s m Lovelace 55% 12. Péchy A. ur 3é p k Full Hand 55 13. Dávid E. ur 3é p m Koppantó 55 14. Péchy A. ur 3é p m Wolfram 53 15. Szemere M. ur 5ó s her Terence 62% 16. Söllinger R. száz. 4é s m Tadmor 52 17. Gr. Wenckheim D. 3é s k Bowli 52 18. Mattausch H. ur 5é s her Beggar 51 19. Mr. Redgrey 3ó p k Mandragot 'a 50 20. Badesco Gy. ur 4é p m Gáteux 49% 21. Negropontes Gy. ur 3é p k Thea 49 22. Gr. Moran J. 3é s k Schnaps 4-8 % 23. Lov. Landau H. 6ó p k Bella donna 48% 24. Gr. Arco-Zinneberg M. 3é p k Kandy 46'/, 25. Gr. Wenckheim I. 4é s h Oh dear ' 46 26. Dávid E. ur 3ó s k Mondóka 45 27. Mautner V. ur 3é s k Ecaterini 45 28. Costandache M. ur 3é p k Margit II. 45 Tip : Gäteux—Full Hand— br. Rothschild-ist. Az angol derby-nyerők. Mr. S. Tattersall, a kinek a ma élő angol sportférfiak közül kétség kivül a legtöbb tapasztalata van, egy angol folyóiratban megkísérli az utolsó évtizedek derby-uyeröinek osztályozását. Hasonló közlemény látott napvilágot a közel múltban dr. Platt tollából, az utóbbi nézeteit azonban mr. Tattersall nem mindenben osztja Az első klasszist, mr. Tattersall szerint, öt mén képviseli és pedig: Blair Athol, Gladiateur (az utóbbi tudvalevőleg a méuesben nem vált be), Galopin, Ormonde és Persimmon. Lássuk e méneket közelebbről. Blair Athol 1864-ben kitűnő mezőnyt vert meg a derbyben, majd átment a Grand Prixhoz, de oly rosszul utazott, hogy Parisban megverték. Ennek daczára rövid időn belül Ascotban ujabb értékes győzelmet aratott. Blair Athol a St. Legert, igen mély pályán, könnyen nyerte meg. Gladiateur ugy a derbyt, mint a Grand Prix-t megnyerte és gyakran futott Francziaországban, a hol soha sem verték meg. A nagy mén (kivévén kétéves korát, a mikor félig fiten győzték le) csak egy vereséget szenvedett Angliában, a Cambridgeshireben, a hol mint hároméves, mély talajon, 62| kg. alatt vett részt. Galopin rendkívüli telivér volt. Vereséget csak a Middle-park plateben szenvedett. Ormonde nagy formái szintén még ösmeretesek. Soha nem verték meg, még akkor sem, mikor roarerré lett. Az általa legyőzött lovak közt oly nagyságok voltak, mint Minting, The Bard, Melton, Saraband. Persimmont kétéves korában csak egyszer, mikor köhögött, győzték le. Később csak St. Fr us quin verte meg egyszer, fél hosszal, de 3 fontot kapott tőle. A második csoport a következő: Tbormanby Bend Or Macaroni St. Gatien Bluo Gown Donovan Fayonius Common Cremorne Isinglass Kisbér Ard Patrick A négy elsőről mr. Tattersallnak nagy a véleménye, jóllehet őket a nyilvánosság előtt nem látta. Favoniust mr. L. Rothschild egy stone-nal tartotta jobbnak Hantiaknál, a St. Leger és az Oaks nyerőjénél. Cremorne is egyike volt a legjobb derby-nyerőkuek. Kisbérről szintén sokat tart mr. Tattersall. «A mén — irja — hasonlóan Gladiateurhöz, nem volt egészséges, de igazi formájában messze az átlag fölött állott». Tudvalevőleg Kisbér ugy az angol derbyt, mint a Grand Prix-t megnyerte. Bend Or kétéves korában veretlen volt. Mint hároméves a derbyben szárcsont-gyulladással vett részt s a nagy verseny után alig állt a lábán. Ez az oka, bogy Robert the Devilt csak fejhosszal tudta megelőzni. Donovan minden távolságra jó telivér volt, jóllehet a derbyben közepes lovakat ( Miguel, El Dorado) előzött meg. Common debutjánál könnyebben verte meg Orvietot, mint Orme vagy La Fléche. Egyetlen veresége az Lclipse-Stakesben annak tulajdonítandó, bogy a pace igen lassú volt, a mely a ritka speedü Surefootnak kedvezett. A Legerben újra megmutatta nagy képességét és hűségét. Isinglass kiváló klasszisu telivér volt. Érdekes lett volna, ha összetalálkozik a veretlen Medlerrel vagy Marcionnal, Wolf's Craggel. A derbyben másfél hosszal verte meg Ravensburyt és Raeburnt, a mely utóbbi két hosszal maradt le harmadiknak. Ard Patrick a derby napján volt a legjobb és könnyen verte meg Rising Glasst és Friar Tucköt. Jobb ló volt, mint Galtee More, de az utóbbi a szívósabb.