Vadász- és Versenylap 57. évfolyam, 1913

1913-01-01 / 1. szám

14 A M. L. E. versenyfeltételei. A Magyar Lovaregylet ez évi versenyfeltételeit lapunk inai számában találja meg az olvasó. Már módunkban veit jelenteni, hogy a propo­zicziók nagyjában nem változtak. Az összdijazás 55,000 K-val emelkedett; ezt az összeget, mint közöltük, részben az uj alagi napra, részben pedig az eladóversenyek dotáczióinak általános javítására fordították. A részleteket illetőleg az alábbiak adnak felvilágosítást. A tavaszi meetingen a Megnyitó verseny helyére a Solymári dij került, a melyben nyeret­len lovak a jövőben 3J kg.-os engedményt kap­nak s némi változást szenvedett a Váczi dij is, a melynek engedmény-skálája szélesebb lett. Az Asszonyságok dijában a kvalifikácziót más alapra helyezték s a jövőben ez a futás csak oly lovaknak áll nyitva, a melyek sem a folyó évben, sem 1912-ben nem nyertek 2000 K értékű versenyt és urlo vasverseny ben már részt vettek. Isy a verseny mezőnye bizonyára nagy lesz és benne az u. n. urlovassport telivérei gaz­dagabb díjhoz jutnak. A Villám-dijbau a fél­pönalitás kedvezményét a jövőben csak négyéves és idősebb lovak élvezik. A Népligeti dijban a pönalitás-skála megváltozott és élénkebb alapra helyezkedett. A tizedik napon uj verseny a Gyáli dij (5000 K. 5000 m.), a mely a Megnyitó­verseny törlésével beállott hézagot pótolja. Fel­tételei azonosak a nevezett futáséval. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. A nyári meetingen a megnyitó Dunai dijban a nyeretlen lovak 5 kg. engedményt kapnak. A Vörösvári dijban a jövőben négyévesek is starthoz állhatnak s az engedmények szélesebb körüekké lettek. Némi változást látunk a Lágy­mányosi díjnál, mig az Elnöki dij tiszteletdijának értéke 500 K-val csökkent. A Viztorouy-dijban ezentúl idősebbek is futhatnak. A Budai dijban az engedmények valamivel bővültek. A Maglódi dij távolsága 2500 m.-ről 1600 m.-re változott. A Farkasvölgyi dijban nyeretleneknek 3j kg. engedmény jut, a Naphegyi dijban 4 kg. Az Állvány-dij handicapból, tekintettel az idei kis mezőnyre, törölték azt a föltételt, hogy csak kétszer helyezve futott lovak indulhatnak. A Buda­pesti dijban a 3j kg. os pöualitás ezentúl oly lovakra is vonatkozik, a melyek 50,000 K értékű versenyt nyertek (2400 m.-es vagy hosszabb távolságra). A tizenkettedik napi hosszú handicap 1600 m.-só változott. Az utolsó napon az I. oszt. eladóverseny első dija 4000 K-ról 5000 K-ra emelkedik, mig a Sashegyi dij engedményei 6 kg.-ig tágulnak. Az őszi meetingen a Soroksári dijban, a Gö­döllői dijban, a Pásztor-dijbau nyeretlenek 4 kg. eugedményt élveznek. A Prince of Wales han­dicapban a kvalifikáczió enyhébb lett s e futás­ban oly lovak futhatnak, a melyek a nagy pá­lyákon 3000 K értékű bármily versenyben he­lyezve voltak. Ugyanez áll a Kétévesek őszi nagy handicapjáról, a Háromévesek nagy lian­dicapjáról, az Októberi bandicapról, a Totalisa­1913. január, 17. teur-liandicapról. A Zuglói dij távolsága 2000 m,-ről 1100 m. re változott, nyeretlen lovak itt is 4 kg. engedményt kapnak. Az I. oszt. eladó­verseny első dija 4000 K-ról 5000 K-ra emelke­dik. A Monori dijban nyeretleneknek ezentúl 5 kg. engedmény jár. Az alagi meetingen egy uj nap lévén,- uj föl­tétellel is találkozunk. Igy a Dunakeszi dij vál­tozott alakot öltött és 10,000 K-ás korteherver­senyként mutatkozik be. Érdekes a propozicziókba szúrt az a módositás, hogy az előző évek­ben nyert versenyekért kétszeres pönalitás jár. Uj futás a Dömösi handicap (5000 K 1000 mt.), kétéveseknek, a melyek már helyezve futottak'. Az 1914. évi propozicziók sorában némi vál­tozást látunk a Király-dij pönalitásánál: a 80,000 K-s határ (5 kg. túlsúly) 70,000 K-ra vál­tozott. Uj alakban jelenik meg az 1915. évi Kozma emlékverseny. A 10,000 K-s versenyek pönalitásánál eddig tudvalevőleg kétévesek 2{, báromévesek 1 kg. túlsúlyt vittek. Most mind a' két évjárat egyenlő elbírálásban részesül (2J kg. túlsúly) s ugyanez az ujitás lép életbe a 20,000 K-s határnál (3J kg. túlsúly). A 40,000 K-s ver­senyt nyert lovak pönalitása oda változott, hogy ezután 40,000 K össznyeremény után 5 kg., 70,000 K-s össznyeremény után 7 kg. pönalitás jár. A 2J kg.-os engedményt viszont oly kétéve­sek is megkapják, a melyek még nyeretlenek. Jaromir. Helyik volt a legjobb 2, 3 és 4éves? Helyik volt a legjobb 2, 3 és 4éves? Helyik volt a legjobb 2, 3 és 4éves? A legjobb kétéves : Mosci Ksiaze A legjobb hároméves : Póker A legjobb négyéves: Líra Jlu. Dubomirski László. Helyik volt a legjobb 2, 3 és 4éves? A legjobb kétéves: Mosel Ksiaze A legjobb hároméves: Bony A legjobb négyéves: Alpenrose Dr. Plósz Béla. Br. Springer Gusztáv ezúttal magyarul küldötte be Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Ha azt kér­válaszát, a mely igy hangzik: deznék tőlem, hogy melyik a legszebb leány Hogg melyik n legjobb három és négy- Budapesten, biztos feleletet tudnék adni, de éves, nem tudom. A legjobb kétévesnek ha feltett kérdéseikre szerény véleményemet Electorl tarlom. ugy nyilvánítom, hogy : Jaromir, Kokoro, talán Viuid, ugy ez csak találgatás. Tehát : A legjobb kétéves: Jaromir A legjobb hároméves: Kokoro A legjobb négyéves : Vivid Issekutz Gyula fhdn. (Br. Sprint/er Gusztáv.)

Next

/
Thumbnails
Contents