Vadász- és Versenylap 56. évfolyam, 1912

1912-11-21 / 107. szám

EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet, Az Drlovasok Szövetkezete, A vidéki versenyegyletek, A Budapesti Polo Club, Az Országos Agarász Szövetség s az összes lótenyészbizottmányok hivatalos közlönye. Előfizetési ára : Magyarországra: félévre 20 korona; negyed­évre 12 korona. Más országokra: félévre 25 korona. Az elő­fizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-lap» kiadóhivatalához (V., Vadász-utcza 26.) czimezendök. 107. szám. Telefon szám: 657. Budapest, 1912. csütörtök, november 21. Távirati czim: Versenylap, Budapest. 56. évfolyam. Megjelenik a budapesti, alagi, prágai, kottingbrunni és bécsi lóversenyek ideje alatt minden versenynap előtt, egyébkor hetenkint egyszer. TELIUÉREK ÉS uersepek. Mirobolant színe. (Egy kis mendelizmus). A szürke szia öröklődéséről a közelmúltban megállapíthattuk azt a tényt, hogy azt az adott ivadék csakis apjától, vagy anyjától kaphatja. (Esetleg persze miDdkét szülő szürke lehet.) Az a felfogás, hogy atavizmus előfordulhatna, hamis. Érdekesnek tartom itt Mirobolant szinpedigreejét közölni, a mely világosan mutatja a szürke szin öröklődését. Mirobolant apja Le Sancy, a mely a szürke szint anyjától, Gem of Gemstöl kapta örökségbe, az utóbbi pedig apjától Strathconantól. Strathconan anyjától veszi át a szint, mig az utóbbi viszont apja Chanticleer révén jutott hozzá. Igy megy a vonal tovább Whimen, Droneon, Master Roberton, majd a női ágra átugorva Spinsteren, a Sir Peter­kanczán stb. keresztül, a Jfey«h«s-kanczáig, a melynek anyja Othello nővére volt, s a melynél a méneskönyv már nem jegyzi föl a szint. Bizto­sak lehetünk azonban benne, hogy ez a kancza is szürke volt s ezt apjától Crabtól örökölte, a mely viszont Alcock Grey Arabianjától vette át. Ezzel eljutottunk volna az utolsó ménesköuyvi adatig. (G. St. B. Vol. I.) Hasonló képet kapunk, ha egy másik, pályáink­ról ösmert szürke: Nena Sahib pedigreejét vagy a derbynyerő Tagalieét vizsgálgatjuk. íme, Mirobolant vonala. Mirobolant 6 Le Sancy 4 Gem of Gems 4 Strathconan 11 Souvenir 11 Chanticleer 23 Whim 23 Drone 2 Master Robert 7 Spinster 7 Sir Peter-kancza 7 i Bab 7 Speranza 7 Virago 7 i Regulus-kancza 7 i Othello nővóre 7 Crab 9 i Alcock s Grey Arabian A szürke szin örökösödésével foglalkozik dr. Walther egy kis füzetében is és ki akarja mutatni annak bizonyos szabályszerűségét.Walther nézete az, hogy a szürke szin 1:1 arányban öröklődik, vagyis ha egy szürke mént egy nem szürke kanczával párosítunk, az ivadékok fele szürke, a másik fele pedig nem szürke lesz. (Föltéve, hogy nincs domináns szürkével dolgunk, a mely esetben az összes ivadékok szürkék lesznek.) A mendelizmus ma még nem fejtette meg teljesen a szürke szin jellegét, Walther fölfo­gásában azonban semmi esetre se tudok osztoz­kodni. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a német szakiró kísérleti anyaga sokkal kisebb, semhogy abból megbizható statisztikai képet alkothatnánk. Walther a trakheneni méneskönyv III. kötetére támaszkodik, a melyben 6 szürke anyakanczát talál és pedig olyat, a mely mind egy szürke lónak egy nem szürke lóval való párosításából ered. (Ebből az is következne, hogy a szürkének szürkével való párosításából viszont domináns jellegű szürkét kapunk, a mi egészen hamis fölfogás. Pej lónak pej lóval való páro­sítása távolról sem minden esetben fog D D­pejt adni.) Hat kancza nem lehet a helyes vizs­gálódás alapja; a ki a tudományos fölfogást ilyen alapra helyezi, mindig helytelen ered­ményekre fog jutni. E hat kanczának nem szürke szinü apától eredő ivadékai közül 21 szürke, 29 pedig nem szürke volt. (Az eltérést az 1:1 sza­bálytól Walther azzal magyarázza, hogy 8 nem szürkének jelzett ivadék idő előtt kimúlt, ez a szin pedig nem határozható meg korán). Hogy lelkiismeretesen járjak el, átkutattam méneskönyvünk több kötetének szürke kanczáit. Igy az első volument, majd pedig, nehogy egy kancza kétszer szerepeljen, a kilenczediket. Hogy igazságos legyek, a kísérleteket Walther rendszerében végeztem, vagyis csak oly kanczá­kat vettem figyelembe, a melyek szürke és nem szürke szülők párosításából származtak. A Vol. I.-beu 14 ilyen szürke kanczát talál­tam s az ivadékokat természetesen a későbbi méneskönyvekkel is összehasonlítottam, mind­addig, mig az illető kancza kimúlt. Az eredmény ez volt: 16 szürke 33 nem szürke ivadék. A Vol. IX. alapjóra helyezkedve pedig 31 szürke 53 nem szürke ivadékot találtam. Az adatok tehát épen nem felelnek meg Walther fölfogásának. Belőlük azonban to­vábbi következtetéséket levonni, ellentétben német kartársammal, nem lenne bátorságom. A magam anyaga sem elég terjedelmes arra, hogy statisztikai alapot szolgáltasson, azon­felül a kérdés lényege sincs még tisztázva. Itt tehát várnunk kell. Egy dologra azonban ki kell terjeszkednem. Walther füzetével tulajdon­kép azt a mendeli fölfogást kívánja megdönteni, hogy a DR-lovak DR-lovakkal párosítva nem 3:1 arányban örökitik sziuüket. Hogy világosab­ban beszéljek: ha nem tiszta pej lovat (p. o. Persimmont vagy Gagát, Pardont) nem tiszta pej kanczákkal párosítunk, a mendelizmus alap­ján azt kell várnunk, hogy az ivadékok közül három pejre egy sárga essen. Ezt bizonyltja Persimmon is, a mely hat esztendő alatt 99 DR kanczát fedezett s az ivadékok közül 78 pej, 21 pedig sárga volt. Itt is lelkiismeretesen akarva eljárni, kutatás tárgyává tettem Gaga és Pardon ménesbeli eredményeit. És megállapíthatom, hogy Mendel­nek ebben a kérdésben is igaza vau. Pardonnál az adott esetben 1901 óta 50 pej és 16 sárga kanczát találtam a mai napig, Gagánál 70 pejt 20 sárga ellen. (Az eltolódás annak terhére irandó, hogy a DD kanczák karakterét megállapítani néha csak évek hosszú sora után lehetséges s igy DD kanczák kerülhettek a jegyzékbe.) Ha tehát Walther azt irja, hogy a ló tulajdonságai általában 1:1 arányban öröklődnek és nem a domináns és reczessziv fogalmak szabályai sze­rint, egészen hamis uton jár és minden komoly tudományos alap hijján próbálja a mendelizmus értékét csorbitani. A mendelizmus a jövő ló­tenyésztési tudománya, és hogy helyes uton jár, eddigi eredményei is igazoljak. L. E. Statisztikák. A versenyesztendő eseményeinek leghűbb tük­rét nyújtják a statisztikák. A számadatok köny­nyen áttekinthető eredményei tulajdonképen nem egyebek, mint a versenyesztendő krónikája dió­héjban. Alább adjuk az 1912. év statisztikai adatait és pedig istállótulajdonosaink, urlovasa­ink, sik-, majd gát- és akadály-jockeyiuk, az apamének, végül pedig az egyes lovak által elért eredményeket. J. Az istállótulajdonosok nyereményjegyzéke: Az osztrák-magyar monarchia területén lévő versenyegyletek által az 1912-évben körülbelül hat és fél millió korona dij került kiosztásra, a melyekből legtöbbet br. Springer Gusztáv lovai nyerték. 84 győzelem és számtalan helypéuzek­kel együtt 687.215 koronával jutalmazták sport­szerető ownerjük nagy áldozatkészségét. Az illustris sportsman különben 1907-óta folyton a hasonló kimutatások élén szerepelt s az ideivel együtt 6 évben egymásután örvendhet a cham­pionatusnak. Utána a második helyen Mautner V. ur szerepel 400.925 korona össznyeremény­nyel. A többiekre vonatkozólag az alábbi kimu­tatás ad felvilágosítást, a melyben az 5000 K-nál többet nyert összes ownerek nevei fellel­hetők. A jegyzéken 105 tulajdonos nevével talál­kozunk Érdekesnek tartjuk felemlíteni, hogy 5000 K-án alóli össznyereméuyt 177 istálló-, illetve lótulajdonos ért el. Az istállótulajdonos neve h dij Üssznyer. K. Br. Springer G. 84 687215 Mautuer V. ur 44 400925 Dreher A. ur 28 287200. Br. Üchtritz Zs. 16 283340 Szemere M. ur 46 275450 Geist G. ur 46 261845 Hg. Hohenlohe-Oehring. 16 174980 Badesco Gy. ur 28 174420 Br. Rothschild A. 20 173310 Hg. Lubomirski Gy. 28 165030 Egyedi L. ur 37 1641167a Negropontes Gy. ur 22 151115 Gestüt Widzów ; Hg. Lubomirski L. 1» 133890 Dávid E. ur 28 126765 Jankovich-B. Gy. ur 28 116925 Lov. Landau H. 19 112260 Gr. Teleki L. 2 112030 Br. Rothschild J. hdn. 13 106940 Mr. Redgrey 27 95785 W. Schlesinger & Comp. 23 94770 Baltazzi Alex ur 18 92490 Gr. Lamberg H.lov. tbk. 5 78515 Zombory E. urnő 12 748867a Capt. George 10 72040 Rohonczy G. ur 12 71890 Legközelebbi számunk jövő héten, pénteken jelenik meg. — A mai szám ára 4Ü ffiSiér.

Next

/
Thumbnails
Contents