Vadász- és Versenylap 56. évfolyam, 1912

1912-11-13 / 106. szám

1913. november 13. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 627 darabja ä vue őt üldöző falka előtt és talált is, a mennyiben a master a falkát itt leostoroztatván a szarvas be lett fogva ós megmentve. Igen érdemesen ós megemlítésre valóban méltóan működött itt közbe egy ismert honvéd huszár urlovasunk, Siján főhadnagy. Ugyanis a szarvas a meredek partokon korántsem akart partra jönni, hanem a lóról szállt személyzet által üldözve csak fel-le úszott. Siján fhdn. gyors el­határozással bele ugrott az e napon tán alig 4 fokos vizbe ós a válláig érő habokban a szarvaB után ugrott, addig követte, mig sikerült neki azt egy az agancsain át vetett futószárral elfogni. Bár a szarvasnak a patakban történt elérésekor a master kijelentette, hogy azt a falkával nem üldözteti tovább, hanem befogatja, megmenti, hogy tehát a vadászlovaglás már végét érte, Lipót Salvator főher­czeg mégis, a tartós és sebes run után igen érez­hető alacsony hőmérséklet daczára kitartott végig a vadászat e részén is ós az egész vadásztársasággal együttesen tette meg Péterlakon át a Holicsig kerek 35 kilométernyi utat haza, bár a master a lovak kimé­lésére sokat lépésben lovagolt. Útközben Ő Fensége ugy a masterrel, mint a vadásztársaság többi tagjaival is igen élénk beszelgetésbe bocsájtkozván, azt is kijelen­tette,hogy ez nemcsak a legszebb Hubertus-vadászat volt, amelyen eddig részt vett, hanem egyáltalában egyike a legszebb vadászatoknak, a melyet valaha lovagolt. A B. R. T. ma Dabason találkozik. Péntekre Mag­lód (12 30), szombatra Némedi (11) van kitűzve. A B. R. T. pénteki vadászatát hideg, téli időben tartotta meg Forró pusztán. Az éjjelen át megfagyott talaj csak nehezen engedett és helyenként rendkivül sikos volt. A scent rossz. A süly-sápi nádból drawolt róka 15 perczes lassú runt adott. A kis nádból két róka is ugrott. A fölvett line jobb runban, nehéz talajon át vezetett a péczeli határba, majd az erdőbe, a hol 35 perczes run után a vadászatot föl kellett adni. Éjjel újra fagyott és igy a soroksári meet sem ke­csegtetett sok reménnyel. Megnehezítette a vadászatot, hogy a kopók alatt többnyire beszakadt a nádas jégré­tege. A 13-as blanc, a némedi-i covert szintén. A soroksári nádból drawolt róka végre jó iramban Gyál­nak vezetett, ott jobbra fordult s a szőlőkön át Ha­rasztinak fordult. A scent egészen elromolva, a vadá­szatot abba kellett hagyni. Az utolsó run tartama 30 perez. Itt emiitjük meg, hogy a huntsman elbocsáj­tatott a szolgálatból ós helyét T. Hobbs, az eddigi első whip foglalta el. Mimt LOTEHKESZTÉS. Olasz Elemér nr megválta biharvármegyei lótenyész­bizottmányi elnöki tiszttől. Utódául Telegdy József ( orsz. gyül. képviselő urat választották meg. I ^^b^^^w—mmmmmm~— 92117/H—2. sz. 1 I; Kincstári vadászat bérbeadása. A máramarosszigeti m. kir. erdőigazgatóságnak í alárendelt bocskói és gyertyánligeti erdőigazgatósá­gok kezelése alatt álló 53964 k. holdas kaszómezői, I j krajnarikai, szerednarikai ós pusztaplajuczi vadász­j területnek az 1913. január 1-től 1927. deczember 31-ig terjedő tizenöt (15) évre leendő bérbeadása ránt a máramarosszigeti m. kir. erdőigazgatóságnál j folyó év deczember 9-ón d. e. 10 órakor zárt Írás­beli versenytárgyalás fog tartatni. Vadállomány: fővad, őz, vaddisznó, medve. Kikiáltási ár: 10000, 12000, 14000, K (öt-öt óven­kint emelkedőleg) évi haszonbér. Bánatpénz 1400 K. Bővebb felvilágosítás a nevezett erdőigazgatóságnál és a földmivelésügyi ministerium II—2. (vadászati) osztályában szerezhető. Budapest, 1912 november 5. VEGYES. Lapunk a téli seasonban, a mai naptól kezdve, mint rendesen, hetenként csak egyszer jelenik meg. Következő számunk jövő csütörtökön, e hó 21-én hagyja el a sajtót. Hg. Festetics keszthelyi vadászterületén e hó 7 és 8-án tartotta meg körvadászatát. A her­czegen és családján kivül jelen voltak: Trautt­mannsdorf hercaeg és herczegné, Széchenyi Béla gr. koronaőr, Esterházy Pál gr. és neje, Wiudischgrätz Károly herczeg és neje, gróf Károlyi Alajosné, Thurn grófné, Hohenlohe her­czeg, Montenuovo Ferdinand herczeg és Széchényi Andor Pál gr. Az első napon a vörsi fáczános­ban vadásztak, a hol 906 darab vad esett, a második napon pedig a meleggáti fáczánosban, a hol 1870 darab vad esett. Hg. Solms-Braunfels Sándor, az Osztrák Jockey Club igazgatósági tagja, kiutazott Szalo­nikibe. Kiss Károly urat hétfőn délelőtt megoperál­ták a bécsi Löw-szanatoriumban s a két és fél órán át tartó műtét után a beteg állapota valami­vel kedvezőbbre fordult. Merhal ezredes Francziaországba utazott, a hol az osztrák méntelepek részére néhány mént fog vásárolni. Badesco Gy. ur Romániába utazott. Sas ajövó esztendőben Mr. Redgrey, Schreiber J. L. és Zombory Richárd ur lovait fogja első­sorban lovagolni. Hg. Lubomirski László azzal a tervvel fog­lalkozik, hogy az esetben, ha a tavaszszal tény­leg háború törne ki, Mosci Ksiazet Angliába adja trainingbe, a hol a ménnek egynéhány nagyobb kötelezettsége van. Varga Lajos a karácsonyi ünnepek után ki­utazik Olaszországba, a hol a január végén kez­dődő versenyeken lovagolni fog. Egyedi Arthur ur lovai elhagyják a Webb­istállót, s H. Milne gondozása alá kerülnek. Webb ennek következtében, minden valószinüség sze­rint, visszamegy Angliába. Hg. Lubomirski György még megmaradt lo­vait, köztük Barteket, Monte Garlot, nov. 18-án árverezik el Tatán. C. Plannernak az Union-Klub versenytechni­kai bizottsága megadta az engedelmet, hogy Németországban trainirozhasson. Planner német lapok jelentése szerint Hoppegartenben, mint Haniel ur trainere telepszik le. Bankárt kötelezni fogják a Przedswit-handi­capra és a Marcbfeldi dijra. Hotárt két évi időtartamra a Mühlhofi ménes szerződtette. A fiatal lovas második claimját a Vivian-istálló kötötte le. Javorinka és Vöröstorony Beenson Tamás gondozása alá kerültek. Évát a jövő esztendőre elsősorban a Király­dijra veszi kombináczióba istállója. Britannia keddi futásával befejezte verseny­karrierjét s ménesbe megy. A King Bob-kanczát, mint azt már jeleztük, History fedezi. Seagullért Lazareff M. ur, az ismert orosz istállótulajdonos 30000K-s ajánlatot tett, a melyet azonban Badesco György ur nem fogadott el. Gr. Kinsky Zdenko évesei J. Reeves gondo­zása alá kerülnek. Az Osztrák Jockey Club jövő évi propozi­czióiban az a törekvés fog kidomborodni, hogy a gyöngébb kaliberű lovaknak is mentől több esély adassék az érvényesülésre. Ferkét kötelezni fogják a Przedswit-handi­capra, azonban a ménnel elsősorban a March­feldi dijra pályázik istállója. Az utóbbi verseny­ben a mént Winkfield lovagolja. Pomponius Egot és Ginistrellit eladták Orosz­országba. A német versenyseason e hó 18-án Straus­bergben záródik be. A grunewaldei pályán esztendőre is 20 ver­senynapottartanak, Hoppegartenben 21-et, Karls­horstban 23, Strausbergben 20-at, ugy, hogy a berlini közönség 84 napon gyönyörködhetik a versenyekben. Lepkét (Galaor—Kincs) eladták Oroszországba. Urlovasaink közül az idén Folis fhdn. lett a Champion. 77 győztest vezényelt át a czélon. Istálló tulajdonosaink közül az idén br. Sprin­ger Gusztáv ért el legjobb eredményt. A fekete vörös dresz ugyanis 84-szer ment át győzelme­sen a czélon s az első dijak, továbbá a hely­pénzek összesen 687.215 K-át tesznek ki. Spinozza gr. Esterházy K. hdn. tulajdonába ment át. 200,000 K-ra biztosította hg. Lubomirski L. Mosci Ksiazet. Peribée kolikában kimúlt. Carslake tartja az idén a sikverseny-jockeyk között a championatust, 356 lovaglása közül 92-szer volt első. Tiszti versenyek a Rákoson. A fővárosban állo­másozó lovasezredek, a központi lovasiskolával ós a 4-ik tüzérdandárral együtt vasárnap jól sikerült ver­senyt tartottak a rákosi gyakorlótéren. A legnagyobb érdeklődést ezúttal is az állami mének mérkőzései keltették. Baleset is történt: a 10. huszárezred aka­dályversenyében az öreg Matchboy elbukott és lábát törte. A részletes eredmény ez : I. Akadályverseny állami mének részére. 4800 m. 78 kg. Győztes: az állami nevelésű Kozma 21. (Deésy-Hosszu G. fhdu.) Szolgagyőr—3. Hunkár Gy. ur nevelése (Dobokay B. száz.) 2., Deszk 1. Gerliczy F. br. méneséből (Kovács J. fhdn.) 3. II. A 10. huszárezred vadászversenye. 6000 m. Vezette: Klepsch-Kloth Alajos ozr. Indult 26 lovas. Győztes: Burian M. száz. 5ó Lyguria. Boronkay K. hdn, 2,,. Hertelendy M. száz. 3. III. Az 1. honvédhuszárezred akadályversenye. 4000 m. Győztes: Bossányi-Havas T. fhdn. id; s k Csalogány, Lenek B. fhdn. 2., Perczel M. hdn. 3. IV. A cs. és kir. 4. tüzérdandár vadászversenye. Falka után, körülbelül 5400 m. Master : Kreisler száz. Iiidult 18- lovas. Győztes: König fhdn. id. p k Erz., Mildner fhdn. 2., Jandeschek hdn. 3. V. Bábolnai mének akadályversenye. 4000 m. 78 kg. Siglavy V—13S Valerian Zs. fhdn.)' 1., Siglavy V —6 (Péntek Z. fhdn.) 2., Hamdani—Semri 1—8 (Dobokay B. száz.) 3. VI. 1. honvédhuszárezred vadászversenye 5000 m. Vezette: Porster L. alezr. Győztes: Szelke J. fhdn. id; p k Ott, Gombár T. hdn. 2,, Pentz B. száz. 3. VII. A 10. huszárezred akadályversenye. Tavi T. hdn. 5é p k Só (Styx—Cassiopeia) 1., Issekutz Gy. fhdn. 2., Kozma M. fhdn. 3. VIII. Akadályverseny állami méneknek. 4800 m. Ozora 5. 6é p m Fenék után. Gyérei R. ur nevelése. Lovagolta Tookos Gy. fhdn. 1., Durczás— Nonius 1. (Mozöliegyes), (Kovács I. fhdn.) 2., Sárvár 3. (Lajos bajor herczeg ménese), (Rády I. fhdn.) 3., North-Star XI—12. (Mezőhegyes), (Valerian Zs. fhdn.) 4. A gát- és akadályverseny-jockeyk közül Kol­lár aratott az idén legtöbb győzelmet. 16-szor győzött a zászlók közötti mérkőzésekben, mig riválisa, Szente csak 15 győzelmet mutathat fel. A Free-Handicap következőkép osztályozta a legjobb angol kétéveseket, megjegyezve, hogy Mautner V. ur St. Maurája 39$ kg.-ot kapott. Craganour 59 Sanquhar 53 Shogun 56 Harmonicon 52% Waiontha 55'/« Golden Sun 52'/« Rock Flint 55 Vs Amulet 52% Sleipner 55 Day Comet 52% Louvois 54% Radiant 52% A telivérek között az idén Kokoro mutat­kozott a leghasznosabbnak; össznyereménye 126,960 K-t tesz ki. A legjobb franezia kétévesnek sokan Isard II.-öt, a Prix Saint Firmin győztesét tartják. A szürke mén erősen hasonlít apjára Le Sama­ritainra, a mely most Argentiniában fedez. A jó képességű kétévesnek, a melynek nevével való­színűleg gyakran fogunk találkozni a jövö év klasszikus küzdelmeiben, alább adjuk pedigreejét: Atlantic 3 Thormanby 4 Le Sancy 4 Atlantic 3 hurricane 3 Le Sancy 4 Gem of Gems 4 Stratbconan 11 Gem of Gems 4 Poinsettia 4 Doncaster 5 Stjckwell 3 Clementina 2 Doncaster 5 Marigold 5 Clementina 2 Clémence 2 Newminster 8 Clémence 2 Eulogy 2 Arbitrator 27 Solon 23 Kilwarlin 9 Arbitrator 27 True Heart 27 Kilwarlin 9 Hasty Girl 9 Lord Gough 12 Hasty Girl 9 Irritation 9 Galopin 3 Vedette 19 Flitters 1 Galopin 3 FI ing Duchess 3 Flitters 1 lerne 1 Hermit 5 lerne 1 Shannon 1 Laptulajdonos cs felelős szerkesztő : LÖVIK KAROLY. M. kir. földmivelésügyi minister. L

Next

/
Thumbnails
Contents