Vadász- és Versenylap 56. évfolyam, 1912
1912-08-26 / 73. szám
1912. augusztus 26. 451 zott. Ebből pedig, joggal hihetjük, hogy ugyanezt a tudást fogja mutatni hosszabb távolságokon is. A győztes újra'/elhívja, figyelmünket apjának Beregvölgynek apaméni qualitására is, amelyet mihamar legjobb belföldi apaménünknek tekinthetünk. Jó versenyt futott Oiséáu is', Carslake alatt korrigálván Király-dijbeli szereplését és most már megállapíthatjuk, hogy ottani légyözetése tisztán lovasának tudható be. A négyévesek közül a kitűnő kondiczióban levő Éva futott jól, csak fe'jhosszal maradt le harmadiknak Oiseau után ; a negyedik helyet a most oly jó Jávor foglalta el. A nehézkes Mirage , melynek konditiója mi kivánnivjüót sem hagyott hátra, továbbá Bartek, a mely fáradtnak látszott, egy pillanatig sem jutottak szerephez. A többieknek már eleve nem sok keresni valójuk.volt a futásban. A Kétéves nyeretlenek handieapjában Janek vaskeze juttatta Bowlit győzelemhez, nyakhosszal vervén meg a későn kibontakozni tudó Sachert. Jól futott a versenyben Cocos és Rothe Resl. A másik youngster-mérközésböl a nagy qnotát nyújtó Peri került ki győztesként. A nyerő és a helyezettek tudását, miután a közepes Donon kiviil pozitiv formájú ló nem vett részt, nem lehet még megállapítani. Valószínűleg a jobbak közé tartoznak, miután Don már az üt első harmadán meg volt verve. A Háromévesek eladó handieapjában Fair plag váltotta be győzelemre jó esélyét; itt Gellért forma alatti' szereplését kell csak megemlítenünk. Az utolsó futásban a Welter-handicapban a szintén jó esélyű Sclavin győzött Chinin és az utolsó métereken ellankadó Pajtás II. ellen. Munstert nagy súlya nyomta el. A budapesti tizedik nap. A keddi versenyeknek a Budapesti dij lesz a fő érdekessége, a melyben néhány jobb stayerünk móri össze erejét. Az Ujoncz-vcrsenyre, sajnos, csak két youngstert köteleztek, de annál nagyobb mezőnyt gyűjthet startjához az Augusztusi handicap. Ezeken kivül a Hároméves nyeretlenek versenye, az 1500 méteres távolságú Kétévesek handicapja, egy Eladóverseny és egy mértföldes távolságú Handicap egészítik' ki a programmot. A Hároméves nyeretlenek versenyében Bad Boy teheti le maidenségét, ha a kemény ellenfélnek Ígérkező Brennerpasst meg tudja előzni a czólban. A Kétévesek handieapjában Gyöngyszem, Lovacskám, Marion és Puica a chanceos lovak. Nem indultak esély nélkül Ladro ós Mocarz sem. A Budapesti dijra hat telivér nyert kötelezettséget: két hároméves és négy idősebb ló. A két hároméves, Pokér és Bartek, egyenlő suly alatt mérkőzne, közülük Pokert tartjuk a jobbnak. Sajnos, mind a két a ló Btartja valószínűtlen. Az idősebb lovak közül Chilperic a figyelemre méltó ló, igy valószínűleg az ő nevéhez fog fűződni a verseny sorsa. Ezeken kivül bárfnely kombattáns győzelme meglepetést jelentene. Áz Augusztusi handicapot Theodora 11. Dyerheti meg Pesztonka ellen, ha kifutja a Mező-dijban mutatott formáját. Rajtuk kivül Fürge, Peribée, Maillart és Minister is chancenál vannak. Az Ujoncz-versenyt a Negropontes-istálló jobb hirü kétévese, Tudor nyerheti meg egyetlen ellenfele, Pepik ellen. Az Eladók versenyét Fandango, Fagyöngy vagy Romulus nyerheti meg, bár Du is frontban végezhet. A mértföldes távolságú Handicapban Dalnok, Szememfénye és Munster lehetnek elől. Jól kell azonban Üapagedlnek és Éalsettonak is futnia. Meglepetést Veinard okozhat. Programm. Budapesti versenyek 1912. Nyári meeting. Tizedik nap. Kedd, augusztus 27. 3 001. Hároméves nyeretlenek versenye. 3000 K a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. Táv. 2000 m. (8 aláirás.) 1. Gr. Batthyány E. s m Bad Boy 68 2. Dreher A. ur s m Brennerpass 58 3. Egyedi L. ur s m Castor 58 4. Föld A. ur s m A Sport 58 5. Geist G. nr p k Laska 3000 54% G.Horváth K. ur s m Ecséd 58 7. W. Schlesinger & Comp, s her Lamoral 58 Tip: Bad Boy—Brennerpass 3-30 II. Kétévesek handicapja. 3000 K a- győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv 1500 m. (33. aláirás.) 1. Zombory E. urnő s m Lovacskám 60 2. Br. Springer G. stp m Apart 59 3. Geist G. ur p m Tánczos 59 4. Mr. Redgrey stp k Vendetta 58 5. Gr. Pálffy J. p m Don 56'/, 6. Bamberger I. ur p m Vöröstorony 5fi% 7. Gr. Berchtold L. s k Mireille ' 55 8. Dobozi ménes p k Furfangos 54% 9. Egyedi L. ur p m Ladro 54 10.Hg. Lubomirski Gy. p m Árpád 53% U. Costandache M. ur p k lzus 53'/, 12. Mautner V. ur s m Lord 53 13. Dávid E. ur p k WeiU 53 11 Egyedi A. ur s k Kikirics 52 '/ 2 in.Gestüt Widzów p m Mocarz 52'/, 16. Rohonczy G. ur stp m Zabfaló 52% 17. Borbély Gy. ur stp k Gi/öngyszem 51% 18. Hg. Pálffy M. s k Kohlröserl 50 19. Zentral-Reit-Institut p k Marion 48% 20. Negropontes Gy. ur p k Puica 48 21. Arlóy István p k Gyerünk csak! 44 22. Zentral-Reit-Institut p k Follia 43 Tip: Gyöngyszem—Lovacskám—Marion 4 00 III. Budapesti dij. 10000 K a győztesnek, 1500 K a 2-iknak, 600 K a 3-ikuak. Táv. 2800 m. 3é ós id. mének ós kanczáknak. (6 aláirás.) 1. Gr. Berchtold L. 4é s m Vivid 2. Dreher A. ur 6é stp m Sapristi 3 . 3é stp m Póker 4. Hg. Lubomirski Gy. 3é p m Bartek 5. Br. Springer G. 4ó s m Chilperic 6. Szemere M. ur 4é p k Csalfanna Tip : (Poker)— Chilperic 435 IV. Augusztusi handicap. 6000 k. a tcsnek, 1500 k. a 2-iknak. 500 k. a 3-iknak. 1000 m. 3é és id. lovaknak. (32 aláirás.) 1. Mautner V. ur 4ó p k Fürge 2. Mr. Adrién 3ó p k Fabel 3. Br. Üchtritz Zs. 4é p m Beg pardon 4. Br. Springer G. 5ó p m Granville 5. W. Schlesinger & Comp. 6ó p m Quos 6. Negropontes Gy. ur 4é s k Theodora 11. 7.Br. Springer G. 3é p k Batilde 8. Baltazzi Alex ur 4ó s k Fury 9. Jankovich-B. Gy. ur 5ó stp m Winnetou 10. Dávid E. ur öé s k Pesztonka 11. Geist G. ur 3é p m Dara 12. Br. Springer G. 3ó p k Peribée 13. Egyedi L. ur 4é s k Robinette 14. Br. Rothschild A. 3é p m Minister 15. Horváth K. ur 6ó s in Maillart 16. Rödey Rezsó 3é stp k Szaracén 17 Lov. Landau H. 4é s m Magánzó Tip: Theodora II,—Pesztonka 4 55 V. Ujoncz verseny. 10000 Ka győztesnek, 1500 K a 2-iknak, 500 a 3-iknak. Táv. 1100 m. 2é cont. méneknek. (2 aláirás.) 1. Negropontes Gy. ur s m Tudor 2. Szemere M. ur p m Pepik Tip : Tndor 5 20 VI. Eladók versenye. 2000 K a 300 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. Táv. és 4é cont. lovaknak. (9 aláirás.) 1. Arlóy István 3ó s k Álcza 6000 55% 2. Dávid E. ur 4ó p her Falieri 2500 56 3. Egyedi L. ur 4é s m Romulus 7000 62 4. Gr. Esterházy B. 4é p k Borbolya 4000 56'/., 5. W. Schlesinger & Comp. 3é p k Du 3000 49% 6. Zangen I. ur 3é p k Fagyöngy 2000 47% 7. Zombory E. urnő 3é s m Fandango 7000 59 Tip : Fandango— Fagyöngy—Romulus 5 50 VII. Handicap. 3000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3é és id. lovaknak. (25 aláirás.) 1. Negropontes Gy. ur 6é p m Munster 63 2. Hg. Hohenlohe-Oehringen 3é p m Laudanum 62 3. Badesco Gy. ur 3ó s m Zoltán öl % 4. Szemere M. ur 4é s m Falsetto 56 % 5. Br. Üchtritz Zs. 3ó s k Párta 55»% 6. Rohonczy G. ur id. stp her Togo 55 7. Hg. Festetics 3é s m Dalnok 54 8. Tápiószentmártoni ménes 3ó s k Szememfénye 53 9. Br. Springer G. 3é p k Grasse 52 10. Horváth K. ur 6é p her Napagedl 51 11. Geist G. ur 3ó p m Csavargó 48% 12. Horváth K. ur 4ó p k Bliktri 48 18. Föld A. ur 3é s m A Sport 47 14. W. Schlesinger & Comp. 3é s her Lamoral 45 15. Hg. Festetics 3ó s k Siréne 43 16.Rődev Rezső 3é p m Veinard 42 Tip: Dalnok— Munster— Napagedl 62 58 55% 55% 62 60% győzTáv. 60% 60 57% 54',/» 54% 53'/» 53 53 52% 51% 50 48% 48% 47% 45% 4-5 41 Maillart 56 56 győztesnek, 1000 m. 3ó Hg. Festetics kiutazott a baden-badeni versenyekhez. Gr. Festetics György és br. Twickel jelen vannak a baden-badeni versenyeken. Oettingen ur tegnapelőtt meglátogatta Kisbért és Lesváron, Perváton is látogatást tett. A német főlovászmester tegnap este Napagedlbe utazott s onnan hazatér. A nálunk látott telivér mének közül első sorban Slieve Gallion nyerte meg tetszését. Badesco Gy. ur 1200 K-t adott egy, a káposztásmegyeri versenyekre kitűzendő tiszteletdíjra. Landluft legközelebb a September StutenRennenben fog starthoz állani. Itt emiitjük meg, hogy Landluft nem fut a Jubiläums-Preisban és kétes starter a St. Legerben és valószínűleg az Austria-dijra nyer előkészítést. Beregvölgy, az ászári ménes kiváló stadionja, méneskarrierje alatt a mai napig ivadékaival 1.143,351 K-t nyert. Az Augusztusi handicap mezőnye : Fürge Korb Fabel Janek Beg pardon Gulyás Granville v. Batilde Carslake Quos Varga Theodora II. Ferguson Fury ? Winnetou Miles Pesztonka Pretzner Dara Smejda Robinette Schuster Minister Guttmann Maillart Painter v. Brools Szaracén ? Magánzó Ungszorg Oberweidenből tegnap Chilperic és Batilde érkeztek a városligeti istállókba. Az alagi telivérárverést szerdán délután 3 órakor tartják meg. Ezúttal is nagy és értékes anyag kerül kalapács alá. Az évesek sorát Egyedi Lajos ur lotja nyitja meg, szám szerint 6 darab, a melyek közül, a pedigreet tekintve, a Spearmint— Majális-kancza volna leginkább megemlítésre méltó. Spearmint az utolsó angol telivér, a melynek a ritka Derby-Grand Prix double sikerült és Majális tudvalevőleg a Kincsem vérét jelenti. A Gouvernant—Santoy-kanczacsikó származási táblája is sokat igérő. Gróf Teleki József tulajdonából egy szép pedigreejü Sorrento —Cfi'o-méncsikó keriil árverésre; Clio tudvalevőleg az anyja Fényes Bogárnak. Milne Fred két évese közül az amerikai nevelésű Ormondale-ivadék tarthat érdeklődésre számot. Br. Solymosy László Glenamoy-esik ója Grimaldi II. sokat igérő féltestvére, mig gr. Almásy Imre és Borbély György ur közös tulajdonából Acté féltestvére kerül eladásra, a mi magában elég ajáulólevél. A Szt. Istváu-dij-nyerő Szélcsend egy évesét bocsátja az árverésre gróf Károlyi Gyula, mig H. Milne három angol nevelésű évessel szerepel a jegyzéken. Gróf Esterházy Pál a gyors Idylle egy éves méncsikóját adja el. A pettendi kiváló ménes 11 csikót jelentett be Alagra, s nem kell mondanunk, hogy a származási táblák szakszerűek. Különösen figyelemre méltóknak látszanak : a Kincsem-wérü Pipere kanczacsikója Balsarrocli után, két Slieve Gallion-méncsikö, egy Robert le Diable-kancza Play or Playböl és a kitűnő pedigreejü Nóta egy N/yx-ivadéka. Az idősebb lovak közül Dreher Antal ur anyakanczái érdemelnek megemlítést. Dolomit pénteken vereséget szenvedett a Fürstenberg-Memorialbau. Az Ard Patriclc-xnén a második helyre szorult a franczia Sarrasin mögött, a melynek azonban öt fontot adott. A nyerő Macdonald II.—Sarabande-méu.t istállója mindig nagyra tartotta, bár a versenyseason elején csak helyezésekkel tudta magára vonni a figyelmet. Sarrasin ezután május elején, Saint Cloudban megverte a derby-távon Kabreiollest. Legutóbbi szereplésekor a mén Vichyben nagy stylusban megnyert egy 3000 méteres futást a jóképességü Bonbon Rose ellen, azonban keresztezés miatt disqualifikálták. Dolomit egyébként hátsó csüdjón erősebb sérülést szenvedett a versenyben. A Naphegyi dijra (5000 K. 1600 m.), a mely a csütörtöki nap bevezető száma, a következő telivéreket kötelezték: 3ó Heros 3ó Várnagy 3ó Munkás 4é Slatin Pasha 3é Au 3é Gaydeburowa 51 51 52 57 49% 4 9% 3é Nándor 3é Minister 3ó Zergebak 3é Barna legény 3é Szememfónye 53 51 53 58 49% Smutny szombaton állott másodszor a sorozó bizottság előtt, azonban a belföldi nem vált be. Az Erzsébet királyné-dij befutása : Landluft 1 Mirage 6 Oiseau 2 Bartek 7 Éva 3 Verona 8 Jávor 4 Bony 9 Auwinkel 5 Saucy Girl a Hammonia-Preis előtt a Preis von Grabenbeu fog starthoz állani, a melyben súlya 53 kg. Sweety Pretzner alatt starthoz áll a Kettős Ivadékverseuyben. • Verona legközelebbi startjául az AmaranthusRennent vette kombinácziőba istállója. A Budapesti dij mezőnye : Vivid Janek Sapristi Varga Chilperic Carslake Csalfanna Smu.. y Nándor a meetingen vagy a Naphegyi dijban, vagy a Visegrádi dijban fog starthoz állani.