Vadász- és Versenylap 56. évfolyam, 1912

1912-08-12 / 67. szám

1912. augusztus 10. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 413 A budapesti második nap. Minden tekintetben meg lehetünk elégedve a második nap két jobban dotált versenyének sportértékével. Az egyikre, a Háromévesek nyári nagy handicapjára, jobb képességű lovak nyertek kötelezettséget s az állva­maradottak számából következtetve nagy mezőnyre ós a jó sulyelosztás folytán érdekes és tanulságos finishre van kilátásunk. A Nyári kísérleti verseny alkalmat nyújt néhány jobb kétévesünknek rá, hogy erejüket a derby-óvjárat képviselőivel összemérhessék. A második nap első futásában a Hároméves nye­retlenek versenyében az idei formák mérlegelésével Cocasse, Brennerpass és Lamoral a számbavehető pályázók, mult évi formája pedig Eost hozza előtérbe. Jelöltünk Cocasse a megbizliatlan Brennerpass olőtt. A 2500 méter távolságú Handicapban Falsetto, Akácz és a kis sulyu Rex lehetnek elöl a finishben. A Háromévesek nagy handicapjának — a Solymári dijban aratott győzelmének formáját tekintve — tu­lajdonképen Kate volna a pickje, de mivel a Gouver­Hími-kaneza utóbbi futásainál ezt a formát nem tudta igazolni, nein tudunk iránta felmelegedni. Utána Al­penveilchen, Magali, Erikönig és Titan a kedvezően elbirált lovak, mult évi formáját tekintve pedig eleget engedett a liandicapper-bizottság Gäteuxnak. A Nyári kísérleti versenyben a háromévesek közül Oiseau, Lumperl és Ferke között várható szoros finish. A kétévesek sorából a Lomniczi handicapban mutatott emelkedő formáját tekintve, Claratól vár­hatunk jobb futást. Miután hároméves flyereink jó klasszist reprezentálnak, Oiseaut ós Lumperlt jelöl­jük Clara olőtt. A Kétéves nyeretlenek versenyére kötelezett young­sterek sorából Imme, Rabló, Tiroler, Át •va ós Cham­pion mutattak eddig értékelhető formát. A felsoroltak közül Tiroler és Champion számára mutatkozik némi kis papirelőny. A kötelezettek sorában azonban tizenöt sötét kétéves nevét találjuk, melyeknek'nem kell so­kat tudniok, ha az emiitetteket meg akarják előzni a czélban. A Kétévesek eladóversenyében a Mautner-istálló lova, a tűrhető formájú Pricle of Gomba lesz valószínű­leg fölényben Puica és Kréta fölött. Számításunkat leghamarabb az eddig jobb társaságban futó Epsom búzhatja keresztül. A Weltor-handioapnak Sclavin, Csóka, Pajtás II. ős Fair play a kedvező sulyu pályázói. Nem szaba­dult kedvezőtlen sulylyal Ivoire sem. A felsoroltak közül Sclavintól. Pajtás ll.-töl és Fair plnyt.ól vá­runk jó futást. Programm. Budapesti versenyek 1912. Nyári meeting. Második nap. Kedd, augusztus 13. 3 00 I. Hároméves nyeretlenek versenye. 3000 K a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. Táv. 1600 m. (13 aláirás.) 1. Badesco Gy. ur s k Chinin 55% 2. Bamberger I. ur s k Anyuczi 55% 3. Dreher A. ur s m Brennerpass 57 4. Egyedi L. ur a m Castor 57 5. Föld A. ur s m A Sport 57 6. Br. Harkányi J. p k Eos 557, 7. Horváth K. ur s m Ecséd 57 8. \V. Schlesinger & Comp, s her Lamoral 57 9. Söllinger R. száz. s m Tadmor 57 10. Br. Springer G. s m Cocasse 57 11 . • s k Sooja 557. 12 Mr. C. Wood s k Wasserscheu 557» Tip : Cocasse—Brennerpass— Eos 3 25 II. Handicap. 3000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 2500 m 4ó és id. lovaknak. (12 aláirás.) 1. Szemore M. ur 4é 8 m Falsetto 60 2. Br. Üehtritz Zs. 5é s m Bombardon 57 3. Bamberger I. nr 6é s k Tili 11. 53 4. Geist G. ur 5é stp k Akácz 487, 5. Egyedi L. ur 5ó p her Rex 45 Tip: Falsetto­Akácz 4 00 III. Háromévesek nyári nagy handieapja. 10000 K a győztesnek, 2000 K a 2-iknak, 600 K a 3-iknak. Táv. 1500 m. (39 aláirás.) 1 Negropontes Gy. ur p m Mokan 62 2. Hg. Hohenlohe-Oehringen p m jbaudanum 577, 3. Mr. Adrién p k Fabel 56 4. Badesco Gy. ur s m Zoltán 547, 5. Negropontes Gy. ur s k Kate 52 6. Mautner V. ur p m Erikönig 51 7. Geist G. ur p m Dara 50 8. Zombory E. urnő s m Fandango 497 2 9 Hg. Festetics s m Dalnok 49 10. Br. Rothschild A. p m Minister 49 11. Lov. Landau H. s m Titan 49 12. Gr. Meran J. p k Au 487, 13. Br. Üehtritz Zs. s k Párta 48 14. Dobozi ménes p m Buzogány 477, 15. Capt. George p k Alpenveilchen 47 16. Br. Harkányi J. s m Abdul 46V 2 17. Egyedi L. ur s k Magali 46 18. Hg. Lubomirski Gy. p ni Sezam 46 19. Gr. Batthyány E. p m Gáteux 457, 20. W. Schlesinger & Comp, s k Elegie 45 21. Jankovich-B. Gy. ur p k Visz 45 22. Balatoni ménes p in Vocativus 44'/, 23. Br. Springer G. p k Grasse 437, 24. Horváth K. ur s m Ecséd 41 Tip : (Kate)—Alpenveilchen—Erlkönig 4 30 IV. Nyári kisérleti verseny. 10000 K győztes­nek, 1600 K a 2-iknak, 600 Ka 3-iknak. Táv. 1000 m. 2ó'ós 3é cont. mének ós kanczáknak. (ÍL aláirás.) 1.Hg. Festetics 2é stp k Clara 517 2 2. Geist G. ur 36 p m Dara 63 3. Hg. Hohenlohe-Oehringen 3é p m Lumperl 63 4. Mautner V. ur 2ó s m Retract 53 5 . 2ó s k Angelica 517, 6. Negropontes Gy! ur 36 s m Good Morning 63 7. Rohonosy G. ur 2é f k Mumus 517 2 8. Br. Springer G. 3ó p m Oiseau 63 9 2é p m Opponent 53 10. Szemere M. ur 2ó p k Sumurun 517, 11. Zombory E. urnő 3ó stp ui Ferke 63 Tip : Oiseau—Lumperl— Clara 5 05 V. Kétéves nyeretlenek versenye. 5000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 1000 m. (31 aláírás.) 1. Baltazzi Alex ur stp k Imme 547 2 2. Gr. Batthyány E. s k Perlekedő 517 2 3. Gr. Berchtold L. s m Újhold 56 4. Dávid E. ur p m Fajankó 56 5 . p m Rabló 56 6. Dobozi ménes p m Hangos 56 7. Dreher A. ur s m Piccolo 56 8 . p m Tiroler 56 9 . stp k Kapstadt 547, 10. Egyedi A. ur s k Némber 54% 11. Fáy-Halász G. ur p k Gem 54% 12. Geist G. ur s m Trakta 56 13. Hg. Hohenlohe-Oehringen s m Stradivari 56 14. -—— p k Mora 547 2 15. Jankovich-B. Gy. ur p m Jós 56 16. Lov. Landau H. s m Lieblos 56 17. Losonczy E. ur p m Wolfram 56 18. Mautner V. ur s k Árva 547» 19 . stp k South Carolina 54% 20 . p her Verkanntes Genie 56 21. Negropontes Gy. ur s m Editor 56 22. -— s k Irys 547, 23. Gr. -Pálffy j'. p m Don 56 24. Hg. Pálffy M. s k Kohlröserl 547, 25. Rohonczy G. ur s 111 Champion 56 26 . stp m Zabfaló 56 27. Söllinger R. száz. stp m Fresco 56 28. Br. Springer G. p in lstvánffy 56 29. Szemore M. ur s m Moshack 56 30. Gestüt Widzów s m Madej 56 31 . p k Mitra 54 V» Tip: Tiroler —Champion 5 35 VI. Kétévesek eladóversenye. 2000 K a győz­tesnek, 300 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. Táv. 1000 m. (15 aláirás.) 1. Arlóy István p m Billegény 2000 51 2 . p k Leányvásár 2000 49% 3. Badesco Gy. ur s k Columba 2000 497, 4. Dávid E. ur p k Derű 3500 54 5. Dreher A. ur p k Epsom 2000 497» 6 . s k Rothe Rest 3000 527» 7. Egyedi L. ur stp k Robot 2000 49% 8 . s her Will go 2000 51 9. Mautner V. ur p k Pride of Gomba 2000 49% 10. Negropontes Gy. ur p k Puica 3000 52% 11. Péchy A. ur p m Casimir 11.4000 57 12. Mr. Redgrey p k Kréta 2000 497, 13. Gr. Wenckheim I. s k Ottawa 2000 497, 14. Zontral-Roit-Institut p k Marion 2000 497» Tip: Pride of Gomba— Puica— Kréta 6-05 VII. Welter-handicap. 3000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 1100 m. 3é és id. lovaknak. (24 aláirás.) 1. Negropontes Gy. ur lé 9 k Theodora 11. 61 2. Horváth K. ur 6ó s m Maillart 607, 3. Rődey Rezső 3ó stp k Szaracén 597, 4. Dávid E. Ur 3é p k Sclavin 57 5. Lov. Landau H. 3é p 111 Katapila 547, 6. Hg. Lubomirski Gy. 56 p k Bella donna 537, 7. Zangen I. ur 5ó p m Bursak 527, 8. Gr. Batthyány E. 4ó stp m Csóka 527, 9. Egyedi A. ur 36 p k Sármány 527, 10.Badesco Gy. ur 3é p k Biserta 51 11. Horváth K. ur 4é p k Bliktri 51 12. Bamberger I. ur 4ó p k Natasa 51 13. Geist G. ur 4é p m Pajtás II. 51 14. Badesco Gy. ur 3ó s k Chinin 507, 15. Arlóy István 3é s k Álcza 50 16. Mr. Brown 4é p k Calville 497, 17. Egyedi L. ur 36 s m Fair play 47% 18. Br. Springer G. 4ó p k Gránica 477, 19. Mr. Redgrey 3ó p k Ivoire 47 20. Egyedi A. ur 3é stp her Nótárius 45 Tip: Sclavin—Pajtás II.— Fair play Bayardo, Lemberg, Carpathian* Lady Londonderry idei pályakérdése ez volt: «Három-három, legjobban, illő kanczát keresni Bayardohoz, Lemberghez és Carpathianhoz». A kér­dés teoretikus jelentőségű és legföljebb teoretikus megoldást kaphat; a pedigreeizmus ma csak papi­roson tudja az okszerű nevelés előfeltételeit megállapítani s a természettől függ, hogy a vér­áramokuak papiron kidolgozott vegyítését bioló­giailag is megerősítse. Ezek előrebocsátása után, nézetem mindenekelőtt az, hogy a ki­jelölendő kanczák nemcsak divatos vérüek, kell hogy legyenek s ne csupán a számrendszeren ala­puló kombinácziót adjanak, hanem a versenytéren bevált telivérek és — lehetőleg —- fiatalok legye­nek. Jelöltjeimet első sorban az angolországi anyag sorában kerestem, miután nem vagyok barátja az anyakanczák messzire való szállítá­sának. De, hogy lehetőleg minden igénynek ele­get tegyek, pótlólag minden egyes ménhez még három-három kanczát fogok megnevezni a franczia, német, magyar, osztrák, vagy más tenyésztési területekről. Amerika és Ausztrália már kissé messze esnek, de a hol szükségesnek tartom, ezekre a földrészekre is kiterjeszkedem. Munkámnál első sorban a következő ménes­könyveket tettem magam elé: General Stud Book, Vol. XXI. Stud Book Frangais, Vol. XV. American Stud Book, Vol. X. G. B. M. K., Vol. XIII. Allg. Deutsches Gestüt-Buch, Vol. XIV. Australian Stud Book, Vol. IX. Lubomirski hg. magán-méneskönyve, 1911. Bayardo. Formái még élénk emlékezetünkben vannak. Kitűnő versenyló volt, szívósságának is számos bizonyságát adta. Apja Bay Ronald 3, tehát egy Hampton-méa egy Galliard-kanczából (Galliard apja tudvalevőleg Galopin). Anyja Galícia, egy Galopin-kancza; Galícia anyja pedig egy Iso­nomy -kancza: Isoletta, a melynek anyja egy Muncaster-kancza. 1. Első sorban oly kanczát kerestem, a mely a Galopin-érhez simuljon. E Galopin-kombmh­czió mellett tekintettel voltam Hamptonru és Galícia fő női vonalára, a mely egyenes irány­ban Queen Maryre vezet. a) Első jelöltem: La Roche (10). Pedigreeje ép oly kiváló, mint versenyformái (Oaks-nyerő). Negyedik remow.jában Queen Maryre visz, mig apja St. Simon, Galopin legjobb fia. b) A kontinensről a franczia La Putat (10), La Plata II. anyját választottam. O is a Queen Mary­családhoz tartozik és pedig Lady Muncas­ter — tehát Galícia nagyanyja — révén. Apja Ladas, Hampton fia; Hampton tudvalevőleg az apja Bay Ronaldnak, Bayardo apjának is. 2. Másod sorban Bay Ronald családját tettem középponttá, különösen a mén anyját Black Duckesst, a már emiitett Galliard-Viuiczíü. Ebből a szempontból indulva ki: a) Anglia anyagából legalkalmasabbnak a mén­hez a kitűnő Cherry Lasst (3) tartom, sőt, azt hiszem, nincs a világon kancza, amely — az adott megítélési alapon — nála jobban illene Bayardo­hoz. Versenyformái kitűnőek (Oaks, 1000 guinea stb.), exterieurje is tetszetős. Cherry Lass nagy­anyja azonos Bay Ronald anyjával: Black Ducliess-szel. A pedigree középpontjában ezen­kívül szép 7s0M0»M/-k0mbinácziót láthatunk (Isin­glass, illetve lsoletla apja). Galopint a leendő csikó pedigreejének mindkét oldalán meg­találjuk. •Olvasóinkat talán érdekelni fogja lapunk szer­kesztőjének alábbi munkája, a melylyel Lady Lon­donderry ismert tenyésztési pályakérdésén az egyik dijat kapta, annyival inkább, mórt benne több, nálunk álló anyakauczával foglalkozik.

Next

/
Thumbnails
Contents