Vadász- és Versenylap 56. évfolyam, 1912
1912-08-06 / 64. szám
400 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. TELIVÉREK ÉS IIERSEH9EK. Apróságok. — aug. 3. ICottingbrunuban megszokott dolog, hogy gyenge képességű eikverseny-lovakból jó gátlovakká avanzsált háromévesekkel a fogadó istállók előszói' eladó jellegű futásokban próbálkoznak meg a zászlók között és igy sikerült coup-t biztosítanak. Idén Látatlannak jutott ez a szerep, egy eddig mit sem produkált Sorrentomónnek, a melynek anyja, Felleg II. annak idején nagyon jó hurdler volt. A hároméves mén szintén jó gátlovat igér, mert az istálló által előre biztosan várt győzelmét abszolút jó stílusban vivta ki, do rendkívül minimális súlya és ellenfeleinek gyenge képessége némileg csökkenti fölényének értókét. Merengő na»y súlyával elég jól tartotta magát az ideges Ginistrellihez, mig a többieknek pillanatra sem jutott szerep. * Alpenrose alaposan cserbenhagyta a papirszámitókat a Preis von Gutonsteinben, a melyet formái szerint kedvező súlyával jóformán el som veszthetett. Ambrosinetól szenvedett veresége tényleg érthetetlennek is látszik és vereségét jóformán csak azzal menthetnők, hogy lovasa kissé korán hozta és igy, bár egy darabig játszi nyerőnek látszott, végül nem állhatott haza. E mellett Alpenroseról különben ugy tavalyi, mint idei tavaszi formájából jól tudjuk, hogy egy meetingen a másodszori kisérletnól már sohasem tudta igazolni olső magasabb formáját és ez a körülmény most szintén befolyásolhatta a kanczát. Ambrosine viszont ma njra bécsi látszólag hihetetlenül magas formájának megfelelően szerepelt, tehát jobban, mint Alagon, vagy idefönt Kottingbrunnban. lieContra-t nem lovagolták erélyesen a harmadik helyért, de papiros ehancoát a többiekkel szemben megvédte és igy némileg mérsékelt kiélezéssel alkalmas a futás elbírálására. Granville messze áll régi formáitól és pillanatra sem jutott szerephez. * Szerencsétlen posiliója miatt szenvedett voresógot Agrár a Kétévesek eladóversenyében és lia hamarább ki tud bontakozni, mindenesetre a mén nevéhez fűződött volna a győzelem. Vendetta ma ismét kissó utolsó jó formái alatt szerepelt, mig Diamantine alkalmas a mezőny beállítására, bizonyítva, hogy lzus némi javulást hozott, de az érte adott 4700 K-ás árral jól megfizette a mai formát uj ownere. * Idén Lira mindössze egyszer tudta még megmutatni tavalyi formáját és pedig a bécsi tavaszi meetingen, do akkor is vereséget szenvedett a kedvező sulyu és sokat javult Britontó,I, mig a Sac-a-Papierkancza azóta messze régi képességei alatt szerepelt. Már a Császár-dij után megírtuk róla, hogy az orosz származású négyéves messze áll jó napjaitól, ma pedig a Preis von Leesdorf után ezt még fokozottabb mértékben megállapíthatjuk a kanczárói. Ellenfelei közül utána papiron Grifnek volt legjobb chancoa a nagy hnndicapbin aratott győzelme alapján és a Pardon-kancza ehhez képest is nyerte versenyét Verona ellen, a melynek mai formáját Seagull és Au praeczizirozzák. E két utóbbi egymáshoz viszonyítva top formáját futotta ki, igy rajtuk keresztül pontosan beállíthatjuk a versenyt. Verona tehát közeledik jó formájához és közelebb talán már teljesen kifutja azt, bár ma még jó fél stonenal alacsonyabb képességet mutatott ennél. Grif egyike legjobb hároméves kanczáinknak és tőle az őszi eseményekben jó szerepet várhatunk. A többiek közül Bati'de forma alatt futott, nyilván a néki nagyon is hosszú táv miatt. * Hosszabb távolságú kétéves versenyekbon mindenkor el lehetünk készülve az előző formák részleges korrektúrájára, mint azt ma a Wioner-Neustádier handicapban is láttuk. Itt p. o. Rungaria futott meglehetősen képessége alatt, kétségtelen (11 csak a táv hosszú volta folytán. Viszont ez a körülmény javitotta Aides helyzetét, bár az is kétségtelen, hogy a Kilcock-mén eminens chancesszal indult és pedig az emelkedő kidolgozást kivúnó Lomniczi handicapban mutatott teljesítménye alapján. Ma a verseny feldolgozásánál, he, a formáját kifutó Liebloson állunk meg, Aidesnél még némi javulást is fel kell tételeznünk és ezzel a /Ú7cűc/c-ivadck igen jó polezra kerül kortársai sorában. Hadd viszont igazolta, hogy legutóbb nem pusztán jó startja miatt győzött rendkivül könnyen és a kancza, mondhatnók, teljes 10 kg.-ot javult, a mióta uj ownere birtokába ment át. A jól próbált Bowlinak pillanatra sem jutott szerepe, újra discreditálva a home trialek értékét, mert a kancza állítólag 2—3 kg.-mal jobb Agrárnál, igy e szerint chaneeszal indult. * Szemere Miklós ur szinei ma a második gát versenyben is elől világítottak és pedig az ismételten rosszul futott Jöszte révén, a mely eddigi rossz ugrásaival szemben most kitűnően vette a sövényekot, igy nem rossz sikformninak megfelelően győznie is kellett. Javult ugrásaival futott kedvezően Governor is, mig Beggar ma annyira sem volt menökedvében, mint legutóbb, Plutokrat pedig rosszul ugrott. Casserolenak chancea daczára pillanatig sem jutott szorep. * Batilde és Dara hatalmas javulást felmutató vonalából végre az utolsó, Jeanne d'Arc is megnyerte versenyét és pedig oly stílusban, hogy legutóbbi rossz futásának okát kétségtelenül csak lovasa hibájának róhatjuk fel. Ma a kancza körülbelül olyan jó, mint istállótársa Villám, igy Winkfleld alatt eminens súlyával tormészetesen játszva kellett versenyét megnyernie. Mögötte Cliimn erős javulást hozott, Fagyöngy felfutott régi formájához, a képességének megfelelően szereplő Fair playon kivül pedig Inczi futott jobb versenyt. * aug. 4. Gyönyörű idő kedvezett a zárnapnak, igy a sport is méltó befejezést nyújtott. Furfangos papirgyőzelme nyitotta meg az esomények sorát. A Falbkancza ma végre újra igazolta bécsi formáját, a mikor crós munkát adott Lovacskámnak, igy e teljesitménynyel eminens chance is illette meg. Győzelménél különben meg kell említenünk, hogy u kanczán Guttmann kivételesen igen jó lovaglást végzett, rászolgálva a dicséretre. Szakajtó újra a nagy handicapban mutatott teljesítményének megfelelően futott, Bytham is iga zolta legutóbbi pozitív formáját, igy a verseny teljesen megfelelt a papírformáknak, csak Mandragora szerepelt képessége alatt. * Monte Carlo a Preis von Husarenpempelben ujra igazolta hatalmas hurdler képességét, még érthetetlenebbé téve a Schönaui dij után mutatott gyenge teljesítményét, Jonathan viszont bebizonyította, hogy legutóbb erős rumplei'je miatt uem tudta legjobb képességét kifejteni. Marcel ma ismét a várakozásnak megfelelően szerepelt, Lesbos ellenben vezetésre lovagolva sem tudta jobban helyét megállani és a gátvertenypályának most már valószínűleg végleg bucsut mond. * Koppantó a start előtt lovasát levetette és ugy látszott, Baluska már nem is lovagolhatja a mént; a flu azonban mihamar magához jött, végül pedig igen szép vezénylet után győzelemre vitto a Falbivadékot. E mén győzelmének értékét fedi előző formája. Tiroltr ellouben valamivel einelkedően szerepelt utolsóelőtti formájával szemben, igy utolsó formáját körülbelül acceptálni lehet. Árva alkalmas a mezőny beállítására. * Pozitív formák szerint lm.oli ós Raphael indultak jobb esélylyel a Preis von Sehlossban, ám a próbák alapján magasan beállított Helenentali dij eredménye Go-aheadot is előtérbe tolta. A St. Frusquin ivadék azonban nem tudta a várakozást igazolni, elsőnek volt verve és mert a legutóbb messze mögötte végzett Mosci Ksiazet és Robustat is maga eló bocsátotta, kétségtelenül messze első teljesítménye alatt szerepolt. Futásai tehát korántsem szól teljesen a Helenentali dij mezőnyének, különösen pedig a két elsőnek magas képessége ellen, de mindenesetre int, hogy a verseny eredményét nem szabad túlságosan kiélezni, lmok ma kifutotta győzelmének formáját, a mit Petition második helye igazol, hiszen ha hat kg.-ra értékeljük a kancza múltkori győzelmét Koppautóval szemben, a mi helyes is, lmok előtt kellett a czélbau várnunk. Raphael ellenben ujabb javulást hozott és ma feltétlenül egyik legjobb, hozzá még valószínűleg a legjobb ménünk és istállója mindenesetre sajnálhatja, hogy törölte a Helenentali dijból. Mosci Ksiaze közelebb is végezhetett volna a helyezettekhoz, ugyanígy Robustát sem lovagolták ki teljesen. * Szép küzdelmet hozott a jól sikerült súlyelosztású Mödlinger handicap, a mely a most folyton javuló Vocativus zsákmánya lett a szerencsétlen Persist, a formáját szintén kifutó Ingeborg és a kibontakozni nem tudó Ferdusi ellen. KiviilÓk a bezárt Visz és Dummer Kert futott jól, s mindkettő mihamar megnyeri liandicapját. Rosalie helyett Mimit is elég jónak tartotta istállója a győzelemre, igy a kancza minoris ellenfelekkel szemben már lmtodik versenyét nyeri szakadatlan sorban. Az utolsó versenyről annyit, hogy Baby II. engedményével igazolta a Vocativus-vonal emelkedő voltát, mig a kissé erélytelenül lovagolt Granica ma is a szerencsétlen második helylyel volt kénytelen megelégedni, a bécsi Kancza dijboli formájához futó Maqali előtt. sodronyfonatost tűzben zinkezve.vadaslcertek fáczánosok bekerítéséhez. Wien, IV/L, Pressgasse 29. TELEFON : 4144. Graz, Göstinger Maut ós Klagenfurt Postfach 262. Képes árjegyzékek |194. sz Ingyen és bérmentve a legközelebb fekvő irodából. Versenyjelentés. Kottingbrunni versenyek 1912. Tizenkettedik nap. Szombat, augusztus 3. I. Háromévesek eladó gátversenye 3000 K I., 700 IC 11.. 300 K Ili. 2100 in. Szemero M. ur s m Látatlan Sorrento — Felleg II. 55 Smutny 1 Gr. Zichy B. s m Ginistrelli 61$ Fries 2 Péchy A. ur p m Merengő 65 Aylin 3 Gr. Meran J. p k Netler Käfer 57 Kroti7.il 4 Schindler L. ur s m Remus 50 Paul 5 Wodianer B. hdn. s k Répa 58$ Lázár 6 Totalisateur: 10:21. Helyrefogadások: 20:27 I., 20:30 II. A többi ló quotája győzelom esetén: 33 Merongó, 35 Ginistrelli, 163 Nottor Käfer, 211 Répa, 672 Remus. Könyvfogadások: Pari (6) Látatlan, 2$ Ginistrelli ós Merengő, 5 Netter Käfer, 20 Remus ós Répa. Igon könny. 6 h. nyerve, 2 li. 3-ik. A győztes 5100 K-ért visszavásároltatott. Versenyórték: 2990 IC I., 2710 IC II., 290 K HL, 2140 IC a versenypónztárnalc. Idő: 2'45. Látatlan kalauzol Merengő és Ginistrelli előtt, mig a többiek elmaradnak. Áz utolsó gátnál Ginistrelli felmegy a vezető Sorrento-méi\ üldözésére, azonban reá már veszélyes nem lehet s végül igen köny • nyen hat hosszal vervo marad. Merengő két hosszal hátrább harmadik tesz. Netter Käfer negyedik. II. Gutensteiul dij. 5000 IC I., 1000 K II., 500 K III. 140) m. Badesco Gy. ur 6é s k Ambroslne Mindig— Ambrosia 56 Smojda 1 Capt. George 4ó p k Alpenrose 58$ Varga 2 Geist G. ur 4ó s m Re-Contra 55 Janek 3 Glaser A. ur 5ó p her Whisky 56 ICorb 4 Gr. Meran J. 5ó p her Bánk-bán 56 Winkfleld 0 Br. Springer G. 5ó p m Granville 55 Carslake 0 Totalisateur: 10.54. Helyrefogadások: 20:34 I., 20:26 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 17 Alpenrose, 70 Re-Contra, 96 Granville, 119 Whisky, 140 Bánk-bán. Könyvfogadások: 1$ reá Alpenrose, 2$ (2$) Arabresiue, 5 Re-Contra, 6 Bánk-bán ós Whisky, 7 Granville. Küzdelem után | h. nyerve, 5 h. 3-ik. Versenyórték: 4970 IC I., 970 IC II., 470 K III, 240 IC a versonypónztárnak. Idö: P30. Ambrosine ugrik el a vezetéssel Ue-Contra előtt, valamivel hátrább Alpenrose és, Granville galoppoznak két társuk előtt. Kétszáz méterrel a czél előtt Alpenrose is javit poziczióján, azonban a küzdelem után háromnegyed hosszal nyerő. Mindig-kanc7.il mögött a második helyre szorul. Re-Contra öt hosszal hátrálb okkupálja a harmadik helyet Whisky előtt. III. Kétévesek eladóversenye. 3000 K I., 400 IC 11. 1000 m. Dávid E. ur p k lzus Blocksberg- Isonix 49 Baluska 1 Mr. R"dgrey stp k Vendetta 56$ Schuster f Zangen I. ur p k Diamaidive 51$ Szilágyi f Dobozi ménes p m Agrár 55$ Janek 4 Badesco Gy. ur s k Columba 49 Gulyás 0 Dreher A. ur s k Rothe Resl 51$ Varga 0 Mautner V. ur p her Marokko 46$ Guttmann 0 Nowotny L. ur stp k El Kantara 49 Painter 0 Zontral-Reit-Institut p k Follia 56$ Pretzner 0 Totalisateur): 10:107. Helyrefogadások: 20:60 I., 20:41 Vendetta, 20 74 Diamantine II. A többi ló quotája győzelem esetén: 27 Agrár, 48 Vendetta, 80 Columba, 82 El Kantara, 100 Rotho Resl, 104 Diamantine, 240 Follia, 440 Marokko. Könyvfogadások: 1$ Agrár, 4 Columba ós Vendetta, 5 El ICantara, 5 (6) lzus, 6 Diamantine és Rothe Resl, 10 Follia, 12 Marokko. Erős kllzd. után i öv. fejh. nyerve, holtverseny a 2-ik helyre, röv. fejh. 4-ik. A győztest megvette 4700 K-ért Constandache M. ur. Versenyértók: 2990 K I„ 615 IC a két 2-ik mindegyikének, 1020 IC a versenypénztárnak. Idő: 10í'/ l o. Rothe Resl és Diamantine kapnak leghamarabb lábra, mögöttük Agrár, Vendetta és lzus galoppoznak Columba előtt. A távoszlopnál Vendetta, lzus és Diamantine mennek frontba, majd oldalt Agrár is javit helyzetén s a négy kétéves szorosan egymás mellett halad a czél felé s végül lzus erős küzdelem után rövid fejhosszal magához ragadja az elsőséget a holtversenyt futó Vendetta ós Diamantine elten, mig Agrár rövid fejhosszal negyedik lesz. IV. Leesdoríi dij. Kanczaversony. 6000 K I., 1000 IC II., 500 K III. 2000 m. Gr. Zichy A. 3é s k Grif Pardon—Gretchen 48} Gulyás 1 Hg. Festetics 4é p k Verona 54$ Pretzner 2 Badesco Gy. ur 3ó p k Seagull 52$ Smejda 3 Gr. Meran J. 36 p k Au 46 Guttmann 4 W. Schlesinger & Comp. 3é s k Elegie 48} Painter 0 Br. Springer G. 36 p k Batilde 48$ Schuster 0 — 3ó p k Grosse 48$ Kozuch 0 Gestiit Widzów 4é p k Lira 59$ Winkfleld 0 Totalisateur: 10:39. Helyrefogadások: 20:28 I., 20:38 II., 20:33 III. A többi te quotája győzelem esetén : 27 Lira, 52 Seagull, 82 Verona, 108 Batilde és Grnsse, 131 Au, 166 Elegie. Könyvfogadások: 3 (3$) Grif, 3 Líra és Seagull, 6 Batilde, 8 Ali, 10 Elegie és Verona, 12 Grasse. Bizt. 1 h. nyerve, 1 h. 3-ik. Versonyérték: 6000 IC I., 1000 IC II., 50) IC 111., 400 IC a voreenypónztárnak. Idő: 2T0 6/i„-