Vadász- és Versenylap 56. évfolyam, 1912

1912-05-20 / 35. szám

1912. ju niu s 10. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 255 zettek is erősen chancenál voltak a különben jól sike­rült handicapban, mig kiviilök Character, a handicap pickje futott még jó versenyt. Ez utóbbi mén rövidebb távon legközelebb bizonyára megnyeri handicapját. * Nem sok kommentárt kiván az Alagi-dij, mert a verseny teljesen a várakozásnak megfelelően folyt le. Feltűnőbb változást itt, a várható képpel szemben, mindössze Jago kitűnő futása hozott, e mén javulá­sának konstatálására azonban Lan mellett My boy szereplése is határozott alapot nyújt, mert e mén leg­utóbb mindössze fejhosszal maradt el a Matchbox­ivadéktól, mig ma hosszak voltak köztük. Jago jó futása tehát nem diszkreditálja a verseny eredmenyé­nek realitását, csak a mén határozott javulását je­lenti. My Boy szereplése ellenben most már végleg bebizonyította,' hogy Azuiánnak a Nemzeti Hazafi­dijban aratott győzelme tulajdonképpen nem volt oly nagyjelentőségű, mint azt az első pillanatban hihettük. Most még valószínűbbnek látszik, hogy Kokoro, vala­mint Heros teljesen reális eredményt értek el a Kettős ivadékversenyhen Azután megverésével ós a Falb­mént nem szabad tulmagasra taksálnunk. Bony viszont mai játszi győzelmével újra bizonyítékát adta klasszisának, a mely őt az évjárat legjobbjai közé helyezi és a Király-dijban való rossz szereplése felett most már végleg napirendre térhetünk. Bartek alkal­mas a verseny elbírálására, épp ugy Lan is, igy az előbbi mén vereségét nincs ok mentegetni, íme Bony pedigreeje : Bona Vista 4 Bend Or 1 Doncaster 5 Stockwell :t Bona Vista 4 Bend Or 1 Doncaster 5 Marigold 5 Bona Vista 4 Bend Or 1 Rouge Rose 1 Thormanby 4 Ellen Home 1 Bona Vista 4 Vista 4 Macaroni 14 Sweetmeat 21 Bona Vista 4 Vista 4 Macaroni 14 Jocose 14 Bona Vista 4 Vista 4 Verdure 4 King Tom 3 Bona Vista 4 Vista 4 Verdure 4 Mayboom 4 Fancy 5 Matchbox 22 St. Simon 11 Galopin 3 Fancy 5 Matchbox 22 St. Simon 11 St. Angela 11 Fancy 5 Matchbox 22 Match Girl 22 Plebeian 11 Fancy 5 Matchbox 22 Match Girl 22 Fusee 22 Fancy 5 Finesse 5 Pásztor 7 Cambuscan 19 Fancy 5 Finesse 5 Pásztor 7 Lady Patroness 7 Fancy 5 Finesse 5 Full Speed 5 Chevron 11 Fancy 5 Finesse 5 Full Speed 5 Weatherbeaten 5 • Mumus kétségtelenül a legjobb eladóverseny-győztes volt eddig a kétévesek közül, ezt már nyerése után kifejtettük, még inkább igazolta azonban a feltevés helyességét a Doria-kancza most, a mikor a kétéve­sek versenyében jó lovakat hagyott maga mögött. Különösen 0' Du abszolút rossz futása vet jó fényt a nyerőre, de eléggé bizonyítja elfogadható képességét Missive is, a mely legutóbb szintén kitűnően futott. A nagy favorit Primissima ellenben aligha oly jó ló, legalább ma, mint istállója hiszi, mert bár négy­száz méteren rendkívül sebes volt, végül egészen visszaesett. * Nagy favoritként állott Tragopan a Nyeretlen két­évesek versenyében a starthoz, ám a mén csak meg­lehetős nehezen győzött a végre teljesen istállója várakozásának megfelelően szereplő Iola ellen. E forma meglehetősen keveset jelent, a mit bizonyít Nelson he­lyezése is, de a Beregvölgy-mén még nagyon zölden futott ós legközelebb sokkal jobb szereplést várunk tőle. * Nina a Kétévesek eladó versenyében a papírnak megfelelően győzött Diamantine és Midi ellen, e futás tehát nem kiván kommentárt, mig a Welter­handicapról annyit jegyezhetünk fel, hogy Bomola javulás, illetve mult évi formájának visszanyerése révén könnyen győzött a legjobb Bursak ellen, mig a papirtip Szaracént és Pannoniát nem lovagolták ki teljesen a helyekért. A budapesti tizenegyedik nap. A klasszikus mérkőzések hosszú sorozatát nyújtó budapesti tavaszi meeting kedden ér el utolsó napjá­hoz, melynek programja nemcsak hogy nem áll az eddigiek alatt, sőt (az előbbi években kiirt több kisebb dotáczióju Államdijak helyett kiirt) 30,000 koronás Allamdijjal méltóan s igen érdekesen zárja be a meetinget. Az emiitett mérkőzésen kivül a mórtföldes távú Kerepesi-dij, a Leányfalvi-dij, a 10,000 koronával dotált Zár-handicap és a kétévesek részére kiirt Ruperra-dij a jelentősebb versenyek. Á Kerepesi-dijban több jó képességű hároméves mérheti össze erejét. Legjobb teljesítményük után ítélve Minister, Quarnero és Outing az esélyes lovak. Némi küloldali esélye van Coupe d'Ornak. A Leányfalvi-dij kötelezettjei, Rézangyalátot kivéve, majdnem azonos esélylyel indulhatnak. Idei formája után Magalit jelöljük Visz előtt. A 30,000 koronás Államdijat a kötelezett teli­vérek nevei fölötte érdekes mérkőzéssé avathatják. A ma legjobb háromévesnek tartható Poker, a nagyot javult Barna legény és esetleg Jacquemart mérkő­zése oly jó idősebb lovakkal, mint Briton ós Chil­peric, ujabb erőpróbája lehet a hároméves évjáratnak. A Király-dij eredménye pillanatnyilag ugyau nem a legkedvezőbb szinben tünteti fel a derby-évjárat ver­senyképességét, azonban véglegesen pálezát törni a kora tavasszal oly sokat igérő háromévesek fölött természetesen nem szabad és nincs kizárva, hogy a korrekturát már kedden megkapjuk. Póker — egy fonttól eltekintve — korteher alatt találkozik Briton­nal és tizenegy fontot kap a koron kivül Chilpe­rictöl. Ilyen körülmények között, ha csak bécsi, kisebb akczidense nem akadályozza képességének kifejtésében, könnyen kellene az adott föladatot megoldania. Nagy érdeklődéssel lehet Barna legény ós Jacquemart esetleges szereplése elé tekintenünk ; mert ha e mének Britonnal és Chilperickel szemben is meg tudják állani helyüket, ugy egyáltalán-nincs okunk kétségbe esnünk a derby-évjárat viszonylagos képessége felett. A fentiek előre bocsájtása után a verseny valószínű nyerőjét Pokerben látjuk, utána pedig Britont jelöljük. Meg­jegyezzük azonban, hogy Barna legényt csak azért nem vesszük másod sorban kombináczióba, mert, kis súlyánál fogva, az ily hosszú távú versenyekhez szük­séges erősebb flzikumu lovas nom szállhat nyergébe. Egyébként is a mén startja több, mint kétes. A Zár-handieapban a Szemere-istálló lovai (Falsetto és Csalfanna), továbbá Taranto és Sapristi állanak kedvező sulylyal a starthoz. Nincs kisulyozva a meg­bizhatlan Györ, továbbá a kis sulyu Slatin Pasha és Togo sem. Tekintve azt, hogy a Szemere-istálló erackje valószínűleg öt fontos engedményes alatt startól, igy őt jelöljük első sorban Taranto és Sapristi előtt. A Ruperra-dij ban jókópességii kétévesek mérkőzhet­nek. Clara, a br. Springer-istálló küldöttje (Jacotot vagy Missive), továbbá a Rohonczy-istálló lovai (Champion vagy Mumus), végül lola és O'Du talál­kozása a kisebb dotáezió daczára is érdekes mérkőzést helyeznek kilátásba. Jelöltünk Clara, melynek idei két futása elég hü lónak mutatja a Robert le Diable­kanczát. Hozzá a br. Springer-istálló küldöttjót várjuk legközelebb. A Nyeretlen kétévesek eladóversenyóben Galiba, Sabina, Pipiske és En háté a jobb esélyű youngs­terek, mig a negativ formájú lovak közül Tábortól, esetleg még Gondolától várhatunk jobb futást. Jelöl­jük Galibat, Pipiske és Sabina előtt. A keddi napot, egyúttal a tavaszi meeting utolsó napját, a Vigasz-handicap zárja be, a melyben Zoltán, Giddy Girl, Nem ós Balmoral részére lehet papiron valami kis előnyt kiszámítani. Jól áll súlyban Inva­riable iq ós csakis azért nem vesszük első sorban kombináczióukba, mert már két izben is hasonló cbanceszal állhatott volna starthoz, még sem indult. Tipünk Nem, Zoltán előtt. Programm. Budapesti versenyek 1912. Tavaszi meeting. Tizenegyedik nap. Kedd, május 21. 3 00 I. Kerepesi dij. 5000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 1600 in. 3ó lovaknak. (9 láirás.) 1. Egyedi L. ur s k Magali 49 2. Geist G. ur p m Csavargó 50 1/ 2 3 Péchy A. ur s m Nándor 55 4. Br. Rothschild A. p m Minister 55 5. Br. Springer G. s m Springer 50 V, 6. Szemere M. ur s m Outing 55 7. Br. Üchtritz Zs. s m Quarnero 507, 8. Gr. Wenckheim D. s m Budávát 54 9. Gestüt .Widzów s k Coupe d'Cr 49 Tip: Minister­Quarnero 3-25 II. Leányfalvi-dij. 5000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 1800 m. 3é és id. beif. és német kanczáknak. (4 aláirás.) 1. Egyedi L. ur 3ó s k Magali 50 2. Jankovich-B. Gy. ur 3é p k Visz 53 3. Mautner V. ur 5ó s k Piroska 64 4. Rohonczy G. ur 4é p k Rézangyalát 58 Tip: Magali—Visz 3 55 III. Államdij. 30000 K a győztesnek, 4500 K a 2-iknak, 1500 K a 3-iknak. Táv. 2500 m. 3ó ós id. beif. mének és kanczák számára. (12 aláirás.) 1. Dreher A. ur 4é s k White clover 56'/ a 2 . 3ó stp m Póker 48 3. Geist G. ur 4é p k Lekvár 54 4. Capt. George 6ó p m Kahlenberg 64 5 . 4ó p k Sophienalpe 54 6. Mautner V. ur id. p m Mony 57'/, 7. Negropontes Gy. 4ó p m Unbedacht 55'/ t 8. Br. Rothschild A. 4ó stp in Briton 587, 9. Br. Springer G. 4ó s m Chilperic 63 V 2 1Q. 3ó s m Jacquemart 47 11. Szemere M. ur 3ó p m Barna leqény 45'/ a Tip : Poker—Briton 4 25IV. Zár-handicap. 10000 K a győztesnek, 2000 K a 2-iknak, 600 K a 3-iknak. Táv. 2000 in. 3é és id. lovaknak. (26 aláirás.) 1. Negropontes Gy. ur 4ó p m Unbedacht 64 2. Dreher A. ur 4ó s k White clover 64 3. Szemere M. ur 4ó s m Falsetto 597, 4. Gr. Meran J. 4é p k Győr 58 5. Dreher A. ur 6ó stp m Sapristi bl í! i 6. Mautner V. ur id. p m Mony 56 7. Br. Springer G. 4ó s m Merryman 55 8. Tápiószentmártoni ménes 6ó s m Szomszéd 54'/ a 9. Szemere M. ur 4é p k Csalfanna 537, 10. Br. Harkányi J. óé p m 7aranto 50 11. Péchy A. ur 3é s m Nándor 48 12. Mautner V. ur 4é p m S atin Pasha 47 13. Rohonczy G. ur id. stp her Togo 43 V 2 14. Egyedi L. ur 3é p m Golconda 427, 15. Gr. Arco-Zinneberg M. 4é p m Spezi 41 16. Egyedi L. ur 3ó s m Balmoral 39 Tip : Szemere-ist. -Taranto—Sapristi 4-55 V. Ruperra-dij. 5000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 900 m. 2é mének és kanczáknak. (9 aláirás.) 1. Baltazzi Älex ur s k Iola 54 7 a 2. Hg. Festetics stp k Clara 57 3. Geist G. ur p k Rétes 54% 4. Jankovich-B. Gy. ur p k O'Du 54'/ a 5. Rohonczy G. ur s m Champion 56 6 . f k Mumus 59% 7. Br. Rothschild A. stp k Primissima 5í lf 8. Br. Springer G. p m Jacotot 58 7, 9 . stp k Missive 547 a Tip : Clara - br. Springer-ist. 5 30 VI. Nyeretlen kétévesek eladóversenye. 2000 K a g.yőztósuek, 300 K a 2-iknak, 200 K a 3-ikuak. Táv. 900 m. (20 aláirás.) 1. Mr. Adrién p k Gondola 4000 53% 2. Badesco Gy. ur s m Allein 2000 52 3. Bamberger I. ur s k Lu'i 2000 50V, 4. Gr. Batthyány E. s m Galiba 4000 55 5. Dávid E. ur p k Derű 2000 507 a 6 . p k Pipiske 4000 53 7 a 7. Egyedi L. ur s k Barika 4000 53 7 a 8 . pkft háté 2000 507, 9 . p k Per 2000 507, 10. Jankovich-B. Gy. ur p k Irén 2000 507, 11 . p k Sabina 2000 507, 12 Mautner V. ur sz m Tábor 2000 52 13. Milne F. ur s k Bcrgina 2000 507, 11. Rödey Rezső p k Mavourneen 2000 507, 15. Rohonczy G. ur p k Poite bonheur 2000 507, 16. Dr. Schlesinger V. s k Kokarde 2000 507, 17. W. Schlesinger & Comp, p m The Third 2000 52 18. Mr. C. Wood s m Murád 2000 52 19 . p k P. ease 2000 507, Tip: Galiba—Pipiske- Sabina 6 00 VII. Vigasz-handicap 3000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 1100 m. 3é és id. lovaknak. (37 aláirás.) 1. Br. Üchtritz Zs. 4é s m St, Gilgen 67 2 Negropontes Gy. ur 6é p m Munster 657, 3. Baltazzi Alex ur 3ó p k Nem 57 4. Hg. Lubomirski Gy. 5ó p m Bezigue 567 a 5. W. Schlesinger et Comp. 4é p m Lirnik .54 6. Egyedi A. ur 3é p k Sármány 54 7. W. Schlesinger et Comp. 6é p in Wetter 54 8. Hg. Lubomirski Gy. 3ó s k Giddy Girl 53 9. Dreher A. ur 3é p k Invariable 517, 10. Horn A. ur 4é p k Apoplexy 497, 11. Egyedi L. ur 3ó s m Balmoral 48 12. Mr. Redgrey 3ó p k lvoire 47 13. Badesco Gy. ur 3é s m Zoltán 46 14. Br. Neimans R. 4é p her Polydore 457, 15. Br. Springer G. 4é p k Granica 447 a 16. Dávid E. ur 4é s in Róna 447, 17. Bamberger I. ur 4é p k Natasa 43 Tip: Nem—Zoltán— Giddy Girl A kisbéri telivércsikó-árverés. Szerdán tartják meg Kisbéren az éves csikók árve­rését, a melyen ezúttal 13 yearling k rül kalapács alá. Valamennyi a ménes saját nevelése. A csikók ugy származás, mint küllem tekiutetében, miuden igényt kielégítenek és nyilván nagy érdeklődós fog irántuk mutatkozni. A katalógust végig lapozva, első­nek egy Gaga— Valus-mén szerepel, a mely a párat­lan Rouge Roser a inbred és az oly sokszor kitűnően bevált Galopin— Bend'Cr kombiuácziót adja, az anyai oldalon pedig kettős Queen Mary-eret. A Dunure vagy Pardon után Miss Cronjeból származó kancza Hermitre inbred, mint mondani szokás, a colt-nick elve szerint. A jó Pocahontas­alap is ügyeimet érdemel. A Pardon— Toll Gate-mén ismét Rouge Rosera inbred, s e mellett Marsyast is önmagára ojtja. St. Simonra támaszkodik a Slieve Gallion—Styriá­mén, a mely a második, illetve negyodik remowban hozza meg o nagy mént és szépen kapcsolja össze az Isonomy— Vedette-v onalakat. A Cicero—Prignitz-kancza Patiencet juttatja eszünkbe, miután dédanyja Podagra, vagyis a feno­menális kancza anyja. A pedigree Bend' Orra és Hamptonra épült, a melyek a negyedik generáczió­ban adnak érdekes crossokat. Igen szép származási tábla, a minthogy a pedigreek általában elsőrangú szakember művei. A Bona Vista— Sorbonne-mén papiron azoknak fog tetszeni, a kik az outbred hivei. A kitűnő franczia kancza áramaihoz nehéz nálunk megfelelő m°nt találni és Bona Vista is inkább csak előkelő egyedei révén, mint «tudományosan» illik hozzá. Mindenesetre helyes, hogy a ménes azok igényeivel is számol, a kik a beltenyésztésnek nem nagy barátai.

Next

/
Thumbnails
Contents