Vadász- és Versenylap 55. évfolyam, 1911

1911-02-04 / 5. szám

1911. február 10. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 67 ORSZÁGOS L OTKN YESZTKS, A félvér-méneskönyv. A félvér-méneskönyvről irott czikkeink — mint azt számos, hozzánk intézett levél bizo­nyltja — örvendetes visszhangot keltettek te­nyésztőink körében és a szaksajtóban is. Az előbbiek sorából a mult héten közzétettük Ráth József ur érdekes fejtegetéseit, most pedig öröm­mel konstatáljuk, hogy a kérdéssel a Köztelek, legnagyobb gazdasági lapunk is beható czikk­sorozatbau foglalkozik. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a félvér-méneskönyv megte­remtése felette kívánatos, s hogy ez a fő garan­cziája a tiszta tenyésztésűik, a külkereskedelem föllendülésének, a modern pedigreestika érvé­nyesülésének. Ezen a módon álljuk el továbbá útját a hidegvér és általán • a nem rokon vér beözönlésének a meleg vér territóriumaiba s itt kapjuk meg a biztosítékot rá, hogy az úgyneve­zett használati lovak s velők együtt a «Zufalls­productok», a tenyésztés véletlen termékei, hát­térbe szorulnak. Sajnos, utóbbi időben itt, ott, nálunk is kisérleteztek heterogén kert sztezések­kel s ily módon állítottak elő nehéz, nagy csontú, úgynevezett sulyhordó lovakat, a milyeneket német vevők szoktak keresni. Hogy ezzel a ma­gyar ló reputácziój mnk nem sokat használtunk, ép oly világos, mint az, hogy ilyen lovakból csikót nevelni nem szabad. A mi a félvér-inénesköuyv részleteit illeti, Ráth József urnák kétségtelenül igaza van, midőn több al-csoportot kiván látni: igy ügető, earossier és hátasló részére. A Köztelek t. czikkirója még tovább megy és az állami tenyésztést véve zsinórmértékül, a kisbéri, a Furioso-Northstur, a Nonius jellegűek stb. részére kiván külön-külön vezetendő méneskönyveket. Attól félek, hogy, ha egyszerre ily sokat kívá­nunk, semmit sem fogunk elérni. Már magában véve egy ménesköuyvnek a létesítése nagy nehézségekbe ütközik, s meglehetünk elégedve, ha kezdetnek a «nemes lovak méueskönyvét» kivivjuk. Később azután ki lehet építeni a válasz­falakat s disztingválni lehet, sőt kell is. De ma p. o. különbséget tenni a kisbéri jelleg és a végre is szintén angol félvér Furioso-jelleg között még korán volna. A hátaslovakat és a könnyű hintósakat külön­választani szintén bajos. A volt Dőry-féle süt­vényi ménes p. o. bizonyára megérdemelte volna, hogy a nemes hátaslovak közé kerüljön, jóllehet az anyag kocsiban exczellált. Sok más magán­ménesünk van ezen kivül is, a melyeknek lovai akár mint hátasok, akár mint hámosak teljesen megfelelnek. A magam nézete ebben a dologban az, hogy legjobb volna alapul a katonalovat venni. A kis­tenyésztőuek, de sok nagy lónevelőnek is ez az ideális tenyészczélja s nincs oly jó ló, a mely ne lehetne katonaié. Ebben a típusban benne van a jó hunter, a jó luxusló, a könnyű hintós, a használati hátas, a verseny-félvér stb. fo­galma, szóval az all-round-ló, a melyet Magyar­országon évszázadokon át tenyésztünk. Mik a katona-ló kívánalmai? Kellő, de nem túlzott magasság, nemes vér, jó nyeregfekvés, száraz csontozat, erős hát, kifogástalan mar, jó nyak és fej, erös far, szabályos állás, a vonalon való egyenes mozgás, tériölelő ügetés, kisigényiiíég, intelligentsia stb. Ez a ló ép oly jól fog meg­felelni a vadászterületen, mint a harezmezőn, a kocsiban, a lovardában, a díjlovagláson, a park­ban és a gazdaságban. A nehezebb hintóslovak javarészt természetesen kivül maradnak a katona­ló fogalmán, az amerikai alapú ügetők is, a hidegvérüek általában: de, egyszerre mindent megcsinálni nem lehet és az első érdek, a nemes ló részére megteremteni a méneskönyv sánczait. Ismételten hangoztattuk már s ehhez a Köz­telek t. czikkirója — a ki egyébként érdemün­kön felül méltatja e téren kifejtett közérdekű működésünket — szintén csatlakozik, hogy: a félvér-méneskönyv megalkotását nem szabad az államtól várni, hanem azt a tenyésztőkuek ma­guknak kell inauguráluiok. Csak nálunk s okás mindent, a mi nehézséggel jár, az állam nyakába varrni, a külföld tenyésztők régen tudják, hogy a saját érdekük lovaik regisztrálása s hogy az autonómiáknak ép ugy meg vannak a maguk nagy előnyei, erkölcsi jelentőségei, mint a fis­calismusnak. Az állam bizonyára a legnagyobb jóakarattal fogja támogatni a tenyésztők ménes­könyvi törekvéseit, erkölcsileg ugy,- mint anya­gilag. Sőt, az állam szükség esetén imperati­vust is bocsájthat rendelkezésre, kimondván, hogy az állami mének csak méneskönyvezett kauczákkal vehetők igénybe. Hisszük, hogy a félvér-méneskönyv létesítését a legfelsőbb katonai hatóság is propagálni fogja. Hiszen a katonaság eminens érdeke, hogy a nemes ló nevelése fönntartassek, fejlesztessék, s nem nehéz kitalálni, hogy a kincstár a jövő­ben csak oly remondákat fog vásárolni,a melyek törzskönyvezve vannak. Tovább meg) ünk, tudo­másunk szerint, a katonai czélokra fiatal korban vett lovak igen nagy részéről a vezetőségnek évek óta részletes és gondosan kidolgozott pe­digreek állanak rendelkezéséie, a melyek a fél­vér-méneskönyv jelentékeny alapját adnák meg. E két imperativus mellett azonban magáno­soknak, testületeknek, gazdasági egyleteknek stb. is minden lehetőt meg kellene tenni, hogy a törzskönyvezés iránt való érdeklődést, a be­jelentési Kötelezettséget előmozdítsák. Igy ló­kiállitásokon, lódijazásokon, vidéki félvérverse­nyeken stb. csak bejelentett lovak pályázhat­nának, s el kellene várni a Tattersalitól, hogy luxuslóvásárain is csak ilyen lovak dijaztathas­sanak. A nagy lóvásárokat tartó városok (Győr, Székesfehérvár) szintén sokat tehetnének a ne­mes lovak érdekében. Ezek volnának a főszempontok, a melyeketa félvér-méneskönyv megalapításánál nem akar­nánk eltéveszteni ; a részletek kidolgozására még bőven lesz alkalmunk. Kanczabeosztások. Gróf Károlyi Gyula anyahanczái. Gróf Károlyi Gyula nyolcz telivér anyakancza fe­lett disponált kiváló nagy szakértelemmel, az 1911. fedeztetési idényre. Ma Flamme, mely Slieve Gal­lioniól vemhes ós Isola Bona, mely elvetélt Áriam­tól. az idén nem lesznek fedezve. Az erős l-es bel­tenyésztésü jeles Bon Appetit, Bon soir, Napsugár ós Klapka anyja, méneskönyvünk egyik legterméke­nyebb kanczája Maximhoz kerül és a tömör sire erek­kel biró St. ilaclou-mén nagyon jó partnere lehet. A 9-es outsider családhoz tartozó Glory, Széllcsend, Ráday és 48 anyja Gasconyhoz megy, leányával a kiváló Széllcsenddel együtt. Az egykori Szt. Isván-dij nyerő Raeburn-kaucm szép pedigreet ad a Kendal­ménnel, mert a 9-es vér kedveli az l-est, továbbá az ivadék egyénileg inbred lesz Hamptonra s a belte­nyésztést Blair Aihol is erősbbiti. A jó vérű Pumus Slieve Gallionhoz lett beosztva, s a párosítás főjellem­vonása a gerinczen képződő 8-as beltenyésztés, mig Pumus 12-es vérének apaágon Sterling ad választ. Igen szerencsés gondolatnak tartjuk a Rózsabimbó— Adam párositást és bővebb kommentár helyett, itt adják magát az érdekes pedigreet: I Flying Fox 7 Amte 2 Queen's Coonsel 3 Szőke rózsa 20 Ormonde 16 11 Ai geiioa 11 Vampire 7 Galopin 3 Vampire 7 Li o y 7 Clamart 3 Saumur 3 Princess Chaterine 3 Wellinglonia 3 2 Asia 2 Isonomy 19 Striding 13 Isola Bella 19 Silk Plum Pudding 3 3 Indy Go 3 Millerjung 7 Craig Millar 1 Millerjung 7 Nameless Nannie 6 Incognito Buccaneer 14 20 Anonyrna 20 íme a részletes jegyzék: Glory (St. Helen 9—Sheen 2) fed. Gascony 1. Széllcsend (Glory 9—Raeburn 7) fed. Gascony 1. Rózsabimbó (Szőkerózsa 20—Queen's Counsel 3) fed. Adam 2. P„mus (Valuta II. 12—Preferment 2) fed. Slieve Gallion 8. Bon Appetit (Aiguilettel—Chevron 1) fed. Maxim 23. Fulva fed. Pardon 1. Ma Flamme és lsola Bona 1911 ben nem fedeztetnek. Abrakmester kerestetik, a ki már hasonló minő­ségben működött. Ajánlatok «Ab­rakmester» Dunakeszi-Alag. Poste restante. i_ i VEGYES. Lapunkra, a mely immár 55 - ik évfolyamba lép, 1911 január hó else j étől kezdve uj előfi­zetést nyitunk. Felkérjük azont. előfizetőinket, akik­nek előfizetése lejárt, hogy azt a lap pontos szétküldése érdekében mielőbbmegujitani szíveskednének. A lapot il­lető mindennemű küldemények a kiadóhivatalhoz VI. , Lázár­ut cza 16 . szám alá czimzendők. Gróf Széchényi Péter a B. R. T. mastere több heti tartózkodásra Salzburgba ment. Grof Esterházy Miklós Móricz Areachonba utazott. Gróf Lehndorff György neje, szül. Kalnein grófnő tegnapelőtt, 56 evi házas-élet után, 76 éves korában elhunyt. Hg. Taxis M. E. négy évesét az Irinyi pusz­tára adta trainingbe. Lossonczy Gy. ur Nizzába utazott. Gr. Orssich Pál százados szerdán Alagou volt, s megtekintette Kállaynál levő lovait. Mr. Harrison, az ismert angol urlovas az alagi tavaszi meetingen gr. Orssich Pál száza­dos istállója részére fog lovagolni. Mr. Harrison márczius közepén jön Álagra. Fred Miire, a kinek betegségéről legutóbbi számunkban megemlékeztünk, ma elhagyta a bécsi kórházat. Mautner Viktor ur adta le a legtöbb neve­zést az U Sz. három nagy zászlók közti konku­reueziájára, számra nézve tizenhármat. Dr.Fischer H.ur, azismert verseny istállótulaj­donos, 135,000 koronáért megvásárolta Pierrotot, a bécsi ügető derby favoritját. H. Reeves családjával a Semmeringre utazott. Hägen Frigyes ur, az ösmert, jeles német szakiró, e héten ünnepelte meg az Alig. Sport­zeitung keretében eltöltött működésének húsz­éves fordulóját. Hosszú szakirodalmi tevékeny­sége alatt Hagen ur szerénységével, tudásával és ügyszeretetével csak barátokat szerzett ma­gának. Janek Géza ismeretes automobil ügyében a pestvidéki törvényszék esküdtbirósága e hó 26-ára tűzte ki a fótárgyalást. A kir. ügyészség Janeket gondatlanságból okozott emberöléssel vádolja. Adams nejével ma Nizzába utazott. Reimer fhgyot, az ösmert jeles urlovast még őszszel súlyos baleset érte Holicson, a mennyi­ben egy vadászversenyuél elbukott s lova erős sérülést ejtett fején. A főhadnagy hónapokon át nyomta az ágyat, állapota azonban most már határozottan jobbra fordult és a jeles urlovas Meranban üdül. Hyams Angolországbau hamar patrónusra ta­lált. Edwardes, az ösmert színházigazgató nyolcz lovat bizott kezére. Pache senior ezúttal nem adott le nevezést az Alagi nagy akadályversenyre. H. Parry, a hetvenes évek egyik keresett jockeyja Angliában, a napokban 70 éves korá­ban elhunyt. I. Haret, a hálunk is ismert angol gát és akadályjockeyt, a mult szombaton Kempton Parkban az ottani intézőség maga elé idézte, mivel Forerunner JI-öt az utolsó előtti gátnál felpullolta. Hare felvilágosítását az igazgatóság tudomásul vette. Dillon hétfőn Kempton Parkban Red Scottal megnyerte a Mausfeld akadályverseny -handiea­pot, nyolezas mezőnyben. Palóczkirály és Paff, a tavalyi Rákosi dij il­letve az Alagi nagy akadályverseny nyerői, idén is kötelezettséggel birnak a futásban. Kamp, a melyiyel istállója eredetiieg az Alagi nagy akadályversenyt vette kombiuáczióba, nem erre a futásra, hanem a Nagy pozsonyi akadály­versenyre nyert kötelezettséget. Bufelejtö Issekutz Gy. főhadnagy tulajdonába ment át. Dinom Dánom és Álnok, a Przedswit Handi­cap tavalyi, illetve két év előtti győztesei, idén is nevezve lettek e futásra. Bon amié és Eritrea az idei fedeztetési sea­sonban Adammal lesznek párositva.

Next

/
Thumbnails
Contents