Vadász- és Versenylap 55. évfolyam, 1911
1911-05-29 / 36. szám
1911. május 29. Vadász- és Verseny-Lap. 273 dési eszközök hatása azután meglátszik a látogatottságon is, mert bizony voltak verőfényes napok, mikor csak itt-ott lézengett egy kis közönség, melynek nagy részét a hivatalból kivezényelt és mindenféle nemzet egyenruháiban csillogó katonatisztek tették ki. Pedig a látványosság megérte. Tágas tribünök, tetejükön sétánynyal, a honnan gyönyörűen látni az egész pályát s az összes akadályokat. A jury, mint nálunk is, a pálya közepóu áll, de emelvényein ugyanott van az indulók számait feltüntető tábla is, melyet azonban csak akkor húznak föl, ha épen eszükbe jut, különben csak szócsövön kiáltja a közönség felé egy öblös hangú katona. . Az akadályok közül — hogy hosszadalmas ne legyek — csak egyes, nekünk szokatlanabb dolgokat emlitek meg : 1 m. magas fal, melyet ugorva a ló egy 6 — 8 m. hosszú, kb. 40—45° lefelé lejtő oldalra érkezik; ugyanilyen lejtő, melyre felfelé vágtatva a falat a tetőn kell ugrani; 5 m. magas földhányás 45° szögben, felső élen 1 m. magas fal, tehát hegynek ug- rasz és lejtőnek érkezel; irish bank, de a felugrásnál is, leugrásnál is 110 cm. magas korláttal sulyosbbitva; 130 cm. magas (leüthető) korlát, mely után a ló ugyanolyan lejtőre érkezik, mint a fentebbiek; 130 cm. magas és 2 m. széles kapu, ezt átugorva azonnal derékszögben kell fordítani, mert 10 méteren belül egy jókora sövényt kell ugrani ; végül talán még az u. n. «pianoforte» érdemel említést, mely az irish bank-hez hasonlít, de a túlsó oldali leugrás helyett ismét egy fal s mögötte árok van ; ezen akadály visszafelé ugorva természetesen sokkal nehezebb, a mennyiben sok ló a faion nagyot ugrik, nem találja a lábát az aránylag keskeny töltéseu és elejével az árokban, fejével pedig a földön végez. Egy helyen két ilyen fajta akadály van közvetlenül egymás mögé állítva. A legtöbb akadályt elejéről is, visszájáról is ugorják. A mi a versenyek részletes leírását illeti, csak a legeslegrövidebbre akarok szorítkozni, minthogy jelen soraim nem beszámoló természetűek, hanem inkább általános benyomások vázlatai.-—— Az első három napon folyt le a 29 olasz lovasezred mindegyikéből kiküldött 1 tiszt és még 6 lovasból álló lovasjárőrök versenye. E járőröknek teljes felszereléssel 3 nap alatt 250 kilométert kellett megtenniük, negyedik nap d.e. még 30 km. 35 órán belül, majd kb. 4 órával az érkezés után egy 2000 méteres akadálypályán 5 perczen belül végiglovagolniok. A járőrök általában igen jó állapotban érkeztek meg, s a végső próbát is megállották, mert a legjobb idő 4 p. 2 mp., a legrosszabb 4 p. 55 mp. volt. A győztes csapat az olasz király serlegét nyerte. Ugyancsak az első nap kezdődött (és be is fejeződött) az összetett magasugrás: 4 akadály egyenes vonalban egymástól 50—50 méternyire; sövény, fal és két korlát. A hibátlanul ugrottaknak az akadályok fokozatosan emeltettek ; kezdőmagasság 130 cm. 38 induló közül megnyerte 185 cm.-rel Morpurgo báró tartalékos olasz hadnagy (lovagol 110 kilóval) egy idős ir herélten, Casternonen. (Itt jegyzem meg, hogy az összes dijugrási számokban a lovak 9/i0-része importált Írországi ló volt.) E számban öt dij vott, — a győztes 1500 lírát s az orosz czár tiszteletdiját nyerte. Az egyszerű magasugrás csak egy akadályból állt, sövény, s a tetején több leüthető korlát. Kezdő magasság 150 cm., a hibátlanul ugróknak 10—10 emm.-rel emelve. Itt minden ugrás előtt háromszori kitörés volt megengedve, a mit ugyancsak ki is használtak. Ezt azonban nem szabad teljesen elitélni, mert az ilyen óriási ugrásoknál a ló sokszor nem tudja magának teljesen beosztani a távolságot s így mindenesetre előnyösebb, lia még egyszer neki megy, mintha rosszul ugorván el leüti a rudat s kiesik a versenyből. E versenyt Arrivabene gróf olasz főhadnagy 17 éves ir szürkéje «Vissuto» (lovagolta Ubertalli olasz főhadnagy) 220 cm.-t tisztán ugorva nyerte meg. «Vissuto» egy hosszú, sovány ló, szem ellenzőkkel (blinkers); talán a legvadabb állat, mely díjugratáson valaha részt vett. Három ember vezeti be a pályára, folytonos lancade-okkal megy az akadálynak, az olasz ugratási módszernél különösen szokatlan fékezhetetlen vad tempóban.,— de viszont csodálatos ugróképességgel bir. Érdekes, hogy lovasa mindjárt az ugrás után még vágtából leugrik róla, mert rajta ülve a pályán belül úgy sem tudná megállítani. A díjlovaglás csak idegen tiszteknek volt nyitva ; hatan vettek benne részt, az is mind franczia. A hat ló t közül azonban csak kettő volt félig-meddig annyira elkészítve, hogy miná- lunk díjlovaglásra eresztették volna. Kettő közülük valósággal siralmas képet mutatott, úgy kondiczióra, mint a belovaglás fokára nézve; igazán különös, hogy a francziák, kik ezen kirándulásnál úgy lóanyagra, mint lovaglásra nézve oly kiválót mutattak fel, ily lovakkal egyáltalán részt mertek venni. Az összes versenyek legérdekesebbje a tiszti lovak próbája volt, ez három külön próbából állott, melyek három egymásutáni napra voltak elosztva. Az első nap 50 kilométernyi utat kellett 3J órán belül, tehát aránylag elég hosszú idő alatt, a terepen megtenni. Arövidebb idő nem számított a lovas javára, igy hát tulajdonképeni versenyzés itt nem is volt. Erre mutat az elért legjobb idő is: 3 óra 5 perez. (Folis magyar huszárfőhadnagy annak idején az 50 kilómétert 1 óra 46 perez alatt tette meg). A második nap dijugratási pályán kellett egyenként 3000 métert 22 igen nehéz ugrással 6 perez alatt végiglovagolni. Minden két másodpereznyi késés egy rossz pontot számított. Itt az akadályok lehetőleg hibátlan ugrásán kívül rövidebb idő is számításba jött. Legjobb idő 5 p. 5 mp. Az itten legjobbnak minősített 29 lovas vett részt a harmadik és utolsó próbában: 25 km. végiglovag- lása nehéz természetes és mesterséges akadályokkal teleszórt terepen lehetőleg rövid idő alatt. Ez már valóságos versenyt eredményezett, a mennyiben az előző napok felhőszakadás- szerü záporától hihetetlen méllyé vált talaj daczára a legjobb idő 43 perez volt (D’Orgeix franczia huszárfőhadnagy «Romeo» nevű anglo- arabs szürkéje). E próba alkalmával érdekes és életre való újítást láttunk: hogy a lovak túlságos kifárasztását, agyonlovaglását elkerüljék, úgy rendezték a dolgot, hogy a 25 km. két pontján a lovasoknak le kelletett szállaniok és lovukat egy 4—500 lépésnyi távolságban levő meghatározott pontig gyalog kelletett vezetniük. A dij kiadása a három napi hibák összeadása, s az utolsó nap sebességének összevetése által történt. 98 résztvevő közül 21 volt idegen, a többi olasz ; az idegenek : románok, spanyolok és francziák közül ez utóbbiak érték el a legszebb, mondhatni kitűnő eredményt, a mennyiben nyolez lovasuk közül 7 díjazva lett. 25 dij volt; a győztes — ismét Ubertalli olasz főhadnagy — 10,000 lirát és királyunk remek tiszteletdiját nyerte. A második dij a francziáké, a harmadik az olaszoké, a negyedik ismét a francziáké lett. Megemlítendő, hogy e rendkívül nehéz feltételű versenyben egy olasz ezredes is részt vett s a hetedik dijat nyerte. Más, mint franczia és olasz nem jutott díjhoz. A hölgyek díjugratásában csak 4 hölgy vett részt, 8 lóval ; az akadályok természetesen sokkal könnyebbek voltak, de 110 cm. magas keményugrás igy is előfordult. Megnyerte Mme Schröder, második Radzhvill herczegnő, harmadik Mme Godio lett. Az urlovasok versenyében (6 dij 4000 lira értékben) 3000 méteres és 18 akadállyal megrakott pálya volt megteendő 6. 30 mp. maximális idő alatt ; a száznál több résztvevő közül győztes lett Gallenga-Suiart olasz országgyűlési képviselő lova. Méréseim szerint a legjobb idő 5 p. 35 mp. volt. A hat dij közül kettőt spanyol tisztek nyertek. A vadászlovak versenye (7 dij 10.000 lira értékben) két részből állott; délelőtt 10 Km.-t kellett terepen 45 p, maximális idő alatt megtenni, délután a 3000 méteres akadálypályát 18 ugrással (130 cm. magasak voltak a kemény akadályok) 6 p. 45 mp. maximális idő alatt. Ötvenhárom résztvevő közül megnyerte Fenolio olasz főhadnagy. Az olasz király dijáért nemzetenként hat lovas állt ki ; a lovasoknak esyenként 3000 métert 15 akadállyal 7 perez maximális idő alatt kellett lelovagolniok. Részt vettek az olaszok, francziák és spanyolok, kik e sorrend szerint lettek díjazva is. A verseny rendkívül érdekes volt, a mennyiben úgy az olasz, mint a franczia team annyira kevés hibával vették az akadályokat, hogy e két csapat között meg kellett a versenyt ismételni, a mikor is a francziák egy különben kitűnő lovuk indispositiója folytán a versenyt elvesztették. Az urlovosok részére még egy másik verseny is volt, hasonló feltételekkel, mint az első. Ezt kb. 100 résztvevő közül Tappi olasz főhadnagy nyerte meg. A legjobb idő itt 5 p. 22 mp. volt. Az utolsóelőtti nap 29 lovasjárőrnek a király előtt ügetésben és vágtában való elvonulásával kezdődött. E tisztán látványosság természetű időtöltés után a négyes csapatok versenye következett, hol a szorosan zárkózott 4 lovasnak 6 perez maximális idő alatt 2500 métert kelletett meglehetős nehéz akadályokon át megtennie. E versenyt a franczia tisztek csapata nyerte meg s a második csapat is felében franczia, felében olasz tisztekből állott. Részt vett 12 csapat. Az utolsó nap a vigaszdij napja volt, 7 perez alatt megteendő 3000 méter, 11 akadálylyal. Itt is indult még vagy 60 ló. Két nappal a díjlovaglás befejezte után, 14-én tartatott meg a Parioli-i uj versenypályán a nemzetközi katonatiszti akadályverseny, 10,000 frank, 4000 méter. Heten vettek benne részt, négy franczia és 3 olasz. A verseny szokatlan gyors iramban indult, melynek eredménye, hogy a lovak félholtan érkeztek be, a hét közül pedig négy elbukott, holott az akadályok sokkal köny- nyebbek, mint pl. az alagiak. Első lett D’Humi- éres franczia főhadnagy, második egy olasz, harmadik ismét egy franczia, ámbár a francziák azt állítják, hogy épen a jobbik két lovuk bukott el. Meg kell itt jegyeznem, hogy a verseny fordulóit melyek pedig semmivel sem élesebbek az alagiaknál, majdnem az összes lovas feltűnően gyengén vette, általános benyomásunk pedig az volt, hogy ha Bregant főhadnagy Por- torico nevű lovát nem törli a versenyből, az a verseny végén okvetlenül elől lett volna. A lovakon általában nagy fitness-hiány mutatkozott. * Röviden tehát összefoglaltam, a mit e szép napok alatt láttunk. «Czibil» létemre kimondhatom, hogy őszintén sajnáltam tisztjeinknek e versenytől való távolmaradását, mert — talán a magasugrást kivéve — a legtöbb számban nehány hónapi gyakorlattal bizonyára igen jól megálltuk volna a helyünket, akárcsak néhány év előtt Turinban. Az olaszok és francziák határozottan magasabb akadályokat ugratnak, mint mi, de különösen az olaszok rövid kengyeles, némileg az amerikai modorra emlékeztető ülésü lovasainak hihetetlen kevés uralmuk van lovuk felett. Innen jön azután az a rendkiviil sok kitörés, küzködés és verekedés a lóval, fejreütésekkel való irányítás stb. — Erősen goromba urakat láttunk ; olyat is, ki állandóan, valahányszor lova a magasugrásnál leütötte a rudat, leszállásnál, midőn lovásza a lovat már elfelé vezette, ostorával mindannyiszor mérgesen vágott végig a lovon. A magasugrásra pedig úgy tanitják lovukat, hogy a midőn az épen az akadály fölött van, hegyes szegekkel kivert rúddal koppintják meg lábait, hogy jobban emelje .... A versenyek általános lebonyolításáról szólva meg kell vallanom, hogy a mi fogalmaink szerint bizony sok kívánni valót hagynak hátra. Hogy egyebet ne emlitsek: ha valamely, túlsók hibát tevő lovast becsengetnek, többnyire esze ágában sincs, hogy megálljon, hanem nyugodtan ugrat tovább, habár a következő résztvevő szintén elindult már; volt eset, hogy ily módon egyszerre hárman is vágtattak a pályán s a «lecsöngetett» lovas közvetlenül az «érvényes» lovas előtt lökte föl az akadályt, úgy, hogy az egészen másforma akadályt ugrott, mint a minő elő volt Írva. Legalább is szokatlan volt nekünk továbbá, hogy az első osztályú tribün helyeinek nagy részét altisztek és tiszti legények foglalják le az üléseken szétterpeszkedve (mig a hölgyek mellettük hely hijjáu órákig állanak) és hangos megjegyzésekkel, röhejjel és buzdító kiabálással kisérve a résztvevő tiszteket. Hordágy sem a dij ugrásnál, sem a versenytéren nincs ; illetve van, de nem használják. Egy összetörött bordáju és széttaposott arczu jockeyt a mentők kb. 300—400 lépésnyiről karjaikon hoztak be futólépésben, jól összerázva a szegény ördögöt. Egy kificzamitott térdű és agyrázkódást szenvedett franczia katonatisztet szintén pár száz lépésről hozták kézen hordva s csak a tribünök előtt rakták hordágyra s úgy hozták be.
