Vadász- és Versenylap 55. évfolyam, 1911
1911-03-25 / 12. szám
1911. márczius 10. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 119 devalválódtak. A fiatal korában reális bázist adó Beau mérite idősb korában kiszámíthatatlan lett, Bezigue, a mely mint kétéves oly precziz vonalat adott, tavaly össze-vissza futott, részben ugyanez áll Coupefileröl, Fecskéről, Gánnáról, Gracieuseröl, Mutatékról. Vaunak azután telivérek, a melyek a season egyes részeiben megbizható lineákhoz adtak alapot, később azonban, hirtelen, látszólag minden ok nélkül elvesztették formájukat. Ilyenek: Mony, Cornette, Nix, Margit stb. Ezek már veszedelmes zsinórmértékek, mert náluk soha se lehet tudni, hogy mikor áll be dekadencziájuk. Az oly lovak pedig, a melyek jó teljesítmény után hirtelen képességük alatt futnak, mint Raspberry, Bilbah, Lappalie, Kalina stb. gyakran destruktív hatásúak a handicapperek könyveiben. Épen ily nehéz rogueokra számítani ( Dorian Gray, Guiltnan, Avar), melyek néha még győzelem esetén se fogják legjobb képességüket megmutatni. Óvatosaknak kell lennünk végül az erósen emelkedő formájú lovak vonalának alkalmazásánál is. Egy-egy olyan telivérre, mint Lady Love, vagy annak idején Telemach, építeni szerfölött bajos, s náluk mindig el kell készülve lennünk további formaemelkedésre vagy annak gyakran bekövetkező reakcziójára. Mint látjuk tehát, tényleges megbizható ló nagyon kevés van s ha végig lapozzuk a versenyeredményeket, alig néhány oly telivért találunk, a melyre minden körülmények közt számítani lehet. Erre még látszólag legalkalmasabbak uz idósebb lovak, a melyeknek munkáját részletesen ösmerjük, de csalódásokra itt is el kell készülnünk, mert öt- hatéves korában a telivér már többnyire nagyon «kitanulta» mesterségét. Mielőtt mai czikkünket befejeznék, még két körülményre akarunk figyelmeztetni. Az egyik az, hogy a handicappolásnál a kanczák győzelmeit sok esetben enyhébben kell feldolgozni, mint a ;ménekét. A kanczák rendszerint nem bajtós lovak, mint mondani szokás, maguktól futnak, biztatást nem igen kívánnak. Egy-egy kancza látszólag igen könnyen fog gyózni, ped g mindent kiadott magából, mig a mének többnyire nógatást, ha nem is ostort kívánnak. Egy biztos győzelem p. o. a gyöngébb nem képviselőinél — kivételeket respektálva — rendszi rint 1}—2} kg.-ot, sokszor annyit se ér, a méneknél azonban nem egy esetben 4—5 kg.-ot, sót többet is számit. Azt hiszem, a legtöbb szakember e kérdésben egyetért velem. Aj másik momentum a kétévesekre vonatkozik. Az ő győzelmeiket általában véve helyes tartózkodva megitélni, mert a fitness, mondhatnám, a korai érettség nagy szerepet játszik bennük s ehhez hozzájárul, hogy a youngstereket többnyire kíméletesen lovagolják, ugy, hogy egy játszi könnyű diadal tulajdonképp biztos győzelemnek sem számitható, mert a másodikló lovasa nem fog életre-halálra küzdeni, ha észreveszi, hogy a másik ló a superior. A mit a ménekről és kanczákról irtunk, az a kétéveseknél kettőzött mértékben áll és egy fiatal mén győzelme, még ha biztos is, szemünkben általában többet ér, mint egy korán érett, gyors kancza canterben kivívott diadala. L. (Befejezés következik.) Fedezési hirdetés. Az 1911. évi fedeztetési idényben az ászári ménesben (Kisbér mellett) fedeznek: DCDC^vni r>v aP- Bona Vist a' a nyDJLJAÍLIJYULU I Furcsa, ap. Craig Millar, anyja Budagyöngye, Buccaneer-tól. Fedezési dij: 1000 korona. W Ä /' A C I aP' 0r wel, any. Ollyan-nincs, n ÄL A "I ap. Buccaneer, any. Kincsem Cambuscan-tól. Hazafi megnyerte a Király-dijat, az Austria-dijat, stb., stb. és Angliában is igen jól futott. Fedezési dij: 200 korona. Kanczák tartása ós ellátása a következő árakon: Meddő kanczáért naponta ... 2-— K. Vemhes kanczárt naponta._ 2'50 K. Kanczáért csikóval naponta 3-— K. Állatorvosi kezelésért, paták jókarban tartásáért és patkolásért minden kanczánál naponként 4 fillér számíttatik. Minden kancza után az istállószemély zet számára 10 korona fizetendő. Bejelentések a inéneskezelőséghez Ászárra (vasút- és ós távirdaállomás Kisbí r), Komárom megye intézendök. Egy és más hazánk lótenyésztéséről. Közli: báró Podmaniczky Gyula. Mayyarország és Erdély ménesei 1827-ben. ERDÉLYI MÉNESEK. I Folyó szám j| A ni é n e s Lóállomány —— I Folyó szám j| helye vármegyéje tulajdonosa .. Összesen 1 - 1 Anyakancza Származás — fajta — jelleg 44 Alsó-Torja KUküllö Apor ? » 45 Bonyha Gr. Bethlen Ádám 160 60 Spanyol eredetű többnyire feketék. Kocsisió jelleg. A ménes a Kiiküllö mellett van elhelyezve. 46 RadnótGr. Bethlen László 190 45 Keleti és spanyol származású, hátasló jelleg. KitUnö istállók. 47 Bonyha Gr. Bethlen Farkas 150 55 Spanyol és nápolyi származású, kissé gyenge csontozattal. Uralkodó szin a pej és fekete. Jó istállók. 48 Árokalja Doboka Gr. Bethlen János 96 40 Erdélyi ós török származásúak. Kitűnő fajta, kiváló tenyészanyag. Uralkodó szin : szürke, pej és fekete. A ménes lovai magas áron adatnak el. 49 Szt.-Miklús Gr. Bethlen György 110 40 Erdélyi ós tatár származásúak, hátas jelleg. Az itteni mének előszeretettel kerestetnek a pótló kerületekbe. 50 Keresd Segesvár mellett Gr. Bethlen Pál 155 45 Arab és spanyol származás, vesztett jóságából, mivel a nagy erös kocsisió jelleget elvesztette. 51 Bun KUktlllö Gr. Betlhen Sándor 60 24 Spanyol eredet. Kiváló a Barberino-törzs. 52 Bethlen Belső-Szolnok Gr. Bethlen Károly — — Keleti és spanyol származás, nagy erös jelleggel. 53 Bethlen Belső-Szolnok Gr. Bethlen Ferencz — — Orosz és moldovai származás, ezekkel történt keresztezés folytán a lovak nagyok lettek, elvesztették az erdélyi jelleget és könnyűek lettek csontozatban. 54 Magyar-Bénye KUküllő Gr. Bethlen György 60 2.3 Tiszta spanyol tenyésztés, Wesselényi Miklós-féle ménesből származó anyag, kiváló anyakanczákkal. 55 Vajda-Kamarás Kolozs Gr. Bethlen Dániel 140 51 Keleti sz irmazas, ennek tisztán tenyésztésére nagy súlyt helyeznek. Nem annyira szép, de erös kitartó anyag. 56 Korles Sz.-Doboka Gr. Bethlen Alajos 100 29 Középnagyságú spanyol anyag. 57 Berkenyes Kolozs mellett Kolozs Gr. Bethlen Imre 100 42 Keleti és spanyol származás, Erdély egyik legkiválóbb ménese, tiszta tenyésztésre nagy súlyt helyeznek. 58 K tikul tő Özv. Gróf Bethlen Józsefné 120 36 Spanyol származás. Kiváló nemes anyakanezák. 59 Abafája Torda Báró Bornemisza József 200 76 Keleti származás. Czólszerü szép berendezés. 60 Görgény Torda Br.Bornemisza Lipót 150 60 Spanyol és keleti származás, egyike Erdély legnagyobb méneseinek. Bár az anyakanezák és mének kitűnőek, ezt az ivadékokról nem lehet mondani. 61 Bald Kolozs Gr. Béldi Vince 100 28 Spanyol es keleti származás. 62 Bodola Fehér Béldi István 100 32 Keleti származás, pótlovakéi kivalóan alkalmasak. Párosítást maga a tulajdonos intézi. 63 Mező-Örményes Kolozs Gr. Bánffy Dénes 80 26 Spanyol és török származás, tiszta gondos tenyésztés, káros visszaütések nélkül. 64 Válaszút Doboka Br. Bánffy György 80 26 Keleti, később török anyag, hátasló jelleggel. 65 Bonczhida Doboka Br. Bánffy Ádám 50 14 Különbözö fajták. 66 Bánffy-Hunyad Kolozs Br. Bánffy Farkas 80 29 Keleti származás, nem nagy, de kiváló csontos anyag. 67 Bonczhida Gr. Bánffy József — 36 Spanyol ós keleti származásúak, igen drága nemes anyag. 68 Borsa Doboka Br. Bánffy Ferencz 100 35 Keleti és spanyol anyag, pótlovakéi kiválóan alkalmasak. Jelenlegi tulajdonos atyjától, báró Bánffy Jánostól örökölt ménesét szaporította és czólszerüen berendozte. 69 Bonczhida Br. Bánffy László 90 28 Keleti anyag. Jó legelök a Szamos mentén. 70 Nagy-Czeg Kolozs Br. Bánffy Pál 100 40 Nagy spanyol anyag; keletkezésétől folyton tisztán tenyésztenek. 71 Berecztelke Torda Br. Bánffy János — — Wesselényi és Dániel-féle ménesekből állíttatott fel. 72 Nagyfalu Br. Bánffy József — — Tulajdonos örökös nélkül halt el, ménesben változás állott be. 73 Felső-Venicze Fogaras Báró Bruckenthal Károly — — Spanyol és török anyag. Legelók az Olt partján. 74 Balázsfalva Fehér Babb, görög keleti püspök 120 36 Moldovai közönséges anyag, nemesítése nem várható. 75 Csapó KUküllő Berzenczey János 100 28 Keleti származás, pótlovakul kiválóan alkalmasak. Tulajdonos szakértelme kedvező befolyással van ménesére. 76 Kraszna Kraszna Cserey Farkas 126 32 Martiuestie mellett a törököktől elvett Ghezzard Achmed arabs, valamint a Wesselényi, Bornemisza és a Bethlenféle ménesekből származó mének által a ménes anyaga igen emelkedett. Kiváló hátas és kocsis lovak. (Folytatása következik.)