Vadász- és Versenylap 54. évfolyam, 1910
1910-08-10 / 67. szám
VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. « 423 cap (10.000 K. 1600 m.), a melyet tavaly tizennyolczas mezőnyben Árvaleány nyert meg. E napon kerül eldöntésre a Kétévesek handicapja (5000 K. 1000 m.) is. A negyedik nap eseményeinek középpontjában az Elnöki dij. (Tdij 10.000 K. 2600 m.) ez a szép stayer konkurenczia áll, a melyért mindig jó klasszisu hároméves és idősebb telivérek mérkőznék. A Szent István-dij, e meeting cbief-eventje és bevált schlagerje az ötödik napon kerül eldöntésre. Az értékes konkurencziával előzőleg már foglalkoztunk és módunkban lesz közvetlen a verseny elótt még bővebben is elmondani véleményünket. Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy idén nagy mezőny indulására van kilátás és igy a futás a szokottnál is érdekesebbnek Ígérkezik. E futásra vasárnap este még kisbánatjelentés van. A Szent István-dij napja utáni versenyek is számot tarthatnak a teljes érdeklődésre, ugy a hatodik nap a Kettős ivadókverseny (20,000 K. 1100 m.) mellett a Háromévesek handicapját 16000 K. 2000 m.), a hetedik nap a hároméveseknek nyitott Választmányi dijat (Tdij, 8000 K. 2000 m.) hozza. A nyolczadik napnak a Budai dij (6000 K. 1600 m.) és a Kétévesek nyári nagy handicapja (10,000 K. 1100 m.) a főeseményei, mig a kilenczedik nap az Állvány-dij handicapban (10.000 K. 2500 m.) ad érdekes eseményt. Az Erzsébet Királyné-dij a tizedik napon kerül eldöntésre, a melyben az utolsó bánatjelentésnél még 36 telivér tartotta meg indulási jogosultságát. E versenynek idén különös érdekességet ad az a körülmény, hogy Rascal itt összetalálkozhatik Icy Wincldel és e két telivér mérkőzése elsőrangú sporteseménynek ígérkezik. A két utolsó napnak is megvan a maga jelentőségteljes eseménye, igy a tizenegyedik napon a Budapesti dij (10.000 K. 2800 m.) hároméves és idősebb lovak számára és az Augusztusi handicap (6000 K. 1000 m.), majd az utolsó napon a Rákosi handicap (6000 K. 1800 m.) és a Tenyésztők dija (10.000 K. 1100 m.) kerülnek eldöntésre. Mint láthatjuk a Magyar Lovaregylet e tizenkétnapos meetingre értékes dijakat irt ki ^s ha az előjelek nem csalnak, ez a meeting is gyarapítani fogja az évek hosszú során át elért sikerek számát és a régi tradicziókhoz hiven fog lezajlani. * Kedvező előjelek között veszi kezdetét a budapesti nyári meeting, mert a két első nap sportértékével minden tekintetben meg lehetünk elégedve. A benevezett és részint már állva maradt telivéreknek ugy a mennyisége, mint a minősége nem hagy kívánni valót maga után. Az első napon az Igazgatósági dij nevezettjei között találjuk a tavalyi és az idei Przedswit-győztest Álnokot és Dinom-Dánomot, a Kancza dij helyezettjét Kalinát, a Kozma emlékverseny egyik favoritját Patriet, a Jubileum-dij nyerő Kármentőt, továbbá olyan telivéreket mint Ikaria, Krikerl, Málinka, Sénéchal, Fabelhaft és Cornette. Első tekintetre is igen jó esélyű jelölteknek látszanak : Krikerl 59}, Dinom-Dánom 58}, mig a háromévesek közül Patrie 48, de különösen Sénéchal 52 esélye mondható kedvezőnek. A régen nem látott Kármentő indulása még külön érdekességet adhatna a versenynek és talán fölösleges megjegyeznünk, hogy ha all-right állna starthoz, ugy magas súlya daczára alig lehetne megverni. A Dunai dijban a Szent István-dij két favoritja, Szomszéd ós Magnus Gubernátor találkozhat, egy szintén nagyon jó esélyű Szent István-dij jelölttel, Pantagruellel. A súlyviszonyok ugyan Magnus Gubernátorrá nézve valamivel kedvezőbbek, mint a nagy versenyben, de Szomszédnak mindenesetre lesz alkalma bebizonyítani a nyilvánosság előtt is, hogy megérdemli-e a fogadók napról-napra erősbbödő bizalmát. A Czinkotai dijnak olyan youngsterek mint White clover, Fürge, Komorna, Frog, Titurel stb. biztosítanak jó sportot, mig a napot bezáró Handicap igen sikerült sulyelosztásával, már most, törlés előtt is érdekes küzdelmet igér. A második napon a 10000 koronával díjazott Nyári kisérleti verseny kettős czólt is szolgálhat. A két évjárat találkozása folytán párhuzamot vonhatunk youngstereink és a derby-évjárat között, mig White clover nagyon kívánatos startolása a Helenenthali dij mezőnyéről adna mértéket. Ugy Radoteur mint Chan veresége Kottingbrunnban nem nyújt erre nézve oly elfogadható támpontot, mint a verseny másodikjának White clovernak találkozása egy olyan kipróbált és magas képességű youngsterrel mint Fury és ?gy olyan kiváló háromévessel, mint Nix. A kétéves jelöltek közül külön említést érdemel még Pussy, melynek alkalma lesz corrigálni a Kozma emlékvér] senyben mutatott formáját, mely sehogy sem felelt meg a Pardon-kanczáról terjesztett jó hireknek ós ugyanezt mondhatjuk a háromévesek közül Patrieröl. A Hároméves nyeretlenek versenyében alkalma nyílik néhány átlagon felüli képességgel biró telivérnek, hogy régen megérdemelt versenyét megnyerje. Említést érdemelnek Rákos, Rivoli, Preciosa, Barnababám, Ganymede és Szepegő. A Háromévesek nyári nagy handicapjáról, törlés elótt érdemlegesen nem beszélhetünk s miután úgyis bővebben foglalkozunk következő számunkban az esélyek megvitatásával csak megemlítünk olyan nevezetteket, mint Kopie, Ganymede, Ikaria, Xenos, Málinka, Bánk-bán, Ammergau, Pesztonka, Osman, Zeiserl, Ibykus és Iram. Előzetes programm. Budapesti versenyek 1910. Nyári meeting. Glsö nap. Vasárnap, augusztus 14. I. Dunai dij. 4100 K. 2000 m. 4ó Szomszéd 59 4ó Ever ready 61 4ó Gracieuse 57} 4ó Berengar 56} 5é Salome 57 5é Topper 57 4é Denise 55 3ó Pantagruel 55} 4ó Fellah 58} 3ó Magnus Gubernator56 id. Jeannette 57 3é Cornette 54} II. Eladók versenye. 2500 K. 2000 m. 4é Rienzi 56} 3é Rákos 55 3é Tempora Mutantur 52 3é Büszke 55 3é Piros király 52 3é Hptra. v. Köpenick 55 4é Titi II. 58 4é Munster 62} 4é Napagedl 59} id. Jeanette 58 3ó Cackler 52 3é Mákvirág II. 50} 3é Pampuska 53} 3é Subtarget 55 3ó Ruszt 55 5é Igor 59} III. Igazgatósági dij. T.-dij és 14.200 K. 1500 m. 5é Álnok 58} id. Borax 58} 5é Slaverv 54} 4é Munster 58} 3é Tintoretto 52 3é Téte-de-Chien 49} 3é Patrie 48 4é Margit 53 6é Dinom-Dánom 58} 6ó Ma Grand 53 3ó Ikaria 53 3é Sénéchal 52 3ó Indiscretion 50} 5é Kármentő 65} 4é Krikerl 59} 4é Fabelhaft 59} 4é Rabagas 54} 3é Cornette 50} 3é Gounod 52 3é Semiramis 48 3ó Málinka 50} 4é Grelle —r 3é Kalina 50} IV. Kétévesek handicapja. 4400 K. 1000 m. Teherközlóst lásd a Hivatalos rovatban. V. Czinkotai dij. 4100 K, 1100 m. Freude Chantilly Bankár Lógós Komorna White clover Frog Quartus Fantasie 55 j 52 53} 53} 52 52 57 57 52 Mitzaki Moldova Böske 'Fürge Rose d'Amour Akbar Titurel Kevéssel VI. Kétévesek eladóversenye. 2500 K. 900 m. Afrika Kár Boszorka Sikló Türelem Carlotta Gredine Marionette Potyka Stradella PTeuriste Lola 47} 49 49 49 50} 49 49 47} 49 47} 50} 53} Berek Casserole Scullery Maid Formán Gold Vase Enfant terrible Magánzó VII. Handicap. 4400 K. 1600 m. Teherközlóst lásd a Hivatalos rovatban. 53} 52 52 55} 55} 53} 53} 52 Mausi 50} Vladimir 47} Gigi 46 Governors Daughter 49 49 53} 47} 49 47} 46 53} Második nap. Hétfő, augusztus 15. I. Hároméves nyeretlenek versenye. 4100 K. 1600 m. Nancy 55} Blanc bee 57 Fuss 55} Fellengzö 57 The Pride 57 Téte-de-Chien 57 Morning Air 57 Chatter Water 55} Rolland 57 Monitor 57 Konferenzler 57 Rákóczi 57 Bolero 57 Ganymede 57 Mentő 57 Vízpart 57 Rákos 57 Mai'oufle 57 Rivoli 57 Szepegő 55} Preciosa 55} Merillon 57 Barnababám 55} Volga 55} II. Eladók versenye. 2500 K. 2500 m. 4é Rienzi 57 3é Hptm. v. Köpenick 53} 3é The Pride 53} 3ó Egerton 53} 3é Ruszt 53} 4ó Margit 61} 3é Rákos- 57 3ó Subtarget 53} III. Háromévesek nyári nagy handicapja, 10.000 K. 1500 m. Teherközlóst lásd a Hivatalos rovatban. IV. Nyári kisérleti verseny. 12,200 K. 1000 m. 2é Fury 51} 3ó Patrie 61} 2é Princess Patsy 51} 3é Nix 61} 3é Bougre 63 2ó Theodora II. 51} 2ó White clover 51} 3ó Locumon 63 2é Zuleika 51} 2é Sever 53 2é Frog 53 2ó Pussy 51} V. Kétéves nyeretlenek versenye. 4100 K. 1000 m. Revolte' Union Jack Dovecot Marotte Firebrand Bankár Lógós White clover Tengernagy Passe Alpenrose Corvinus Ruth Néézen meg 55} 57 55} 55} 55} 57 57 55} 57 55} 55} 57 55} 55} Aur 57 Lancier 57 Fingerhut 55} Pozsony 57 Akbar 57 Aviata 55} Merryman 57 Granica 55} Kevéssel 55} Vocation 55} Falsetto 57 Phoenix 57 Borona 55} VI. Kétévesek eladóversenye. 2500 K. 1000 m. Afrika 51} Governors Daughter 51} Kár 53} Berek 53 Boszorka 53} Casserole 52} Azizie 52} Scullerymaid 49} Coralle 53} Formán 51} Marionette 51} Nebuló 53 Potyka 55} Enfant terrible 49} Stradella 49} Szeszély 52} Mine d'or 49} Elgin 51 Chronometer 53 Tüzes Szent 53 Gibson Girl 49} VII. Welter-handicap. 4400 K. 1100 m. Teherközlóst lásd Hivatalos rovatban. A fogadási piacz. A Szt. István dijnak Szomszéd a favoritja 3:1-hez, mig MagnusGubernatorésFejedelemb:í-hez, kaphatók. Az Erzsébet királyné dij oddslistáján Icy Wind oddsa rövidebb lett, úgyszintén a Legerben is, a mely versenyeknek Rascal a favoritja. Az egyes versenyek aktuális oddsai megtudhatók Felír Armand, bookmakernél (VI., Teréz-körut 1/c. alatt.) Telefon : 172—86.) YEGYES. Krausz I. H. és Társa, Budapest, VI., Liszt Ferencz-tér 3. Telelőn 89—25. Elfogad fix- és startoddsfogadásokat az összes belföldi versenyekre. Zombory Richard ur és neje rövid tartózkodásra Ostendébe utaztak. Winkfield nem fog az augusztusi meeting két első napján nyeregbe szállani, mivel a Wiener Neutstädtler handicapban keresztezte Titurelt s ezért az igazgatóság eltiltotta a lovaglástól. J. Dillon, a Dillon testvérek öcscse, a ki tudvalevőleg a mult hó elején Schönfeld-Lasseeben, a reggeli munkánál leesett lováról s azóta betegeskedett, a napokban már elhagyhatta betegágyát s hétfőn reggel Angliába utazott. 1 R. Huxtable el lett tiltva az elsó két augusztusi napon a lovaglástól, mivel a Mödlinger handicapban Maillarttal keresztezte a mezőny túlnyomó részét. Walkington.és Clancy hétfőn Angliába utaztak, azonban szeptember elején ismét vissza térnek Bécsbe. Itt emiitjük meg, hogy Walkington a a versenyseason hátralévő részében a Marasesti ménes részére fog lovagolni. Szomszédra vonatkozólag az utóbbi napokban oly híresztelések láttak napvilágot, mintha a négyéves nem volna teljesen rendben. Illetékes helyről kapott értesítésünk szerint, a ménnek mi baja sincs s naponta elvégzi rendes penzumát. Carslakeot az osztrák Joekey Club igazgatósága 1000 koronára megbírságolta, mivel szombaton a jockey-öltözőben Winkfielddel szemben illetlenül viselkedett. Orient hétfőn Kölnben győzelmet aratott a 2200 méteres Preis von Donaueschingenben Star, Horizont II. és Tattling ellen. Marsa, a jóképességü Adam-kancza, vasárnap Vichyben megnyerte a 2600 méteres Grand Prix de la Ville de Vichyt, könnyen másfél hosszal Rose de Flandre ellen, a melyet két hosszal hátrább Cliateldon követett harmadikként, mig a vert mezőnyt Jacobi, Sablonnet, Meliadis és Coppélia egészítették ki. Az Elnöki dijra (t.-dij és-10000 K. 2600 m.), az augusztusi meeting negyedik napjának legjobban dijazott futására, a következő telivéreket kötelezték: 5é Slavery 60 6é Ma Grand 58} 4é Vampyr 60} 3é Simorgue 49 4é Lappalie 57} 5é Matschaker 67 5é Salome 58} 4é Fabelhaft 57} 3é Dummer Kell 51} 3é MagnusGübernator55 3é Majd ha, fagy -49 3é Szózat 53 4é Stixensteinj 60} 4é Girelle — 3é Málinka 51}