Vadász- és Versenylap 54. évfolyam, 1910
1910-06-28 / 51. szám
340 1910. juiiius 28. Marionette és Governors Daughter között kellene eldőlni, de e lovak oly gyenge calibert jelentenek, hogy a sötét Szeszélyben, a moly az eladási ár magasságából következtetve nem lehet minoris képességű telivér, Dyilván erős ellenfelük lesz. Eladók versenye rekeszti be a napot, a mely futás mértföldes távolságán hat ló veheti fel a barczot. A mérsékelt képességű társaságból a minimalis súlyt vivő Tante Agnes esélye a legjobb, mig a kancza ellenfelét, ha top formájában volna, Ne féljben látnók. * A csütörtöki második napon a mértföldes távolságú Imreházi dij a programút első száma. E verseny üt nevezettje közül bécsi szenzáeziós győzelme szerint, a mikor even weights Integrüyt tudta megverni, Gomettenek volna a legjobb esélye, még pedig e teljesítmény szerint kimagasló. Ha az Eager-kanvia újra meg tudja mutatni az utolsó formáját, a mely jó piásfól stone-os javulást jelent, ugy neki könnyen kell győznie, mig a második esély Ravenswoodot illeti meg a Donau-Rennen eredménye szerint Athos III. előtt. Az 1800 méteres handicapban a háromévesek igen gyönge anyaggal vannak képviselve és sorukból egyedül Gyémántnak adhatunk némi esélyt, de vele szemben is inkább az idősebbek pártjára állunk. Ez utóbbiak sorából legjobban Papucshős súlya tetszik nekünk, a mely mén a jobb másodclassisba tartozik és ily mérsékelt caliberii mezőnyben 64} kg. abszolúte magas terhe daczára sem áll nehezen megoldható feladat elött, persze természetesen csak az esetben, ha jó formája birtokában van. Papucshős legveszélyesebb ellenfelét Györgyikében látjuk Gyémánt előtt. A 10000 koronával dotált Liget-dijban, a mely a nap főszáma, jobb classisu kétévesek veszik fel a harczot, igy egyik legjobb fiatal ménünk, Jávor, valamint a Metropole-dij győztes Eva is a nevezettek között szerepel. E két telivér egy ízben már találkozott egymással ós pedig a Vinea-Rennenben, a mikor a nemi külömbség mellett Jávor könnyen verte Évát, de az eredmény teljes realitásához az előbbinek kedvező startja folytán némi kétség fért. Mindazonáltal a Ligeti-dijban revans jellegű mérkőzésről aligha lehet szó. mert Eva ez alkalommal tiz font poenalitást visz, igy aligha verheti meg Jávort. Többi ellenfeleik közül Fury a legjobb, a mely már szintén mérkőzött egy izben Jávorral, a mikor a Bona Vista-Rennenben a mén mögött a második helyre szorult. Közöttük ez alkalommal heves finish volt és miután a súlyviszonyok analog maradtak, a Nunquam dormio ivadék helyzete ez alkalommal ismét nehéz lesz a kanczával szemben, annál is inkább, mert Jávor azóta némileg csökkenő formát mutatott. Bizalmunkat azonban mindenesetre első sorban Jávor viszi a starthoz Fury előtt, mig harmadsorban Éva nevét emiitjük fel. Jó futást várunk még Princess Patsytól, a mely némi javulás révén a finisliben lehet. A kétéves nyeretlenek versenyében a gr. Károlyi Gyula emlékversenyben negyedik helyen végzett Dinna Forgive volna a papirostip, de a sötét lovaknak nyilváD nem kell nagy calibert representálniok, hogy a fekete mént megverjék. Már látott ellenfeleit Dinna Forgive, azt hisszük mindenesetre meg fogja verni, más kérdés azonban, hogy állja meg helyét a sötét Sergeantnal, Fibulával, Aviatával stb. szemben és erre nézve majd csak a futás nyújthat felvilágosítást. Ha azonban a sötét lovak között nincs átlagon felül emelkedő telivér, ugy Dinna Forgive mögött az engedménynyel induló Dreadnoughtot illeti meg a második esély. A kétéves nyeretlenek eladóversenyében, mint a verseny neve rögtön elárulja, mérsékelt lovak veszik fel a harczot, de egy jobb formákat sejtető telivért is találunk a nevezettek sorában, az eddig jobb társaságokban szerepelt Javorinkat. A Matchbox-ivadék a legmagasabb súlyt viszi ugyan a versenyben, azonban ellenfeleinek eddig mutatott formái oly gyöngék, hogy a győzelmet ennek daczára nehéz lesz a Budapesten még zöldben startolt kanczától elvitatni. Távolmaradása esetén csaknem a véletlen műve a jobb esélyre rámutatni és még leginkább Pas-si-béteben lehet bízni. Az 1000 méteres eladóversenyben néhány jobb képességű plater is kötelezve van, igy István, Francesco és Wetter, a melyek magasabb súlyaik daczára nyilván egymás között fogják elintézni' a verseny sorsát. A teherviszonyok közülök Francesco mellett szólnak és a gyors fekete mén határozott bizalmunkkal indul, mig legveszélyesebb ellenfelét, miután Wetter legutóbb nem volt rendben, Istvánban keressük A nap utolsó számát képező háromévesek eladóversenyében minoris képességű lovak fognak mérkőzni] Legjobb ló a mezőnyből az idén a nyilvánosság elött még nem szerepelt Büszke volna, azonban épp e hosszú pausa miatt vele szemben tartózkodó állás-, pontra kell helyezkednünk. Ellenfelei közül Cackler és Edison a jobbak, a mely utóbbit top formájában Büszke után a második esély illeti meg. Jelöltünk, a papirhoz tartva magunkat Büszke, Edison előtt. Csuz, köszvény, ischias, idegbajokban szenvedőknek levélben ingyen tudomásukra adom, hogy szabadultam meg kinteljes szenvedéseimtől. Bader Károly, ^Kertiffen (Bajorország.) EDELSTEIN KAROLY BOOKMAKER BUDAPEST, VIII., Rákóczí-ut 19. SZ(Szentkirályi-utcza sarkán.) TELEFON : 83-02 TELEFON : 83—02 Wien, I-, Goldschinidgasse (Stefansplatz) No. 6. TELEFON : 21266. Elfogad fogadásokat az összes belföldi versenyekre fix és start— — oddsok mellett. Programm. Alagi versenyek 1910. Első nap. Szerda, junius 29. 4 00 I. Dunakeszi-dij. 3000 K a győztesnek, 800'K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. Táv. 2400 m. 3é és id. cont. lovaknak, franczia lovak kivételével. (7 aláirás.) 1. Bamberger I. ur 3é s m The Pride 48'.'., 2. Geist G. ur 3é sz m Jégvirág 48'/* 3. Br. Harkányi J. 5é p m Virgilius 62 4. Jaukovich-B. Gy. ur 5é p m Gánua 60 5. Mautner V. ur 3ó p in Arier 54 6 Molnár L. fhgy. 4ó s k Margit 56'/* 7. Pinka J. ur lé s k Titi II. 56'/* Tip: Virgilius -Jégvirág 4 30 II. Welter-handicap. 3000 K a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 K 3-iknak. Táv. 1200 m. 3é és id. cont. lovaknak, franczia lovak kivételével. (32 aláirás.) 1. Dávid E. ur 4ó f k Rugany 61 2. Br. Harkányi J. 3é s k Carmina 61 3. Br. Rothschild A. 4é s k Ambrosine \ 59 4. Dávid E. ur 4é stp k Gyere rózsám 58 5. Dreher A. ur 3ó p k Pica bl 6. Zombory R. 3ó s k Piroska 56 V* 7. Geist G. ur 3é stp k Akácz 567* 8. Gr. Festetics T. 3ó s k Boule de Neige 55 9. Milne F. ur 3ó p m Edison 53", 10. Egyedi L. ur 3é p m Cromwell 537* 11. Mautner V. ur 3ó s her Gounod 53 12. Fanta G. száz. 3é p k Psyche öl 1/* 13. Gr. Orssich N. ndgy 3é s k Alighanem öl 1/» 14. Borsos E. ur id p her Lotto öl 1/, 15. Mr. Abbé 3ó p k Nancy 48 '/* 16. Bamberger I. ur 3é p k False 48 V* 17. Webb G. urnö 3é p her Gonosz 487* 18. Br. Springer G. 3é p m Foolhardy 48 19. Rohonczy G. ur 3é p k «1000» 45 Tip: Edison—Cromwell 5 00 III. Tátrai-handicap. 16000 K a győztesnek, 3000 K a 2-iknak, 1000 K a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3é és id. lovaknak. (35 aláirás.) 1. Jankovich-B. Gy. ur 5é p m Vansiltart 60 2. Egyedi L. ur 4é p k Sympathy 56'/* 3. Blaskovich Ernő ur 4é s m Szomszéd 56'/* 4. Marasesti ménes 4ó s m Munster 56 5. Petánovits J. ur 5ó p her Topper 537* 6 Rohonczy G. ur 6é stp her logo 52V, 7. Marasesti ménes 4é stp k Raspberry 517* 8 . 5ó p k Katz im Sack bl 9. Br. Harkányi A. 3ó p m Ravensivood 50 10. Dreher A. ur 4é stp m Sapristi 497* 11. Br. Harkányi J. 3ó p m Taranto 49 12. Mr. Adrién 3ó p m Locarno 44 7* 13. Geist G. ur 4é sz k Denise 44 14. Br. Springer G. 3é p k Bobálka 44 15. Mautner V. ur 3ó p ni Bursak 437* Tip: Taranto— Sympathy—Sapristi 5-30 IV. Kétévesek versenye. 3000 K a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. Táv. 1100 m. (14- aláirás.) 1. Gr. Arco-Zinneberg M. p m Spezi 54 2. Bamberger I. ur p k Natasa 5277 3. Gr. Berchtold L. p 111 Dinna Forgive 54 4 Egyedi L. ur s 111 Frog 55'/* 5. —— s m Sergeant 54 6. Geist G. ur s m Re-Contra 557* 7. Marasesti ménes p m bataus 54 8. — p k Lola bl 9. Mautner V. ur p k Margale 527* 10. Rauch K. ur p k Caíville 54 11. Br. Rothschild A. p m Radium 54 12. Söllinger R. száz. s k Aviata 527* 13. —— s k Telluria , 52 1/* 14. Br. Springer G. p k Slam bang 54 Tip: Frog— Re Contra 6 00 V. Kétéves nyeretlenek handicapja. 3000 K a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. Táv. 900 m. (20 aláirás.) 1. Geist G. ur p k Lekvár 60 2. Zombory R. ur p k Dreadnought bl 3. Gr. Wenekheim D. s m Sas 56 1/* 4. Gr. Károlyi Gy. p m Pajtás II. 56 5. Br. Rothschild A. s m Ayr 557* 6. Mautner V. ur s k Gibson Girl 54 1/* 7. Br. Rothschild A. p k Jávor inka 54 1/* 8. Gr. Batthyány E. s k Mostoha 54 1/* 9. Gr. Pejacsevich A. s k Bilincs £4 10 Egyedi L. ur s k Carlotta 53 11. Hg Pálffy M. p k Maiina 527* 12. Br. Harkányi J. p m Corot 52 V* 13. Mr. Adrién p m Jeles 50 14. Rohonczy G. ur s m Nebuló 50 15. Gr. Wenekheim 1. p k Pas si béte 48 1/* Tip: Javorinka—Mostoha 6 30 VI. Kétévesek eladóversenye. 2„00 K a győztesnek, 300 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. Táv. 1000 m. Cont. lovaknak, franczia lovak kivételével. (14 aláirás.) 1. Egyedi L. ur p k Mine d'or 1000 507* 2. Fáy I. ur p k Praterspatz 2000 51 V» 3. Mr. E. Greenfield p k Duma III. 3000 527* 4. Mautner V. ur s k Gibson Girl 1000 507* 5. Metcalf J. ur p k Future 1000 517* 6. Gr. Pejacsevich A. p k Gigi 1000 507* 7 . s k Governor's Daughter 2000 527* 8 . pk Monda 2000 517* 9. Petánovits J. ur p k Marionette 2000 527* 10. Rohonczy G. ur s k Enfant terrible 7000 567* 11. Br. Springer G. p k S'eszély 500o 547-. 12. Hg Taxis M. E. p m Puskás 3000 54 13 . p k Gadfly 3000 52 7* 14. Gr. Wenekheim D. p k Szeszélyes 1000 51 1/* Tip : Marionette —Governor's Daughter 6 55 VII. Eladók versenye. 2000 K a győztesnek, 300 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. Táv'. 1600 m. 3é és id. lovaknak. (6 aláirás) 1. Bamberger I. ur 3ó p m Piros király 3000 527* 2. — 3ó p k Lárifári 3000 51 3. Dávid E. ur 5ó s k Ne félj 3000 597* 4. Geist G. ur 3é stp k Pampuska 3000 51 5. Reeves J. ur 5ó p k Tante Agnes 1000 567* 6. Br. Springer G. 3é s k Daily 1000 48 Tip : Tante Agnes— Ne félj! fehr Armand BUDAPEST, VI., Teréz-körut 1/c. Elfogad fogadásokat az összes belföldi versenyekre fix és startoddsok mellett. TELEFON 172—86. • •• Második nap. Csütörtök, junius 30. 4 00 I Imreházi dij. 3000 K a győztesnek,' 800 K a 2-iknak, 300 K a 3-ikuak. Táv. 1600 m. 3é és id. cont. lovaknak, franczia lovak kivételével. (5 aláirás.) 50 50 50 61 50 1/* 1. Geist G. ur 3ó sz m Jégvirág 2. Br. Harkányi A. 3é p m Ravenswood 3 . 3é p m Rivoli ,4. Mautner V. ur 3é s 111 Athos III. 5. Gr. Wenekheim D. 3é s k Cornette Tip: Cornette—Ravenswood 130 II. Handicap. 3000 K a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. Táv. 1800 m. 3é és id. lovaknak. (24 aláirás.) 1. Marasesti ménes 4é p m Munster 68 2. Geist G. ur 4ó s m Papucshős 647* 3. Molnár L. fhdgy 4é s k Margit 61", 4 Milne F. ur 5é p her Lanzendorf 57", 5. Rohonczy G. ur 4é stp k Eszemadta bl 6. Gr. Pejacsevich A. 4é p k Perkáta 56 7. Br. Harkányi A. 3é p m Rivoli 557* 8. Jankovich-B. Gy. ur 4é p k Györgyike 55 9. Pinka J. ur 4é' s k Titi II ' ' 53 1/* 10. Zombory R. ur 3é p m Gyémánt 48 11. Lukács E. száz. 3ó p k Minek 46 12. Egyedi L. ur 3é s k Viránka 44 13. Bamberger I. ur 3ó p k Lárifári 42 Tip: Papucshős—Györgyike 500 III. Liget dij. 10000 K a győztesnek, 1600 Ka 2-iknak, 800 K 3-iknak. Táv. 1000 m. 2é lovaknak. (9 aláirás.) 1. Baltazzi Alex ur s k Fury 527* 2. Gr. Batthyány E. s k Princess Patsy b'2 lü 3.Egyedi L. ur s m Frog 54 4 . s k Persist ' 52 7* 5. Geist G. ur s in Jávor 54 6. Br. Harkányi J. s in Corvinus 54 7. Marasesti ménes s k Eva bl l/ 2 8 . s k Theodora II. 52 7* 9. Br. Springer G. s m Majmoló 54 Tip: Jávor— Fury 5 30 IV. Kétéves nyeretlenek versenye. 3000 K a győztesnek. 800 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. Táv. 1100 m. Cont. lovaknak, franczia lovak kivótolével. (12 aláirás.) 1. Gr. Berchtold L. p m Dinna Forgive 56 2 . s k Firebrand 54 1/*