Vadász- és Versenylap 54. évfolyam, 1910

1910-05-27 / 39. szám

1910. ju nius 10. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 277 felpullolta, ugy ez csak azért történhetett, mert a kancza reménytelenül verve volt. Lockung vereségét tehát részünkről reálisnak fogadjuk el és miután Pesztonkának abszolúte nem adnánk a kanczadijban esélyt, éppen igy az Ard Patrick-kanczát sem vesz­szük fokozottabban számításba, mert annyira hamis a magdeburgi verseny eredménye nem lehet, hogy Blaustrumpf on át számítva Pesztonka képessége gyen­gébb lenne Lockungénál. A mi chanceos lovainkat a magyar oaksban, Ladg Loveot kivéve, együtt láttuk. Közöttük az eredmény Rosz pénz igen knapp győ­zelme volt Friponne ellen, igy tehát újra heves finisht várhatunk közöttük, de mi a verseny eldöltét ismét az előbbi javára várjuk, mert Friponne staminájában ké­telkednünk kell, most pedig négyszáz méterrel hosszabb a táv a budapestinél és a pálya is nehezebb. Kalinát ugyanez okból kifolyólag ez alkalommal Coupefile mögött várjuk, mely utóbbitól általában jobb futást várunk ez alkalommal. Lady Love mérsékeltebb ké­pességű kancza ugyan, de mivel többi nemtársai sem reprezentálnak magas classist és a Dwjiwre-kancza határozottan nagy stayer, nem lennénk meglepetve, ha a szigorú papir ellenére erős szerepet játszana a flnishben. Végső szavunk e versenyt illetőleg az, hogy a budapesti eredmény megismétlődését várjuk Rosz pénz és Friponne között, mig mellettük Coupe­filetöl várjuk a legjobb futást. Lockungnak helye­zése is meglepetés volna részünkre. Gouvernanteról is alig hisszük, hogy gyenge formáit korrigálja ez alkalommal. A Bon amie-Rennenben a gróf Károlyi Gyula em­lékverseny győztese : Beg pardon is fel fogja venni a harczot és mellette eddig jobb formákat mutatott youngstereink mind kötelezve vannak a futásra. Beg pardon tíz font pünalitást visz, mig a budapesti nagy konkurrencziában mögötte helyezve futott Lampart és Árgyélus öt font engedményt élveznek. Legveszé­lyesebb ellenfele Beg pardonnak tehát kétségtelenül e két telivér lesz, de — bár papíron az esélyük csak­nem egyenlő a Pardow-ivadékóval — alig hisszük, hogy a méntől el lehessen vitatni az anyjáról elneve­zett futás győzelmét, mert kezdősebessége oly óriási, hogy a mit e réven a startnál szerez, a kilenczszáz méteren aligha tehetik jóvá ellenfelei. Beg pardon mögött a gróf Károlyi Memorial eredményéhez tartva magunkat, Lampartnak adjnk a második esélyt Árgyé­lus előtt, mig a többiek közül leginkább Princess Patsynak lehet némi köze a flDishhez. A Con amore-handicapban egynéhány jobb képes­ségű flyer nevével találkozunk. Az 1000 méteres fu­tásban az első esély nagy súlya daczára Halt-ot illeti meg, mig istállótársa Hanna kedvező terhére való tekintettel, szintén jó esélyű kombattáns. A Hohen­lohe-lovak mellett Mi ez és Katz im Sack másod­sorban veendők kombináczióba. A Nagy bécsi nyári akadályverseny handicapban csak kis számú mezőny fog részt venni. Az állva maradt nyolez Steepler közül a top weightot vivő Venus birja bizalmunkat, Armand és Off előtt­A Kanczadij napját bezáró Háromévesek handicap­jában népes mezőny várható starthoz. Tetszetős sú­lyaikra való tekintettel Eunice, Osman és Mindig gyöngy közé helyezzük a futás eldőltót. Duvadcsoptlák I szati czikkek, vadcsalo­gatók, szimatok, önlövők, tányérvas 11 b. számú ára 4 már ka 50 filér. WEBER RUDOLF talál­' mánya 1686-ból. llillnn tónlöiiyvcsnia Jár csapdák. UJUUiliUyS (Helyettesíti a hurokrakást). Képes árjegyzéket költségmentesen küld. R. Weber c=%s..s£ =• Schutzmarke. Hayna u p^^ Szilézia legrégibb német dúvad csapdagyár. LAC KEN BACH ER E. = bookmaker. == Buclapet. VI., Andrássy-ut l.jj Telefon: 26-53. Wien, I., Rotenturmstrasse 29. Elfogad fogadásokat az összes klasszikus ver­senyekre. — Vidéki megbízásokat pontosan és készséggel teljesit. LIPIK Szlavóniában. Vasút-, posta-, távirda­• és telefonállomás, o Elsőrendű fürdőhely. Egyetlen alkalikus, konyhasós, jódtar­talmú hévviz (64° C) Európában. Párat­lan gyógyhatású a gyomor, tápcsatorna és a vizeleti utak összes hurutos meg­betegedései, hugysavas áttétel, kösz­vény, csuz és ischias, csonttörések, • gyermek- és alkati bajok ellen. • Ivókúra, CZD Hévvizes fürdők. Vizgyógyintézet. czs Inhalatorium. A fürdőhelyen 10 kiváló orvos működik Kívánatra prospektussal és bővebb felvi­lágosítással szolgál a fürdőigazgatóság. Programm, Bécsi versenyek 1910. Nyári meeting. Harmadik nap. Szombat, május 28. I. Eladóverseny. 3000 K I., 400 K II. 1200 m. 1. Baltazzi A. ur 4é s k Lepke 3000 55} 2. Dávid E. ur 3é s m Cap Horn 3000 49} 3. — 3ó p h Cackler 1000 44} 4. Hg Lubomirski Gy. 3é p k Polymnia 2000 48 5. Marasesti ménes 4é stp k Raspberry 3000 55} 6. — 3é s k Villafranca 3000 48 7. Mautner V. ur 3é s k Poseur 1000 44} 8. Milne H. ur 3é s k Chatter Water 3000 48} 9. Péchy A. ur 3é p m Vendome 3000 49} 10. Br. Springer G. 4é p m Weiter 3000 57 11. Szemere M. ur 4é s m Barcsay 3000 57 12. — 3é p m Menkö 3000 ' 49} 13. Zangen I. ur 3ó stp m Falstaff 3000 49} 14. Zombory R. ur 6é p m Sepoy 1000 54 Tip: Wetter—Raspberry II. Lobau verseny. 5000 K I., 1000 K iL, 500 K III. 1800 m. 1. Gr. Arco-Zinneberg M. 3ó p m Oberbayer 50} 2. Dávid E. ur 3ó.p k Fecske ' 49 3; Egyedi L. ur 4ó p k Gracieuse 59 4. — 4é stp k Sympathy 59 5. Gr. Festetics P. 5é s m Bujdosó 62} 6. Br. Harkányi A. 3é s m Xenos 50} 7. Jankovich B. Gy. ur 5ó p m Vansittart 62} 8. Landau H. ur 4ó p h Theophrastus 59 9. Hg Lubomirski L. 3é p m Ksiaze Pan 50} 10. Mautner V. ur 4é p m Kaiseruhlan 64 11. — 3é p m Arier 54 12. Br. Springer G. 3é p m Béranger 57} 13. Szemere M. ur 3ó p m Magnus Gubernátor 54 14. Zombory lt. ur 3ó p m Bánk-bán 50} Tip: Magnus Gubernátor—Fecske III. Kisbéröcscse verseny. 8000 K I., 1000 K II., 500 K III. 1200 m. 3óvesek. 1. Gr. Batthyány E. p k Gourmande 50} 2. Egyedi A. ur s m Nagy ur 57 3. Br. Harkányi J. p m Taranto 49} 4. — p k Egeria 53 5. Landau H. ur s m Cullinan 52 6. Hg. Lubomirski Gy. s k Nix 50} 7. Marasesti ménes p m Tok 49} 8. — s k Villafranca 48 9. Mautner V. ur p m Fellengzö 49} 10. Nowotny L. ur s m Avisio 49} 11. Petanovits J. ur s m Fényes-Bogár 49} 12. — p m Villám Bandi 49} 13. Br. Rothschild J. hdn. p her Whisky 48 14. Br. Springeu G. p m Granville bl 15. — s m Sénéchal 49} Tip : Gourmande— Granville IV. Kétévesek eladóversenye. 3000 K I., 400 K II. 1000 m. 1. Dávid E. ur s-m Baisar 3000 53} 2. — p k Sikló 7000 56 3. Egyedi L. ur p k Calville 4000 53 4. Mautner V. ur sz k Envy 2000 51 5. Petanovits J. ur p k Fürge 3000 52 6. — p k Marionetie 2000 51 7. Mr. Redgrey p k' Forman 1000 50 8. Rohonezy G. ur s m Nebulo 3000 53} 9. Br. Springer G. s m Elgin 3000 53} 10. Szemere M. ur s k Coquette 2000 51 11. Gr. Wenckheim D. p m Becses 1000 51} 12. Mr. C. Wood s k San Remo 3000 52 13. Zombory R. ur p k Azizie 1000 50 Tip : Marionette—Azizie V. Intrygant-Handicap. 5000 K I., 1000 K II., 500 K III. 2000 m. 1. Dreher A. ur 4é p .k Lappalie 61 2. Br. Springer G. 5é p m Matschaker 61 3. Jankovich-B. Gy. ur 5é p m Gánna 58} 4. Mautner V. ur 4é p m Kaiseruhlan 584 5. Gr. Sigray A. 4é p m Dorian Gray 57} 6. Egyedi L. ur 4é p k Gracieuse 55 7. Geist G. ur 4ó s m Papucshős 53} 8. Zangen I. ur 5é s m Igor 51} 9. Hg Lubomirski L. 4ó p k Jerzyna 50 10. Egyedi A. ur lé p m Avar 49 11. Milne F. ur 5é p h Lanzendorf 47} 12. Gr. Henckel A. 4é p m Smelling Salt 47} 13. Zombory R. ur 4é s m Setétkapu 46} 14. Szemere M. ur 4é s m Barcsay 46 15. Br. Rothschild A. 4é p m Goldregen 45 Tip: Gracieuse— Smelling Salt VI. Gátverseny handicap. 4000 K I., 700 K II.. 300 K III. 2400 m. 1. Jankovich-B. Gy. ur 6é stp m Miután 77 2. Mautner V. ur 5é p in Joseph 72} 3. Geist G. ur 4ó p k Motolla 67 4. Dreher A. ur 4é stp m Sapristi 67 5. Goldschmidt K. hdn 6é s h Edömér 66} 6. Mautner V. ur 5é p m Cäcilius 60 7. Edlinger P. fhdn id s h Tilly 60 8. Schindler L. ur 5é s k Ambra 60 Tip: Cäcilius—Sapristi VII. Handicap. 3000 K I., 700 K II., 300 K III 1600 in. 1. Hg. Lubomirski L. 6é p m Ovidius 65 2. Hg. Lubomirski L. 4ó p k Jerzyna 63} 3. Landau H. ur 4é p her Theophrastus 61} 4. Stall Férose 6ó s her Old Coin 59 5. Szemere M. ur 3é p m Ibykus bl 6. Dávid E. ur 3é s m Cap Horn 56} 7. Egyedi A. ur 3é s m Zeiserl 56 8. Mautner V. ur 3ó s m Blanc bec 55 9. Szemere M. ur 3é p k Fortuna 53} 10. Dreher A. ur 3é s her Ammergau 53 11. Milne F. ur 4é s her Fixstern 48} 12. Zangen I. ur 3é s k Ordonlca 48 13. Zombory R. ur 3é p m Palkó 45 Tip: Szemere-ist.—Ammergau Fehr Armand* • BUDAPEST, VI., Teréz-körut 1/c • Elfogad fogadásokat az összes belföldi versenyekre fix és startoddsok mellett TELEFON 172—86. Negyedik nap. Vasárnap, május 29. I. Penzing! dij. 3000 K I., 700 K II., 300 K III­2000 m. 1. Gr. Arco-Zinneberg M, 8é p m Oberbayer 52} 2. Geist G. ur 3é sz m Jégvirág 49 3. Br. Harkányi A. 3é s m Xenos 53} 4. Mautner V. ur ló p m Kaiseruhlan 64} 5. — 3é p k Theodora 50 6. Schindler L. ur 3é p m Ferri 49 7. — 3é s m Ninos 49 8. Br. Springer G. 3é p m Dorigny 53} 9. Szemere M. ur 3ó p m Dezentor 54} 10. Gr. Wenckheim I. 3é p k Black Girl 47} 11. Mr. C. Wood 3é s k Volga 47} Tip: Dorigny—Kaiseruhlan , II. Nyeretlen kétévesek versenye. 3000 K I., 700 K II., 300 K III. 1100 m. 1. Mr. Adrién p m Carriére 56 2. Br. Batthyány E. p k Marotte 54} 3. Gr. Berchtold L. p m Dinna Forgive 56 4. Dreher A. ur s m Lógós 56 5. Egyedi L. ur p m Quartus 56 6. — p m Rough 56 7. Gr. Festetics P. s k Berta 54} 8. Geist G. ur s m Re-Contra 56 9. — p k Javasasszony 54} 10. Hg. Lubomirski L. p k Luboivla 54} 11. Marasesti ménes stp m Garázda 56 12. — s k Eva 54} 13. Mautner V. ur p m Mynlieer 56 14. Hg. Pál ff y M. s k Böske 54} 15. Petanovits J. ur p m Pazar 56 16. Schindler L. ur p m Ninus 56 17. — s k Gretelein 54} 18. Br. Springer G. p k Carbonadel 54} 19. Gr. Wenckheim D. s m Sas 56 Tip: Éva—Qnartus III. Oszlrák-kanczadij. 30000 K I., 3000 K II., 2000 K III. 3éveseknek. 2400 m. • 1. Gr. Batthyány E. p k Rosz pénz 56 2. Dreher A. ur p k Kopie 56 3. Egyedi L. ur p k Friponne 56 4. Gr. Esterházy P. p k Integrity 56 5. — p k Lady Love 56 6. Graditzi por kir. tőménes stp k Antwort 56 7. — p k Lockung 56 8. Gr. Henckel L. s k Reichsmark 56 9. Hg Hohenlohe-Oehringen p k Ikaria 56 10. — p k Indiscrétion 56 11. Hg Lubomirski Gy. s k Kalina 56 12. Mautner V. ur p k Theodora 56 13. Br. Rothschild A. s k Sans taclie 56

Next

/
Thumbnails
Contents